Délmagyarország, 1915. július (4. évfolyam, 156-182. szám)

1915-07-22 / 174. szám

Szeged, 1915. julius 22. se érdéikében ellenben már osalk a háború hete­dik hónapjában történt némi intézkedés: feb­ruár 24-én a zsirvámok az egyéb sziradékvá­niak és a 130 kg.-nál súlyosabb sertések vámja március 18-án, az egyéb élő állatok és a hus vám ja pedig április 24-én függösztetett fel. Amig tehát Németországnak módjában állott az idejében foganatosított elővigyázó rendel­kezések folytán állatállományát védeni és a nagyméretű katonai fogyasztás által elvont mennyiségeket pótolni, előttünk a behözatali lehetőségek a semleges államiak kiviteli tilal­mai folytán időközben nagyrészt bezárultak. Igaz, hogy ily módon a gazdák a már csak kor­látot! t mértékben rendelkezésre álló, élelmezés céljaiiia; nevelt állatjaikért soha isem álmodott nagy árat kapnak, azenbam a fogyasztó közön­ség is a badseregélelmezés érdekeiből is nagy szükség volna a mérhetetlen husdrágaságón segíteni, s minden eszközzel odahatni, hogy az élőállat- és huisbehozatal a lehető legnagyobb mértékben megkönnyítessék. Különben a helyzetre jelemző adat gyanánt fel kell említenünk még, hogy a meglevő állat­állomány neveléséhez és különösen pedig a ser­tés és baromifi tenyésztéshez szükséges élelem biztosítására sem volt kellő gond fordítva s a legnagyobb nehézségbe ütközött az állatok élel­mezéséről való gondoskodás. A korpa és derce a.malmokban lefoglaltatott ugyan s a készlet a gazdáknak utalvány ellenében rendelkezé­sére bocsátatott azonban a mennyiség oly ke­vég volt s a készlet igazságos elosztása annyi bajjal járt, hogy igen sok udvarban hetekig koplalt a jószág és nagyon sok gazda volt arra kényszerítve, .hogy rozsot s búzát etessen fel takarmány helyett. A helyzet megvilágítására fd kell mag jegyeznünk azt is, hogy noha a lefoglalt korpa ára 17, illetve 10 koronában volt métermázsánként maximálva; a szabad for­galomba szereplő korpa ára 36—40 koronára emelkedett. Meg kell még emlékeznünk a mostani idő­ben kétszeresen fontos sertáshizlalás körül ta­pasztalt nehézségekről is. Ez úgyszólván lehe­tetlenné tétetett a kukorioakészletek összeírása és rekviráliása után. Az Országos Gazdasági Bizottság emberi táplálék céljaira foglaltatta lé a készleteiket s ebből állati élelemre nem en­gedett át semmit sem. A hizlalók jó része kény­telen volt a sertéseken féléretten továbbadni a fogyasztás alá bocsátani. Hasonló nehézségek voltak a lovak s ba­romfiak etetése körül is. Kamaránk a tapasztalt bajak dolgában több izben tett orvoslást kérő felterjesztészt és az Országos Gazdasági. Bizottságnál is tett lépése­ket, azonban — sajnos — kellő eredmény nél­kül. ; . !! i i1 Az előterjesztés foglalkozik még a mora­tóriummal a hadikölcsön pénztárral, a pénzin­tézeti központtal, a második hadikölcsönnel. Felsorolja a kerületi hadseregszállitókat; foglal­kozik a vasúti-, posta-, távirda és telefon for­galom korlátozásával, továbbá a szorult hely­zetbe jutott iparosok segítésével. Biztosifás a Zeppelinek ellen. London, julius 21. A 'legutóbbi Zeppeliti­támadásoik következtében a magánbiztosító társulatok óriási .mértékben emelték a bizto­sítási dijakat. Az angol kormány maga kény­telen kezébe venni a biztosítás ügyét és tör­vényjavaslat készül; amely a következő alap­elvek mellett vállalja a biztosítást a Zeppelín­támiadásoik ellen, házaiknál havonként min­den száz font sterlingtől két shilling. A ma­gántársaságok ezért három-három és fél shillinget számítanak. Dokkokban 'levő áruk­nál ugyancsak száz font sterlingként havonta hét és fél shillinget állapitana meg a kor­mány, holott a magánbiztosítók, egy-egy és fél steriinget számítanak egyanezért. DÉLMAGYARORSZÁG, HÍREK oooo — UJ SZÖVETSÉGI GYÜRÜK két és három koronáért kaphatók a Délmagyar­ország kiadóhivatalában. A szegedi piaristák uj rektork. — Prelogg Józsefet választották meg. — (Saját tudósítónktól.) Szinger Kornélnak, a szegedi piaiüstaház r ektoránaSk jószágkor­mányzóvá való kinevezésével utódja Keller János lett a szegedi, nagyszerű intézet veze­tésében. Most aztán Keller ís váratlanul el­hagyta Szegedet, mivel a káptalan a kor­mánytanácsba választotta be, vagyongond­noknak. A piaristák rendi kiskáptalanja a fzegedi társház rektorává Prellog -József, ke­gyesrendi tanárt választotta meg. Az uj rektor Szeged város tanügyi életében rendkívül előnyös nevet vívott ki. Pedagógus, a szó nemes értelmében, pedagógus, aki misz­-sziót tölt be nemzeti értelemben is. Rektorrá való választása egész Szegeden -szimpatikus, mindenkinek az a meggyőződése, hogy a veze­tésére bízott városi főgimnázium csak erősödik hírnévben és belső értékben. Prelogg József 1875-ben született Grácban, -stájer családban. Családja- az árviz idején köl­tözött Szegedre s itt magyarosodott -el. Elemi iskoláit Kókuson gimnáziumi tanulmányait a piarista főgimnáziumban végezte. A tudomány­egyetemet és a theo-lógiát Budapesten. Pappá 1899-ben szentelték első szent miséjét -a régi ró­kn-si templomban mondta « azóta is állandóan a szegedi rendház tagja. Tizenhét esztendeje egyik legbuzgóbb prefektusa -a konviktorok­nak. Az uj rektornál szerdán délben látogatást tett a polgármester és a város nevében üdvö­zölte megválasztása alkalmával. — Uj segélyakció. Az országos hadse­gélyző bizott-ság -a li-adibélyegek eladásából be­folyt -alap javára uj segély akciót tesz folya­matba. És pedig a háborúban elesett vagy se­besülés, illetőleg hadi fáradalmak (betegség) következtében -elhalt katonák (ide értve a tisz­teket i-s) olyan hátrahagyó tta inak segélyezésé­ről kiván ezúttal gondoskodni, akik azonban segítségre szorulnak, és akiket eddig az elesett vagy elhalt katona tartott el. Ez a segély -két­féle. 1. Ha az elesett vagy elhalt katona közép­iskolát vagy ezzel egyenértékű tanintézetet vég­zett, minden 8 -éven felüli bátrabagyotta részé­re fejenkint és bavonkint 60 K, a 8 éven aluliak részére 30 korona. 2. Ha az elesett vagy elhalt katona nem végzett középiskolát vagy ezzel egyenértékű tanintézetet, minden 8 éven felüli bátrahagyottja részére fejenkint és havonkint 30., 8 éven aluli részére 15 korona. -Az ily se­gély iránti folyamodvány a polgármesteri hi­vatalnál nyújtandó be. Ebbe pontosan feltünte­tendő, liogy a hátrahagyott az elesett, vagy el­halt katonával milyen viszonyban volt, vala­mint hogy -a bátrahagyottat valóban az elesett vagy elhalt katona támogatásának híján nél­külözésnek vannak kitéve, illetőleg megélheté­sük biztosítva nincs. Ezenikivül felkeli tüntetni a folyamodványban minden egyes segélyre szá­mot tartó hátrahagyott pontos életkorát. Ezek az adatok hatósági bizonyítvánnyal igazolan­dók. Dr. Somogyi Szilveszter, polgármester. — Meghívó. Julius 25-én, vasárnap dél­előtt 10 órakor az ujszegdi vakok intézetében levő kórházban a Vörös Kereszt Egyesület vá­lasztmánya diszülést tart. Az ülés rendje: 1. Szentmise katonazene kísérettel. 2. Elnöki még­nyitó. 3. Dr. Lugosi Döme előadása, A genfi 5 konvencióról és a Vörös Keresztről. 4. önkén­tes ápolónők fogadalomtétele. Bizonyítványok és jelvények kiosztása. 5. Zárószó, tartja: dr. Somogyi Szilveszter társelnök. — A megrendszabályozott igazság. Luganóból táviratozzák.: Az olasz kormányzat az olasz sajtóegyesület kérésére megengedte az osztrák-magyar vezérkar cenzúrázott jelenté­seinek közlését. A jelentéseket azonban csak a 25.000 lakosú városokban és megjelenésük után negyvennyolc órával szabad publikálni. — Utalvány nélkül „. . Amikorra az en­tente bizonyosra vette, hogy kiéheztet bennün­ket és szövetségeseinket, akkorra utalvány nél­kül juthatunk kenyérhez, kiki anyihoz, ameny­nyit elfogyasztani tud. Julius hónap közepén, amely időpont a tavalyi termés s az ideit is tekintve, tényleg a legveszedelmesebb időpont, — tehát julius közepén a hatóságok kijelentik, hogy abszolúte nem fenyeget íiszthiány és tes­sék utalvány nélkül gondoskodni a kenyérről. Az utaiványtalan világban aztán fehér süte­ményt, sőt fehérebb kenyeret is szabad sütni, mint ahogy eddig engedték. A jó kenyér em­léke tehát újra kisért bennünket, fehér kiflit he­tek óta látunk és napok óta eszünk, a kenyér se olyan árva, gyönyörű, jóillatu kuglófot is láttunk messziről a héten, de talán a legköze­lebb ehetünk is fehér kalácsot. Az egész fölér egy döntő győzelemmel! Szeged élelmezési napirendjéről ma kerültek le talán visszavon­hatatlanul — a liszutalványok s mától kezdve mindenki szabadon vásárolhat kenyeret, süte­ményt, főző- és kenyérlisztet is. Csupán nullás lisztet adnak utalvány ellenében, auguszlus 15-ig, attól kezdve szabadon, utalvány nélkül. — Adományok Kisszc-ged felépítésére. Mint már hirt adtunk róla, két nappal ezelőtt a városi tanács elhatározta, hogy résztvesz ab­ban az akcióban, amelyet Debrecen kezdemé­nyezett és Kis-Szeged elnevezéssel felépít egy elpusztított felsőmagyarországi községet. Erre a célna már megindult az adakozás. Eddig a következő összegek folytak be a polgármesteri hivatalhoz: Egy ismeretlen 500, Banett Samu 50, Fischer Izsó 10, Árpád szabadkőműves pá­holy 500, összesen 1060 korona. — Az újvidéki magyarház. Újvidékről jelentik. A helybeli D. J\C K. E. osztályának elnöksége Írásbeli értesítést nyert a szegedi köz­ponttól, hogy az Újvidéken építendő magyar ház felállítását célzó törekvésünket legmelegeb­bel) felkarolta s máris kérte az országos köz­művelődési tanácsot, hogy államsegély biztosí­tását tegye lehetővé, hogy a kedvezőbb viszo­•i vi i P férfi és női divatcikkek legnagyobb raktára. — :: Legmegbízhatóbb cég. Legolcsóbb beszerzési forrás. Csekonics-u. 6. Széchenyi-tér 17. Telefon 854. Telefon 855. vau&súi^p jrjf&ff^-Ff- ™ -~:r' fi'yz+.rli*? - r-.f . . ." -

Next

/
Oldalképek
Tartalom