Délmagyarország, 1912. október (1. évfolyam, 42-68. szám)
1912-10-20 / 59. szám
1912. október 20. DÉLMAQYARORSZAO Nem lesz idén drágasági pótlék. — Takarékoskodnak a városnál. — (Saját tudósítónktól.) Szomorú hir járja be a városházát már napok óta. Arról beszélnek a főbb és alantasabb tisztviselők, az Írnokok, a napidijasok, a szolgák, egyszóval mindenki, aki a torony alatt él és munkálkodik, hogy az idén a városi alkalmazottak nem kapnak drágasági pótlékot. Természetesen ez a hir mindenfelé nagy elégedetlenséget és zugolódást keltett. A tanács egykét tagjától eredt az eszme, hogy a nagyon fölszaporodott kiadásokat valamiképen redukálni kell és erre legalkalmasabb mód a drágasági pótlék megvonása. Mennyi szociális érzéketlenségről, milyen rossz gazdálkodási módszerről tesz tanúságot ez az eszme, azt hisszük, hogy azt bővebben fetjegetni sem kell. Nem, mint külön jutalom és nem mint városi nagylelkűség és a pénzzel való fényűzés teremtette meg néhány évvel ezelőtt a tisztviselők drágasági pótlékát, hanem annak a nyilvánosságra jutása és a köztudatba való átmenése, hogy a mai viszonyok mellett a közhivatalnok éhbér-fizetéséből képtelen megélni. Képtelen volt már megélni tavaly, tavaly-előtt, sőt még az előtt is, mennyivel inkább képtelen megélni most, amikor az általános drágasághoz a rossz gazdasági viszonyok, a gyönge termés, a pénzügyi válság és egy háborús korszak ezer bonyodalmas következményei járulnak. Ilyen körülmények között nem lehet indok a drágasági pótlék megvonására az, hogy a városi gazdálkodás inproduktiv. Hogy a kiadásokat már alig lehet fedezni az ötven százalékos pótadóval, hogy a város üzletei panganak, földjei és egyéb ingatlanai nem hozzák meg a kellő hasznot, hogy a városrendezés milliós kiadásait nincs miből fedezni. Ez mind nem ok arra, hogy a tisztviselők az idén ne kapjanak drágasági pótlékot. Egy ilyen gazdag város, mint Szeged, nem ta— Melyik pénzt? — Száilni nem szállhattam föl ide magához, akárhogy szerettem volna. A vasutat fizetni kell. fis a ruhákért is, — mert szép akartam lenni — ha feljövök magához. — Eladta magát, eladta magát! A leány lehajtott fejével igent intett. — Olyan nagyon vágytam maga után, hogy föláldozhassam magam magának. Hogy megválthassam magát más nőktől, a rosszaktól, az erősektől, a sokaktól! — Eladta magát, eladta magát! — kiáltottam bele az őszbe és tehetetlen dühömben szerettem volna a földből kirántani a fákat... Azonban csak a krizántémumokat sepertem le és lábammal tapostam a virágon. — Értsen meg! — mondá a leány, okosan, csendesen. — firtsen meg, magáért történt. Azt hittem meg tudom állani és nem mondom el. Az a férfi idős, nem szeretem, utálom, atnig hozzám nyúlt, azalatt is mondtam neki. összekarmoltam az arcát, elhoztam a pénzét. Itt van! Elém dobta. A pénz mintha még meleg lett volna. Ám én hűs és józan lettem egyszerre. Fölállottam, kinyitottam az ajtót és a reszkető fehér tiillhalomnak odakiáltottam: — Ki. ki innét! A leány összeszedte magát, az ajtóig kétrét hajolva, fogódzkodva, kúszva ment. Az ajtóban kiegyenesedett és csendesen mondá: — Minden férfi ostoba. Még maga is az. Hiába iró! fis elment. fin nem mentem utána a szent tisztaság nevében. Most, hogy meggyóntam, kissé könynyebben érzem és kevésbé utálom magamat. gadhatja meg a tisztviselőitől azt, amit azok létérdeke megkíván. Nagyon szerencsétlen terv az, amelyről a tanácsosok tanácskoznak. Mert egyelőre még csak tanácskoznak róla. De talán holnap már határoznak és javasolnak. Ilyen javaslattal pedig ma nem lehet előállani. Mert az a tisztviselő nem végezheti lelkiismeretesen a dolgát, nem szentelheti minden tudását és erejét hivatásának, akinek nagy anyagi gondokkal kell küzdenie és azon törni a fejét, hogy fog enni a családja. Ilyen tervekről mondjon le a tanács és másképen takarékoskodjék. Hisszük, hogy a terv embriójában elfojtódik és a tisztviselők már ma is jogos zugolódásának a drágasági pótlék utalványozása fog véget vetni. II. Gerzsány Mária. Az apátfalvai méregkeverőnő. — Arzénnel megölte az urát. — Exhumálás két év után. — Az'akták; a szegedi törvényszéken. (Saját tudósítónktól.) Kistelek után Apátfalva. A hírhedt Gerzsány Máriának, a ki talán már útban van Márianosztra felé, utódja akadt a szomszédos Gsanádmegyóben. Az apátfalvai méregkeverőnőt Tóth Józsefnénak hívják, az a bűne, hogy arzénnal megölte az első férjét, Farkas Ferencet. Csaknem két évvel ezelőtt történt az eset és talán sohasem pattant volna ki, ha néhány falublinek nem nyomja a lelkiismeretét a förtelmes bűntény elhallgatása. Suttogás indult meg, majd mikor széltében-hosszábau, szájról-szájra, de titokszerűségbe burkaivá hirre kelt, hogy Farkas Ferencet a tulajdon felesége tette el láb alól, valahogy névtelen levél íródott a cseíndőrségneki, amelynek ákom-bákomos soraihói is azt lehetett kibetűzni, hogy Farkas nem természetes halállal halt meg, hanem ugy csendesen „megitatták." Megint jár a falu szája, vélték a csendőrségen és rá se hederítettek a dologra. Névtelen levél 'akárhány kerül az olyan helyen, aliol sok pletykázó menyecske és a szomszédoló vénasszony. Bosszúról van szó megint, mint sok ilyen esetben és ezzel elintézték Farkas Ferenc gyanús halálát. Aztán jó ideje már, gondolták, hogy elhagyta a földi világot s ki hinné el, hogy meggyilkolták, amikor a halottkém is veselobot konstatált! Pedig a névtelen levél — most derült ki — igazat irt. Az első után, minthogy ennek nem lett foganatja, következett a második, majd a harmadik, ugyanazon kézhői. És erre már a csendőrség is komolyabban fogta Iföl a dolgot, megmozdult, nyomozni kezdett. Ez év májusában indultak utána, mi igaz a névtelen levélből. Hosszas, nehéz, fárasztó munka volt, mert a legelemibb, amire a faluba osztott csendőrnek rá kell jönnie, hogy a magyar ugyancsak szűkszavú, ha valami bűntényről van szó. Talán abban rejlik ennek a magyarázata, hogy a falusi nép szinte folytonosan hadilábon áll a törvényekkel, a melyekről azt tartja a józan fejével, hogy roszszak. A nyomozás leküzdötte ezt a nehézséget és olyan meglepő eredménynyel végződött, hogy azt a kezdet kezdetén távolról sem remélték, öt-hat tanú is akadt, akiknek a vallomásaiból mozaikszerűen alakul ki a megdöbbentő tényállás: Tóth Józsefné része• gen hazatérő férjét mérgezett borral megitatta. Természetes, hogy ezek alapján a hullát exhumálták s a clouja az egésznek vé gül az Országos Igazságügyi Orvosi Tanács véleménye, amely most érkezett le a szegedi törvényszékhez ós az áll benne, hogy Farkas Ferenc hullarészeiben Felletár Emil dr országos bírósági vegyész nagymennyiségű arzént talált. Lássuk csak az apátfalvai méregkeverőnőt kissé közelebbről. Az első, ami a körülmények részletes ismerete után gondolkodóba ejti, az a megállapítás, hogy negyven éves asszony. Korára nézve tehát sokkal fiatalabb Gerzsány Marinál és talán, ha a bűncselekmény indító okait, főleg a lelki rugóit kutatjuk, nem is olyan istentől elrugaszkodott, mint a kisteleki boszorkány, aki a megtestesült gonoszság mintaképe. Tóth .Tózefné tizenöt évig ólt együtt a férjével, de az utolsó évek alatt az asszony sokat szenvedett. Farkas Ferenc, aki régebben jómódú vagyonos gazda volt, utóbb mint földhöz ragadt napszámos kereste a kenyerét, azaz, hogy nem is kenyérre, hanem italra keresett. Szenvedélyes alkoholista volt, züllött, kicsapongó életet élt, elképzelhető, hogy keserves élete volt mellette a feleségének. De az aszszony se volt sokai jobb erkölcsi tekintetekben. A faluban mindig téma volt, hogy korosabb asszony létére fiatal szeretőket válogat ki magának. Végül talált egy olyan kamaszt,, aki azt ígérte, hogy Ifeleségül veszi. Farkasné annyira magához tudta láncolni, hogy a fiu — Tóth Mihály kovácssegéd — egészen belehabarodott. A házasságból azonban nem lehetett semmi, amíg a részeges Farkas élt. Ez volt a bökkenő. De a negyvenéves asszony szerelme áttört ezen az akadályon. Sok volt már a keserűség a szivében, nagyon felgyülemlett minden, de a legfőbb indító oka, ami Farkasné kezébe adta a méregpoharat az volt, hogy már évek óta nem élt házaséletet az urával. Farkas ugyanis a sok-sok kicsapongás közben bujakóros betegséget kapott, melyet annyira elhanyagolt. hogy utóbb gyógyíthatatlanná vált. Kis intelligenciájú, tudatlan paraszt asszonynál különösen érhető hát, lva ilyen körülmények közt arra gondol, hogy az egyiittmaradósnak nincsen célja tovább. Hogy ezt a kérdést ugy oldotta meg, hogy egyszerűen megölte az urát; ez a bíróság elé tartozik. Minden megértés mellett azonban mégis megdöbbentő a.z asszony állatissága, amely ép ugy igazságért kiabál, mint a kisteleki boszorkány emberpusztitásai. Ez év március negyedikén az apátfalvai főszolgabíró a következő átiratot intézte a szegedi királyi ügyészséghez: Hivatalomhoz érkezett névtelen levelet. melyben özvegy Farkas Ferencné, most férjezett Tóth Józsefné apátfalvai lakos azzal gyanúsittatik, hogy férjét megmérgezte, az apátfalvai m. kir. csendőrség által lefolytatott jelentés és a községi orvos által beküldött ujabb névtelen levél kapcsán megküldöm s kérem, hogy a boncolás elrendelése iránt indítványt tenni szíveskedjék, hogy a további eljárást az igy szerzett pozitívumok irányában folytassuk. Főszolgabíró. A csendőrség nyomozásáról szóló je-
