Délmagyarország, 1913. április (2. évfolyam, 75-100. szám)
1913-04-10 / 83. szám
1913. április 8. DÉLMAGYARORSZÁG 103 Gonda József meghalt. — Egy magyar iró tragédiája. — (Saját tuáósitónktól.) Gonáa József dr., az ismert nevű iró, Hódmezővásárhely volt katonaagyi tanácsosa szombat este a lipótmezei tébolydábam meghalt. Hogy mit jelent ez a híradás, ezt csak azok tudják, akik vagy személyes ismerősei voltak Gondánák, vagy pedig figyelemmel .kisérték harcos életének utolsó munkáit, amelyek messze kiemelkedtek a lokálpatriotizmus álnagyságai közül Azok, akik figyelemmel kisérték Gonda hatalmas egyéniségének ezeket az utolsó ex~ plozis-szerü kitöréseit, érzik és tudják jól, hogy ebben a néhány sorban egy megrázó tragédia, egy sokat igérő élet szomorú letörése és egy fényesnék ígérkező pálya önkénytelen meghunyászkodása rejlik. Gonda József dr. azzal kezdte pályáját, .aimiviel' mások, ha jól miegy nekik, végezni szokták. Egész fiatalon, huszonnégy éves korában Vásárhelynek kultur-tanácsosa lett. Szülővárosa felismerte rendkívüli képzettségét, nagy jogi tudását és a kultura iránt való rajongó szeretetét ós olyan pozícióra emielte, melyet Magyarországon hasonló koriban, senki még el nem ért. Gonda József dacára ezzel a hivatalával való nagy elfoglaltságának, hatalmas írói tevékenységet fejtett ki. Irt prózát és verseket, az utóbbi időben pedig különösen .szociológiával foglalkozott és társadalmi tanulmányokon dolgozott. Vásárhelyen mint kulturtianácsos muzeumot létesített és minden törekvéséiben azon munkálkodott, hogy városában a kulturált fejlessze. Jövendő eimen szépirodalmi lapot is indított Vásárhelyen, amely lap csak néhány hónlappal ezelőtt szűnt meg, amikor Gondát elmegyógyintézetbe szállították. A Jövendő tényleg megfelelt annak a óéinak, amit Gonda a lap elnevezésiével szimbolizálni akart. Nagyon modern, erős művészi nívón álló szépirodalmi és társadalmi folyóirat volt a Jövendő, amely köré sok, fiatal, tehetséges magyar iró csoportosait. Annak ellenére, hagy „vidéken" készült, egyike volt az uj irodalom legelszántabb terjesztőjének. A lapot természetesen Gonda szerkesztette; később azután maga is irta tele az egész lapot. Ez a tevékenység azonban még nem elégítette ki Gonda ambícióját. 1911. őszén megjelent a Semper idem cilmü kötete, mely országszerte nagy feltűnésit keltett, A Semper idem lobogó fáklyája volt az evolúciónak, a forradalmi szellemnek és erős ostorozója a társadalmi konzervatlzmusnnk. A végső radikálizmus tüzelt minden sorából és a szellemi mindenhatóság ultrámon tán vágyakozása áradt ki belőle. Sajnos, az a hatalmas munka, melyről a legnagyobb elismeréssel emlékezett meg a pesti sajtó is, utolsó fellobbanása volt Gonda szellemi erejének. Irt még ezután is Gond'a politikai cikkeket és szociológiai értekezéseket, tehetségét azonban felaprózni volt kénytelen, mindjobban előre haladó betegsége miatt, ami munkálkodásában nagyon gátolta. A „Világ" cimü lapban jelent meg ez utóbbi időben néhány vezércikke és a vásárhelyi napilapokba irt néha napiján, de írásai már za,varosak és fakók voltak. Akik ösmerté'k őt, már ekkor sejtették, hogy a katasztrófa hamarosan he fog következni. Évek óta szenvedett súlyos betegségben. Nagy akaratereje azonban sokáig győzedelmeskedett a kóron. A túlfeszített munka és az emberfeletti szellemi élet mégis tönkretette Gonda Józsefet, Amikor a múlt óv őszén, annyira kiélesedett a monarchia Szerbia között az ellentét, hogy nap-nap után jöttek hírek, hogy Szerbiával konfliktusba keveredünk, akkor Gonda Józsefen, aki szenvedélyesen foglalkozott külpolitikával, a nagy izgalmak hatása alatt kitört az elmebaj. Azt kiabálta a városházán, hogy ő hadvezér és mozgósítási parancsokat adott ki a szolgáknak. A polgármestert pedig áruláséirt leakart a t ar tóztatni. A városilázán lecsendesítették valahogy, és azonnal értesítették családját a katasztrófáról. Családja felszállíttatta Gondát Budapestre egy magán szanatóriumba mikor pedig állapota rosszabbra fordult, a lipótmezei tábolydába vitték. Szombaton halt meg Gonda József Budapesten a lipótmezei tiébolydában. HaláMre nagy részvétet keltett mindenfelé, különösen Vásárhelyen, ahol felesége ós két gyereke gyászolója. Megkezdik a fogadalmi templom épitését (Saját tudósítónktól.' Foerk Ernő, a fogadalmi templom tervezője szombaton Szegedre érkezik és a polgármester szombatra ülésre hivja össze a fogadalmi templom bizottságát. Foerk most már nem csak az általános, hanem a részletes terveket is bemutatja a bizottságniaik, amely a tervező előterjesztései alapján javaslatot tesz a tanácsnak, hogy a fogadalmi templom alapozási, beton és kőműves munkáira irja ki a pályázatot. A régi templom és azoknak az épületeknek lebontására, amelyek a fogadalmi templom számára kijelölt területen állanak, árlejtést ir ki a város. Ennek az árlejtésnek föltételeit a városi mérnökség dolgozza ki és a mai szituációk szerint a pályázat kiírása csak napok kérdése. A Szent Demeter-templom eleje, a plébánia és a zeneiskola nem esik bele abba a területbe, amelyre az uj templomot épitik. Ezeket csak a fogadalmi templom fölépítése után bontják le, amikor már állni fog az uí plébánia és — 'miniden lehetőség szerint — az uj zeneiskola is. Ha a zeneiskola uj épülete ekkorára nem készül el, rövid időre a város Dugonics-utcai házában helyezik el, abban, amelyben most a Kereskedők Egyesületének az internátusa van. Most, hogy a Szent DemCter-templom lebontása és a fogadalmi templom épitése küszöbön van, érdekesnek tartjuk Reizner János nyomán, a következőket ideiktatni: Azon körülménynél fogva, 'hogy a belvárosi plébánia már ősidőktől mint szent Demeter tiszteletére emelt egyház ismeretes, azt következtethetjük, hogy ez a plébánia s templom még a kereszténység behozatala előtt keletkezett és még abból az időből való, amidőn szent István atyja, Géza fejedelem alatt, a kereszténység terjesztésében Délmagyarországban még a görög — konstantinápolyi — papok buzgólkodtak. Szent Demeter (Demetrios) különösen a keleti egyháznak kedvelt alakja s mondhatni, hogy különleges keleti szent. A szegedi plébánia védszentjének Demeter személyében történi megválasztása tehát a görög papok térítési buzgalmának egyedüli emlékeztetője. Az átépített s ma már eredeti jellegéből kivetkőztetett plébániai -templom a csúcsíves épitészetnek több maradványa észlelhető. Ezen körülménynél fogva a mai templom a XII. századnál nem régibb alkotás. Kellett tehát egy régibb temnlomnak is lenni, mely talán a tatárdulás alkalmával enyészhetett el s mely az első keresztény templomok mintájára byzanti jellegű bazilika-építmény lehetett. Gazdag adományai a török uralom alatt elvesztek, a templom s plébánia pedig elpusztulták. A torony csonka lett, a tetőzet elkorhadt, a menyezet beszákadozott, ugy, hogy a város visszavétele után a templomot katonai raktárnak használták s az 1703-ban betelepített jezsuiták isteni tiszteleteiket már csak a Lukács püspök által emelt kápolnádban tartották. A templom helyreállítása az 1725. évben vette kezdetét s 1749-ben fejeztetett be, mint azt a chorus fölött levő régi fölirat: „Libera regiaque vicitas Szegediensis rne plene ex autiquis ruinis erexit. Anno 1749." hirdeti. Az újjáépítés tehát 24 évig tartott. Az építési munkákat Montelberger Fülöp vállalta el, ki ekkor uj apsist emelt; az oldalfalakat ugyan meghagyta, de a hajóban belső támfalak is épültek, mely módon oltárok állítására ott alkalmas fülkék képződtek. A boltozat a szerkezeti változásoknál fogva is egészen újra készült. A teljesen uj homlokzat és a toronyépitési munkákat 1731-ben kezdették meg S még ugyanazon évben be is fejezték. Az a föltevés, hogy a templom mai hajója a régi templomnak csupán apsisa lett volna és a nagy terjedelmű hajót, mely régebben a mai templomtérre benyúlt volna, ekkor bontották le, az egykorú följegyzésekből nem igazolható. A torony és a torony támfalainak elhelyezése is eléggé mutatja, de az 1711. évről fennmaradt alaprajz is eléggé bizonyitja, hogy a templom régi és mai hajója teljesen azonos és hogy a régi hajó a templom restaurálása alkalmával rövidebb nem lett. Orgonát már 1729-ben vásároltak. Harangokat csak 1737-ben szereztek; ezeket, valamint az oltárokat is báró Fálkensíein Béla püspök 1730. évi szeptember havában szentelte föl. Ezután bontották le a Lukács-féle kápolna tornyocskáját, ahonnan a kisebb harangokat a nagy toronyba helyezték. A templom egész környékét rendezték s körülötte fennállott különféle épületeket lebontották, előbb azonban a templom mellett levő temetőn utat nyitottak. A belső díszítéseket 1746—49-ben hajtották végre. Ekkor készült a diszes és költséges tebarnaculum, a két mellékoltár s a hajóban is négy oltár. A templom helyreállításának két évtizeden át tartott munkálatai tetemes költséget vettek igénybe, jl'e ezeket pontosan kimutatni lehetetlen. A költségeket részben a városi pénztár viselte, részben pedig az esztergomi érseknek járó. évi 800 frt tized váltság felének átengedéséből fedezték. Nádasáy László gróf püspök, ki dézsma-követetésének behajtása körül .mindig a legnagyobb pontosságot követelte s a szegedi cathedralis templom épitését oly kiválóan szorgalmazta, a restaurationalis költségekhez semmivel sem járult. A templom átépítése alkalmából az építkezésre való felügyeletet és fizetéseket Feldhoffer György tanácsnok és templomatya, különben vagyonos vaskereskedő teljesítette. A piaristáktól a plébánia vezetését 1789. évben elvették s ugyanekkor állították föl a felső- és alsóvárosi plébániát is. Lelkészül a csanádi püspöknél ekkor Petrits István makói plébános lett bemutatva, mert V/. Pius pápának 1776. évi március hó 6-án kelt bullájánál fogva Szeged véglegesen a csanádi egyházmegyébe lett bekebelezve. Petrits utóda Radványi András, majd Kőszeghy József, a hasonnevű püspök testvére lett, ki később mint pápai lelkész ugyanott halt meg. Utána Pálfy Sándor, majd Kremminger György következett. Az utóbbinak botrányos élete miatt sok panasz volt. Az egyházi szerek közül igen sok értékes dolog elveszett s azért az 1832. évi augusztus hó 12-én tartott választott községi ülés a plébános eltávolítása iránt az egyházmegyei hatósághoz erélyes föliratot intézett. A püspök ekkor Kremminger Antal személyében administratort küldött, kit utóbb plébánosnak
