Délmagyarország, 1913. május (2. évfolyam, 101-125. szám)

1913-05-29 / 123. szám

Szerkesztőség Kárász-utca 9. Telefon-szám: 305. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN egész évre . K24- félévre . . K 12­negyedévre K 6 — egy hónapra K 2 — Egyes szán ára 10 BUér. ELŐFIZETÉS! AR VIDÉKEN egész évre . K 88- félévre . .KM.­negyedévre K T— egy hónapra K 2*40 Egyes szám ára 10 Eltér. Kii IL Kárász-ntca 9. Telefon-számi 305. Szeged, 1913. II. évfolyam 123. szám. Csütörtök, május 29 Tiszaeszlárral fenyegetnek. Az ellenzék Tiszaeszlárral fenyeget. A nyirbátori mandátumért olyan dol­gokra képes, hogy az ember megdöbbenés­sel kérdezi, vájjon ez is lehetséges?! És amikor Vadász Lipót államtitkár egysze­rűen e'hárito'ta magi >1 a mandátumot az előzetes „küzdelem" miatt, még a nyugod­tabb vénáju emberek is keresni kezdték az okokat, amik megelőzték Vadász Lipótnak az előkelő, elháritó gesztusát. És már nyíl­tan maradt vissza a valóság: az ellenzék Tiszaeszlárral fenyeget. A koalíciós hatalomból kicsöppent el­lenzék vissza akarja szerezni a hatalmat, meiynek fényében és a koalíciós üzletek bőségszaruja mellett olyan jól ^érez-ték ma­gukat a bukás után ismét a szürke semmi­ségbe visszasülyedt ál-hazafiak. A passziv resziztencia rozsdás fegyverével küzdő képviselőkön kivül egy sereg volt ország­gyűlési képviselő él állás és munka nélkül Budapesten. Dolgozni sohse tudtak, nem is akartak, csak politizálni és uralkodni. Ebből éltek, ebből uralkodtak annak a nép­nek a rovására, melyet a demagógia sis­tergő rakétáival szédítettek még. Hogy a hatalmuk, országrontó kor­mányzásuk szép napjai eltűntek, a régi szegénylegények módjára nem' riadnak vissza semmitől, hogy újra visszaszerez­zék a hatalmat. Előbb a£ őbstfükció gyi­lokjával támadtak orvul a nemzetre, paf­lamentre és munkapártra, hogy a békés és alkotó törvényhozást lehetetlenné tegyék. Majd mikor a fegyverük csütörtököt mon­dott, az utcai botrányokkal, kordon előtti tüntetésekkel és mellékparlamenti nyelv­öltögetésekkel próbáltak szerencsét. Hogy ezzel is kudarcot vallottak, megkezdték rá­galmazási hadjáratukat, nem törődve az­zal, hogy ezek a rágalmak nemcsak az alaptalanul megtámadottak, hanem Ma­gyarország hírnevét is beszennyezik a kül­föld előtt. És most, hogy a hatalom Édenkert­jébe ugy sem tudnak eljutni, fölélesztik az antiszemitizmus, a zsidógyűlölet tüzét. A nyirbátori kerületben uj Tiszaeszlár rém­képével fenyegetik az izrealita választó­kat, ha nem nekik adják a mandátumot. És aníiylt evvel a lelketlen gaz terrorizmus­sal el is értek, hogy Vadász Lipót csak­ugyan visszalépett a jelöltségtől és helyette a párt egyik keresztény vallású tagja fogja fölvenni a küzdelmet Hrabovszky Gui dó­val. Vadász Lipót nem akarta kitenni a ke­rület békéjét a felekezeti gyűlölködésnek, ezért lépett vissza, — ezt ,az érvet még az ellenzék se tagadhatja le. A nyirbátori kerületben hetek óta an­tiszemita izgatás folyik, amely az utóbbi napokban fenyegető mérveket öltött. Nem­csak Vadász, de kerületének összes zsidó vallású választói is sürün kapják a fenye­gető leveleket, amelyek Tiszaeszlárt, pog­romot helyeznek arra az esetre, ha a zsidó vallású államtitkár győztesen kerülne ki a harcból. A nyirbátori kerület izraelita válasz­tói között izgalom uralkodik, életük ál­landóan veszélyben forog, nappal se mer­nek már fegyver nélkül járni. Ez a szomo­rú helyzet késztette Vadász Lipótot a visz­szalépésre és remélhetőleg most meg fog­nak javulni a munkapárt győzelmi kilátá­sai. A munkapárt zsidóvallásu képviselő­tagjai testületileg keresték föl Lukács Lász­ló miniszterelnököt, akit arra kértek, hogy a munkapárt Vadász Lipót helyett keresz­tényvallásu jelöltet állítson, mert a nyirbá­tori antiszemita izgatásoknak kellemetlen következményei lehetnek., A miniszterelnök honorálta a zsidó­vallásu képviselők aggodalmait s már meg is történt a megállapodás az uj jelölt sze­mélyében. A munkapárt jelöltje Kállay Miklós közigazgatási gyakornok, Kállay Tamás képviselő öcscse lesz. Az ellenzék biztosra veszi Hrabovszky Guidó győzel­mét, azonban a munkapárt nem adja főt a harcot. És ezek az uj Tiszaeszlárt rendező demagógok akarják elhitetni a közvéle­ménnyel, hogy ők radikális liberális refor­mokat, általános titkos választói jogot, szo­ciális törvényeket szállítanának kormány­rajutás esetén az országnak. Igen, szállí­tanának újra — Eysler-féle talpfákat. Diákszerelem. Irta : Hans Stiftegger. Nemrégen találkoztam a2 üícáfi régi is­kolatársammal, Schauhuber Lojzivai Sok év óta nem láttuk egymást és mégis — ez á tompa, merész orr, ez a szalmasárga haj, ezek -a vidám, élénk szemek — semmi két­ség, ő az. Tehát elébe álltam. Gyanakodva vizsgált. Azután a nyakamba borult. Természetesen bementünk a legközeleb­bi vendéglőbe. Mikor a poharakba töltött, láttam, hogy a jobb kezén gyüríi van. Ész­revette pillantásomat és nevetett: — Igen. Fél év óta. — És Felicitast egészen elfelejtetted? — kérdeztem. Reám nézett és finom pirosság szállt az arcába. * Dicső gimnáziumi pályánk harmadik évében történt. Ez volt az az idő, mikor a teníás ujjaink lenyalásában a legmagasabb­ra vittük és nem találtunk természetesebb dolgot annál, mintha az irótollakat a haris­nyákba törültük. Ebben az időben osztözott rokonszenvünkön Hadsi Halef Omar és a rézbőrű Winnetou, mig Julius Caesarral, a nagy hadvezérrel és történetíróval szemben határozott ellenszenvvel viseltettünk. Ebben az időben történt tehát. Midőn az előadás után szokás szerint a szabadba siet­tünk, két barna daxli ugrott fenyegetőleg a lábszáraink felé. Már harciasan nekimentünk volna az állatoknak, midőn erélyesen rendre­utasította őket egy szép, karcsú leány. Ru­hájának barna selyme egyforma volt a ku­tyák színével. Hideg, kissé gőgös 'tekintetű, keskeny arca fölött egy nagyszélü plüskala­pot hordott. El sefti mondható, hány fiúnak csavarta el a fejét ez a szép leány, aki minden nap ott állott az iskola előtt a daxlikkal. Hogy az enyémet elcsavarta, azt bizonyosan tudom. Az enyémet és Lojzi Sohauhuberét, aki nem­sokára nagy változáson ment keresztül. He­t-enkint kétszer változtatta gallérját s meg­engedte magának azt a fényűzést, hogy a mellzsebéből egy zsebkendő - csücske né­zett ki. S egyszer a hihetetlen megtörtént. Schauhuber a kis sápadt Himmelmannal ba­rátságot kötött s még aznap bemutatta a szép nővérének. VUágfias gráciával meghaj­lott, amit senki sem hitt volna róla s mi töb­biek elámulva és irigyen álltunk ott, midőn a hős a leánnyal és a két daxlival elvonult. Most azt kérdezem, hol van a világon az a gimnázista, aki ilyen körülmények kö­zött a gall háború történetére kíváncsi, vagy esetleg Cornelius Neposra? A Schönborn-parkban, ahol épen ha­talmas virágzásban voltak a rózsák, levetet­tem magamat egy padra és mély tépelődé­sekbe merültem. A nap lenézett reám és a szél a könyveimben lapozott, melyek mellet­tem feküdtek a padon. Mikor fölkeltem, be volt fejezve a „Daxlik kedves úrnőjéhez" szóló hét strófás költemény. Otthon leirtam egy kartonlapra, borítékba tettem. Néhány nap múlva sikerült a kis Himmelmannt a szünetben egy sarokba vonnom és ott át­adtam neki a borítékot azzal a kéréssel, hogy juttassa el nővéréhez. Másnap történt, hogy a -latin nyelv ta­nára hirtelen éles hangon megszólalt: — Schauhuber, folytassa! A sárga fej, mely mélyen a pad fölé hajlott, ijedten fölemelkedett. A helyzet min­den ismerője előtt világos volt, hogy Lojzi nem tudja, hol tartanak, sőt talán a kérdé­ses oldal sincs kinyitva a könyvében. A ta­nár, győzelmének örülve, a szerencsétlen padjához lépett: — Mutassa, mit irt! Sem levél, s-em cédula nem volt lát­ható, de Lojzi elkövette azt az ostobaságot, hogy kezeit görcsösen a zsebébe dugta. — Mutassa a kezeit! A menydörgő Zeusra! Mind a tiz, pisz­kos, lerágott körmére reá volt irva: „Felii­citas". A következmények borzasztóak voltak és két órával tovább nyúltak a tanítás ide­jénél. Én pedig, miután nem minden káröröm nélkül rohantam a szabadba, az édes név vi­selőjétől mosolygó köszönetet kaptam a hét strófás versemért. Boldog napok következtek, Megingatha-

Next

/
Oldalképek
Tartalom