Délmagyarország, 1911. március (2. évfolyam, 49-74. szám)

1911-03-11 / 58. szám

1911 március 7 DELMAGYARORSZAG 123 azok lósziniitlennek találta védekezését és a gyanu­okok alapján Keszlert letartóztatta. — Messziről elsüthető ágyn. London­ból jelentik: Percy Schotch admirális, aki az angol haditengerészet tüzérségének élén áll, kitalálta módját annak, hogy ágyukat niesz­sziröl igazítsanak és elsüssenek. A Neptun cirkáló hajón már tettek kísérleteket az uj találmánynyal, amelyek rendkívül jó ered­inénynyel végződtek. Szakkörök igen nagy jelentőséget tulajdonítanak az uj eljárásnak, amely a tengeri háboruban egészen mog fogja változtatni a harcmódot. Az uj eljárás szerint egy hadihajó parancsnoka ezentúl képes lesz az ágyukat a parancsnoki kidről igazítani és elsütni. — Verekedő tábornokok. Bukarestből je­lentik: A hadügyminiszter kihallgató termében tegnap kinos jelenet volt Gardessku vezérkari főnökhelyettes ós Georgeszku tábornok között. Goergeszku tettlegesen bántalmazta Gardesz­kut s azzal fenyegette, liogy a fejét a falhoz üti. Gardeszku, aki a szomszéd szobába mene­kült, Georgeszkut pisztolypárbajra hivatta ki. A párbaj tegnap délután történt s a felek, akik közül egyik sem sebesült meg, kibékülve váltak el. — A párisi tejesek sztrájkja. Párisból jelentik: A sztrájkoló tejkereskedősegédek este tartott gyülósükön százliarminckilenc szavazat­tal százharmincnégy ellenében elhatározták, liogy a munkát ismét megkezdik. Tekintettel az egyenetlenségre, azonban lehetséges, hogy csak egy részük áll munkába. — Casanova könyveit elkobozták. Casa­nova mesternek halála után jó száz ós vala­mennyi tucat esztendővel, nevezetes reklámot csinált a lipcsei rendőrség uj osztálya. Ez az osztály az, mely legújabban a pornográfiát ül­dözi. Megszimatolta és elkoboztatta Casa­nova emlékiratainak most megjelent első kö­tetét, amely Müller bécsi kiadó nyomdájából került ki s átdolgozója Conrad Henrik. A ve­lencei ólomkamrák hires rabját, a javíthatat­lan kujont, ime sírjában sem hagyják nyu­godni a modern szemfüles rendőrök. A könyv­tárpolcok vastag porából igy támad föl a sza­badszáju, szabados erkölcsű kalandor, Casa­nova. A pokolban bizonyára jól mulatnak ezen. — Csődbe jutott testőrtisztek. Berlinből jelentik, hogy két előkelő német testőrtiszt va­gyonára kihirdették a csődöt. Az illető tisztek — az egyik Rabe von Pappenheim főhadnagy, a másik Bülow hadnagy — a második gyalog­testőrezredben szolgálnak. Bülow hadnagy a fia Bülow tábornoknak, a berlini harmadik had­test parancsnokának, Poppenlieim atyja pedig képviselő, kamarás és elnöke a hessen-nassaui tartománygyülésnek. A két tiszt anyagi rom­lását az okozta, hogy bekerültek egy hírhedt játékklubba és ott a bakkaratasztalnál elvesz­tették minden pénzüket. A ruletten is nagy összegeket adtak le. — A zsüp-kiilott a vidéken. Két vidéki városban jelent meg tegnap este a szoknya­nadrág. Temesvárott valóságos rendőri közbe­lépésre adott okot az uj divat. Egyik belvárosi divatáruüzlet plakátokon hirdette, hogy csütör­tök délután hat órakor kirakatában meg fog jelenni a szoknyanadrág. Nagy közönség gyűlt össze estére a szük utcában. Pontban hat óra­kor egy lefátyolozott nő lépett a kirakatba szoknyanadrágban. Nagy tolongás keletkezett a kirakat előtt, ugy, hogy az utcai forgalom és a villanyosok is megakadtak. A rendőrségazon a cimen, hogy a „mutatvány" nem volt előre bejelentve ós hogy forgalmi akadályt okoz, meg­hagyta a kereskedőnek, hogy azonnal távolítsa el a kirakatból a szoknyanadrágos nőt. A hölgy eltávozott a kirakatból ós a közönség szomo­rúan oszlott szót. - A másik eset Debrecenben történt. A színlap előre hirdette, hogy a Cigány­szerelem csütörtöki előadásán Szilassi Etel szoknyanadrágban fogja játszani szerepét. Az óvatos rendőrség harminc polgári ruhás rendőrt helyezett el a nézőtéren, különösen az olcsóbb helyeken, hogy az esetleges tüntetéseknek ele­jét vegye. A közönség ezt megtudta és a kö­rülményekhez képest csendesen nézte végig a nadrágszoknyás Cigányszerelmet. — Az urak a kaszinóban. A battonyai kaszinóban összeveszett Pintér László ügy­védjelölt Janovic Mladen földbirtokossal. Ma délelőtt az ügyet az aradi Fehér-Kereszt-ben végkimerülésig menő kardpárbajjal intézték el. Az ügyvédjelölt mellén tizenkét centiméter hosszú, izomzatig terjedő vágást kapott, a földbirtokos bal karján és koponyáján se­besült meg. — Hetvenkét éves liitvesgyilkos. Sátor­aljaújhelyről jelentik: Monyita András jómódú varannó-csemernyei gazdát hitvesgyilkosság miatt tegnap letartóztatták. A gyilkos férj, ki hetvenkét éves, hosszú éveken át boldogan élt feleségével, mig az utóbbi időben napirenden volt köztük a pörpatvar. Monyita tegnapelőtt ismét összetűzött feleségével és fölhevült álla­potában kést ragadott és azt felesége szivébe döfte. Az asszony azonnal meghalt. — Párbaj, amelyet liórom hónapig ké­szítettek elő. Különös párbaj folyt le péntek délelőtt Budapesten Fodor Károly vívótermében. Gerencsér miniszteri hivatalnok, vívómester és Heimann N. János joghallgató voltak ellenfelek. Mindketten kitűnő vivók ós hatszori heves összecsapás után is sértetlenek maradtak, mire a párbajt harckóptelensóg cimén beszüntették. A legérdekesebb a dologban az, hogy a segédek három hónapig tárgyaltak és készítették elő a mai párbajt. — A bűn. Kopenhágából jelentik: Nagy fel­tűnést kelt a legjobb társadalmi körökből való tizenkét embernek letartóztatása. Valamennyien igen súlyos erkölcsi bűntettekkel vannak vá­dolva. A letartóztatott emberek között van Arendrup tábornok és Stellan-Ryl kapitány. Még több embert fognak letartóztatni. — Borzalmas halál. Makón a Zeidler-féle jéggyár hűtőtornyát szerelték pénteken. Szere­lés közbon egy vascsiga leszakadt és Szabó Antal munkásnak a fejére zuhant. Szabó ketté­szakított fejjel, holtan bukott a földre. — A zugszővctség. Budapestről jelentik: Budapesten lelepleztek egy szélhámos zugszö­vetséget, amely egy szövetség-utcai hónapos szobából manövrirozott a hiszékeny kisiparo­sok ellen. Mára ujabb érdekes részletekkel gazdagodott az ügy. Kostyán Jenő, a rovott­multu igazgató ellen eddig huszonegy lópre­csalt ember tett följelentést, csupa szegény ördög, akik mint pénzbeszedők, irodaszolgák és ügynökök tizezernyolcszáz koronájukat temet­ték el a szövetkezetben. Ivostyánnak ma reg­gel a fővádlója, Lőrinc Konstantin épilkezési vállalkozó tett vallomást a rendőrségen, aki ugyancsak feketére festette a szövetkezetet, egészen különös dolgokat mondva el Kostyán vakmerőnél vakmerőbb csalásairól. Elmondotta, hogy a furfangos ember azzal jött hozzá, hogy rá, mint szaktekintélyre van szüksége a szö­vetkezetnek. Beválasztotta igazgatósági tag­nak, aztán sürü egymásutánban pénzt kért tőle üzleti nyomtatványokra. Összesen nyolcszáz koronát. A mult óv szeptemberében meghívást kap az első igazgatósági ülésre. Elment, de legnagyobb csodálkozásra egyáltalán nem hiva­talos dolgokról esett szó az előtte ismeretlen emberek között, hanem egy koncertről, ame­lyet a szövetség címe alatt rendeznek és amelyre Jászai Marit is meghívják. Utóbb meg­nyugodott, hogy az estélyi szövetkezeti alap javára rendezik. Néhány héttel később meg is tartották a hangversenyt a Wesselényi-utca tizenhetedik szám alatti vendéglőben. Jászai Mari is ott volt, a korcsmahelyiség tömve volt emberekkel, nagy pénzek folytak be, de a belépődijakat legnagyobbrészt Kostyán a maga részére foglalta le. Jászainak se fizette meg a nyugdijalapra szóló száz koronát, amit a Nem­zeti-szinház többször reklamált tőle. Mikor látta, hogy aljas csalókkal van dolga, kilépett a szövetségből. Kostyánt, aki most őrizet alatt van, a többi áldozat kihallgatása után, letar­tóztatták. — Nagy malointüz Temesvárott. Te­mesvár-Gyárvárosban a Kornitzky Antal tu­lajdonát képező, benzinüzemü malma leégett. A kár százezer korona. — Postakocsi ős villamos. Pénteken dél­után a szegedi Kölcsey-utcában villamos­karambol történt. A háromas számú villamos­kocsi és egy postai csomagszállító kocsi talál­koztak össze. A villamos vezetője, Vig Sándor, idejében csöngetett és fékezett, Bari Antal postakocsis pedig ostorával hirtelen a lovak közé csapott, csakhogy a postakocsi kereke a sinek közé szorult s a karambol elkerülhetet­len volt. A villamos nyomban megállott, né­hány ablaka betört, a rázkódás következtében azonban a kocsi a földre zuhant. Szerencsére csak könnyebb sérülést szenvedett. Az eset helyén Sass Lajos rendőrbiztos vizsgálatot tartott és megállapította, hogy az összeütkö­zésért senki sem felelős, mert elkerülhetet­len volt. — A katolikus nővédelem segítői. A sze­gedi katolikus nővédő-egyesület ez évi rendes közgyűlését március 30-án délután négy órakor tartja meg a szegedi katolikus kör helyiség í­ben, amelyre a tagokat külön meghívóval is meghívták. A közgyűlés tárgysorozatai között vannak jelentés az elmúlt évről, a napközi ott­hon részére házvótel, alelnök, titkár stb. vá­lasztás, zárószámadás és költségvetés, ügyrend, stb. Amennyiben a tagok határozatképes szám­ban nem jelennek meg, az esetben április har­madikán tartják meg délután négy órakor a közgyűlést. E közgyűlést megelőző választ­mányi ülést az egyesület március huszonkette­dikén fogja megtartani. Az egyesület céljaira Csernoch János püspök ujabban ismét 100 ko­ronát adományozott, alapitó tagokul pedig be­léptek Meskó Antalnó és Engelthaler Bélánó. A napközi otthon létesítésére a következő adományok érkeztek be: Ormódi Béla 10, özvegy Holtzer Jakabnó 10, Kugler Albertnó 10, Fischer Dezsőnó 10, Lichtenegger Gyuláné 10, Hámon Róbert püspöki titkár 10, Kiss Mórné 10, Glán­zer Mór 10, Juránovits testvérek 40, Kelemen Bóláné 10, Polgár Lásztóné 10, Gárgyán Imre 5, Zimonyi István 2, Bera Károlyné 5, Rácz Antal 5, Gerliczy Ferenc báró 100, Kray Ist­vánné 40, Glöckner József 5, Straubert Izidor 1, Lázár György dr 20, N. N. 1, Urbán Lajos zenekara 20, Szeged Alföldi takarékpénztár 100,^ Szegedi kenderfonó gyár 100, Kender- és Lenipar részvénytársaság 20, Löwy Adolf és társai 10, May R. Miksa 10, Szegedi bankegye­sület részvénytársaság 20, Fischer Lipót 5, Rósa Lajos 10, Délmagyarországi közgazdasági bank részvénytársaság 10, Szűcs Mihály 2, Szegedi hitelbank részvénytársaság 20, Szegedi kóz­müvesbank részvénytársaság 20, Hazai biztosité társaság szegedi főügynöksége 10, Bécsi biz­tosító társaság szegedi főügynöksége 10, Szo­gedi gazdasági ós iparbank részvénytársaság 10. Osztrák-magyar bank 10, Bőhm Ferenc bankfőnök 10, Szegedi takarék- és hitel rész­vénytársaság 20, Back Bernát fiai 100, Milkó Vilmos és fiai 10, Szegedi gyujtóáru gyár 10, Szegedi keramit- és mütórgylagyár 10, Nemzeti baleset-biztositó 2, Szegedi központi bank rész­vénytársaság 10, Pick Márk 10, Czinner ós társa 2, Lichtenegger Gyula 5, Szeged-cson­grádi takarékpénztár 120, Kereskedelmi- ós iparbank 20, dr Pilisi Bélánó 10, Szegedi lég­szeszgyár 20, Lugosy Döme 10 korona. Az ado­mányokért az egyesület elnöksége köszönetét nyilvánítja. Az egyesület a napközi otthon javára pünkösd első napján népünnepélyt rendez. — Felülfizetések. A magányos uri nők otthona javára a március negyedikén megtar­tott hangversenyen a következők fizettek felül: Brocher Margit, Fogel Ede 5—5, Deési Béla, Szerdahelyi hadbirónó, Kertész Ilonka ós Vilma pr* A villamos vasúti jegyekre hirdetéseket jutányos árban fogad el a „Délmagyarország" kiadóhivatala. B

Next

/
Oldalképek
Tartalom