Délmagyarország, 1912. január (3. évfolyam, 1-25. szám)

1912-01-05 / 4. szám

1912. január 5. DELMAGYARORSZÁG 3 tengeri malacokat. Hónapok multával elhul­lottak ezek az állatok gürnőkórban, amely a tüdőkön kivül a mellkasbeli mirigyeket, sőt a májat ós lépet is megtámadta. De ba ez apró, enyhe ragályozás, ami a tiszta viselkedés mellett is megtörténhet, tü­dőbajos emberek közelében, nem ártalmas, a durva fertőzés ellen pedig a köpésnek edény­be gyűjtésével, gyakori kézmosással ós száraz söprés helyett nedves padlófeltörléssel, tehát egyszerű tisztasággal védekezni lehet, — ak­kor kétségtelen, hogy az emberiség küzdelme a nagy népbetegség ellen csöppet sem remény­telen és tudományos alapon mondhatjuk ki, hogy semmiféle csüggedésre nincs ok! Királyi üdvözlet a gyógyuló miniszterelnöknek. (Saját tudósítónktól.) Politikai körökben igen nagy hatást tett az a sürgöny, melyet őfelsége a király a lábadozó miniszter elnök­höz intézett. Emberileg szép vonás az, hogy a korona viselője olyan közvetlenséggel fe­jezi ki örömét, hogy Héderváry grófnak egészsége helyreáll; de a király sürgönye egyúttal arról is tanúskodik, hogy a jelenlegi magyar miniszterelnök milyen kegyelt em­bere a koronának. Szolgálatában a közpályán egy hosszú életet töltött el. A kormányelnök környezetéből azt jelentik, hogy a miniszter­elnököt, akinek a király sürgönyét haladék­talanul felolvasták, a király részvétele felett meghatotta és megörvendeztette. A miniszterelnök jobb szemén tegnap végrehajtott szerencsés műtét meleg szim­pátiával fordította mindenek figyelmét a kor­mányelnök személye felé. Az orvosi beavat­kozás teljes sikeröltén általános az öröm s a miniszterelnöks személye iránt országszerte nyilvánuló rokonérzés egyetemességén sem­miféle párttekintet, semmi politikai ellentét nem ejt csorbát. Az egész sajtó melegen üd­vözli a műtét sikerét,, örömmel értesült róla a király s az országból mindenünnen számlái­hatatlan mennyiségben érkezik Héderváry grófhoz az üdvözlés. A miniszterelnök ma, egy nappal az operá­ció után, teljesen jól érzi magát. Reggel köny­nyen föl tudott kelni az ágyból s a nappalt nincs példa talán még a szegedi színház tör­ténetében se. Baráti Rantz nagy jelenetei­ben egyszerűen berekedt. Zátony Kálmán nem tanulta meg Maurice szerepét. Szohner Olga hangtalanul, színtelenül gyilkolt minden illú­ziót. És a többiek? Nincs elég jelző számukra, még béke se lenghet alakításuk felett. Méltá­nyolta a szegediek nagyérdemű művészetét a publikum is. Az első felvonás után várt, a másodikban pisszegett a legnagyobb jelene­tekben s egyszer se tapsolt meg egy szerep­lőt se. A harmadik és negyedik felvonás pe­dig már botránynak se volt jó. És ezért az előadásért elsősorban, sőt utol­jára Almássy Endre a felelős. Ó nemcsak mint direktor ur. De mint rendező ur is. Ez az Almássy, ez az Almássy Endre: — min­dig olyanba fog, amihez nem ért. Ha párisi világfit akar játszani, vidéki pógárt nyújt, ha hivatalnokot alakit, álkubikust kapunk. De azért rendezni is próbál, olyan díszletekkel, amilyeneket Noé se vitt volna be a bárkába, hogv megmentse az özönvíz elől. Persze Al­mássy Endre ur ötletesebb és merészebb. Két heti szerepkiosztás után, tisztességes próbák nélkül, az összjáték száműzésével mernek megjelenni a közönség előtt. Ez több a me­rényletnél. Ez egyszerűen szegedi színját­szás! Szalay János. bekötött szemmel, karosszékében ülve tölti. A seb gyógyulása már igen intenziven megkez­dődött s aligha kell tiz-tizenkét napnál több, hogy teljesen behegedjen s ezzel a miniszter­elnök jobb szeme újra tökéletesen ép legyen. Állapotáról ma reggel a következő orvosi je­lentést adták ki: A miniszterelnök az éjjelt elég nyugod­tan töltötte. Reggeli kötésváltáskor a seb záródott. A szem fájdalmatlan és izgalom­mentes. A közérzés teljesen jó. A hőmér­séklet normális. Aláírva: Grósz Emil, Lum­nitzer József dr. Az érdeklődés a miniszterelnök állapota iránt szakadatlan és általános. 0 felsége teg­nap, amikor tudomására jutott, hogy a mi­niszterelnököt megoperálták, telefonon két­szer érdeklődött a miniszterelnök állapota iránt és Skerletz Iván bárót, a kabinetirodá­hoz beosztott miniszteri tanácsost megbízta, hogv minden nap kétszer édeklődjék a fel­ség nevében a miniszterelnök hog'ylétéről. Ma délután ő felsége külöt} táviratot intézett a miniszterelnökhöz. E távirat szövege a követ­kező: Nagyméltóságú Khuen-Héderváry Ká­roly gróf urnák, Budapest. Benső öröm­mel értesülvén a műtét szerencsés lefolyá­sáról és a gyógyulás örvendetes előhala­dásáról, ezennel őszinte szerencsekivána­taimat fejezzem ki ama hő óhaj kíséreté­ben, hogy egészségi állapota mielőbb tel­jesen helyreálljon. Ferenc József. A király személve körüli minisztériumból Vértcssy Géza államtitkár érdeklődött tele­fonon s az egész minisztérium nevében leg­bensőbb szerencsekivánatának adott kifeje­zést. Ugyancsak telefonon kérdezősködött Stürgkh gróf osztrák miniszterelnök s mele­gen szerencsét kívánt az operációhoz és a gyógyuláshoz. Személyesen jártak fönn a mi­niszterelnökségen Hazai Samu honvédelmi miniszter, Günther Antal, a királyi Kúria el­nöke, Schreiber Viktor táborszernagy, had­testparancsnok, Balázs György altábornagy, Szápáry József gróf, József királyi herceg fő­udvarmestere, Wickenburg István gróf fiumei kormányzó, számosan a budapesti konzuli kar tagjai közül, több főrend, igen sok oo­szággyülési képviselő és főispán. Táviratban gratulált Pálffy Miklós herceg magyarországi udvarnagy, Goluchovszky Agenor volt kül­ügyminiszter, Szőgyény-Marich László gróf berlini osztrák és magyar nagykövet, Návay Lajos, a képviselőház elnöke, Teleki József gróf s még számosan. A belügyminisztérium­ban kitett iven is rendkívül sokan gratuláltak. Biharmegye küldöttsége Beöthy Lászlónál. Csütörtökön délután Bihar­vármegye küldöttsége tisztelgett Beöthy László kereskedelemügyi miniszternél. Részt vett ezen a itsztelgésen Biharmegye szine­java. Beöthy szívesen fogadta a küldöttséget és megígérte, hogy épen olyan kitartással és lelkesedéssel fog dolgozni a hazáért, mint bi­harmegyei képviselő korában. Majd kedélye­sen elbeszélgetett a küldöttség tagjaival. A lelkes audienciának csak a késő délutáni órákban volt vége. Táborszerű; gyí értekezlet. Bécs­ből jelentik: Február hónapban a király el­nöklésével tábornagyi értekezlet lesz Bécs­ben. Az értekezlet célja megállapítani a tá­bornoki karban levő változásokat. Az értekez­leten részt vesznek: Ferenc Ferdinánd trón­örökös. Frigyes és József főhercegek, a kö­zöshadügyi miniszter, honvédminiszter és a Landwehrminiszter, továbbá néhány tábor­szernagy. Hivatalos adatok a kisteleki mérgezések borzalmairól. — Vádirat a Gerzsány-ügyben. — (Saját tudósítónktól.) A mult év legszenzá­ciósabb bünügyi eseménye volt Gerzsány Mária, a kisteleki méregkeverő szülésznő le­tartóztatása. Évek óta űzte aljas mesterségét, amig végre rajtaütött a csendőrség. Megmér­gezte a vadházastársát, amely után a többi mérgezési eset következett. Fejenkint negy­ven koronáért gyilkolta a fölösleges férjeket. A községben hirhedt kuruzsló volt, jobban hit­tek benne, mint az orvosban. Gerzsány Mária kihasználta ezt a bizalmat. Közönséges fo­lyadékért húsz-harminc koronát csalt ki a hi­székeny emberektől. Az utóbbi években több gyanús haláleset történt Kisteleken. A csendőrség gyanított va­lamit Gerzsány Máriára, de eredménytelen volt a nyomozás. A jámbor falusiak, akik tudtak a szülésznő üzelmeiről, titokban tar­tották a bünt. Végre egy asszony, akit Ger­zsány Mária megkörnyékezett, a csendőrsé­gen leleplezte a méregkeverőt. Ez a mult év juliusában történt. A csendőrség az esetről értesítette a szegedi ügyészséget és a méreg­keverő bűneinek a kiderítésére nagy appará­tussal megindult a vizsgálat. A kisteleki temetőben több hullát ekszhu­máltak. A hullarészeket fölküldték Felletár Emil országos vegyésznek vegy vizsgálás cél­jából. Az országos vegyész megállapította, hogy Laczkó Ferenc, Lévai József és Lisák György arzénmérgezés következtében haltak meg. Laczkó vadházastársa volt Gerzsány Máriának, még 1905, Sisak György 1909-ben, Lévai József pedig 1908-ban halt meg. A nyomozás megállapította, hogy a három embert Gerzsány Mária mérgezte meg. Megállapitották, hogy a mérgezési esetek­ben Lévai Józsefné, Sisák Györgyné és Pig­niczki József is bűnrészesek. A nyomozás eredménye alapján a csendőrség Gerzsány Máriát, özvegy Lévai Józsefnét és özvegy Sisák Györgynét letartóztatta. Pigniczki, kis­teleki szabómester ellen bünsegédség miatt indították meg a vizsgálatot. A méregkeverők a szegedi ügyészségen vannak vizsgálati fogságban. A büniigy ha­talmas anyagával már elkészült az ügyész­ség és Szapár József dr vezető-ügyész be­adta a vádiratot. Az ügyész gyilkossággal vádolja a méregkeverőket. Terjedelmes, min­den részletre kiterjedő vádiratban indokolja a vádat. A kisteleki méregkeverők ügyét a sze­gedi esküdtbíróság tárgyalja, valószínűleg a márciusi esküdtszéki ciklusban. A vádlottak közül eddig csak özvegy Lévai Józsefnének van védője, Pap Róbert dr. Gerzsány Máriá­nak hivatalból kirendelt védője lesz. A tár­gyalásra harmincnyolc tanút idézett meg a bíróság. A vádirat, amely ellen nem emeltek kifo­gást, a következő: Szegedi királyi ügyészség. 15.931. szám. K. ü. 1911. A pont alatti vizsgálati áratokat a következő VÁDIRAT mellett küldöm meg: 1. 1911. évi julius hó 24-től előzetes letar­1 tóztatásban illetve vizsgálati fogságban levő

Next

/
Oldalképek
Tartalom