Délmagyarország, 1912. szeptember (1. évfolyam, 17-41. szám)

1912-09-29 / 41. szám

168 DFILMAQYARORSZAO 1912. augusztus 29. amelyen Leopold császárnak előterjesztvé­nyei lettek volna tárgyalandók. Augusztus 12-én még Szegeden volt a fejedelem, mert innét bocsátotta ki a föntebbi napról kelt ama nevezetes körlevelét, amely ­lyel minden hitfelekezetüeknek szabad vallás­gyakorlatot enged. De már másnap kimozdi­tá onnét táborát, amely alkalommal a szegedi magyar lakosságot maga mellé fölszedvén, a fegyverfoghatókat táborában alkalmazta, a többit pedig az alsóvárosi szent Ferenc-ren­dü szerzetesekkel egyetemben Kecskemétre szállíttatta át. RÁKÓCZI SZOBRA. Ifjabb Vastagh György egyik legsikerül­tebbnek mondott alkotása a szegedi Rákóczi­szobor. A páncélos diszbe öltözött daliás alak, amelyről férfias erő sugárzik, könnyed lóratermettséggel, fesztelen, de imponáló tar­tásban ül a paripán, hajadon fővel, vállra om­ló fürtökkel, fölvetett, nyilt tekintettel, egyik kezében buzogányt tartva, mintha a fejedelmi hadvezér szemben állna a szabadságért har­coló seregével. A talapzat egyszerű, díszte­len s két oldalán a fejedelem szavaiból vett idézetek ékesítik csupán. Az egyik oldalra jelmondatát vésték: „Pro Deo, Patria et Libertate". AZ ÜNNEPSÉG PROGRAMJA. Vasárnap reggel kilenc órakor a Rákó­czi-egyesület diszzászlójának fölszentelése lesz a rókusi templomban, amelyen a vendé­gek és a szoborbizottság is testületileg vesz­nek részt. Innen a Kossuth Lajos-sugáruton át fölvonulás a Széchenyi-térre, ahol a ven­dégek, a szoborbizottság, a küldöttségek és a törvényhatósági bizottsági tagok a korzón, a szoborral szemben foglalnak helyet, mig a daloskörök, iskolai énekesek a Zsótér-ház és szobor közti utcarészen. A nem énekes tanu­lók a Csekonics-utca vonalába eső aszfaltos útvonalon helyezkednek el. A leleplezési ünnepély sorendje a követ­kező: 1. a tanulóifjúság és a daloskörök a Him­nusz-t éneklik. 2. Jedlicska Béla dr szoborbizottsági el­nök megnyitó beszéde. 3. Lázár György dr polgármester ünnepi beszéde, amely alatt a lepel lehull a szobor­ról. 4. Az öt egyesitett daloskör a Rákóczi trombitája cimü dalt énekli. 5. A koszorúk elhelyezése. 6. A tanulóifjúság és daloskörök a Szó­zatot éneklik. Déli 1 órakor a Kass-vigadóban közös ebéd. Esti 8 órakor a Tisza-szálló összes ter­meiben Rákóczi-bál. (Belépődij 2 korona, csá­lé djegy 3 személyre 5 korona.) A RÁKÓCZI DÍSZ-ZÁSZLÓ FELSZENTLÉSE. A szegedi Rákóczi-egyesület, vasárnap délelőtt kilenc órakor szentelteti fel gyönyörű Rákóczi disz-zászlóját. A fölszentelési ünne­pélven Szeged egész közönsége résztvesz. Az ünnepélyen megjelennek az összes nép­körök disz-zászlójuk alatt. Mise alatt ifj. Vas­tagh György szobrász művész, aki a Rákóczi szobrot készítette, énekelni fog régi Rákóczi egyházi dalokat. A zászló fölszentelése után az egész ünneplő közönség együttesen fog a Rákóczi-szobor leleplezéséhez zenekar mel­lett fölvonulni. A Rákóczi-szoborra a Rákó­czi-egyesület nevében Lantos Béla elnök he­lyezi le a koszorút rövid beszéd kíséretében. A Rákóczi-egyesület este kilenc órakor a Ti­sza-szálló nagytermében Rákóczi-bálat ren­dez, amely nagyszabásúnak és fényesnek ígérkezik. Megemlítjük végül, hogy szombaton este félnyolc órakor a Rákóczi-egyesület zenével egybekötött lampionos menetet rendezett és a zászlóanyáknak szerenádot adott. A menet szépen sikerült. A szinház esti díszelőadása után ismerkedési est volt a Kass-vigadóban. Igen sokan érkeztek meg már a mai napon is. Szeged város utcáin, még a külvárosban is, rendkivül sok házat fellobogóztak. Szeged ünnepe lesz ez a vasárnap! Kissé meghámozom az intézményeiket. Pár is, augusztus. II. Kerülgetem a Louvre-i, mint macska a forrókását. Körüljárom az egészet s csak aztán veszem magamat belé. Az neim szó: pa­tina,' ami átifogja ezt a rengeteg épületet. A kapuknál, zászlóbokréták alatt a pirosnadrá­gos gyermekkatonák. — Ugy szeretném meg simogatni a Louvre falát! De visz a kíván­csiság, mi van belül. Az első, amibe beleakadtam, Nero bronz­szobra! De igy kikulturázódni. A kopierozók tö­megében, láttam egy tisztes ősz asszonyt, a mint létrán föstötte Van Dyck „La vierge aux donatenrs'üét. Finom fejű nő. ö maya, érdemes a lefestésre. A Louvre képtárában csak csapatostul járnak az emberek — szin­te én járok csak egyedül: de velem vannak „ a keztyüs ember" (Tízian), Giergione „Gi­tárosba Messina „Condottiere"-je, Raphael „fiatal embere"-e, Bonington (27 éves korá­ban meghalt mondja a felírás) „Vén gouver­narite"-je, Raeburn „Invalidus tengerésze", Halbein „Érasmus"-a, Rembrandt „St. iMat­>hieni-ja, Fraus Hals „Descartes"-ja, akik­kel beszélgetek. A Louvre a második otthonom. Az első az — utca. Most a szobrok közt jártam. Apol Ion fehér márvány fejét le is rajzoltam. A legfinomabb férfifej, amit ellehet képzelni. És láttam a melosi Venust! Külön márvány csarnok. Ugy ülnek kö­rülte a különböző nemzetbeliek, mintha imádkoznának hozzá. Egy vastag ur, fénylő szemekkel egészen belevörösödött az imádat­ba. Még izzadt is. — Nézem ezt a gyönyörű asszonyt. Ilyen vonalakat még nem farag­tak. Nézem a torsokarját s nincs annyi fan­táziám, hogy elhelyezzem valahogy. Min­den elképzelés rossz. Csak ő tudná mégegy­szer jó helyre tenni, ö, a nagyszerű görög művész, aki legistenibb, legmelegebb szerel­mi időszakában tereimtette meg őt. Ugy mondják, Praxiteles. Ezekben a pahaPaók sarkophagjában, mindenütt egy odaadó nőcske van vésve, meztelenül, a legfinomabb ókori munkával. Jó helyet kerestek ki pharao barátaink, még mint — múmia is. Ilyenkor hétfőn, amikor esik az eső, mit csinál az ember mást, mint autózik, persze az autóbuson — olyan olcsó. Harminc omes­ből kifutja a versaillesi kapuig és vissza a Bourseéig. Be is mentem ebbe a világ legna­gyobb pénzvárosába. Ép ugy kiabálnak, mint a pesti börzén a vastag zsidó urak. Ezeknek itt a tárcájuk vastag ugylátszik. Borzasztóul tetszett nekik, hogy leirom a dolgukat, egyszerre husz is kérdezte, hogy mit. Megtudták, hogy magyarul. Már vic­celtek is, mintha én is börze volnék. Aztán otthagytam őket. Maga a palota, egy görög templom — kívülről. Belül biztos, liogy van holmi sze­mét. Lám: szemétdombon nő az arany. Nagy értékek lehetnek szóban. Csupa öreg ós ko­pasz ur. Valami veszettül lelkesednek mégis. Az a foglalkozásuk, liogy ordítozzanak. A Madelainban délelőtti misét hallgat­tam. Vagy huszonötén voltak mindössze a — hivők. Majd csupa asszony. Ugy hatott ráta ez a görög templom, mintha valahogy máa Istent imádnának henne, mint eredetileg szánva volt. Belül is egészen világos. S ne­héz volt harmóniába hoznom a nyilt korynt­hi oszlopokat a tövükben meghúzódó ájtatos szentekkel, Mária Magdolnával. Talán ide ia Bonrse-t kellene csinálni inkább — Páris­ban. Tűz volt a Monte-Parnasse-on az éjjel. Fölvonult a Chartier-Latin egész kedves né­pe. Cocotteok, apache-ok, festők, négerek, mindenféle népség. A „Denfert Rocherau-n remekül festett Bartholomé óriás ércorosz­lánja, amint körülfeketéllette a tömeg. A tűznek fénye mellett olvastam a felirást: „Dófense la Nntion" — mondani látszott va­lamit! A Notredame és a vásárcsarnok. Hogy kerülnek ezek egybe? Az olcsó veszekedés és nagyszerű nyugalom. Mindkettőnek a fa­lába egyformán bele van vésve a „Liberté Égalité, Fraternité." Itt ,minden ezé. Még ezt a nyolcszáz esztendős műremeket is a hatalmába vette. Nem is templomosoknak való hely ez, lianem művészeknek. Ugy ál­lok előtte, mint egy meleg asszony legrejtel­mesebb ruhadarabja előtt. Finom és csipkés. Ezekből a finom kövekből összerótt ruha, vájjon milyen testet takarhat. Olyan sejtel­meset, izgalmasat, mint a ragyogó asszonyi' test. — Bemegyek a méhébe, hogy rájussak egyre s másra. Mint egy volvoxgolyó, ugy lientergőzöm benne. És melegség van itt belül . . . Ezek a finom kövek guritják a golyót tova. ÉS fürösztik, gyöngéden, simogatva. Egy pilla­natra megállok; valahol ,az üvegfestések csodás homályában, egy kis francia fényké­pező masinával kapja le a márvány szente­ket. Nem templomosoknak való ez 'a /hely, hanem művészeknek, elevenséges volvoxgo­lyónak, aki legmelegebb, legizzóbb izgalmait éli. Hotel des Invalides. Ide való Napoelon. Ide a rokkant katonák hatalmas palotájába. Nagyon megroskadt a világerő hős, mindösz­sze a márvány sarkophagjába zsugorodott bele. Semmi. Nem tudom, tán hangulatom nincs most, liogy nem ragad meg a szelleme. Pedig, aki bámultam volt, nagyságát és szeretem őt. Egy levenséges dolog azért jobban megra­gadt. Körültte vén zászlók vannak letüzve, ö szerzette őket diadalmas csatákban. Rivoli, a Pyramisok, Marengo, Aústerlitz, Fried­land, Wagram Moskawa — sokat tudnának mesélni róluk. De hogy a zászlók legtöbbjfi sárgafekete kétfejüsasos — ez fog meg leg­jobban. Egy kis izgalommal lestem, hogy bebo­csássanak a Moliéreházába, ahogy mi mán otthon is nevezzük a Comoedie Francaiset. Szinte betolongtunk. Mi, idegenek. Francia kevés lehetett a Figaró házasságában az es­te, mert ínég igen sokáig, az előadás alatt in piszmogtak a hölgyek és urak. Nagyon ko­moly belül ez a vén szinház — az én fantá­ziám segélyével. És okos is. Épen nem a kö­zönségnek épült, hanem a szinpadért. Alig in vagyunk kíváncsiak egymásra, egészen a darabé vagyunk. Ilyen szinházosdi mellett, nálunk becsukhatnék a boltot. (Persze nent mutogathatnák a legújabb kalapformákat, ü különböző kerületek nemes hölgyei). A Jardin de Louxembourgban, elnézerrf a francia gyerekeket, (erős, páros a szájuk fi­nom a bőrük) amint a kerti tavon vitorlán hajócskáiakat egy zsinóron igazgatják. Na*

Next

/
Oldalképek
Tartalom