Délmagyarország, 1911. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1911-01-14 / 11. szám

Hfir 1911 január 14 DÉLMAGYARORSZÁG két Él­in­A ili­az lló ós (Apponyi beszéde.) Apponyi Albert gróf: Az a fölfogás kapott lábra, hogy a bank problémájával csak közgaz­dasági szempontból lehet foglalkozni és a po­litikai szinezetet a vitától távol kell tartani. Ilyen mereven ezt a fölfogást nem osztom, mert a közgazdasági probléma, nem öncélú probléma, hanem politikai jelentőségű érdek, mert a nemzeti érdekek összességének egy fő föltétele. Közgazdasági problémákat a politikától el választva akkor lehetne tárgyalni, ha csak köz­gazdasági és nem nemzetgazdasági problémák­ról volna szó. De hiszen a tudomány minden európai nyelven megkülönbözteti a társadalmi gazdaságtantól, a nemzetgazdaságtant. Egészen mások volnának a nemzetgazdaság­tan törvényei, ha az egész nemzetiséget egy összefüggő gazdasági egésznek tekinthetnők. Hogy milyen intézkedések volnának szüksége­sek arra, hogy az egyesek haladása megerő­södjék, azt egészen máskép állapítanék meg. Ha a nagyhatalmi érdek szempontjából alap­föltételnek tekintik a gazdasági közösség fönn­tartását, akkor mi viszont a nemzeti érdek szempontjából a gazdasági függetlenséget tesz­szük politikai aksziománkká. A kiegyezés korának államfórfiai az önálló bankra töreked­tek. Igaz, hogy azért, mert akkor a jegybank tisztán osztrák jellegű volt, mig ma közelebb jutottunk a paritáshoz. Azonban az 1875-ös fúziós kormány az akkori politikai hangulat hatása alatt az önálló bankot programpontjává tette és ezt Tisza Kálmán bemutatkozó beszé­dében ki is emelte. 1874-ben Tisza Kálmán miniszterelnök azt mondta, hogy a bankkórdés teljesen kielégítő megoldása csak az önálló bank fölállítása. Pedig ftkkor az ország pénzügyi helyzete valóban igen siralmas volt. Sajnos, azóta a hatvanhetes alap hívei lassanként eltértek álláspontjuktól, sőt mindinkább hatvanhetes dogmává lett a közös bank föntartása. Egész 1874-ig senki sem vonta kétségbe az önálló bank fölállításának helyes­ségét, csak azóta fejlődött ki a kormány képes­ség kritériummá, a katonai kérdések sértetlen­sége és a közös bank főntartása. Nem egyszer halljuk a szemrehányást velünk szemben, hogy a bankkérdésből politikai kérdést csinálunk, holott ezt nem egyedül mi tekintjük annak, hanem a hatvanhetesek is, a politikai faktorok súlyos nyomása alatt. A nemzetek normális léttörvénye az, hogy minden ügyüket önállóan intézzék. Az európai államok közt minden kérdés elvi alapjára nézve nincsenek különbségek. A magánjogi, a kereskedelmi kodekszekbcn csak az árnya­latok mutatnak különbséget, de ép ez árnya­latok teszik nagygyá a nemzeti önálló­ságot. Igy a jegybank kérdésében az általános elv a központi jegybank létesítéséről megvan, de a kivitelben annyi a különbség, hogy a leg­eltérőbb latitude-okat engedi. Helyzetünk az önállóságot követeli és a bi­zonyítás azokat illeti, akik ezzel ellenkezően akarnak cselekedni. (Zajos taps a baloldalon.) Érthetetlen, hogy miért kell Magyarországnak ? jegybank nagy kérdését más állammal együtt intéznie. Mikor a pénzügyi ós gazdasági hatalom tel­jességének megtartásáról van szó, naivság azt hinni, hogy még a bank vezetőségének előter­jesztésére is az osztrák politikusok fölhagynak ellenállásukkal. Ez a formula csak arra jó, hogy a kormány teljes vereségét lepleze. Azok az intéz­kedések, melyek a javaslatban a két törvényhozás beleszólását körvonalozzák, nemcsak házszabály­sértést vagy klotürt foglalnak magukban, de egyenesen az obstrukciót akarják fölhasználni arra, hogy minden változtatás a bankügy mos­tani állapotán lehetetlenné váljék. A pénzügy­miniszter ennek a formulának a kieszelésével túltett a legzseniálisabb obstruktorok lelemé­nyességén is. Ez a formula csorbítja a főrendi­ház alkotmányos jogkörét s ellenkezik azzal az elvvel, hogy házszabályt nem lehet tör­vény utján módositani. S mindez nem egy nagy, nemzetmentő cél érdekében történik, amikor talán menthető volna, hanem egy üres látszat kedvéért: a kormányakarja igy győzel­mét bizonyítani. Pedig ez nem győzelem, ha­nem kudarc, mely arra sarkalja a független­ségi pártot, hogy még szilárdabban kitartson a gazdasági önállóság követelése mellett. (Szaka­datlan taps és éljenzés. A szónokot az egész baloldal lelkesen ünnepli, a képviselők koreje tódulnak s egyenként üdvözlik, koztuls Andrássy Gyula gróf is.) A baloldalról addig kiáltoztak szünet után, mig az elnök végre csakugyan felfüggeszti az ülést. (Tiidó's János beszéde.) Szünet után Tüdős János beszédének hol­napra való halasztását kérte. A jobboldal ezt ellenezte, mire az elnök elrendelte a szavazást s a képviselők megszámlálását. Hetvenketten a halasztás ellen, negyvenegyen mellette sza­vaztak s igy Tüdős belekezdett beszédébe. Azt hangoztatta, hogy a többséget nem az ország gazdasági érdeke, de politikai megalkuvás ve­zeti, mikor ellene van az önálló banknak. Az elnök bejelentette, hogy több képviselő indítványt nyújtott be hozzá az üléseknek egy órával való meghosszabbítása iránt. Az indít­ványra a holnapi ülés végén fognak szavazni és határozni. Az ülés két órakor végződött. Szeged és a légszeszgyár pörei. — Kiutalták a visszatartott bírságpénzeket. — (Saját tudósítónktól.) A szegedi légszesz­világitási részvénytársaság Szeged város közönsége ellen három rendbeli birság visszatérítése iránt pört inditott. Most aztán ebben a pörben — a fölperes részére két egybehangzó birósági Ítélet alapján — meg­itélt összeget, járulékaival együtt, Rósa Izsó dr fölperesi ügyvéd kezéhez a város tanácsa pénteken délelőtt tartott teljes ülé­séből kiutalványozta. 1904 junius tizennyolcadikától 1910 december harmincegyedikéig terjedő idő alatt negyven­nyolc esetben levont a város a légszeszvilági­tási részvénytársaság járandóságából százhar­mincötezerhétszáznegyven korona öt fillért. Ennek időközi takaróktári kamatai — mint­hogy a város tanácsa a levont összegeket gyü­mölcsözöleg elhelyezte — kitesznek huszezer­ötszáznegyvennyolc korona hatvan fillért. Az első pörben megítéltetett tőkében hétezer­hatszáz korona; ennek 1910. december harminc­egyedikéig eső ötszázalékos kamatai: ezer­kilencszázkilencvenhat korona öt fillér; per­költség : négyszázhuszonhárom korona. A második pörben megitélt tőke : tizenkilenc­ezerkilencven korona öt fillér; ennek 1910 de­cember végéig eső ötszázalékos kamata: négy­ezernyolcszázegy korona hatvanhat fillér; per­költség : hatszáznegyven korona. A harmadik pörben megitélt tőke : nyolcvan­hatezerhótszáz korona; ennek 1910 végéig eső ötszázalékos kamata: tizenkétezerháromszáz­hetvenkót korona hatvannyolc fillér; perköltség: ezerkétszáz korona. Kiutalványozott tehát a tanács megitélt tő­kében: száztizenháromezerháromszázkilencven korona öt fillért; ötszázalékos kamatokban: tizen­kilencezerszázhetven korona harminckilenc fillért; perköltségekben: kótezerkótszázhatvan­három koronát. A megitélt összegeken felül történt további levonások összege: huszonkótezerháromszáz­ötven koronát tesz ki. Ezt az összeget is, mint levont tőkét, kiutalványozta a város tanácsa, egyben pedig utasitotta a számvevőséget ós a könyvvivői tisztséget, hogy folyó évi január elsejétől a kifizetés napjáig eső ötszázalékos kamatokat, valamint a pörön kivüli huszon­kétezerháromszázötven korona levont tőkének a kifizetésig esedékes ötszázalékos kamatait állapitsa meg s ezt az összeget is elsősorban a takaróktári kamat-maradvány terhével, a többi részét pedig a rendkívüli alap terhével fizesse ki. Tudomásul vette a város tanácsa, hogy az első számú pörben hozott másodbirósági hatá­rozat ellen Turóczy Mihály dr tiszti főügyész fölebbezéssel nem élt. A második ós harmadik számú pörben hozott másodbirósági ítélet ellen beadott fölebbezés folytán föntartja a váro« tanácsa azt a jogát, hogy ha a város közönsége pörnyertes lenne, e pörök kielégítésére a most kiutalványozott összes tőkéket és járulé­kait a fölpereB részvénytársaságtól visszasze­rezhesse. Az ezekre a pörökre vonatkozó hatósági intézkedéseket a törvényhatósági bizottság legközelebbi közgyűlésének a város tanácsa bemutatja ós azoknak jóváhagyását kéri. A hídvám, mint forgalmi akadálg. — Elmondta Fényes Marcell. — — Összehasonlít íst téve Szeged ós Szegednél a lakosság száma tekintetében sokkal kisebb vidéki városok között, rögtön szembetűnik Szeged kereskedelmi életének élénktelensóge. Szinte csodálatos, hogy Szeged belső területén aránylag mennyire pang a kereskedelem, meny­nyire kisebb a forgalom, mint Újvidéken, Ara­don vagy másutt, egész sereg kis vidéki városban. Pedig a kereskedelmi szellem, az üzleti élet iránt való fogékonyság, a vállalko­zási kedv. Szegeden sem hiányzik az emberek­ből s a szakavatottság sem kisebb, mint azok­nak a kisebb vidéki városoknak a kereskedő­embereié. Más okokban kell hát keresnünk Szeged kereskedelmi életének ólónktelen vol­tát, speciális körülményekben, olyanokban, amelyek elsősorban várospolitikai rendelkezé­sekkel állanak összefüggésben. — Szeged kereskedelmi forgalmának pangása abból a jelenségből indul ki, hogy a Szegedhez közelálló vidék forgalma nem a városban centrallzálódik. Az, hogy a környezet térképi­le g, közigazgatásilag Szegedhez tartozik, a ke­reskedelmi élet terén nem igen érezhető. Pe­dig igaai haszna a városnak csak abból lehet, ha az egész környezetet be tudja hozni, be birja kényszeríteni a városba akkor, amikor üzlatről van szó, vagyis amidőn a tanyai lakosság ér­tékesíteni akarja az áruciRkeit ós egyidejűleg vásárlásokat is akar tenni. Mert a kölcsönös­ség elve uralkodik a kereskedelmi életben s ugyanakkor, amidőn ón a portékámon túladok, arról gondoskodom, hogy hol lehetne beszereznem azt, amire viszont nekem van szükségem. Már pedig a sze­gedi kereskedő-üzletek forgalmának legnagyobb részét a környéknek az a lakossága teszi, amely Szegedre hozza be a termeivényeit eladás vé­gett. De mennyien vannak, akik a Szegedhez tartozó területeken laknak és ennek ellenére mégsem Szegedet keresik föl, — aminek sokféle oka van. Egyik ok az is, hogy ezeknek a terü­leteknek nem Szeged alkotja az igazi közép­pontját. Miért? Mert Alsótanyán vannak ré­szek, amelyek sokkal közelebb fekszenek Sza­badkához, a lakosságnak tehát rövidebb utat kell megtenni odáig. S igy előáll az a szinte komikus helyzet, hogy Szegedről, Szeged terü­letéről, a Szegedre adózó lakosság Szabadkára viszi értékesíteni a holmiját. És tulajdonképen igaza van, mert ha Szegedre jönne, a kocsiját még korán este kellene útnak indítania, Sza­badka felé pedig ráér hajnalban, mert az ut közelebb esik. Ezt különben már belátta a vá­ros s igyekezett is segíteni rajta a tanyai vasnt kérdésének megoldásával, de ez a meg­oldás egyelőre még csak papiroson van meg. — Szeged élénktelen kereskedelmének oka tehát egyrészt abban keresendő, hogy a sze­gedvidéki forgalom nem Szegeden centralizáló­dik. De megnehezíti ezt még egyéb körülmény is — s ez az, ami a várospolitikai rendelkezés­sel van összefüggésben — : a hídvám. — A közúti hidon fizetendő vám igen sok, áruval megrakott tanyai kocsit visszatart attól, hogy a városba jöjjön. Mert a vám illetékeket még csak el viselnék valahogy a Torontálmegye felől érkező eladók, de a vám- és hidpénz együttesen, a parsztság szempontjából, már elég nagy összeget tesz ki. A hidon külön kell fizetni a személyekért ós külön kocsira fölra­kot árukórt. Ez az összeg negyven-ötven fil­lérre emelkedik, de emelkedik még nagyobbra is, ha a kocsin kettőnél több személy ül. A hid-

Next

/
Oldalképek
Tartalom