Délmagyarország, 1910. augusztus (1. évfolyam, 61-84. szám)
1910-08-30 / 83. szám
392 DÉL-MAGYARORSZÁG 1910 augusztus 28 szerűvé tette. Akkor, midőn pártszenvedélytől elvakítva, akadtak magyar emberek, — privüégízált nagy hazafiak — akik a birodalmi egység politikájának eszközéül szegődtek, megértette a nemzet, hogy hol kell keresnie az igazi függetlenségi politikát. Megértette, hogy a választói jog reformja ránézve életkérdés; hogy valójában Magyarország függetlenségének kérdése az; megértetté, hogy ebben a kérdésben vissza kell szereznie önrendelkezési jogát. Megértette, hogy annak visszaszerzése igazi haladás s hogy valójában annak eljátszásában áll a — lemondás politikája. Királyához hiven, régi hagyományos, dinasztikus érzésektől áthatva : óhajtja, kívánja ez a nemzet királyával a teljes harmóniát. Elfelejtette a multakat, álmaiból, illúzióiból is kijózanodott. Nem akar harcot, nem akar rögtönös haladást. De amit elért., azt meg akarja és meg fogja tartani. És azt akarja, hogy a maga portáján maga legyen az ur. Belenyugodtunk a lassú haladásba, ahol a gyors haladás lehetetlen. Belenyugodtunk a stagnációba is, ahol az másként nem lehet. De amit elértünk, ahoz ragaszkodunk. Saját ügyeinkben nem tűrünk el erőszakot. Semmi erővel, semmi frázissal ezt elérni többé nem lehet. Ha nem is mehetünk előre, soha visszafelé nem megyünk. Nunquam retro. Értsék meg Bécsben is. ezt s a nemzet csüggedtségéről regélő frázisoknak ne higyjenek. Mert amit egy kicsiny szláv nemzet politikusa mondott egykoron, saját hazánkra nézve mi is joggal mondhatjuk el: Magyarország teljes függetlensége ma még csak álom, de minden magyar ember álmodja azt. Külügyminiszterek találkozása. — Az osztrák-magyar—olasz helyzet. — {Saját tudósítónktól.) A külpolitikának ma jelentős eseménye kezdődött. Ischl, Róma és Salzburg, — e három város felé fordul most az egész világ diplomatáinak figyelme. Az uj olasz külügyminiszter, Marcliese di San-Giuliano ma Rómából Salzburgba érkezett ahol találkozni fog Aehrenthal gróf osztrák-magyar külügyminiszterrel. Aehrenthal ma Ischlben audiencián volt a királynál és holnap utazik Salzburgba. Néhány nappal ezelőtt vezetőcikkben foglalkoztunk a hármasszövetségnek Ausztria-Magyarország és L laszországra vonatkozó kérdésével és kiemeltük, hogy abban a viszonyban, amely a monarchia és Olaszország között fönnáll, változásnak kell történnie. Ez a külügyminiszteri találkozás a végsőkig feszült helyzet tisztázását célozza és ezért fontos politikai jelentőségű, bár csak udvariassági jelleget adnak a találkozásnak. Régi szokás, hogy ha a hármasszövetség valamelyik országa uj külügyminisztert kap, ez udvariassági látogatást tesz a másik két ország külügyminiszterénél. Ez a bevallott célja az Aehrenthal és di San Giuliano közötti találkozásnak, de a háttérben számos politikai momentum rejtőzik, amelyek a találkozás alkalmával fölszinre fognak kerülni. A külügyminiszterek találkozásáról a következő távirataink szólnak : Jt&nia, augusztus 29. Marches© di San Giuliano külügyminiszter ma délelőtt két óra huszonöt perckor kabinetfőnöke, Fasciotti báró kíséretében Salzburgba, illetve Ischlbe utazott. A pályaudvaron di Scalea külügyminisztériumi államtitkár, a miniszter családjának és rokonságának tagjai és a konzulátus sok tagja jelent meg búcsúzásra. Ischl, augusztus 29. Aehrenthal gróf külügyminisztert ma délelőtt tizenegy órakor a király audiencián fogadta, amelyen a miniszter folyóügyekről tett jelentést. Az audiencia után, amely háromnegyed óráig tartott, Aehrenthal gróf Páar gróf föhadsesrédnél és Schiessl báró kabinetirodai igazgatónál tett látogatást. —Aehrenthal gróf külügyminiszter, szentgyörgyi Müller külügyminiszteri első osztályfőnök és Szapáry Frigyes dr gróf követségi tanácsos ma délután félhárom órakor résztvettek az udvari ebéden. Ischl, augusztus 29. Aehrenthal gróf külügyminiszter kedden reggel Szapáry gróf kíséretében Salzburgba utazik, ahol találkozni fog di San Giuliano olasz külügyminiszterrel. Szerdán este a két miniszter Ischlbe érkezik és velük együtt Mérey kvirináli osztrák-magyar nagykövet ós Avarna herceg bécsi olasz nagykövet is. Az olasz külügyminiszter péntekig szándékozik Ischlben maradni. Róma, augusrtus 29. A Popolo Bomano irja: A hármasszövetségnek nincs szüksége miniszteri találkozásokra, hogy megszilárdittassék, mert hiszen behatolt népünk politikai öntudatába és alapját képezi külügyi politikánknak, amelynek vezérfonala és semmiféle változásoknak nincs alávetve. Di San Giuliano marquis külügyminiszter látogatása azonban nem vészit értékéből, mert hiszen megfelel az államok tradícióinak. Szerencsére a monarchiához való viszonyunkban nincs oly pont, mely tisztázásra szolgálna, mindazonáltal a két miniszter közti eszmecsere a napirenden álló nemzetközi kérdések fölött célszerű és hasznos lesz. Az a szívélyes üdvözlés, amelyben a külügyminisztert a monarchia sajtója részesiti, záloga annak a fogadásnak, amelyben a monarchia részéről részesülni fog, oly fogadás, melyet nem fogunk elfelejteni és adott körülmények között viszonozni fogunk. Bécs, augusztus 29. Aehrenthal grófnak Di San Giuliano olasz külügyminiszterrel való találkozása elé nagy várakozással néznek. A „Fremdenblatt" cikket ir a két pülügyminiszter találkozásáról. A cikk szerint a külügyminiszterek holnapi találkozása nem ad uj fordulatot a nemzetközi politikának. Ez a véleménye a cikknek az olasz külügyminiszter ischli audienciájáról is. Nincs kolera Szegeden. — Foszformérgezés történt. — Megfigyelő kolerabarakk Újszegeden. — (Saját tudósítónktól.) Az a nagy rémület, amelyet a szombati koleragyanus haláleset Szegeden okozott, a mai napon egészen megszűnt. A hivatalos vizsgálat megnyugtató eredménye lecsillapította a fölizgatott kedélyeket. A koleragyanus tünetek között meghalt asszonyról megállapították az orvosok, hogy magzatelhajtásnak volt szerenaz „ölök", azaz: vallási „igazságokat" tudományosan és racionálisan is igazolni megm^érteni. És ez maradt a ^filozófia" szerepe úgyszólván napjainkig. Magyarázó jegyzet a szentíráshoz, egy uralkodó hatalom által adott törvényeknek, hit- és erkölcsszabályzatnak éleseszü igazolója, csatlósa, bolondja. Innen persze kivesszük és különirjuk Giordano Bruno és Spinoza fönséges neveit, akikben hellen lélek lángolt és akik filozófusok voltak a régi grandiózus értelemben. De ezeken a koruk keresztülgázolt és amaz a „filozófia" volt a „helyes", az „igazi" még a legműveltebbek szemében is. A filozófia fogalmát meghamisították. A régi nagyszerű megismerési ösztönből hatalmi eszközt kovácsoltak, amelyet ma az egyház példája nyomán, különböző más ideák ós igyekezetek propagálására is használnak. Manapság még átlag jobb műveltségű emberek is még mindig azt hiszik, hogy a filozófia célja —például: bebizonyitani, hogy Igenis van isten, — vagy általánosságban pótolni a vallást, „mert hát müveit ember csak nem hiheti ugyanazt, mint a paraszt", — vagy erkölcsössé tenni, vagy boldoggá — stb. stb. És azon méx'ik az egyes filozófusokat, hogy mennyire sikerült egy ilyen föladatot megoldaniok, egy ilyen hatást elérniök. Hogy a „szisztéma" megvalósítható-e, hogy be fog-e válni?" A Milyen barbár, milyen pórias, milyen antifilozófikus! A filozófus mértéke a gondolkodásának a mélysége, az intellektusának a merészsége és a megismerési szenvedélyének nagysága. Az igazi filozófusnak Ember, Isten, Világ, Erkölcs, Művészet, Tudomány, Kultura, Szociológia — minden csak életjelenség, tárgy, amelyet ő problémául választ ki magának, melynek a mivoltát, eredetét, célját, életföltételeit és egyéb tulajdonságait ő, a szuverén megismerőalany meg akarja ismerni. Ecélból nem szabad neki a megismerendő tárgyak egyikének sem szolgálatában, vagy pláne hipnózisa alatt állania. Mert akkor vége minden filozófiának. És ebben az értelemben mondtam, hogy vagy tizenöt-husz század óta nem volt filozófia, nem volt igazi filozófus. Pascaltól Schopenhauerig minden modern filozófus imádott, imádkozott valamihez ; ha nem istenhez, hát az erkölcshöz — de valami metafizikai pókhálókereszt mindig lógott a szemük előtt. Az igazi vérbeli filozófus mindéginmoralista és — nem ateista» nagyon szegényes kis tagadás volna! — hanem minden vallási éx'zéskörön kívül áfíó, minden metafizikus idioszinkráziátől mentes, egészséges, derült lélek, aki nyugodt, tiszta szemmel merül el mélységekbe és magaságokba, bölcs kíváncsisággal és szeretettel ¿linden létező és élő iránt. Epikur óta az első ilyén filozófus Nietzsche. A filozófia, vagy helyesebben a művelődés történetének ez a (általam csak nagyon általánosan és futólagosan vázolt) fölfogása és értékelése tőle származik. Nietzsche az első filozófus, aki az emberi intellektus egész eddigi fejlődését: tetteit, alkotásait, tévedéseit, át tudta és át merte tekinteni minden elfogultságtól, minden babonától menten; ő az első, aki igazán szigorúan, tudományos szemmel és kérlelhetetlen kézzel meg merte fogni az utolsó, eddig egy filozófustól sem érintett problémákat és eszmékét, hogy egy természettudós tárgyilagosságával kritikát, ítéletet mondjon róluk. Az egetrázó dionyzoszi költő- és müvészlélek egyúttal a leghiggadtabb és legélesebb gondolkodó. Ezt sokan nem tudják, vagy nem akarják tudni. Utóbbival különösen egypár fölebbezhetetlen autoritásu filozófia-tanár és hasonló egyetemi mandarinok tündökölnek. Ezeknek a tudós uraknak nincsenek ínyükre azok az eredmények, melyeket Nietzsche egynémely kényes ügy (pl. isten, erkölcs, szabad akarat, kereszténység stb,) körül való vizsgálódásaival elért és ezért siettek Nietzschei, a gondolkodót, diszkreditálni, gyanúsítani és végre hallatlan perfidiával egészen elejteni, elsikkasztani. Itt azok az egész otrombák és bornirtak, akik a „pathológikus" jelzővel akarták Nietzschei mindörökre elintézni, nem is olyan veszedelmesek, mint azok a szürke, orthodox katedra-lelkek, amelyek alattomos mosolylyal és tiszteletlen vállveregetéssel a „költő", a „dithyrambikus", a „művész", sőt a „stilista" Nietzschet játszák ki a filozófus ellen. És ezek az emberek nemcsak külső okokból, hunyászkodásból és haszonlesésből, vagy a szikrányival sem tisztességesebb állami, nemzeti és erkölcsi érdekekből cselekszenek igy; van bennük minden intellektuális lelkiismereti e nségük (mert az „intellektuális lelki-
