Délmagyarország, 1913. május (2. évfolyam, 101-125. szám)
1913-05-14 / 110. szám
4. KÉPEK A TllpFpÓb. * (Saját, tudósítónktól) A fagyos szentek jegyében hűvösen és csaknem lelkesedés nélkül folyt lé a kétnapos pünkösdi lóverseny. Felöltő és kosztüm mindenütt; piros orrok, vacogó ajkak, stílszerűen umbrával festett szempillák és természetesein pókhiálóhariisnyák a ítürelinjetleíniil toppantó .piskóta-iábáeskákon. A szépek szépei azért ott voltak. Aki a korzón számottevő, annak telhetetlen hiányozni a turfról, mert két-három elmaradás már veszélyezteti az elfoglalt pozíciót s a „Szeged legszebb asszonya" hízelgő megjelölés észrevétlen pl elpártol a másik legszebbhez. Ha tudnák a jóhiszemű szép asszonyok, hogy minden gavallér milyen könnyedén, mennyire lelkiismeret furdal ás nélkül pattantja ki ezt a kissé már megkopott, de még mindig igen hatásos bókot! A nőik azonban már ilyenek. Könnyebb lenne a napot égi pályáján visszafelé kergetni, mint őket bájos naivságukból kimozdítani. Szóval ott voltak, tont le monde, sőt bizonyos fokig még a demi-monde is. A gyepen nincsenek válaszfalak. A tóti négy ablaka egyforma demokratizmussal szedi el a nagybecskerekeket, azaz iliógy ötkoronásokat, melyek nagyok is, becsesek is, kerekek is. Csak ritkán adja viSsza. Az asszonyok mutyiba játszanak: mindenki ad bele egy koronát. és jó szerencse'esetén kap az egy koronára kettőt, vagy .hármat. Szolid nyárspolgár-város vagyunk kérem szépen. A mutyizásban Almássy Endréné a legnagyobb mester. A faun vasárnap délutáni jövedelmét mutydzta el apró tétekben. Mikor kifogyott a koronákból, az Aranyeső aranyait akarta beváltani, de persze a fótiban nem volt meg eziránt a művészi érzék. A bájos diriné tehát a kritikusokra szórta csipkedő jókedvének aranyesőjét. A szinház szépei távollétükkel tündököltek (haj! messze már a gázsinap!). Csak Kállay Margó jelent meg Yvette fehér kosztümjében, stílusos egyszerűséggel, halkan livegbe-subariva, mint egy hajlós vonalú, finom ingásu Nádszál-királykisaszony. ,A legérdekesebb futamnál felfedezett egy buti pofájú kis kutyust, amint az egyik kocsi ülésén hegyezte a fülét és Margó azontúl nem látott többé lovat és gyepet, csak rajongott és sóhajtozott és olvadozott: — Jaj, de dr.áá.ága! . . . Cinóber-vörös sport-kosztümben, fantasztikus báj-kalapban sétált a jövő primadonnája, Rigó Gizi, akinek fellépését érthető érdeklődéssel várják széltében. A notabilitások sorában pedig ott volt a Tóth Keresi 'nagyságos ur, aki saját külön automobilján jött. Bár (hiszen jöhetett volna a saját külön gőzhajóján is, csak épen egy kis csatornácskát kellett volna vágatni a Tiszától a lóversenytéri pocsolyáig. Mégis inkább autón jött- és' a rettentő piros alkotmány kevélyen töfögött a szelíd konflisok között. Bevonultak a könnyű lábú és inkább sovány, mint kecses lovacskák, .hátukon egyegy színes dresszel és a dresszben egy-egy ismerős urlovassal. A kis Wodianer főhadnagy volt az első, akiről nagyban találgatták a hölgyek, hogy báró-e, vagy csak lesz báró? A neve'mellett B. van, de ez Béla is lehet. — Brrr! — pattogtatta .egy fitos, orrú szőke huszárasszony, — Egy kis b mindenesetre többet érne és biztosabb volna. DÉLMAGYARORSZÁG Elmaradt a nopeloni arcú, monoklis Neimanns báró, aki az elmúlt években mindig' megjelent és ha diadalokat nem is, de néhány összetört női szivet mindig vitt haza a tarsolyában. De viszont itt van komoly sárga arcával Krause, a Sampion, ki a verseny végén három első dijat rakott a zsebébe. Azért csak báromat, mert már nem volt több üres zsebe. Nagyszerűen lovagolt ,s a második napon már Mindre, megtették a lovát, amint a fekete táblán megjelent Krause neve. Aki megtette, nem csalódott benne és ötszörös pénzt kapott. A huszártisztek versenyénél nagy kavarodás volt bakfis-börökben. Azt kellett eldönteni, bogy ki a jobb lovas: Vály hadnagy-e, vagy Tombátz kapitány? — Mit szólsz az ügyhöz, Klári? — kérdezték a lenhaju Hevessy Klárikát. — A legjobb lovas az egész világon a Kali, — válaszolt álmodozva Klárika. Kati, Kali. Ilyen lovas .nincs a programban. De még ló sem. Kisült, hogy Klárika Unghváry Kálmánt, a fess színészt 'tüntette ki szimpátiájával. — Hisz az nem lovas, 'te csacsi, hanem bonvivant. — Nem bánom, nem bánom! — durcáskodott Klárika, — de biztos, bogy lia felülne a lóra, ő lenne a .legszebb lovas! Van neki egy csudaszép fehér dressze a Lakájokban, abban tetszett meg nekem. Kali, a. jámbor Kali ép ebben a percben kapott ifiakkerre és Kláriba busán lengette utána apró kis keszkenőjét. Mégis csak borzasztó, hogyha az ember lovag-ideálja ilyen prózai módon távozik a tarka-barka bakűsálmok pipaosvirágoS mezejéről . . . * A verseny legérdekesebb számát a második napon futották le, amikor két versengő állt ki a porondra. Maseczkát Asztalos hadnagy lovagolta, az aranysárga szőrű, karcsú Alkonyt pedig Popescu hadnagy ülte meg. A két lovas a zsűri-páholy előtt startolt s indítás után angol flegmával, mondhatni kéjes kárörvenidéssel lépteti tovább. Mi lesz hát? A lovasok halkan beszélgetnek. A lovak is. — Szaladjunk, kolléga ur? — kérdi Maseczka, miközben megbillenti az egyik fülét. — Szaladjon a fene, — adja meg a választ Alkony. — Azért a rongyos ezerkétszáz koronáért még meg is erőltessem magam. Nagysádnak sem ajánlom, nem egészséges.... Igy ballagtak tovább a nemes lovacskák. A fordulónál azonban Mmeczka meggondolja a dolgot és nemének kiszámíthatatlan szeszélyével egyszerre csak elugrik az első akadály felé. Alkony 2—3 hosszal döcög utána. Az akadályokat egyéni bájjal ugorják keresztül. Alkony egyszerre megneheztel .a favorit esinyjeért és egy szó magyarázat nélkül kitör a. pályáról. Nagy kört ir le, mintha keveselné a háromezer hatszáz métert ós engedi .Maseczkát jó háromszáz méterrel előbbre szaladni, lévén igen jó nevelésű gentlemanmén a négylábúak között, aki tudja, hogy a gyöngébb nemnek mivel tartozik. — Pfuj, Alkony! — zug rá a tribün, — ez máir veszett pénz! Szégyelld magad! Alkonynak fáj a szemrehányás. Megugrik hát ő is és könnyen beérd a favoritot. Asztalos hadnagy kényelmesen és szinte elbámészkodva lovagol be az egyenesbe és csak közvetlenül a cél előtt veszi észre a veszedelmet. A sportok istene őrizte, hogy ogy ifejhosfizal meg tudta védeni az elsőséget. Fényes futam volt. Tot: 10:16. 1913. ntájus 16. A verseny után kocsin mentek haza azok a boldog kevesek, akik nem játszottak. 'Mert. aki játszott, az egész biztpsan leégett, úgy, höigy még villanyosra is alig telt. Hej! nagy szerelmi sikereknek kell következniük, hogy az általános bukás után igazolják a régi közmondást! Toboyáu, ••HE9sasaBHoHaaaaaai3aBliaaB.:gB3,,KKa,ssaga:IBSBg,CiIlla Az alsótanyai rablógyilkosság. — Vasárnap meghalt az áldozat. — A gyilkos nyomában. — (Saját tudósítónktól.) Megirtuk azt a rablógyilkos megrényletet, aimelyet a napok,ban követett el, eddig még ismeretlen tettes Alsótanyán, a mórahalmi kapitányságban. A rablógyilkos behatolt Kónyáék tanyájára és az ott levő özvegy Kónya Antalnét bottal leütötte, a tanyát pedig ki akarta fosztani. Kónyámé unokájának azonban sikerült a gyilkos elől menekülni és segítséget hozni, de mire a rendőrök a tanyára érkeztek, addig a gyilkos elmenekült. A rendőrség természetesen azonnal, meginditotta a gyilkos után a legszélesebbkörü nyomozást; egy ideig a nyomozás azonban nem járt kellő eredménynyel, de tegnap érdekes fordulat történt ebben az ügyben. A szabadkai rendőrségen tegnap délután egy Császár Károly nevü lakatossegéd jelentkezett, aki rendkívül fontos és érdekes vallomást tett a mórahalmi merényletről. Császár elmondotta, hogy a szegedi lapokban olvasta a rablógyilkosmerényletet és igy azt is megtudta a lapokból, hogy a merényletet valószinüleg egy fehér sport-sapkás ember követte el, akinek kabátja panyókára volt vetve és mezítláb járt. Azt is olvasta, hogy egy Szarvák Antal nevü horgosi kőművessegédet gyanúsítanak a tett elkövetésével és éppen ezért jelentkezett vallomástételre, nehogy ártatlant büntessenek. Császár további vallomása során elbeszélte, hogy a merényletet megelőző napon egy idegen emberrel gyalogolt a Félegyházáról Szegedre vezető országúton, akire teljesen ráillik a mórahalmi rablógyilkosság merénylőjéről kiadott személyleírás. Amint az említett országúton Szeged felé (tartott Császár, szembe jött vele egv ember, akin fehér sport-sapka, a tetején sötét gombbal, vállra vetett kabát s rongyos nadrág volt. Az idegen hozzácsatlakozott s különös viselkedésével felköltötte Császár figyelmét. Egy paraszt kocs'i haladt az uton Szeged felé; az ismeretlen egyszerre a kocsi után vetette magát s hatalmas furkósbotját ütésre emelve, rászólt a kocsi gazdájára, hogy álljon meg. A gazda meghökkent, félrekapta a fejét s a lovak közé vágott. A fehér-sapkás ember ezt a különös viselkedését csöppet se 'igyekezett kiimagyarázni Császár előtt, sőt később rá akarta venni, hogy Szegeden kövessenek el együtt betöréseket. Császár ezt az ajánlatot kereken visszautasította, ami rossz Ihatást tett ,az idegenre, de azért Császárral együtt folytatta útját egész a rókusi állomásig. A vasúti állomásnál azután mind a ketten odaadták csomagjaikat megőrzés végett a portásnak és itt elváltak. Császár bejött a városba, de 'hogy az idegen hova lett, azt nem tudja. M'ire azonban a Városból visszatért az állomásra, a portástól azt a kellemetlen hirt hallotta, hogy ismeretlen útitársa az ö csomagját is elvitte. Ez a csomag egy hen•geraiaku, harminc centméteres yastag vár szongöngyöleg volt. A szabadkai rendőrség táviratilag értesítette Császár vallomásáról! a slzegedi rendőrséget, amely hamarosan kinyomozta, hogy ki az az ismeretlen ember, aki a vasúti portástól elvitte Császár csomagját; ismerőse a szegedi hengermalom kapusának. Így jutottak ma délelőtt nyomára annak, hogy az illető valószinüleg Gyöngyösi Lajos, szen-
