Délmagyarország, 1931. január (7. évfolyam, 1-25. szám)

1931-01-22 / 17. szám

193Í Január 21 DÉLMAGYARORSZAG Beszámoló az influenza-Járvány szegedi frontiáról A Járvány egyelőre enyhe lefolyású — Eddig csak három súlyosabb esetről íetlek Jelentési (A Délmagyarország munkatársától.) Ai influenzajárvány, amely az egész világon nagy arányokat öltött, Szegeden ls felütötte a fejét. A helyzet az, hogy jelenleg többezer az In­fluenzás betegek száma. Szerencsére a beteg­ség egyelőre egészen enyhe lefolyású, súlyo­sabb esétek alig fordultak elő. A főorvosi hivatalnak ezért pontos adatai nincsenek e járványos betegség statisztikájához. A kerületi orvosok ugyanis csak a súlyosabb eseteket jelentik be, azokat a betegeket, akiknél az influenza komolyabb komplikációkat idézett elő. Eddig mindössze három súlyos, szövőd­ményes esetről tud hivatalosan a főorvosi hi­vatal. A legtöbb megbetegedés az iskolákban és a hivatalokban fordul elő. A belvárosi elemi iskola egyik osztályából például tizennyolcan hiányoznak, mind a tizennyolc gyerek influen­zában betegedett meg. Igen nagy a hiányzók száma a többi iskolákban is, de az állami hi­vatalokból is nagyon sok tisztviselő betege­dett ki. Az orvosok megállapítása szerint a mostani influenzajárvány emlékeztet arra a járványra, amely az 1919. évi nagy és veszedelmes spa­nyoljárványt megelőzte. Akkor is igen enyhe lefolyású volt a betegség, néhány napon belül a legtöbben felépültek belőle és komplikációk csak nagyon kevés esetben léptek föl. Né­hány hónappal később azonban komolyabbra fordult a baj, az esetek egyre súlyosabbakká lettek és akkor a járvány sok halálos áldoza­tot is szedett. A főorvosi hivatal éppen ezért nagy elővi­gyázatosságra figyelmezteti a lakosságot. Akár­milyen veszélytelennek is látszanak a mos­tani megbetegedések, ajánlatos, ha a beteg azonnal ágyba fekszik és orvost hivat. Igy megelőzheti a komolyabb komplikációkat. Fontos az is, hogy a szervezetet ne gyöngítse le az esetleg elhanyagolt betegség, mert kü­lönben az ujabb megbetegedések alkalmával már nem veheti fel olyan eredményesen a küzdelmet a járvány ellen és a megbetege­désnek esetleg súlyosabb következményei is lehetnek. Egy heti zárt tárgyalás után szerda délben hirdették kl az ítéletet a kommunista szervezkedés perében Két és félévi fegyháztól egyhónapi fogházig terjedő büntetéseket szabott ki a tör­vényszék - Egy vádlottat felmentettek (A Délmagyarország munkatár silói.) Az alföldi kommunista szervezkedés ügyében a mult hét szer­dáján kezdte meg a főtárgyalást a szegedi tör­vényszék ViVrf-tanácsa. A tárgyalás egy hétig tar­tott és szerdán, déli 12 órakor került sor az itélet kihirdetésére. A rendőri permanenciát erre az al­kalomra újra megerősítették. Tizenkét óra felé kezdtek szállingózni a szabadlábon lévő vádlottak, hogy meghallgassák az Ítéletet. A hangulat általá­ban bizakodó volt a vádlottak kőzött Nemsokára elfoglalta helyét az ügyész, dr. Balázs Sándor, a védők: dr. Burger Béla, dr. Szőnyi József, dr. Kemény László, dr. Jezerniczky Akos, dr. Lusz­tig István és dr. Hoffmann Ferenc. Félegykor vo­nult be a biróság és megkezdte az itélet kihirdeté­sét zárt ajtók mögött. A törvényszék bűnösnek mondotta ki valamennyi vádlottat egy kivételével. A biróság elsősorban meg­állapitotta a szökésben lévő, elsőrendű vádlott, Rosner Jenő bűnösségét, de mivel ismeretlen he­lyen tartózkodik, büntetést nem szabhatott ki rá. Ezután felolvasta az elnök az itélet hosszú listáját, amely szerint: Gera Sándor és Gladics József fejenként két és félévi fegyházbüntetést, Gombai István két év és öt­hónapi fegyházbüntetést, Batik Rácz János és Kákonyi József fejenként kétévi fegyházat kapott Elitélték Ladvánszky Józsefet is, ald kéthónapi fogházat és Stéhly Istvánt, aki háromhónapi fog­házat kapott, mert elmulasztották a szervezkedést feljelenteni. Magyari Lajos egyhónapi fogházat, Komócsin Antal és Szekeres Mihály nyolc-nyolc­hónapi fogházat, Mészáros András szegedi asztalos­segédet felmentették, Székéig Mihály makói főld­mives két év és kéthónapi fegyházat, Szalárdi Pé­ter vásárhelyi napszámos nyolchónapi fogházat, Diós Sándor makói földmunkás hathónapi fog­házat, Igaz Pál makói cipészsegéd két év és kéthónapi fegyházat, Bőkönyi János makói cipész­segéd őthónapi fogházat, Lőrincz István makói asztalossegéd négyhónapi fogházat, Sarkadi Ist­ván makói géplakatossegéd négyhónapi fogházat, Hermann Mihály makói kőmüvessegéd és Szabó József makói cipészsegéd fejenként egyhónapi fog­házat, Kelemen Imre budapesti könyvkereskedő­segéd négyhónapi fogházbüntetést kapott A per­ben szereplő három fiatalkorú vádlottat a biróság próbaidőre bocsájtotta Az ítéletet az elitéltek szó nélkül hallgatták végig. A biróság ezután 10 perc szünetet rendelt el. Szünet után került sor a fellebbezések bejelen­tésére. Jogerőre emelkedett a fiatalkorú vádlottak és Szalárdi Péter Ítélete, a többi vádlott fellebbe­zést jelentett be. A biróság az ügyész Indítványára a vizsgálati fogságban lévők fogságát fenlartotta, csupán Sza­lárdi Pétert helyezték szabadlábra, aki a 8 hó­napi fogházbüntetéséből 7 hónapot már kitöltött A rendelkezés ellen az elitéltek felfolyamodással éltek. Negyedkettő volt, amikor Vild einők a tárgyalást berekesztette. Ezzel a per első, törvényszéki feje­zete lezáródott. 1930-ban 17 ezer munkanélküli jelentkezeti a hatósági munkaközvetítőnél Szomorú statisztika a munkanélküliség frontjáról Tavasz a télben 5 legki ttlllSbb vígjáték a legjobb mflgyar szülésiek: Pelrovlch Szvellszlóv E*zlerhhzy Agne* Mecíéry IIa Szene* Ernő Hollal Kamilla ffiulrapMiével — é» a bájos DIna Grallával: Előleg as üdvösségre vígjáték péntektől a Korzó Moziban. (A Délmagyarország munkatársától.) A Sze­gedi Hatósági Munkaközvetítő vezetője, Lung Mihály most tette közzé az 1930-as év statisz­tikai adatait. A munkaközvetítő a mult év folyamán 12.491 munkahelyet és 17.780 mun­kedeeresőt tartott nyilván, a közvetítések száma 11.941 volt. Az előző évhez viszonyítva a köz­vetítések száma 5368-al emelkedett. A mun­kahelyek és a munkakeresők viszonya azonban korántsem mutatja hü képét a mun­kanélküliségnek, mert az nem a tényleges helyzetei, hanem csupán a halósági közvetítés eredményét tükrözi vissza. „ Szeged város és a Sziegedi Armentesitő Tár­sulat a 12.491 munkahelyből 8077-et vett igénybe, maradt tehát mindössze 44/4 mun­kahely az 1929. évi 7485 munkahellyel szem­ben, ami 42 százalékos csökkenésnek felel meg. Ugyanez volt a helyzet a háztartási al­kalmazottaknál. 1929-ben 2767 cselédet ke­restek, 1930-ban 2015 helyet kínáltak, tehát a mult évben 752 háztartás mondott le arról, hogy cselédet tartson. A statisztikának egyik érdekes adata3 hogy 100 munkahelyre januárban jelentkezett 158, februárban 223, márciusban 314, áprilisban 317, májusban 332, juniusban 171, juliusban 269, augusztusban 231, szeptemberben 264, októberben 333, novemberben 605, decem­berben 110. Legnagyobb volt tehát a munka­nélküliség a statisztika szerint novemberben. Feltűnő, hogy ez a szám decemberben meny­nyire lecsökkent, ennek az a magyarázata, hogy ekkor alkalmazták karácsony előtt az inségmunkásokat, — tehát ez is csak látszó­lagos csökkenés. A statisztika közli a szociáldemokrata párt kebelében működő Ingyenes szakszervezeti munkaközvetítő adatait is. A szakszervezeti ingyenes közvetítő az elmúlt évben 205 mun­kahelyet, 355 munkakeresőt tartott nyilván. A közvetítések száma 205 volt, tehát a szak­szervezeti munkaközvetítő az összes munka­helyeket betöltötte. Ha most az egyes szakmákat nézzük, szinte keresztmetszetét kapjuk a munkanélküliség súlyos arányainak. ... A vas- és fémmunkások csoportjában be­jelentettek 201 munkahelyet^ jelentkezett 692 munkakcrcső; géplakatos, gépkezelő, műszerész, villany­szerelő stb. munkahelyre felkínáltak 56 he­lyet, jelentkezett 245 munkakereső; fa- és csontipar 174 munkahely, [élentke­zett 572 munkakereső; ruházati ipar 341 munkahely, jelentkezett 730 munkakereső; élelmezési ipar 47 munkahely, jelentkezett 250 mmkakereső; építőipar 1161 munkahely, feléntkezett 1191 munkakereső; gyárt segédmunkások Is napszámosok 7684 munkahely, jelentkezett 10j071 munkakereső. szolgaszemélyzet 481 munkahely, jelentke­zett 998 munkakereső; kereskedelem, közlekedés 63 munkahely, jelentkezelt 171 munkakereső; ' háztartási alkalmazott 2015 munkahely, je­lentkezett 2W1 munkakereső. A munkahelyek közül bejelentettek férfiak részére 10.279, a nők részére 2121 és tanoncok részérc 91-et. A munkakeresők közül férfi volt 15.196, nő 2507, tanonc 77. 1930-ban 100 mun­kahelyre átlagban 142 munkakereső esett a statisztika szerint. Megjegyzi végül a jelentés, hogy a közve­títés az 1930-as évben még fokozottabb ne­hézségekkel küzdőtmert a kedvezőtlen gaz­dasági viszonyok hatása alatt, a munkabérre­dukciós törekvések egyre erősödtek és az át­lagos munkabérek 10—50 százalékkal csök­kentek. Levegőbe röpítették a cubai vízmüveket (Budapesti tudósilónk telefonjelentés".) Newyorkból jelentik: Havannai jelentések sze­rint Cuba fővárosában a szerdára virradó éj­szaka' borzalmas robbanás tőrtént. Ismeretlen tettesek a levegőbe röpítették a város vízmü­veit. A detonáció ereje szétvetette a vízve­zetéki csőveket, amelyekből nagymennyiségű víztömegek zudultak az uccára. A fővárosban nagy a nyugtalanság. A tettesek valószínűleg anarchisták voltak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom