Délmagyarország, 1912. január (3. évfolyam, 1-25. szám)

1912-01-16 / 12. szám

6 DÉLMAG YARORSZÁ G 1912 január 16 Elsőnek Kenedi Géza dr védő szólal fel és figyelmezteti la bíróságot, hogy mikor And­rásy Károly a teremből távozott, egy öre­ges, szakálas a füle hallatára gúnyosan kér­dezte tőle, hogy: „aztán jól hallotta azt, amit itt elmondott?" — Amire Andrásy szin­tén gúnyosan jegyezte meg, hogy: „igen, jól hallottam". Ebből a párbeszédből — védő azt következteti, hogy a tanuk itt bizonyos meg­figyelés alatt vannak. Elnök kijelenti, hogy ilyenfajta pletykák nem tartoznak a bíróság elé, de azért ez eset­re vonatkozólag újból kihallgatta Andrásyt, aki előadta, hogy egy szakállas öreg, amikor a teremből távozott, megkérdezte gúnyosan, hogy jól hallotta-e? mire ő szintén gúnyosan felelt, hogy igen is jól hallotta. Több tanú lényegtelen vallomást tett és pedig többek közt: Strasser nyomdász, Szé­kely Lajos ügyvéd, Réthy Sándor dr és Vass Vilmos dr. A tárgyalást este 7 órakor fejezték be és holnap délelőtt 9 órakor folytatják.' ítélet csak csütörtök estére várható. NAP! HfREK Mozifilm a szegedi jégpályáról. (Saját tudósítónktól,) A szegedi korcsolyá­zó egyesület jégpályája vasárnap megnyilott. A jégpályát ellepte a sportkedvelő közönség, ugy, hogy vasárnap egy nap alatt 1284 ko­rona volt a bevétel. Ez természetesen nem azt jelenti, liogy nagy s megfelelő a jégpá­lyánk, hanem inkább azt, hogy nagyon sok a korcsolya-sportot kedvelő ember Szegeden. Szép sport is a korcsolyázás. Még annak is szép, aki nézi, aki bámulja a mozgalmas életet, csak a szegény riporter unja az ügyet, mert neki hivatalból mozifilmet kell készí­teni a jégről. Lássuk, hogy készül és mit mu­tat a mozifilm a szegedi jégpályáról. A szegény fotografáló masina, a riporter, először tökéletesen behomályosodiik és semmit sem mutat, mert 18—20 fokos hideg van és a pokol fenekére kívánja az egész jégsportot és az a csendes és szelíd kívánság sajog fel benne, liogy oh, bár befagyna az egész ügy és ő inkább Zaporák Mária fölött kesereghetné ki magát, aki gyufaoldatot ivott és elhordta a kisasszony áttört harisnyáit. De most már mindegy, dolgozni kell. Meg­jelenik a képen a sötét háttér, a sötét háttér alján egy széles tükörtábla, ez a jég és a tü­körtáblán össze-vissza futkározó, sürgő-forgó figurák, akik mind, mintha valami csodála­tos maskarába bújtak volna. Az egyik tető­től-talpig fehér és mindenfelé vastag, mint a hóember. A másik viszont kormos és szürke, mint valami kopott kéményseprő. Az egyik­nek a fején olyan fehér sapka van, mint egy búvárnak, a másiknak egy kis bébéző kötő. Hosszú boák szállnak. Szoknyafodrok táncol­nak. örökös nyüzsgés-mozgás, minden iramlik, száguld, csúszik, nagy ivekbe lendül, szökik, fordul, perdül, szóval, mozgalmas az élet, csak a sötétes széleken áll mélabúsan egy­egy magányos pár, mintegy az egymás nézé­sébe megkövülve. Egy férfi és egy nő. Egy­más kezét fogják, mintha összefagyott volna. Hopp, most elpirul a lenese. A férfi megmoz­dult és egy gyors mozdulatban a nő nyaká­hoz hajolt. Talán megcsúszott a korcsolyája. Már egyenesen is áll. Nem történt semmi. Csak a kiesi nő nyakán lapultak le a kemé­nyen álló, megderesedett hajszálacskák, ott a nyakon. Ott a képen mindig több és több az ilyen páros jelenet. A fotografálógép, a riporter fázni kezd és ezzel vége is szakad a mozifilmnek, de nem a flörtnek. Még késő este is vidám a hangulat a sze­gedi jégpályán. Mozgalmas és vidám, csak az a szomorú az egészben, hogy a jégpálya nagyon kicsi és nem elégítheti ki a nagy­várost. Tavaly volt jégpálya, de nem volt jég. Az idén van jég, de nincs jégpálya. Most van kivel, de nincs mivel. — József főherceg Khuennál. József fő­herceg vasárnap délelőtt meglátogatta a mi­niszterelnökségi palotában Khuen-Héderváry Károly gróf miniszterelnököt, hogy önömé­nek adjon kifejezést a miniszterelnökön sike­resen végzett operáció s a tartós javulás fö­lött. A főherceg félórát töltött el a miniszter­elnöknél. Khuen-liédervár" gróf állapota egyébként változatlanul a legjobb. — Glattfelder az ifjúság neveléséről. Aradról jelentik: A felekezeti mozgalmak Aradon megerősödtek, mióta Glatfeldír Gyula csanádi püspök irányítja a hivők lel­kiéletét. Vasárnap délután három órakor a városháza kistermében a püspök jelenlétében megalakult a Katolikus Internátus Egyesület, amely legközelebb felállítja Aradon a kato­likus internátust. A vasárnap délhtáni ala­kuló közgyűlésen Mülek Lajos közjegyző el­nökölt és ismertette a megalakulás célját. Az­után a püsoök háremnegyedórás beszédet mondott, amelyben kifejtette, hogy az ifjú­ság nevelését az iskolán kivül is folvtatni kell, mert az élet kísértéseivel szemben meg kell erősíteni a fiatal lelkeket. Ezt a nevelést pedig a csanádi püspökség fenhatósága alatt kell végezni, mert ez a püspökség már év­századok előtt a kultura védőbástyája volt. Az egyházfő tartalmas beszédének nagy ha­tása volt. p — A polgármester utazása. Lázár György dr polgármester, aki több napig tartózkodott a fővárosban, vasárnap éjjel érkezett haza Szegedre. A polgármester ezúttal is sok sze­gedi ügyet intézett el kedvezően a miniszté­riumokban. — A nagy közkórház. Lázár György dr polgármester a nagv kórház ügyében sze­mélyesen folytatott tárgyalást Budapesten Lukács László pénzügyminiszterrel, aki ki­látásba helyezte, hogy az ápolási dijak fel­emelésévei az uj kórház költségeinek negyed­részét ő fogja viselni. A Korb Fióris által leküldött kórházi terveket a tanács legköze­lebb felterjeszti a belügyminiszterhez. — Juhász Gyula és Szeged. Irtunk arról, hogy mozgalom indult meg, melynek célja Juhász Gyula irónak szegedi középis­kolába való áthelyezését 'kérni. Mint szám­űzött vándorolt városról-városra a kiváló iró és évekig mint segédtanár sok viszontag­ságon vergődött át. Most pedig Szakolcán él, újra mint száműzött. Valószínű, hogy Ju­hásznak szegedi áthelyezése megtörténik. Ugyancsak mozgalom indult meg, hogy a szegedi poétát a Dugonics Társaság tagjai közé válasszák. A mozgalomról értesült Ju­ház Gyula és a következő levelet intézte Ba­lassa Ármin drhoz, a Dugonics Társaság szépirodalmi elnökéhez: Kedves Mester, mert Ön a Mester, mert Ön volt az, aki engem, kezdőt és fiatalt, elő­ször becsült, szeretett, buzdított, sőt kiadta verseimet; igen kedves és mélységes tiszte­letemmel és főképen szeretetemmel övezett Mester, legyen meggyőződve, hogy az ön szives és állandó jóindulata irányomban az én pályám főörömeihez és vigasztalásaihoz tartozik. Adja át a Szeged és Vidéke és az egész szegedi sajtó érdemes munkásainak, értékes embereinek is hálám, ragaszkodásom, •meghatott kolléglális szeretetem őszinte és megkülönböztetett kifejezését. A Dugonics Társaságot, ahol annyi kedves nagy iróm ékeskedik, tisztelettel köszöntöm. Szegedet pedig, imádott szülötte földemet, hová szám­iizöttként évek óta vágyom, Ölelem magyar lellkem elbúsult hevével. És Önt is, kedves Mester, igaz tisztelője Juhász Gyula. — A vallás fejlődéséről. Érdekes, ní­vós előadást tartottak vasárnap délelőtt a szegedi városháza közgyűlési termében. A Ferrer-kör meghívására Rubin László, a Qa­iilei-kör elnöke jött el Szegedre s mondott beszédet. A vallás fejlődésével foglalkozott, tudománvos alapon. Kitűnő előadó művész Rubin László, akinek tudása, csoportosítása szintén imponál. A közönség lelkesen tapsolta. — Szentes jege. Szentes város polgármes­tere hétfőn közhírré tette, hogy mivel a kolera veszedelme megszűnt, a főorvos véleménye alapján feloldja a Tiszát a zár alól.és meg­engedi, liogy onnan jeget hozzanak. A város gazdái örömmel fogadták a polgármester közlését, mert féltek, hogy ez évben sem tud­ják megtölteni a jégvermeket és a városi jéggyárra lesznek utalva. A polgármester is azért sietett a zár feloldásával, nehogy, mint tavaly is, a tilalmat félremagyarázzák és az­zal vádolják meg a városi tanácsot, hogy a jég hordását csupán üzleti számításból, a jég­gyár érdekében tiltotta el. — A felsőipariskola építése. A na­pokban nagyobb küldöttség kereste föl Lázár Gvörgv dr polgármestert A küldöttség tag­jai szegedi inarosok voltak, akik a polgár­mestert arra kérték, járjon közbe, hogy a felső ipariskola építési munkáit helyi iparo­sok végezzék. A polgármester tárgyalt eb­ben az ügyben a kereskedelmi minisztérium­ban s azt az Ígéretet kapta, hogy a munká­kat legnagyobb részben szegedi iparosok vég­zik majd. — Munkások vasárnapja. Az ipari és ke­reskedelmi munkások kiképzésére szervezett szegedi bizottság vasárnap délután előadást tartott. A jobbára munkásokból összegyűlt közönség nagy figyelemmel hallgatta Bar­kóczy Gusztáv tanárnak a nikotin és alkohol káros hatásáról, valamint Pataki Simon ta­nárnak a fáról és annak ipari hasznáról tar­tott érdekes előadását. — A fogadalmi templom. A fogadalmi templom költségének födözésére Szeged vá­ros valószínűleg a tanitók országos nyugdíj­alapjából vesz föl öt százalékos negyven év alatt törlesztendő kölcsönt. A polgármester tárgyalt Schulek Frigyes müépitővel az épít­kezésről, amelyet valószínűleg a nvár folya­mán kezdenek meg. A föld-, az alapbeton- és beton munkálatokra vonatkozó kiírási föltéte­leket legközelebb állit ja össze Sdhule'k Fri­gyes. — A Madáck-utca rendezése. A Madách­utca feltöltése miatt nagyon sokan panasz­kodnak. Az utcát a mult évben ugyanis fel­töltötték és a töltés sok háznak még a föld­A hygieniKus Palma kaucsuk ess? m i n ö s é g e eisöran gú

Next

/
Oldalképek
Tartalom