Szeged, 1924. december (5. évfolyam, 277-299. szám)

1924-12-24 / 295. szám

1924 december 24. J T B (fj P ^ 3 Január 1-vel teljesen érvénybe jut a szabadkereakedelem (Budapesti tudósítónk telefonjelenlése.) A tarl­fális tárgyalások képezik a gerincét mindazok­nak az intézkedéseknek, amelyeket a kereske­delmi politika terén az ország belső gazdisági forgalmában, valamint a külkereskedelmi poli­tikájában megvalósítani akarmk. Ereknek főbb elveiről tájékoztatta ma Scitovszky Tibor kül­ügyminiszter a sajtó egybegyűlt képviselőit, akiknek tCbbek között a következőket mon­dotta : — Mfgelégfdétsel állapíthatom meg, hogy belső vonatkozásban mindazok az intézkedé­sek megtörténtek, amelyek az elérendő célok lehetővé tételére alkalmasak. Legnagyobb fon­tosságú az autonom vám'arifa felállítása, amely üj leánygimnáziumi tipust hiván a hultuszbormány. módot nyújt a békeidők keretkedtlmi politi­kájához való visszatéréshez. Örömmel állapit­halom meg, hogy ebben a kérdésben előijá­runk ai összes köiépeurfpsi államok közölt. Januír 1-vel a szabrdkereskedelem egész ter­jedelmében érvényre jut és minden vonalon a szabadforgalomra térünk át. Ez tz elhatározás nem volt könnyű számunkra, mert szomszé­daink még mindig kötött forgalommal operál­nak. Ebben a tekintetben is elöljárunk a kö­zépeurópai g?zdtsági élet konszolidációjában. Részletesen tájékoztatta a külügyminiszter a sajtó képviselőit az u'ódállamokkal a legtöbb kedvezmény elve alapján kötött szerződésről. (Budapesti tudósítónk telefonjelentése.) A szőlők körében ismétellen az az óhaj ju'ott ki­fejezésre, l)pgy a kultufzkormánynak gondos­kodni kellene egy uj leányiskoláiipus litesitésé- , rőt. Az a törvényjavaslat, amelyet a kufu?z­kormány most készit elö, ennek az óhajnak kiván eleget tenni és Klebelsberg Kunó kultusz­miniszter programja egyik legfontosabb pontjá­nak tekinti a népoktatás megreformálását. A i kérdéssel kapcsolatban Schröder Ervin helyet- j tes állam1 ilkár a következőket mondotta: — A miniszter beható tanácskozásokat foly- : tato t a legkiválóbb magyar pedagógusokkal. I Ezek a tanácskozások már befejezésükhöz kö- ! zelednek és a miniszter az eddigi tapasztala ­tokbJl kiindulva elhatározta, hogy azt a gim­náziumi tipust, amely a lányokat minden tekin­tetben tudományos pályára készíti elő, meg fogja szüntetni és olyan tipust lé'esit, amely nem veszélyez'eti majd a fiatal leányok fizikai egészségét. Nem satnya és tudós nőket, hanem müveit, de egészséges női generációt kivánok a jövőben nevein'. Az uj középisko'ai feányneve­lésre vonatkozó intézkedések már a jövő tan­évben kétségtelenül életbelépnek. A fiu közép­iskolákban az uj reá'gimnáziumok V. osz­tályában már meg is kezdték az élőnyelvek ok­tatását. y Tavasszal megkezdik a tanyai vasút épitését. Szeged, december 23. (Saját tudósitónktól.) Megírta a Szeged, hogy Bokor Pá! polgármes­terheiyet'es és Berzenczey Domokoj müizaki főtanácsos a mult héten Budapestre utaztak, hogy a tanyai vasút ügyében megbeszéljék a további teendőket Szesztay László műegyetemi magántanárral, az eredeti kisvasuttervek készí­tőjével. A tárgyalásokra vonatkozólag Berzen­czey Domokos érdeklődésünkre elmondotta, hogy Szesztay Lászlóval, aki a miskolci sín­anyag megvásárlásit rendkívül szerencsésnek és kedvezőnek találta, ismét átnézték a terveket és megbeszélték nagy körvonalakban a szüksé­ges változtatásokat. Megá'lapodtsk abban, hogy Szesztay László személyesen részt vesz a január nyolcadikára összetiivandó vasúti bizot'ság ülé­A Szent Demeter-templom műemlékeit a kultúrpalotában helyezik el. flová temetkeztek a Hunyadi-kori szegedi előkelőségek? sén, amelyen eldöntik, hogy milyen előkészüle­teket tegyen a város a vasútépítésre. Siesitsy László kijelentette, hogy a viszonyok ma lényegesen kedvezőbbek a vasútépítésre, mint tiz évvel ezelőtt voltak, a vasút üzeminek ren abiütáséra vonatkozólag biztosabb tapasz­talati adatok vannak. A tanyai vasútra haszná­landó mozdonytípust illetőleg Szesztay László most tanulmány ós a nyiregybázai kisvasuton egy mozdonytípust. Ha a kísérletek beválnak, akkor valószínűleg ilyen mozdonyok megrende­lését javasolja majd a városnak. Berzenczey Döme kos határozott formában jelentette ki, hogy a vasútépítés a kora tavasz­izal föl é lenül megkezdődik. Szeged, december 23. (Saját tudósítónktól.) Móra Ferenc, a kulturp.lota igazgatója be­adványt intézett a város tanácsához és be­adványában engedélyt kért arra, bogy a bel­városi Szent Deme'er- templom lebontásánál állandóan jelen lehessen a muzeum egyik szakértő tisztviselője, aki az öreg templomból előkerülő mCemlékszerü tárgyakat megmentené a falbontó paliétok csákány üléseitől. Ezenkívül azt is kérte Móra Ferrnc, hogy az előkerülő müemlékszerü tárgyakat adja át a tanács a muzeumnak megőrzés végett. A tanács a múzeumigazgató előterjesztését minden bizonnyal elfogadja, mert a régi Palánk öreg templomának minden köve valóságos ok­mány a város kulturtörténetéber. Dr. Gaál Endre kulfurlanácsnoktól nyert értesülésünk szerint az Országos Műemlékek Bizottsága már a fogadalmi templom építőének megkezdése elölt, amikor eiőször esett szó a Szent Demeter­templom lebontásáról, megállapította, hogy a templom néhány műtárgya, így a bejárat fara­gott kövei, néhány szobor, műemlék jellegű. A bizottság Foerk Ernői bizta meg, hogy a tem­plom leboníásánál asszisztáljon és a műemlé­keket mentse meg. A Demeter-templom lebontására vonatkozó­lag kérdéit intéztünk Móra Ferenchez, aki a következőket mondotta érdeklődésünkre: — \ tanáczboz intézett előterjesslésem meg­írására elsősorban az a reménység sarkal*, bogy a lebontás alkalmával előkerülő műemlé­kek vi'ágot veinek majd a templom meg.ehe­tősen homályos történetére. Ezért kértem azt, bogy a tanács u'asitsa majd a templombontási munkák irányitóját, hogy a lehetőség szerirt vegye figyelembe a muzeum képviselőjének kívánságait. A Szent Detreter-templom egyéb­ként a közhit szerint a XV. századból, a Hunyadiak századából való. A közhitnek pedig az az alapja, hogy ebben a században épült fel az alsóvárost Mátyás templom, a tápéi templom és minden valószínűség szerint az ötömösi templom is, amelynek fundamentumát busz évvel ezelőtt találtam meg. Ebben az időben Szeged hajrában a Hunyadiak voltak a földesurak, helyesebben Szilágyi Mihály és Szilágyi Erzsébet és korukban olyan gazda­sági fellendülés volt a környéken, amelynek nyomai még ma is felbukkannak néha. A tö­meges templomépítés is ennek a gazdasági fellendülésnek volt a következménye. — Igaz, hogy a Demeter-templomot körül­belül kétszáz évvel ezelőtt, Mária Terézia korában újjáépítették, de az alapot meggyőző­désem szerint nem bolygat'ák meg. Éppen ezért hiszem, hogy a templom alatt régi krip­tákat, sirokat is tatálunk, mert minden jel arra mutat, hogy a régi szegedi előkelőségeknek itt volt a temetkező he ye. A sírokból ebben az esetben feltétlenül előkerülnek olyan régi mű­tárgyak, gombok, boglárok, fegyverek, amelyek­ből kétségtelenül meg lehet állapítani a tem­plomépítés pontos idejét. Elmondotta még Móra Ferenc, hogy mű­emlék jellege van még néhány külső templomi műtárgynak, igy a bejárat fö'ötti városcimernek, a faragott szent szobroknak, a kapu vasrácso­za'ának. Ezeket a tárgyikat a muzeumban helyezik el, mett értékes dokumentumai a régi, szegedi építőiparnak. Az orosz-japán közeledés Amerikában egy angol-amerikai akció eszméjét sürgeti. London, december 23. A Rculer-iroda jelenti Newyork ból, hogy a World szerint azok miatt a jelentések miatt, amelyek Sachalin tekinteté­ben legközelebb megkötendő orosz-japán egyez­ményt adnak hirü', mértékadó körökben bizo­nyos nyugtalanság támadt. A lap londoni tudó­sítója azt irja, hogy véleménye szerint a jövő­ben Nagybrifanniénak és az Egyeseit Államok­nak mint egy csoporthoz tartozó államoknak kell fellépniük, amely csoporttal szemben egy másik csoport áll, amelynek tagjai Jípán, Oroszország és esetleg Kína. Mint a Reuter­iroda Washingtonból jelenti, ametiksi körök nem osztják a World-mk ezt a felfogását. Csehországban hivatalnok-kormányt varnak.^ , g Prága, december 23. A Svehla-kormány le­mondása kikerülheíetlenné vált s a jelenlegi koalíciós kabinetet hivatalnok-minisztérium fogja felválts n!. Az uj miniszterek névsora teljesen kész. A kormány vezetését dr. Bobek fogja átvenni, aki jelenleg » belügyminisztériumban osztályfőnök és miként Svehla. ő is az agrárius párt tagja. A népjóléti minisztérium élére a nemzeti szocialista, dr. Zenkl kerül, ski ebben a népjóléti minisztérium bjn osztályfőnök, pénz­ügyminiszter dr. Wiassak pénzügyminisztériumi osztályfőnök (nemzeti demokrata) lesz, igazság­ügyminiszter pedig a klerikális párti dr. Pollák Emil igazságügyminiszfériumi ozztályfőnök. Eb­ből az Összeállításból kitűnik, bogy a koalíciós pártok az eddigi rendszer szerint megtartják a miniszteri tárcákat. A Bohemia, amely ezt a miniszteri névsort közli, a kormányválságot srra vezeli vissza, hogy Prasek és hiveinek kiválása következté­ben az agrárpárt elvesztette ellenálló képessé­gét a szociáldemokrata párttal szemben s igy a kormánykoalíció annyira meggyöngült, hogy Svehla miniszterelnök nem tarthatja magát, tehát likvidálnia kell a mostani rendszert. •MMAAAAAMMMMMWMMMMMMMMMWWa Károlyi Mihályné Ntwyorhban meg­betegedett. Newyorkból jelenti a Reuter-iroda szikratávirata: Qróf Károlyt Mihályné komo­lyan megbetegedett. Kórházba szállították. Való­színűleg hagymáza van. Tárgyalások Magyarország árucsere­egyezmény dolgában. Bécsi hirek szerint a magysr és az osztrák kormány között ujabb tárgyalások indultak meg a fennálló érucsere­egyezség dolgában és a két állam közötti po­litikai helyzet tisztázására. Az áruciere-egyez­ségre vonatkozó tárgyalás felvételét a most ja­nuár elsején élctbeléptetcndő autonóm magyar vámtarifa teszi szükségessé. A magyar kormány, hir szerint, dr. Ferenczy Izsó miniszteri taná­csost, a kereskedelmi minisztérium kereskede­lempolitikai osztályának vezetőjét küldi ki. Anglia a messzebbhordó hajóágyúk alkal­mazása ellen. Washingtonból jelentik: Az angol kormány még a nyáron két jegyzéket intézett az amerikai kormányhoz a fegyverke­zés ügyében. A jegyzékekben hangoztatta, hogy a leszerelési szerződés szellemének megsértését jelentené, ha bárminő változást tennének a hsjóágyukon, például ha növelnék lőtávolsá­gukat. Ezekre a jegyzésekre eddig nem vála­szoltak ; megvárják, amig a kongresszus fel­fogása kialakul. Ha a kongresszus hajlandó­nak mutatkozik a költségeket megszavazni és a hajóágyuk ilyen értelmű megváltoztatására felhatalmazást adni, akkor valószínű, hogy ebben a kérdésben a két kormány diplomáciái érintkezésbe lép egymással. Politikai körökben lehetségesnek mondják, hogyha a kongresszus meg is szavazná a költségeket, Coolidge elnök akkor is ugy határozna, hogy nem ad fel­hatalmazást a nagyobb ágyuk beállítására. Eredeti Borsalinó kalapok kizárólag Fischer és Partos cégnél Kárász-utca 1. sz. alatt kaphatók. 42

Next

/
Oldalképek
Tartalom