Délmagyarország, 1918. szeptember (7. évfolyam, 200-224. szám)

1918-09-11 / 208. szám

DÉLAIAGYAROSBZÁG Szeged. 1918. szeptember 11. fogvatartásuk, annnyival inkább áll ez, mert most már kihallgatták az ügy tanúit is, ugy, hogy megszűnt az a veszély is, hogy a vád­lottak befolyásolni igyekeznek majd a tanukat. Az ügy tárgyalását értesülésünk szerint októ­berben kezdi meg majd a honvédhadosztály­biróság. — Két halálos ítélet a szegedi hadbiró­ságon. A szegedi honvéd hadosztálybiróság, mint rögtönitélő bíróság legutóbb két halálos ítéletet hozott és hajtatott végre. Markusev Bog­dán m. kir. 7. pótzászlóaljbeli népfölkelő tizedes volt az első vádlott. A rögtönitélő bíróság szö­kés bűntettéért népfölkelővé való lefokozása mellett golyó általi halálra ítélte a szökevényt. Az ítéletet szeptember 7-én Verseczen végre­hajtották. — Buczkó István, a másik vádlott szintén hetes honvéd népfölkelő volt. A rögtön­itélő bíróság szökés bűntettéért ugyancsak ha­lálra ítélte. A halálos ítéletet Verseczen e hó 9-én hajtották végre. — A lánckereskedelem ellen. A hivatalos lap keddi száma közli a lánckereskedelemről szóló módositó rendeleteket. Eszerint az eladó az árunak postán vagy vasúton történő szállí­tása esetében a számlát legkésőbb 14 napon belül levélben köteles a vevő cimére elküldeni. A vevő az igy küldött árut a számla kézhez­vétele előtt átveheti ugyan, de annak tovább elárusitását csupán a számla beérkezte után kezdheti meg. Az iparos vagy kereskedő rak­tárában egymásmelleit elhelyezett azonos mi­nőségű és csomagolású árukra vonatkozóan kimondja a rendelet, hogy azoknak darabonkint való ármegjelölése nem szükséges, hanem elég az árucsoportonkint való egy árjegyzés. — Különös passzió. A háború ötödik esz­tendejében még mindig találkoznak játékos kedvű emberek, akik különös passziót találnak abban, ha éjjeli időben a Széchenyi-téri bér­székeket felboríthatják és a parkokban dobál­hatják. Nap-nap után, reggelre ébredve, láthatni a korzón a felborított székeket, vagy a parkokba hányva, már amint az offenzíva éjjeli vitézei jónak látják. Józan ésszel ilyet nem tesz az ember, legfeljebb italos állapotban és amint az éjfélutáni időben járó-kelők mesélik, borközi állapotban levő harcosok követik el a bérszékek ellen való merényleteket. A katonai rendőrség feladata lenne megakadályozni ezeket a hóbor­tos offenzivákat, mert a bérszékek tudvalevőleg az árvaház tulajdonai és a különös passzióból származó károsodást az árvaháznak kell elszen­vednie. — Gáborné Elefánt Ilona magv. kir. orsz. zeneakadémia^ végzett okleveles hegedii(a­nárnő szeptemberben megkezdi a tanítást. Értekezni lehet: Margit-u. 8. szám alatt d. e. 11—12 óra között. — Modern Táncoktatás! Rózsa Jenő oki. tánctanár a szegedi szinház tagja legközelebb megnyiló tánciskolájába a beiratások már meg­kezdődtek. Jelentkezéseket mindennap 3—6-íg a lakásán, (Dugonics-utca 11 sz.) fogad. Bőveb­bet a falragaszok. — Beiratások a városi nyelviskolába, Szesred szab. kir. város felügyelete alatt álló nyelviskolában a beiratások f hó 26-án kez­dődnek (beiratások d. e. 10—12-ig, d. u. 6— 8-ig.) Francia nyelvet tani't Jakab Dávid ta­nár, német nyelvet Paupert Józsefné, angol (nyelvet Bineth Elmilia. Magyar kurzus is nyilik. Telefon: 14—11. (Városi felsőkereske­delmi iskola.) MODIANO CLUBSPÉCI AUTÉ CIGARETTAPAPÍR WVUf*/ ES HÜVELY "'III; felulmulmatatlan ^rt * > / W^00000^ ju , V/>á/ÍGYÁXXUNK A VÉTJEGYRE : SPORT oooo S2tk—Szabadkai Torna Klub 3—2 (1—2). Vasárnap tartotta az Sztk ezidei máso­dik bajnoki mérkőzését, ezúttal a lóversenytéri pályáján. Ellenfele a Szabadkai Torna Klub lelkes csapata volt. A mérkőzés első felében a szegedieknek erős szél ellen kellett küzdeni, ami a szabadkaiak csapatát frontba hozza és a Sztk hálóját két góllal terhelik meg. Újrakezdés után a Sztk kerül fölénybe és teljesen leszorítja ellenfelét a kapuhoz, de az elkeseredetten vé­dekező szabadkaiak ellen csak a 25-ik percben éri el Kakuszi szép lövése révén a kiegyenlítő golt. Most már a győzelemért küzd az Sztk, a szabadkai védelem azonban élén a kitűnő kapus­sal, aki minden lövést biztosan fogott, meg­akadályozza a győzelmet jejentő gól megszer­zését. Végül is az utolsó percekben a már védekezni nem igen tudó szabadkaiak egy játékosáról a hálóba pattan a labda és ezzel eldőlt a meccs sorsa, az Sztk megnyerte a bajnoki két pontot. Jó biró volt Horváth (Szak). Jövő vasárnap a Bajai Sport Egylet lesz az Sztk ellenfele bajnoki mérkőzések során; ezt a meccset Újszegeden a Szak pályáján fogják megtartani fél 5 órai kezdettel. KÖZGAZDASÁG oooo Tőzsde. Budapestről telefonálja tudósí­tónk: Élénk forgalom mellett szilárd irányzat­tal indult meg az értéktőzsdén az üzlet, de a kontremin újra nagy tömegben adott el, ami később letaszította az árnivót. Az árellanyhu­lás csak a kulissz egynéhánypapirjain volt ész­lelhető. Igy a Magyar Hitel, a Fabank 10—12, a Rimamurányi 15 koronás árveszteséget szen­vedett. A helyi piacon ezzel szemben nagyará­nyú forgalom mellett tetemesen emelkedtek a papírok és szilárdan zárultak. A mai árválto­zások* Magyar Hitel 1410—1397, Osztrák Hitel 920—910.50, Agrárbank 1091 — 1079, Fabank 988-977.50, Forgalmibank 670—664, Földbir­tok 447—452, Hazaibank 6$9—620, Hermes 576—579, Ingatlanbank 772—764, Iparbank 535, Kereskedelmibank 6245—6255, Leszámito­lóbank 845-836, Magyarbank 970-968, Mer­kúr 376-374, Concordia 900-870, Gizella 825—s3Ö, Viktória 1900—1910, Általános kő­szén 2210—2225, Beocsini 1255—1258, Mag­nezit 462—458, Salgótarjáni 1308—1291, Szász­vári 1028—1030, Újlaki 758-760, Urikányi y45—935, Rimamurányi 1225—1201, Ganz 4410-4430, Lang 516—50, Lipták 2677-268, Schlick 528—23, Adria 1815—1825, Atlantika U R A N I A Telefon: 872. Szerdán és csütörtökön szeptember 11-én és 12-én. Igazi művészi szenzáció! Boefhoven Egy művész 'tragédiája 5 részben. « A főszerepben: fritz kortner a kedvelt bécsi művész. Előadások d. u. 5, 7 és 9 órakor, Jegyek előre válthatók d. u. 3 órától. 1420-1315, Államvasút 1080—1068, Levante 1105—1096, Cukor 4350—4420, Danica 1150^ 1140, Fatermelő 1930-1950, Klotild 665-650 Izzzólámpa 870—875, Nasici 3420—3420. Bécsből jelentik: Az értéktőzsdén gróf Buriánnak a békéről mondott beszéde kedve­zően befolyásolta a mai tőzsde hangulatát. Az árfolyamemelkedés azonban sok esetben ismét elenyészett, amint a budapesti számlára eladá­sok történtek. Jelentékeny forgalom volt Déli­vasut értékekben, amit a díjszabás emelése idézett elő, továbbá ágyugyári részvényekben. Az utóbbiak kezdetben való gyengülése után 10 koronával emelkedtek. Ennek egyrésze azon­ban ismét visszament. Az alacsonyabb árfolyam mellett nyugodtan fogadta a piac a forgalomba hozott értékpapírokat. A befektetési piac válto­zatlan maradt. A sertéshizlalás megkönnyítése. A Sze­gedi Hus és Vásárpénztár R. T. mint az orszá­gos Sertésforgalmi Iroda főbizományossa, arról értesít bennünket, hogy a Sertésiroda a sertés­hizlalást megkönnyítendő, ujabb kedvezménye­ket biztosit a gazdáknak. És pedig azt hatá­rozta el az Iroda, hogy minden gazdának, (állattartónak), kik az (országos közellátás cél­jaira sertéseket hizlalásra lekötnek és oly vár­megye területén laknak, ahol a termés gyenge — Ezekhez tartozik Csongrád vármegye is — nemcsak ezen közcélú hizlaláshoz juttat takar mányt, hanem még a saját házi és gazdasági szükségletre hizó sertéseiknek is kilátásba helyez megfelelő mennyiségű takarmányt. A gazdák tehát mindenképpen saját érdekükben cseleked­nek, ha szeptember 20-ig rendelkezésre álló rövid időt felhasználva sertéseiket a hadsereg és az országos közélelmezés szükségletének biztosítására lekötik. Bejelentések a Szegedi Hus- és Vásárpénztár R. T.-nál Szeged Köz­vágóhíd, a Szegedi Gazdák Sertéshizlalő Szö­vetkezeténél és a Városi Közélelmezési Hiva­talban Domonkos Mihály urnái eszközölhetők. MOZI. oooo URÁNIA MŰSORA: Szerdán és csütörtökön : f„Boetlioven" művész drm. 5 felvonásban. Péntektől vasárnapig: „A szerelem hatalma" drm. 5 felv. a főszerepben Pola Negrivel, ezenkívül „A legelső szerelem" vigjáfék két felvonásban. VASS-MOZI MŰSORA: Szombaton és vasárnap: „Phantomas kastélya" detek­tív dráma 4 részben és „Az amerikai nagynéni" vígjáték 2 felvonásban. * Beethoven. Ennek a tragikus, nagy mű­vésznek az élete vonul el előttünk a filmen művésziesen megjátszott izgalmas jelenetekben. A filmen a szereplő művészek kitűnő játéka és a gyönyörű rendezés a legnagyobb élvezetet nyújtják a nézőközönségnek. Szerdán és csü­törtökön vetitik a filmet az Uránia-szinházban. Karbid lámpák, karbid gyertyák, R. &. G. varró gépek kerékpárok, gramofonok benzines öngyújtók, villamos zseblámpák, friss száraz ele­mek ,összes géprészek, stb. Nagy javitó műhely DÉRY EDE Szeged, Kiss-utca Keleti-palota. kézimunka üzlete Tisza Lajos-körut 48. sz. Dus raktár elörajzolt kézi­munkákban. Himzö munkát elvállalok a legszebb v *mm kivitelben. ŰRB - iwpifeífrkmkiemíiafi, ^

Next

/
Oldalképek
Tartalom