Délmagyarország, 1918. május (7. évfolyam, 100-125. szám)
1918-05-19 / 115. szám
feegeti, tóíS. május ÉJ. * Jíege a kígyó-utcai bagolyvárról. A régmúlt gyermekkór tiszta emlékei közül ugy bukkan elő a kigyó-iiteai bagolyvár regéje, mint egy titokzatos kúriának a romantikája. Gazdái akkor is olyan sejtelemszerüek voltak, mint a finoman szaladó árny. Suhanva jöttek és mentek ki-be a száraz bejláratranyiló nagykapun, melyen oroszlánfejek voltak sárgarézből, mérges fogaik között egy-egy karikát szorongatva és feketén, mert valószínűleg akkor is gyászuk volt, mély, oszhatlan gyászuk a csöndes lakóknak. A bagolyvár akkor még hasznot hajtó épület volt. A kapun innen Golyósi vaskereskedése után Guszti bácsinak, a jó öreg Pulitzer Gusztávnak fiiszerkereskedése ékeskedett. Nagy üzlet volt, tiszta üzlet és fényes. Finom vesszőkosarakban kjinál tattá k magukat odabent a datolyák, a hamvas kordóbeli és k<> szorusfügék, a citromok, vérbélü narancsok, diók és mogyorók és a pulituros pultokon rendre sorakoztak a különféle tengeri halak, rákok, fekete és azúr-ke kaviárok, szóval minden jó és drága különlegesség, amik az Ínyenc emberek kedvére valának, Nem is volt akkor tájban ilyen üzlet, esak a bérházoan, a ko,u./y Benieli -ur-:, aki azután nemsokára üsz szeroppant és citűnt a „végzett kereskedők" tömkelegébe. És Guszti bácsi finoman dörzsölgette a kezét, várva a finom ven Jégeke'., akik eleintén fiirom gesztusokkal meg is jelentek, később azonban igen finomul el is inaradoztak Guszti bácsi boltjából. A kapun tul patika volt. A halála órájáig előkelő és mindenben arisztokrata Kovács Albertnak Kígyóhoz címzett gyógytára, akit a városban mindenki csak „papus"-nak szólított. Kedves, becéző neve volt ez az ezüst, fiaju, szép magyar urnák, akinek olyan fiuom arcéle volt, hogy a legnagyobb szobrászművész sem tudott volna hozzá hasonlót faragni. '':..- . Itt gyakornokoskodott akkoriban a pelybesarcu Tömörkény István, a nagy iróvá lett, „amice" — igy nevezte őt a papus — itt irta első feltünést-keltő munkáit, a Sugárúti sétákat és később a megtagadott Margit cimu regényt. _ A^.. : . És itt jövőnek össze a város urai, előkelőségei, nyugalmazott tiszt-tartóit és egyéb hasznos munkásai a félszázad előtti szép időknek. Ahol is azután egy-két pohárka wzivero- | sitő kisérd éhen — miket CM, a papiis' egyet- | len nőulkalmazottja, a fess, fürge, hátrakö- j tött kontyu, magyar menyecske szolgáit fel — szóba kerültek és letárgyalódtak a város mindennemű intim pletykái és magának az alvó közigazgatásnak összes dolgai is. Ez a hely volt az agya a városnak, ahonnan hol jól. hol rosszul forogtak küllőikkel a kerekek. A gyógytár is elköltözött innen, átliurcolkodott az uj Pick-féle ház sarkára s magára maradt a bagolyvár Júlia asszonnyal és két ritka szépségű leányával egyetemben. Mondom, sejtelemszerüek voltak ők. mint az árny ik. Állandóan gyászt viseltek és suhanva jártak ki, be a nagy kapun, mint a legszomo rubb apácané iiikék. Júlia asszony a férjét, a jeles Simon yi fiskust gyászolta, nemcsak külsőleg, hanem a szivében is, a leányok pedig a saját életük tragédiáit. Nem is tudta volna elfelejteni az jjssssony az alacsony, magyarruhás férjet, aki a ház homlokzatára tartós festékkel felpingáltatta a hit, remény és szeretet báromas szimbólumát, örök emlékeztetőül a hűséges hitves részére. És a kisasszonyok — azok is lassan hervadoztak. Elmultak szordinós, szép éjjeli zenék, bizalmas udvarlások föl a magas ház ablakába, mind, mind elmaradoztak a fess lovagokkal együtt % megmaradt az utolsó mohikán, a muiniaszerü öreglány, aki állítólag ma is bent él a házban, vándorállatok <x* madarak társaságában. A gyermekkori emlékek eképpen sz-Hfoszlanak az ötvenéves múlttal együtt, csak a bagolyvár áll még fenn romantikus külsejével a varos szégyenére és csúfságára. A történetét persz; kevesen ösmerik már, elli;-, ladnak mellette a mai kornak emberei és talán észre sem veszik, annyire megszokták Az idegenek ellenben észreveszik és meg is bámul jak. Csodálkozva nézik, liogy miként ritkm mohos teteje, a vihartól felszaggatott cserép darabok, miiíénl log le köröskörül a csatornája, amit még az öreg, becsületes Horth bádogos rakott fel, jóval az árviz előtt, miként válik el a vakolata a téglafaltól és hogy milyen buzgón iparkodnak kidőlni kőoszlopaikról a cirkusz-hirdetésekkel felragasztott rozsdás holtajtók. Az igazság okáért meg kell jegyezni hogy ncín azért íródtak ezek az elégi kii rok a kigyó-iíteai bagolyvárról, mintlu a hatóság figyelmét akfrrnók rá felhívni dehogy, csak azért, hogy az iskolásgyei is megismerjék ennek a szomorú háznál; a „regéjét". TUDOMÁNY IRODALOM oooo Hét mese. (Balázs Béla kötele.) A képzele ichtyosaurusára kapni fel és az iohtyosaurusí is karcsú, ki finomítóit ménnek képzelni, rajta eltűnt világok csodáiba temetkezni*és azokból- a jövő planétáiba átsuhanni, —• ez Balázs Béla művészete. A menhirek, dolmen k és trilitek sirkamráiban vájkálni, himduiste* neket modernül beszéltetni, szfinkszeket és bálványokat kulturgondolatekba őrjíteni, antik műremekek szivét vad szerelemre dobogtatni és ezekről naiv asszonykáknak szédítő stílusban, kényes leányoknaak a tudás 1> nyiigző fölényével regéket rim nélkül halkan elverselni — ez is Balázs művészete. Megragadni eltitkolt vágyak impulzív rezgését, átvezetni és leszűrni évezredek szomjuság.iu keresztül, csillogtatni a kelet obszcén szinmámorában, mütboszok morális mázában és mégis primitíven mammiférenek maradni, és szellemmel sensuel módon sikeresen hatni, —• kétségtelenül brillírozó művészet. Mindegyik mese egy-egy gemma, némelyik cámmeo, a másik intaglio; sok a diszes ábrázolás rajtuk, de kultúrájúk hol egyiptomi, hol indiai, perzsiai, feniciai, vagy etrurai; minden esetre mesterkélten összetett. — A kötet Kner Izdor, ízléses, áldozatkész kiadásában, Kozma Bajos értékes iniciáléival és könyvdiszeivel jelent meg. Herczeg István, Bőrszobor. Ezen a cimen jelent meg S?. iSzigethy Vilmosnak legújabb irodalmi vállalkozása, amelyen a régi és a mostani Szegedet akarja karakterizálni a luimor derűs színeivel. Az ötletességet nem lehet megtagadni ettől a könyvtől, amelynek a Szegedi kabaré alcímet adta a szerző. A kabaré műsorán érdekes történetkék szerepelnek ismert és már majdnem el feledt emberekről. A könyv jfe2st<« Haldokló Don Qaijotte. Harcoltam már a szélmalommal, — Remény halottja, álmok hőse — Vasláncot téptem két karommal S szelid fájdalmak bús regőse Hullattam vérem. Ugy folyt a könny S az volt a bérem. - • fc-ft.; :«£if> . ----- *ii: /i i/íísá',; isMgddiMiWiáéiX Voltam bohóc, csu nyit ott festék; A cirkusz népe ugy mulatott, A léptem is kacagva lestek, — Az arcom csak derűt mutatott. Én voltam: én, a bánat veszte, r— De sírtam este! . . . És voltam ur. Szeszélyes. Néma, .Szavam parancs és rettenet volt, — Vérengző kedvvel éltem néha, Szavamtól félt és sírt a. megholl. Ami nem volt, én azt akartam — S magamai martam! . . . iák ;„ •-•; .- -, uá t-":'KíMSVláMÉii, S a don Quijotte már csendesen lép S tükörbe 'néz halotti maszkkal. Az élete, e drága szentkép Nem más. mint egy teritett asztal. Halott lom: Semmi! Don Quijotte bus; Már nem tud: lenni . . . Sipos Iván. « - - # uu... - . Dr. Kárpáty Karoly versei. | Az állami főgimnázium ifjúsága, mint már megírtuk, vasárnap szépen sikerült szavaló- és hangverseny-ünnepélyt rendezett a hősi halált balt magyar tanárok árvái javára. A műsoron szerepeltek dr. Kárpáthy Ká roly igazgató költeményei is, melyeket az intézet egyik növendéke olvasott föl. A versek még abból az időből valók, amikor Kárpáthy Károly, -a többi lelkes diákkal és ifjú tanárral együtt, azokkal a rajongó érzésekkel pengette lantját, melyek a kiegyezés küzdelmes korszakában és közvetlen utána, uralták a hazafias lelkeket. Amikor a magyarosítás szent ügy volt s minden igaz kultúrember föladatának ismerte a magyar gon doikozásnak, a magyar szellemnek terjesztését minded vonalon. Persze, leginkább a felsőiskolák diákjainak s a költészet ;rání hevülő, finomabb .elkeknek jutott a feladat a szép célt szóban és írásban megközelíteni, Érdekességüknél fogva közlünk néhányat dr. Kárpáthy Károly költeményei közül, melyek nagy tetszést váltottak ki a jelenvoltakbói s amelyek fölött a szelid őszi verőfény bájosságával szüremkezett a régi idők aranyos emléke; . : j . BIZTATÓ DAL. Nem tudom én milyen manap Ez a legény fajta; Hogy nincs neki felesége, Búslakodik rajta, Csak sóhajtoz, panaszkodik, Ábrándozik egyre, S feleségre fanyalodni Még sincs neki kedve. Van elég jó, van elég szép, Csak utána járjon, Nem lehet az, hogy magának Valót ne találjon. De aki csak egyre-másra A holdat imádja, Annak bizony sohasem lesz Felesége, párja. Mart higyjétek, sóhajokkal Várat be nem vesztek, S örökké csak félemberek, Csak legények lesztek. Rajta tehát, csak előre! Félre a bú bánat! Ha te nem jársz a láng után, • Ö nem jár utánad. Vegyetek hát feleséget S megszűnik az átok; Hegölelünk, megcsókolunk, Áldást hozunk rátok, Hert hát bizony, akár hogy van, Az csak még sem járja, Hogy ne legyein a magyarnak Felesége, párjai
