Délmagyarország, 1915. augusztus (4. évfolyam, 183-211. szám)
1915-08-28 / 209. szám
4 BÉLMAGYABOfiSZAG. Szeged, 1915,. augusztus 28. Szegedi katonák megosztják menázsijukat az ínséges családokkal (Saját tudósítónktól.) Országszerte sok panasz hangzik, hogy az élelmiszereik tetemesen megdrágultak ós igy a megélhetés nehezebb lett. A laikus •közönség azzal okolta meg a drágaságot, hogy igen sok a katona, akik sok élelmiszert fogyasztanak. Pedig a katonák, az egész hadsereg vele érez a polgársággal, a szivén viseli a polgárság érdekeit ós ha módjában áll, segíti is azokat, akik arra rászorultak. A tavasszal a felvidéken hadsereg-parancsban adták ki a legénységnek, hogy legyen segitsiégiáre a polgárságnak a földek megmunkálásánál. Az ország különböző városaiban gyakorlat alakult ki, liogy a katonaság segítségére legyen a földönfutóknak. Itt Szegeden pedig a katpnák segítik azokat <a Szerencsétlen családokat ebéddel és vacsorával, akik a háború következtében elestek a megélhetés minden lehetőségétől. Ez a mindenképpen humánus, kedves segítség most van kialakulóban Szegeden. A kaszárnyák, barakkok környékén csapatostul látni délben és este szegény asszonyokat és maszatos lábú gyermekeket, .amint a kaszárnyák előtt várják, hogy a katonák étkezése után részesüljenek a, maradék ételhői. Máris száz, százhúsz olyan család él Szegeden, akik pár hét, sőt hónap óta abból a anenázsitból tartják fenn az életüket, amely a katonáik étkezése után mint fölöklég megmarad és amely jobb időkben a moslékba került, Igen sok ugyanis Szegeden az olyan katona, akik nem veszik igénybe a. részükre főzött ételeket. Igy származik aztán a fölösleg, amelyet a katonáik dicséretre méltó humanizmussal azoknak juttatnak, akik máskülönben nem jutnának hozzá a minden napi eledelhez sem. Ebédelnek a katonák. A Délmagyarország munkatársa pénteken végignézte az ujszegedi barakkok előtt a katonák által a szeglény családoknak átengedett eleség kiosztását. Erről a feledlhetetlenül szép, szines és kedves látványról számol be az alábbi tudósításunk. És amikoi megemlékezünk erről, lehetetlen fel nem liivni a szegedi gazdagok figyelmét: álm nézzék meg és szégyenüljenek meg & látványtól, bogy a szegóny katonák is mennyit tesznek. az ínségesekért, amig ők félreállnak a jótékonysági akciók elől; vagy, ha megindulnak is valamelyikkel, mennyire eltorzítják az eredeti célt. Déli 12 óra tájiban kezdőnek gyülekezni a barakkok előtt és körül a minden kleresietnélküli szegények, Szeged légelhagyatottabibjai. összietöpörödött anyókák jönnek; reszkető kezükben ritmus nélkül remegnek, lóhálódznak az öblös fazekak. Az.é\rt nagy miind, mert albbol nem ömlik ki oly'an könyuyen a dráigia, jó étel. Reszkető® hangon kérdezgetik egymástól: — Megebédeltek már a katonák? — Nem tudóm. Én is oda megyeik. — Azt váram! ón is. — Bizony, na.gyón nehéz az élet. Ha ezek a jó emberek nem adnának enni, talán éhen 'haltaim volná már. Sürü, nehéz, panaszos sóhajok szállnak. Mennek tovább, sóhajtozva. A kavicsos ut halkan ropog a gyenge, erőtlen léptek alatt. Gyei-ekek jönnek. A kezükben csajka hintázik szelíden; itt már nem pajkosok. Alázatos mind; öntudatlanul is megérzik, hogy alamizsnáért mennek. A maszatos, arcok komolyak; a lábak, a mezítelen, fekete lábak csendesen érik az ut porát, Neim merik felverni a port, mint máshol, imáskor; a katonák megharagudnának és mi lenne, ha nem kapnának enni? iFéióiiken, válgyvla, sóváran tekintenek át a barakk nyitott kapuján. Nézik, vájjon ebédelnek-e már, vájjon marad-e nekik? Egyik bátorságot vesz magának ós megszólit egy bicegő katonát: — Nem .tetszik tudni, ebédeltek .már? — iMlág nem. — Vájjon... jut nekünk? A katona neim hallja az elcsukló, félénk és remegő hangon feltett kérdést. Tovább biceg. A gyerek odalopózkodik a kapuhoz és hosszan halmiul be a kaipun, a konyha felé. Megszólítom: — Te is az éhedet várod? — Igenis. Az anyám fekszik, beteg már hét hónapja. Nines semmink. Ha innen nem kapunk, nem ehetünk. — Mióta jársz, ide? — Hat hete. — Addig mit csináltatok? — A szomszédok adtak. De már nem adnák. Szegények azok is. — Hol lakol te? — A felső városon. Mindig többen és többen jönnek. Innen, onnan, .messzi kilométerekről. Az arcuk sápadt* és félénken, nagy respektussal húzódnak félre minden katona láttára. Egy odaszól hozzájuk: — Ma csak zöldbab lesz. A husieves elfogyott mind. — Istenéin, zöldbab! ... Az öreg anyókák, fiatal gyerekek vágyva néznek előre. Félénken kérdezgetik a barátságos katonától: — Jut nekünk is? — Azt hiszem. Egy kevés. •Koldusremogéssel, félénken várnak. Vannak vagy harmincan. Egy-kettő odalopózik a terítés mellé, lejjebb a bejáratnál és nézik, begy eblédelmek a katonák. A nyáluk szinte kicsordul az ízletes, jó étel láttára, A katonák .közül észreveszi egy és odaszól nekik: — Várjatok. Mindjárt. És megindul a konyOva felé. Pár pere multán jön vissza. Tele vön a csajkája. — Nyújtsa be egy az edényt. Egész csajkáival kaptam, már nem biram mind megenni. Három-négy edényt nyújtanak be a felszólításra. A katona kitölti laz egyikbe az étel felét, azután visszaül és tovább eszik. És jön másik katona. Körülbelül fél kettőig tart ez igy. Akkorra a. katonáik mind jól laktak már. Nem kell egyiknek sem az étel; hiába szólítják fel újra és újra őket. A kapu előtti társégen zsibongás támad: — Már hozzák!... Két katona a fülénél fogvia hozza az üstöt. Az egyik odaszól a hozzá legközelebb állónak: — Ma kévés maradt. Leteszik a hatalmas rézedényt. A szegények egy pillanat alatt körbe állják őket. Szó nélkül nyújtják az edényeiket. Itt már kövesebb szó esik. Csak a szemek könyörögnek, a könnyekben megtört, fátyolos, félénk tekintetek. A katonák belemeritik a. nagy merőkanalat az üstbe és beletöltik az edényekbe sorra a gusztusos babfőzeléket. Akik már kaptak, hátrább •állnak; látszik a viselkedésükön, hogy gyakran járnak ide. Már megszokták a katonás rendet. Végre kiürül az üst. Három-négy öreg anyóka és gyeriuek még üresén tartja az edényét a katonák felé. — Nincs. Mit csináljunk? Elfogyott... — Istenem, ma még nem ettem. — A kis öcsémnek akartaim vinni. Nincs. Mit eszünk? Sirva fordul el a gyerek. A nagy, értelmes, riadt tekintetű, fekete szemekből könynyek hullnak. Egy őrmester jön. Meglátja a síró fiúcskát, Megszól itj a: — Neked már nem jutott, fiam? — Nem jutott, Elfogyott. Keservesen sirva nézi az üres edény feliér fenekét. Az őrmester szánakozva nlázi: — Hányan vagytok, fiaui? — Négyen. Az őrmester előveszi a pénztárcáját. Kivesz pár hatost, — Neszé fiam. Vegyél magadnak rajta v ailaimit, A gyerek abbahagyja a sirást és féléinken, de már örömmel szemében köszöni meg az őrmester jóságát. A katonák, akik csendesen pipázgatva nézitek a jelenetet, összenéznek némán. Benyúlnak a zsebeikbe és megcsörrennek a lénmiigba kapott veres réjzkrajoárok. Egyikmásik zsebéiből előkerül egy-egy- fénylő ,katosos, ötkrajoáros és akiknek, már nem jutott zöldbab, néhány perc múlva boldogan, megvigasztalódva mennek tovább a kíáípott pénzzel. Lehet legalább kenyeret venni. íme az ember, a katonai 1915-ben. Uj ideák Kisszeged javára. — Társadalmi tevékenykedők figyelmébe — A taiiitóbáosi kérdése és a jó diák felelete jut eszünkbe, amikor a Szegeden dúló nagy agitációval kapcsolatban, amately Kisszegedért javában folyik, néhány uj ötletet vagyunk bátrak az illetékek körök és rénidek figyelmébe ajánlani, Az egyszeri tanító bácsi a havi 80 korona fizetéssel dotált okleveles, ezt kérdezte az iskolában: — Mondjad fiaim! Ha, egy ruhához nyolc fényes nagy golmb kiéül, tizenkét kis gomb, Inat méter szövet, tizennyolc és félméter cérna, kiét akasztó, fél kiló vatelin, négy méter bélés, hat varrótű, (nyolcvan centi selyem, a .szöveten hatipzerötszáznyolcvannégy kocka, azonkívül egy gép, amelyiken várják, meg négy gyíiszü és -a világos, egészséges műhely napi bére; mennyibe kerül akikor a ruiha? A jó diák erre igy felelt: — A gomb, a gomb x." Egyenlő 12 plusz nagy gomb , egyenlő „y"; vagyis 12 x, plusz 8 y. A szövet „z". Akkor, akkor... legjobb egy kész ruhát venni tanító ur. Körülbelül uigyan'az a helyzet áll fent Kiiisszegedd-el. Hogy az akció megindult, jöttek a detail-, vagy magyarul monid'va a fiókeszlmiék. Egyik a gombot, vagy pardon, az iskolát, a másik a gyüszüt, illetve a turistaotthont készítené el, mielőtt még maga Kisszeged fölépülne. A hiányzó alkatrészeikre sikerült miéig a következő mozgatom-'ős iinnepély-ötleket feljegyeznünk: Jó levegőt Kisszegednek! Augusztus harmincharmadikán a neimies és higiénikus cél eliéirléséré az újszeged-szegedi hiidou nagy bonyodalmat rendezünk. A ihidralépési dij csekély 100 korona. Tekintve, hogy jótékony ügyről van szó, miniden további lépés 22 korona. A bonyodalom pont délután 3 óra 54 perc 12 másodperckor kezdődik. A cél érdekében mindenki, alki a ibeboosáljtási dijat lefizette, leugorhat a hídról a hűs Tisza karjaiba. Utána „kint vagyunk a vízből" felírású táblákikal, lampiónos körmenet. A kisszegedl operaház felállítása. Ez a nrü vószmozgaloha azt célozza, hogy a Fel vidék szerencsétlen lakói, akiknek a fülei az ágyndörejtől és imuszlk akáronnlcadá soktól megcsömörlöttek, muzikális gyönyörökkel reha biiitáltassanak. Az operaház fVlipétését a „Mindig mozgolódunk" ciimü közismert sze gödi ijótélkony egyesület vállalta s a kulturális cél érdekében, nagy népünnepélyt rendez, a tűzoltók támeigafásával a városi színház tetején. A felülfizetőkmek nem kell előbb a padlásra mászni, hanem direkt az utcáról jöhetnék fel a nemzetiszinü szallaggal feldiszitett létrákon. Óvatosságból a ímentőket is kirendeltük, de aki leesik, ne vegye észre.