Délmagyarország, 1911. augusztus (2. évfolyam, 173-199. szám)

1911-08-18 / 187. szám

1911 augusztus 18 DÉL-MAGYARORSZÁG 'esznek. A „Liverpool Evening News" tudni véli, hogy a katona­ság tegnap szigorú parancsot ka­Pott, hogy ezentúl mindjárt a tö­meg közé kell lőni és nem szabad a levegőbe lőni e fegyverrel. Szent István napja — Saját tudósítónktól. — Az idén Szent István napja va­sárnapra esik. A miniszteri rende­det értelmében minden ipari és ke­reskedelmi elúrusitás szünetel, csak az élelmiszerek elárusitúsa van megengedve délelőtt 10 óráig. EMELNI MARJAK a színházi helyárakat. A szegedi szinház helyárait emelni "karják. A szinügyi bizottság ülése­zett ma délben, a király születésnap­ián. Az ügy tehát nagyon sürgős. A színházi helyárakról van szó. A öiai napon nem dönthettek, de az Esetleges döntés a tanács elé s a köz­gyűlés elé kerül. Tehát nem is bizo­nyos, hogy emelni fogják a hely­árakat. Mert az emelésnek nem szabad megtörténnie. Erre nincs szükség. Hisz az igazgató eddig is, évenkint közel ötvenezer korona tiszta hasz­not elért. Az igazgató mesés üzletet csinált az eddigi helyárakkal is. Az igazgató nem kötötte ki, amikor pá­lyázott, hogy csak ugy vállalkozik a Zsiros állásra, ha fölemelik a hely­árakat. Mégis pályázott. Hisz Sze­geden nincs is ilyen aranybánya, mint a szinház. Szegeden csak egy szinház van. A közönség télen sehova nem mehet szórakozni. Rákényszerül a szinház­l'a, még ha ugy boszankodik is az előadások miatt. A szegény ember is akar néha szinházazni. Elég bor­sos árat fizetett eddig is a közön­ség. Nem igaz, liogy Szegeden ol­csók a helyárak! Kitűnő, aránytalan nagy igazgatói Levételt nem szabad még jobban srófolni. Nem szabad Szeged közön­ségével igy visszaélni. Nem szabad! Hzt csak könnyű lesz megérteni . . . Síi a clqánnokat ? A szegedi csendőrhadbiró­ság vizsgálata. — Saját tudósítónktól. — Megirtuk már, hogy a temesme­Sj'ei Nagykövéres és Bukovec köz­ség határában rabló oigánykaraván Üldözése közben a csendőrök fegy­verüket használták s két nőt agyon­lőttek, egy legényt pedig halálosan megsebesítettek. A szegedi csendőrkerületi hadbi­'óság megindította a vizsgálatot, "Ügy jogos volt-e a csendőrök fegy­verhasználata? Pokomándy Béla dr s&ái&adot-liadbiró ós Fonyó Jenő fő­Ladnagy a vizsgálat megejtése vé­dett szerdán Temesvárra utaztak. A vizsgálat során megállapították, Logy a husz tagból álló oigánykara­ván sátoros szekereken bejárta az egész vidéket és mindenütt raboltak. Bukovec határában a dinnyeföldet akarták megdézsmálni, de a csősz figyelmessé lett a zajra és Kovács Bálint és Péter Lajos csendőröket értesítette. A csendőrök üldözőbe \ ették a cigányokat, üldözés közben azonban a cigányok többször a csendőrökre lőttek. Erre a csend­őrök is fegyverüket használták. A golyó Horváth Terézt és Horváth Máriát megölte. Ajtay Jánost pedig halálosan megsebesítette. A vizsgálat megállapította, liogy a csendőrök husz lövést tettek száz­százötven méter távolságból. A vizs­gálatot még nem fejezték be, de már eddig is megállapítható, hogy a csendőrök jogosan használták a fegyverüket. A vizsgálatot vezető tisztek nyilatkozata igy szól. Szerencsés Fekete Vera, a megölt ura és a kisza­badult gyilkos. — Saját tudósítónktól. — A szegedi rendőrség nagyon jó fogást csinált csütörtökön éjjel. Szakáll József dr alkapitánynak sikerült hosszas és fárasztó munka után leleplezni és elfogni egy veszedelmes asszonyt, aki­nek több, mint valószinü a cinkos­társai is horogra fognak kerülni. Szerencsés Fekete Vera, a hír­hedt asszony, a közismert hamis­pénzt igérő csaló már a rendőrség foglya. Szakáll József dr csütör­tökön éjjel detektivekkel kiment Alsótanyára és az összehalmozó­dott bizonyítékok alapján letar­tóztatta a veszedelmes csalót. — Sokszor fognak maguk en­gem még letartóztatni, de szaba­don is fognak ereszteni — kiabálta Szerencsés Fekete Vera a rend­őröknek. A rendőrség keresi Szerencsés Vera bűntársait is, mert azok is vannak. Legalaposabb a gyanú, hogy Szűcs Antal is cinkostársa az asszonynak. Ez a Szűcs Antal vadházasság­ban él Szerencsés Fekete Verával. Szűcs Antal volt az, aki Fekete Vera első férjét Budai Istvánt meravilkolta és ezért tizenöt évet ült is Ulaván. Szerencsés Fekete Vera és cin­kostársai lelkét sok bün nyomja. Rengeteg pénzt harácsoltak össze a szegedi Alsótanyán és abból egy fillérnyit sem tisztességes uton. A rendőrség nagy apparátussal folytatja a nyomozást a szenzá­ciós bünügyben. M IÉÍSÍ Í1 — Saját tudósítónktól. — A földiiiivelésügyi miniszter Sze­ged és vidéke számára kinevezte a gazdasági tudósítókat. Még pedig: 1. Központi rész Fehértóig, városkö­rüli feketék, tápéi rét, Újszeged szá­mára Szüts Mihály nyugalmazott gazdasági igazgatót (Osztróvszky­utca 23. szám.) 2. öszeszék, Fehértó, Szatymaz, kapitányságokba Várady Jenő városi alszámvevőt (Szeged, városháza.) 3. Csengele, Balástya, Gajgouya, kapitányságok Kordás Mihály gazdát (Csengele, 51. u. p. Kistelek, Nagy-u. 315.) 4. Nagyszék­sós, Feketeszél, Röszkeszentmihály­telek, kapitányságokba Paulovics Márton városi számtiszt (Szeged, városháza.) 5. Csórva, Zákány, Do­maszék, kapitányságokba László Zoltán földbirtokost (Szeged-Alsó­tanya.) 6. Átokliáza, Királyhalom és Móralialoni, kapitányságokba Sala­mon Károly földbirtokos, nyugal­mazott adótárnokot, (Szeged-Alsó­in p. HorgosUKirályhalom.) Több vidéki kórházban a leg­utóbbi időben olyan elszomorító ese­tek történtek, amelyek gondolko­zásra késztetik az embert és mindin­kább sürgőssé teszik a városi kór­házakban uralkodó rendszerek gyö­keres megrefolmálását, ha szüksé­ges, még az 1 állami kezelésbe való vétel árán is. Hogy miben rejlenek a hibák, milyen módon volnának ezek esetleg megsziintethetők, azt ez­úttal nem kutatjuk és nem fejteget­jük részletesen. Csak a tények kon­statálására szoritkozunk. Tény az, liogy a temesvári közkórházban a múlt évben egy hagymázos beteg deliriumos lázálmában csikorgó téli éjszakán két izben kiszökött; tény, hogy a mult héten egy leány szin­tén megszökött a kórházból; a sze­gedi kórházból a napokban szökött meg egy beteg,a szegedi kórházról már legendák szólnak az országban, a szegedi düledező kórház országos nevezetesség. Az aradi kórházban pedig tegnap történt a mult évi te­mesvárihoz hasonló eset. Egy cse­lédleány gyermekágyi lázzal kiug: rott a kórház ablakán és halálra zúzta magát. Az ilyen estek után esetleg megindul a vizsgálat, esetleg be is fejeződik és azután — marad marad minden a régi. Igaza volt Zimmermann Károly dr aradi kór­házi főorvosnak, mikor a legutóbb történt esettel kapcsolatban kije­lentette, hogy az ilyen kórház meg érett arra, hogy elpusztuljon. Igaza van az igazgatónak: az ilyen kór­házon csak ugy lehet segíteni, ha elpusztítják a föld színéről és az egészet elölről kezdik — de máskép! Diszisteitíiszíelet 311 ÍR? 2 FI a — Saját tudósítónktól. — A király születésének nyolcvan­egyedik évfordulója alkalmából fényes diszistentisztelet volt ma a belvárosi plébániai templomban, melven megjelentek dr Lázár Gvörgv polgármester vezetésével a hatóságok képviselői és a köz­igazgatási bizottság tagjai nagv szában. Ezek közül Lázár György dr és Kass János vendéglős pom­pás diszmagvarban jelentek meg. A diszmisét Jászai Géza apátplé­bános szolgáltatta. Mulató Szeged. — A Vigszinpadrü). A Vigszin­pad tegnap esti előadása nagyon jól sikerült. A közönség meg volt elégedve, sokat tapsolt a szerep­lőknek, jól mulatott és kedélyesen töltötte el az estéjét. Ugy látszik, hogy Farkas Pál szakértelemmel összeállított uj műsora méltó befe­jezése lesz, a kezdetnek. Elsősorban Kápolnai Irénről kell megemlékez­nünk, aki diszkrét és finom előadá­sával meghódította a szegedi közön­séget. Az igazgató, Farkas Pál nagy tetszést aratott 'ügyes játékával. Az ő érdeme a kitűnő műsor is. Sziklay Benő humoros előadásával kacag­tatta meg a közönséget. A többi ta­gok is dicséretet érdemelnek. A tapsból kijutott Dóri Gizának, Pe­rényi Nusinak, Rica Margitnak, Lányai Terikének, Jósai Emminek, Erna Lucellnak, Block aud White, a humoros zeneszámoknak, Jonny Wiesnek, az ügyes humoristának. — Az Uránia Sxinházból. A kinematográfia ismét megörö­kítette egy emberi mivoltából ki­vetkőzött hiéna által elkövetett tettet. Szombat és vasárnap lát­ható az Edelényi rablógyilkosság cimü szenzációs kép az Uránia Színházban. Felhívjuk rá a közön­ség figyelmét. Ha olcsó és jő reklámot akar, hir­dessen a villamos vasút jegyein. A hirdetéseket Ligeti .Jenő és tár­sai könyvnyomdájában Korona­Késsel a szívben. — Saját tudósítónktól. — Véres gyilkosság történt tegnap­előtt Bálincon. Dumitru Jon és No­vákov Péter a falu korcsmájában mulattak. Iddogálás közben egy­szerre csak szóváltás támadt közöt­tük. Novákov pofonütötte barátját. Dumitru azonban nem merte Nová­kovot visszaütni, mert ez hatalmas, erős ember, mig Dumitru cingár, sovány legényke. Novákov tovább is verte Dumitrut, ugy, hogy ez annyira dühbe jött, hogy tüszőjé­ből kirántotta kését és azt teljes erejéből Novákov szivébe döfte és azután futásnak eredt. A szivén szúrt ember a késsel a szivében utána futott a gyilkosnak és azt 40—50 lépésnyi távolság után utol is érte. Novákov ekkor kihúzta saját melléből a kést és azt Dumitruba akarta döfni, de már nem volt ereje hozzá, mert összeesett és néhány pillanatnyi kinlódás után meghalt. A gyilkost a csendőrök letartóz­tatták. Felelős szerkesztő J'ásztor Józsaf. Lapkiadó-tulajdonos a fíalmngyarormzdg hír­lap- át nyotndardUalat. Nyomtatta a DélmaRyarorsiÚK liirlap- ós nyomdaváJlalat Szolodén, Korona-utca 15. Halló, cl nc mulassza telefonhoz Ilivni a 30ő-5t, ahol bemondhatja íahf i m a hirdetését.

Next

/
Oldalképek
Tartalom