Délmagyarország, 1932. szeptember (8. évfolyam, 199-223. szám)

1932-09-08 / 205. szám

ixl» VARIETÉ — A SZEGEDI SZÍNHÁZBAN? A SzinészegyesOlet elnökinek nyilatkozata Bérezi Jenő ajánlatáról (Budapesti tudósítónk tclefonjelentése.) Bu­dapest színházi társadalma régen érdeklődött vidéki színházi esemény iránt ugy, mint ami­lyen érdeklődés kísérte most a szegedi színház­zal kapcsolatos eseményeket. Budapest szín­házi köreiben szinte megdöbbenésszerüen fo­gadták azt a bírt, hogy az elsó vidéki színházi színpadán helyet kaphat — a cirkusz, a varieté. — Nem fontos a személy, aki ezt az ajánla­tot megtette —, mondotta a Délmagyarorszúg budapesti munkatársának a magyar* színészet egyik kiválósága és a vidéki színészet egyik legalaposabb ismerője. De kétségbeejtő — foly­tatta — hogy Szeged város illetékes tényezői ezzel az ajánlattal egy pillanatig is komolyan foglalkoztak és foglalkoznak, amit — sajnos — kétségtelenné tesz az összehívott rendkívüli közgyűlés elhalasztása. El tudják képzelni a szegedi városházán, hogy ilyen feltételek mel­lett megválasztandó igazgató koncessziót kap? Ennek a markáns véleménynek az ismereté­ben felkerestük Országos Szinészegyesület ségét vezető­és megkérdeztük az egyesület elnökét, Sebes­tvén Gézát a szegedi színházra benyújtott aján­latról. — Komolytalan ez az ajánlat, — hangzott as elnök válasza. Mert, amit sokkal jobb idők­ben Krecsányi Ignác, Makó Lajos, dr. Janovics Jenő nem mertek vállalni, arra a mai viszo­nyok között csak olyan egyén vállalkozhat, f.kínek veszteni valója nincsen. Ezután a varieté előadások tervéről kértük az elnök véleményét aki a következőket mondta: — Azt hiszem, kárbaveszett idő az erre vo­natkozó véleményadás: Teljesen hihetetlennek tartom, hogy Szeged város színházába been­gedje a tingli-tanglit olyan értelemben, hogy az ott állandó polgárjogot nverjen. Szeged kö­zönsége éppen olyan jól tudja, mint Csonki­magyarországon 'mindenki, hogy vannak bi­zonyos dolgok, amelyek soha sem eladók. A 150 esztendős magyar színészet épp ugy, mint minden más. rossz napokat iát de azért még sem sülyeszthető cirkusszá és orfenmmá. Ez­zel korántsem akarom ezt a foglalkozási ágat lekicsinyleni, azonban a színeszet temploma nem arra való, hogy ott bukfenceket vessenek és sikamlós sanzonokat énekeljenek. Bérczy Jenőről énleklődtünk ezután Sebes« tyén Gézánál. — Ugy látszik, Bércry Jenő — mondotta az elnök — e pillanatban — humorista. Szeged városának tett ajánlatát a magunk részéről — rossz tréfának tartjuk. Más oldalról beérkezett adatok szerint Bérczy Jenő néhány évi szinészkedés ntán kisebb tár­sulatoknál titkároskodott, később az egész an­golparki müintézetnél vállalt szerepet az utób­bi éveket Németországban töltötte, főleg a Gleich-cirkusz kötelékeben. (K.F.) • Bérczy Jenő egyébként szerdán a kővetkező táviratot intézte a Szinészegyesület elnökségé­hez: „A szegedi színházhoz Gleichnek semmi kö­ze. Egyedül én pályázom. Ha megkapom, ki­kötött számú tagokat szezeődtetek. Kérem a ta­nács támogatását. Bérezi Jenő." Felmentette a törvényszék a „Házi Ujság"-per vádlottalt A 28 vádlott kSzfll hatot vétség miatt fogházra ítéltek — Dr. Szepesi Imrével és 21 társával szemben a bíróság nem állapított meg bűncselekményt — Elrendelték a letartóztatott vádlottak azonnali szabsdlábrabelyezését Az Ítélet Indokolása szerint az 0. i. B. legális alakulata a szociáldemokrata párt­nak és a »Házi UJság« csak a háború ellen foglalt állást Zeisler Györgyöt, Sz. Nagy Józsefet Szamek Györgyöt Bata Szilvesztert, Karácsonyi Etelt, Bitó Mihályt Gombkötő Dezsőt, Török Dezsőt, Kristóf Lászlót valamint a négy fiatalkorút (A Délmagyarország munkatársától.) A sze­gedi törvényszék Gömöry-tanácsa a Házi Uj­hag-per hétrői félbeszakított fótárgyalását szer­dán reggel kilenc órakor újból megnyitotta. Gömöry elnök ekkor közölte, hogy a bíróság­nak módjában áll rövid időn belül kihirdetni az ítéletét és így déli féltizenkettőkor Ítélethir­detés lesz. A vádlottakat ezután felvezették az ügyészségi fogházba, ahol azután az Ítélethir­detésig várakoztak. Fél tizenkettőre hatalmas tömeg verődött össze az esküdtszéki terem bejárata előtt A hallgatóság részére fenntartott helyek zsúfo­lásig megteltek. Valamivel féltizenkettő után vonult be a bíróság és feszült érdeklődés mel­lett hirdette ki Ítéletét. A bíróság bűnösnek mondotta ki f>z állam és társadalom rendiének erőszakos folforgatására irányuló vétségben Gera Sán­dort, Gladics Józsefet. Korom Mihálvt, Gomb­kötő Pétert, Komócsin Antalt és Pontvik Pált és ezért Gerát és Gladirsot 8—8 hónapi. Komó­csin Antalt 5 hónapi. Korom Mihálvt, Gomb­kötő Pétert és Pontyik Pált 3—3 hónapi fog­házra Ítélte. A biróság ezekkel az elitélt vádlottakkal szemben megállapította, hogy kommunisták voltak, bárha tevekenvségük csupán abbnn me­rült ki, hogy sejtbe alakultak. Nem lehetett azonban megállapítani, hogy bármelyikük is szervezői, vngv irányitói tevékenységet fejtett v»lna ki, a biróság ezért nem bűntettben, ha­nem vétségben mondotta ki valamennyiüket bűnösnek. Gera és Gladics esetében a biróság sulvosbitó körülménynek vette, hogy hasonló cselekedetek miatt már büntetve voltak. A többi vádlottat: Sebes Lászlót, dr. Szepesi Imrét, Nagy Jánost, Széli Józsefet, Bozóki Lajost, Sübermann Fe­rencet, Silbermann Gyulát, Strausz Sándort, felmentette a biróság, *• i mert bűnösségüket részint nem látta beigazolt­nak, részint nem állapította meg. A biróság íté­letét a következőképpen indokolta meg: — A törvényszék nyomon követve a vádirat fejezeteit, elsősorban azzal a vádponttal foglal­kozott, amely szerint a vádlottak az állam és a társadalom rendjének erőszakos felforgatá­sára irányuló büntettet azzal követték volna el, togy az Országos Ifjúsági Bizottság szegedi csoportját olyan céllal megalapítot­ták, hogy a 18 és 24 év közötti munkásokat kommunista szellemben neveljék és hogy töb­bén az ily céllal megalakult csoportba tagul beléptek. A bíróság ezt a kérdést ugy az elmé­let, mint a gyakorlat szempontjából vizsgál­va. megállapította, hogy a vádlottak terhére rótt cselekményben bűncselekmény nem ismer­hető fel. — Az Országos Ifjúsági Bizottság ugyanis, amint ez az összes rendelkezésre álló adatokból minden kétséget kizáróan megálla­pítható volt, legális alakulata a Magyarországi Szo­ciáldemokrata Pártnak, amelv parlamenti képviselettel és pártsajtóval biró törvényes magyar politikai párt és amely alakulat cél ja egyenesen az. hogy a fiatal párt­tagokat a szociáldemokrata párt elvei szelle­mében nevelje és vezesse. Bebizonyítást nyert uz is, hogy ennek a bizottságnak csak olyan egyének lehetnek a tagjai, akik már tagjai a szociáldemokiata pártnak s ez a bizottság az országos pártvezetóség ellenőrzése alatt áll. A szegedi csoportot az e részben vádoltak nem egyedül, Hanem a szegedi pártvezetóség jóvá­hagyásával és segítségével Uakltották meg s pártszervezet nyilvánossága mellett s ugyan­így működött is a bűnügy megindulásáig a sze­gedi csoport amelynek szemináriumi előadásai nem voltak túlzó, vagy szélsőséges szellemiek, hanem, az ügyészi véginditvány elismerése szerint is, mérsékeltek és s szociáldemokrata párt irányzatának megfelelőek voltak. A biró­ság a Magyarországi Szociáldemokrata Párt hivatalos kiadmányaiból megállapította azt Is, hogy a szociáldemokrata párt elméletileg is az osztályharc alapján áll és törvényes eszkö­zökkel arra 'törekszik, hogy s kapitalista ter­melési rend helyébe a kollektiv termelési rend megvalósításán munkálkodjék S meggyőzés, a törvényes szervezkedés fegyvereivel s a több­ségi elv alapján, amelynél fogva a vádlottak jo­gosították voltak ilyen szellemben munflcálko­dáM kifejteni a párt életében. — Köztudomású tény az, hogy a szociáldemokrácia elméletileg is, cvakorlatilac is szemben áll a bolse^Tmus­Belvárosi Mozi CsfltSri.ök, péntek, szombat o hűsölt na|0|ü eposs a hasú seretet és Onfe'áldosisréL FOaserepItik > LodIs »all Werner ratterer Kente ST0HBAWA 0 x.-ik los-angelesi olimplász Előadások 5, 7, 9, ünnepnap 3, 5, 7, 9 érakor. n x.-ík los­olimpiászról késsült eredeti helyszíni felvételek bemutatásra ko­rülnek csütörtök, péntek, ssombat a BsMrast Maiiban S X £ C HE NY I MOZI T Csütörtökön, sseptember hó 8-án Utoljára HARRY PIEL A névtelen ember Esc megelőzi : A X-ik Los-Angeles Olympiász. Pénteken, szombaton és vasárnap, szeptember hé 9, 10. és 11-én Aranyhaja Erika •ig operett — Főszereplők: Gretl Thelmer Verebes Ernő. Ezt megelőzi mind a négy napon a A X-ik Los-Angeles Olympiftsz. Előadások ünnepnapon 3, 5,7, 9 órakor. „ hétköznapon 5, 7, 9 „

Next

/
Oldalképek
Tartalom