Délmagyarország, 1912. szeptember (1. évfolyam, 17-41. szám)
1912-09-29 / 41. szám
172 DFILMAQYARORSZAO 1912. augusztus 29. lennék én is nemzetközi, — csak lenne vagy száz millió a magyar, lenne csak miénk az öt világrész számos gyarmata, vagy Európa nagy része, élnek csak a föld minden pontján milliószámra tekintélyes, gazdag, művelt magyar ember, tanulna csak a mi kedvünkért minden más nép magyarul, lenne csak minedn szeszélyünk parancs, minden ötletünk világ-divat! Sőt kijelentem, hogy ez esetben magam is neki mennék azoknak a magyaroknak, akik korlátok közé akarnák a nemzetet szorítani s világpolgári (szólamokkal nemzetközinek mondanám magamat. — De ma nem ülök fel a nagy nemzetek furfangjának. Ti boni „kozmopoliták" pedig lépre mentek. Nem is vagytok „nemzetköziek", hanein csak külföldiektől — jobbára németektől — elbolonditott magyarok. — Tehát éljen a sarkantyús csizma és az árvalánybaj! — Nem. — Éljen a proletár-cilinder és a szanszkülött lakktopán! P .L. A szegedi rikkancsok. (Saját tudósítónktól.) A szegedi rikkancsok most nagy bajban vannak. Nemsokára itt lesz október tizenötödike és ettől kezdve csak arcképes igazolvánnyal és karszalaggal lebet kilépni az utcára. Karszalagot és igazolványt csak azoknak ad a rendőrfőkapitány, akik tizennyolc esztendősek elmultak. A rendelet életbelépésével egy egészen uj zene liarsan fel a szegedi korzón. A vékony, sivító bangókat vastag, tekintélyes, bömbölő kiáltások váltják fel. A tizennyolc éven felüliek fogják kiabálni az utcai lapok nevét. De mi lesz a tizennyolc éven aluliakkal? íE kérdésre néhány itt következő pillanatfelvétel fog felelni, amelyek a szegedi kis rikkancsokról készültek. A szegedi főkapitány minden más város rendőrkapitányát megelőzően már is életbeléptette az utcai lapok elárusitását megrendszabályozó miniszteri rendeletet és igy nagyon természetes, hogy Szegeden tizennyolc éven aluli gyermekek már ma sem árulhatnak újságot az utcán. Az utcai lapok kiadóhivatalai most ugy igyekeznek megoldani a nehéz problémát, hogy a gyerekeket majd a lapoknak házhoz való szállítására és kihordására fogják alkalmazni. Egy ilyen gyerek tegnap csendesen ment a Kossuth Lajos-sugáruton. Amint megy mendegél a hóna alatt az újságokkal, egyszerre csak hozzálép egy úriember: — öcsém, nesze egy krajcár, adjál egy újságot. — Nem adhatok, — feleli a gyerek — mert én csak lapkihordó vagyok. — Nem haj öcsém. Azért nekem eladhatsz egyet. Ugysean tudja meg senki. — Akkor adok. Tessék, itt egy lap —• mondja erre a gyerek és átnyújtja az újságot. — Igen? No megállj, te gazember, hát te lapot árulsz az utcán? Gyerünk csak befelé. — Hova? — kérdi a gyerek ijedten. — A rendőrségre — feleli szigorúan az úriember, akiről kiderül, hogy nem más, mint egy civilbeöltözött rendőrtisztviselő. Ilyen trükkel dolgozik a szegedi rendőrség, hogy az egészen kiskorú gyermekekot már most elriassza az utcai darusítástól. — Mit akarsz te kölyök? Hiszen még tizenkét éves sem vagy — mordul rája a rendőrtisztviselő. — Dehogy nem. Éppen most multam tizennyolc. — Mutasd a keresztleveledet, akkor elhiszem. Másnap, harmadnap, negyednap a kis rikkancs megint beállított. — Elvesztettem a keresztlevelemet, — mondta mindannyiszor — de addig is, amig megtalálom, adjon legyen szives igazolványt. Ma reggel a rikkancs megint beállított a rendőrségre és két kis fiu volt a társaságában. — Hoztam két tanút? — Minek? — kérdi a rendőrtisztviselő. — Ezek majd igazolják, hogy elmultam tizennyolc éves. Természetesen erre mind a bárom gyerek ugy repült a rendőrségről, hogy még a lábuk sem érte a földet. Egy rikkancs meséli a másiknak: — Te, a Tolnai Világlapjából kivágtam a Lukács László arcképét és ífelakasztottam a falra otthon a Petőfi arcképe alá. — Miért? — Még kérded is te marha. Hát nem tu dod, hogy Lukács László vette el a kenyerünket. Azért akasztottam oda, hogy minden este legyen valaki, akire dühösen nézzek lefekvés előtt. Tóth István rikkancs tizennégy éves. — Mennyit kerestél eddig naponta? kérdezzük tőle. — Két forintot. De volt olyan nap is, hogy kettő nyolcvanat is megkerestem. — Mit csináltál azzal a sok pénzzel? — Odaadtam az anyámnak az utolsó krajcárig, mert hatan vagyunk testvérek és sok pénz kell a háztartásra. — És mit fogsz csinálni ezután? Hiszen hiányozni fog nektek az a sok pénz. — Azért nem estink kétségbe, inert van egy bátyám, aki most mult tizenkilenc esztendős. Ö jelenleg egy holtban van alkalmazva, mint szolga, de csak harminc pengőt kap egy hónapra. Mostan abátyámat ki fogom egy hónapra. Mostan a bátyámat ki fogom ni, én pedig elmegyek valamelyik üzletbe ki futófiunak, aztán megint rendben lesz minden. Juszt is megmutatom, hogy az a Somogyi Szilveszter nem fog ki rajtunk. A mestcrdalnoK. Cipőm szép és tökéletes, Benne járni élvezetes, Mert ha cipőt szegzek, varrok Rajt' van % 9 Egy kis rikkancsgyerek, aki alig lehet több tizenhárom évesnél, már egy hét éta minden áldott nap megjelenik a rendőrségen és könyörög, hogy neki is adjanak fényképes igazolványt, vagy karszalagot. Beszélgetés a Mesterrel* A Mester: ifjabb Vastagh György, a szegedi Rákóczi-szobor alkotó művésze. A neve jócsengésü a magyar művészetben, sok alkotásban mutattáF már be a tehetségét. II.. Rákóczi Ferenc szobrának leleplezésére szombaton délben Szegedre érkezett az édesatyja idősebb Vhstagh György szobrászművész és a fivére, Vastagh Géza festőművész társaságában. A Tisza-szállóban szálltak meg, a 7-es számú szobában. A szállóban együtt találtam a három művészt. — A Rákóczi-szoborról, legújabb alkotásáról ha mondana valamit, Mester . . . A művész megkapó szerénységgel beszélt az alkotásáról: — II. Rákóczi Ferencet, a fejedelmet ábrázoltam. Azt akartam ffíegörökiteni, amikor 1703-ban seregével bevonult Szegedre. Az alak ruházata korhű, a páncélzat és a fölszerelés autentikus. A tanulmányokat részben végeztem a Nemzeti Múzeumban, részben pedig Bécsben . . . Sajnos, a fővárosunkban nem szerezhettem meg mindent, igen nagy szükségem volt a császárvárosban való tanulmányra . . . — A páncélt — folytatta a művész — Bécsben, Rákóczi egyik hadvezéréről mintáztam. A lovat szintén az osztrák fővárosban, az udvari istállóban. Ilyen úgynevezett kladrubi-ló nem is található már másfelé. — A szobormű még nem befejezett, a talapzat "középső részére még majd megmintázom a cimert, a két oldalára pedig relief kerül. A két reliefet ugy tervezem, liogy azok a fejedelem Szegeden való tartózkodásából megkapó jelenetet ábrázoljanak. — Mikor készül el a két relief és a címer? — Azt még nem tudom. Talán a jövő évben. — Bizonyos az, — mondta idősebb Vastagh György, a lengő fehérszakállas, ősz miivész — liogy Rákóczinál nincs hálásabb téma a magyar •művészetben . . . — Elmondanék még valamit, — mondta az ősz művész — ha meg nem haragudnék érte a fiam ... A György fiam vasárnap délelőtt régi egyházi dalt énekel a belvárosi templomban, a zászlószentelés alkalmából. — Meddig maradnak Szegederi? — 'Vasárnap este visszautazunk Budapestre, sok a munka . . . — Mi a legsürgősebb? — A munkácsi Árpád-lovasszobor, a jövő tavasszal lesz a leleplezése. Az lesz a násodik Árpád-szobor az országban. Az első Zala György müve, Budapesten. kaucsuk sarok. Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal Szeged, Kárász-utca 9.
