Délmagyarország, 1912. május (3. évfolyam, 101-125. szám)

1912-05-10 / 108. szám

10 1912 május Í0. KÖZIGAZGATÁS x A csatornázás. Tudvalevően rövide­ctesen árlejtést hirdetnek a város általános csatornázásának munkálataira. A szegedi városi mérnökség arra kérte a tanácsot, hogy ezek egy részét saját hatáskörében tarthassa meg. A tanács igy határozott. x UJ világítási tervek. Megírtuk, hogy a mérnökség elkészítette a Kossutih-Lájos­sugárut és a Kálvária-ut világítási térvét. A tanács a tervet elfogadta s a kivitelt a ter­vek alapján fogja eszközölni. x A Bnvártó feltöltése. Annak idején, rnrnt azt meg is irtuk, a.közgyiilé's a> Buvártó és a rókusi vámház melletti vizáKásos terü­let föltöltésére 400.000 koronát szavazott meg. A határozatot a belügyminiszter jóvá­hagyta Mivel az első árlejtéssel az ismere­tes bajok voltak, most uj árlejtést irnak ki a munka vállalatba adására1. A feltöltött te­rületét házhelyeknek fogják kijelölni. A te­rület fölosztására tervet készit a mérnök­ség, amelyet a közgyűlésnek bemutatnak s azután a belügyminiszternek terjesztenek föl jóváhagyás végett. Magyar festőművészek anyagénak képkiállitása Szeged, Széchenyi-tér 6. (volt Bach Antal helyisége), ahol 300 drb művészi festmény van kiállitva, a művek kiállító művészek termékei, melyek minden áron • eladók. " , As alkotó fsstök nevei: Berkes Antal, Czencz János, Deák Ébner Lajos, Egerváry Potemkin A., Herrer Cegár, Heyer Arthur, Szepessy Ku zka Jenő, Nagy Vilmos, Nádler Róbert, Neogrády Antal, Kéxdy Kováts László, Kcokjay 0:tó, Markó Ernő, Z. Mol­nár János, Papp Emil, Papp Sándor, Pataky László, Raksányi K., K. Spányi Béla, Szász István, Vörös Ernő, Veiztróczy Manó, Kallós Árpád, Szentmiklósy Zeltáa. 9954 SPORT Birkózás. Budapestről jelentik: A finnek az Európa bajnokságában i szereplésükkel nincsenek kibékülve. Salowara, a nehézsúlyú finn bajnok az Európa bajnokiság fiatal győz­tesét, Fischer Tibort hivta ki Brüll Alfréd elnök utján, mely mérkőzés győztesének a MTK nobilis elnöke egy aranyórát ajárollott fel. A mérkőzés tegnap este a MTK klubhe­lyiségének birkózó-termében volt nagyszámú érdeklődő jelenlétéhen, Brüll vezetésével. A birkózás folyamán egyik birkózó sem voílt ha­tározott fölényben, mégis Fischer Tibor volt kénytelen 32 percnyi birkózás után a küzde­lemtől visszalépni, miután a fején támadt sebből minidjobban folyt a vér. Eredményt, hogy ki a jobb, ismét nem nyertünk. A mér­kőzés befejezése után egy sokkal változato­sabb mérkőzés kő-vetkezett: a IVare—Vqrga­jnatoh. A mérkőzés negyvenöt percig (ártott h eldöntetlen ül TÖRVÉNYKEZÉS § Elnökválasztás a budapesti Boyvédi kamarában. Az ügyvédi kamarában ma dél­előtt féltíz órától déli egy óráig 580-an sza­vaztak le. Tegnap a fővárosiak közül 373­an, a vidékiek közül 113-an szavaztak, ugy hogy eddig 1066 szavazat érkezett be. § Endeas Árpád, Újvidékről jelentik: En­desz Árpád hírhedt betörő egyik rablási ügyét-en tegnap Ítélkezett az újvidéki tör­\tnyszék. Endesz néhány hónappal ezelőtt Óbecsén nyolc társával egy ékszerészüzletet rabolt ki, amelyből 10.000 korona értékű ék­szert vittek el. A betörőbandát elfogták és valamennyi tagját elítélték. Endész négy évi böftönt kapott. Még tegnap elszállították Nagyenyedre. § A kereskedő bfine. Sátoraljaújhely­ről irják: A sátoraljaújhelyi ügyészség le­tartóztatta és fedezet mellett a sátoraljaúj­helyi fogházba kisértette König Emánuel szerencsi kereskedőt. Könignek nagy rőfös­és ruhakereskedése és saját háza volt Sze­rencsen. Az év elején hirtelen vagy 50— 60.CC0 korona értékű árut rendelt és azután fizetésképtelenséget jelentett. A bécsi hite­lezői a íi'egylet sátoraljaújhelyi ügyésze, Székely Albert dr ügyvéd által íenyitő fel­jelentést tétetett ellene és kitűnt, hogy Kö­nig az árukat elrejtette, Debrecenben, Mis­kolcon elzálogosította, ugy hogy mikor v ég­rehajtásra került a sor, már alig vott 800 kev rona értékű áruja raktárom Mind a mellett a védegylet csődöt kért ellene és ő letette az esküt, hogy nincs semmi vagyona. Most hamis eskü és hitelezői csalás büntette miatt fog bűnhődni. Sürgöny! Sürgöny! Moulin pouge az OTTHON-KÁVÉHÁZBAN. M fli újonnan mníiM tagok bemufothozfisn. Fellépnek: Bihari Gyöngyike Lóna Chester énekesnő. kitüntetett szépség. SISTERS NAGY átváltozó tánednett. Felhő Piroska Verőczey Dusl táneosnő. elsőrangú táncosnő. SZIKLAI BENŐ teljesen uj műsorral. UJ műsor! UJ tagok! CzipőU női-» férfi- ét gyer­mek-kUiönlegessé­gek a tavaszi Idényre nagy vélasztékhait ér­keztek és tegjuté­nyosahb árban vá­ll sáreShaték 11 ezel0tí öyéres M. Mártonnál felpif TilPilP my.m végen a* | tanoncul fizetéssel azonnal felvétstnsk > Délmagyarország < könyvnyomdában KÖZGAZDASÁG (—) A homoki szőlő veszedelme. Szabad­káról jelentik: A szabadkai és börnyék­beli szőlősgazdáiknak az utóbbi esztendőkben a homoki szőlők termelése adott jövedelmet. A gazdáik most nagy aggodalommal látják, hogy a szépen fejlődő homoki szőlőtermelést a szőlő egy ujabb ellensége kipusztitással fe­nyegeti. Szabadkán és környékén a szőlőmoly lépett föd, mely ép ugy kipusztitja a szőlőkert, mint ahogyan a filloxera a hegyvidéki szőlő­ket. A szőlőmoly ellen az eddig ajánlott véde­kezés teljesen hatás nélkül maradt. Budapesti gabonatőzsde A határidőpiacon, ahol most túlnyomó részben csak a kulisz és a helyi spekuláció köt üzletet, a derült, száraz időjárás folytán szilárd volt az irány. Mindegyik cikk ára lé­nyegesen javult, mert a vidéken elégtelen volt a csapadék. Felmondás 8000 mm. buza, 300 ram. zab. Egy órakor a következőik voltak a záróárMyamok: Bnza májoora Buza októbere* Ross áprilisra Róza októberre Tengeri májusra Tengeri jnlinsre Zab októberre ll.78-tl.79 11.34 -11.36 9.61— 9.82 9 89— 9.88 9.95— 9.98 9 99 - 9.99 9.09 - 9.10 A budapesti értéktőzsde Május 9. A mai előfőzsde iránya igen szi­lárd és élénk volt, mert a kamatredukciók le­hetősége és a javult politikai helyzet a besz­spekulánsokat födözésre buzdította. A nem­zetközi piacon a magyar hitelrészvény, a helyi piacon a rimamurányi, az agrár-bank és néhány középbankrészvény tünt ki élénk­ségével. A ké6zárupiacon a salgótarjáni em­lítendő föl tetemes áremelkedésénél fogva- A zárlat igen kedvező volt. — Kötöttek: Oaitrik bltel 648 76" .­Magyar hitel 959.76—844.59 O. m. államy. 734.60-785.— Jelzálogbank 478. 478.50 Leszámító lóbank 545. 545.58 Rlmamnrányi 761.50-764.­Köanti Tillamoa 783. 785.26 Vároei Tillamoa 419.50-480.— Haaat bank 805. — Magyar bank 874. 877.76 Viktória Pannónia Weitzer Beocsini Salgótarjáni Alt. kóssén Újlaki —. -•— Ganz vaaBntó —. Magt ar yillam. — .— Atlantika 818.50-814.— 798. 787 ­947. 959 — A déli tőzsde iránya tartott volt. A nemzet­közi, úgyszintén a helyi piacon a délelőtti jegyzés érvényben maradt. A készárupiac élénk volt. A járadékpiac csöndes. A valuta ás éreváltó változatlan. A sorsjegypiac szi­lárd maradt. A zárlat tartott. — Kötöttek: Osztrák hitel 848.76 Magyar bank 887. 888.50 Magyar bltel 848. 844.60 Keresk. bank — Jelzálogbank 478. 473.60 Beocalnl —• Lesiimjtolóbank 546 50 AszliJt „T'TIm'I RJmamnrinyí 768. 764.- Salgótarjáni 789. 784. KSsnti TÜlamoz 786.60—795.50 Gans TasUnte —• niJbUtoaltie: Osjtrák hitelsáezTÓnyból hofeapra 8-4 kör nyolc napra 6—8 kor., junins rígére 9»—24 korona. & bécsi bBrae. A mai el6t6ssd«n a kStósek a körethasék: Osztrák hitel 648.95- -.- Osstr. illamr. 746,75­Magyar hitel 848. Déli Tasut 106.50 .­Angfo-bank 881.25 5l°'»m,"4nŐ l"™ Bankrsrein 582.85--.- Márka késsp. 117.96 .­Unio-bank 811.60 Ultimóra 117.99 .­Utaderbank 682. Skoda 748. .­I - ' Felelős szerkesztő Pásztor József Lapkiadó-tulajdonos a Délmagyarország hírlap- Sa nyomdavállalat Nyomtatta a Délmagyarország hírlap- és nyomda válfeiat ifffMfi, |f|*f§rf$tá tó. (Bgkor-íalq^ \ \

Next

/
Oldalképek
Tartalom