Délmagyarország, 1918. február (7. évfolyam, 26-49. szám)

1918-02-17 / 40. szám

szegeti, t.hmb 17. a bukfenc. Krúdy Gyula legszenzációsabb regénye, — egy fiatal leányról, aki nagy­anyja házában nő fel. Ebben a hires házban Pest előkelő gavallérjai fordulnak m;eg, ele­gáns urak, akik nem vetik meg a jókedvet és a könnyiivérii nőket. A maga nemében páratlan a vidámság tanyájának lefejtése, a hol a jókedvű és gyönge erkölcsű asszonyok' élik lepke-óráikat. Ennek a háznak padíás-i (Sajót ihidfaitónktól.) Amint arról már beszámolt a Délnwnfanpázég. ma ordító ki­etlenig fogadja azokat, akik a Makkos-erdőbe vetődnek. Az erdő nincs, elpusztult, ellopták. Tiz-husz méternyire állnak a fák egymástól, — ott, ahol egyáltalán van fa. Kipusztították, ellopták és ami legfölbáboritóbb az ügyben, az, hogy- nem a legszegényebb néposztály volt a tolvaj — bár az is kivette részét alaposan az erdőirtásból -h hanem voltak közöttük háztu­lajdonosok is. És nem tüzelőnek lopták el as erdőt, hanem szerszámfának és eladták a fá­kat drága pénzért. A felháborító és botrányos ügy- azonban korántsem fog olyan könnyen elsimulni, mint •azt hiszik. Egyik törvényhatósági bizottsági tag, aki ismeri a Makkos-erdő ki pusztításának történetét, indítványt nyújt be a legközelebbi időben a közgyűléshez. Az inditvány Javasolja a közgyűlésnek, hogy. a törvényhatóság tagjai­ból alakult öttagú vizsgálóbizottságot alakit­saak annak megállapítására, hogy milyen asz­szegü a Makkos-erdő kiirtása következtében a város károsodása és kinek, vagy kiknek mulasztása- okozta, hogy az erdő ilyen nagy­mérvű kiirtása bekövetkezhetett, A vizsgálat különösen erélyes lefolytatását kéri az indít­vány a közvetlen erdőfelügyeletre hivatott emberekkel szemben. Elmondja ezután az inditvány, kegy tu­domása szerint a katonai rendőrség közbelé­pett ugyan, de ekkor már annyira mindenna­pos, szinte megszokott volt az erdő fáinak tol­va,ilása, hogy a katonai rendőrök valósággal tehetetlenek voltak a tolvajok tömegeivel szemben. Ha a katonai rendőrök szóltak a tol­vajoknak, azok ezt felelték: sebb megjegyzest, mert apa feiesattant: — AZ o nevét igy ne vegye többet a szá­jára ! . . . Nem tűröm az ilyen istenkáromlást I Anya nem felelt, csak elfehéredett és ki­ment a szobából. Nem tudom, miért, nem szeretem a máso­dik anyámat. Az eiso jobb is szebb is volt;. engem sokkal joboan szeretett. Még ma is sok­szor siratom és könnybeiábadó szemekkel, áhí­tatosan csókolom meg az imakönyvet esténkint. Ha vele aimodok, minőig nagyon boldog va­gyok, csak amikor felébredek, kell újra sirnbm. Akkor még joboan vágyom utána; istenem, olyan máskép volt minaen, amig ő élt!. . . Megfogadom a második anyám tanácsát és irok az éuesanyámroi. A főtisztelendő ur azt mondta az iskoiaban, már történtek olyan cso­dák, hogy aki nagyon vágyott az édesanyja után, annak visszatért halottaiból. Hátha ö is visszajön; én biztosan tudom, már szeretne látni, nagyon. Istenem, hiszen olyan régen volt, hogy elment és nem láttuk egymást! Azt hiszem, nincs szebb aoiog a földön az emlékezésnél. Az emlékekben szebbnek látom a dolgokat, mint láttam, amikor megtörtént. Apa is mondta, hogy bizonyos idő es térbeli távolság kell hozzá, nogy az ember felfoghassa valaminek a szépségét és a jelentőséget. Így csiszolódik, tisztul és öröm és fájdalom kristá­lyosabbá válik benne. Ha emlékezem, mintha imádkoznék és szép nagyon imádkozni ahhoz, ami már távol áll töiűnk, Igy nem tudunk rosz­szak lenni hozzá, Délutánonkint ezután imád­kozni fogok az édesanyámhoz. • 1 miiuöf aisö:a#i# -' szobájából kerül Gyöagvwág a á&iaifekfu lába, a furcsa éfc félig züllött férfiak és hők' közül pedig annak a férfinak az oldalára, a ki mellett megleli az életboidogságát. Senki sem tudja letenni ezt a nagyszerű regényt, mig végig nem olvasta. A könyv a Kultura Könyvkiadó Részvénytársaság kiadása; Kapható Várnay L. könyvkereskedósébeti. —i Nézze kérem, odahaza nincs mivel fű­teni. Ha fakereskedésho megyünk, azt mond­ják, nincs fa, mert elfogyott. Különben is esak 2ő kilót kapunk hetenkint. Hát mit csináljon a szegéuy ember"? Elmegy lopni oda. ahol van. A nép maga nem is tekintette a Makk ős­erdő megritkitáisát lopásnak ,csak jogos önse­gélynek, mert- széltében hallani lehetett, hogj a íakereskedósekben nincs fa, vagy, ha van, az olyan borzalmasan drága, hogy a szegény ember nem képes megfizetni. Hiszen azt, aki végszükségben, lop, még a biróság sem bünteti. Megtörtént, hogy dr. Orkonyí Ede kúriai birö, a fiatalkorúak felügyelő hatóságának elnöke egy ízben személyesen figyelmeztetett többe­ket a tolvajlá'S esetleges következményeire, mi­után látta, hogy a lopásban a fiatalkorúak is nagyban segédkeznek. Több szülő erre valóság gal védelmére kelt a megtévedt fiataloknak ős kevés híj ja, hogy Orkonyi Edének kellemetlen­sége nem származott a jóakaratból. Mikor már az erdőirtás befejezéséhez kö­zeledett, Scmúyódy István táblabíró javasolta a városi tanácsnak, hogy a szegényebb embe­reket lássa el a váras tüzelőanyaggal, önkölt­ségi árban s igy igyekezzék az erdőirtásnak véget vetni. Az ügy a városi főkertésznek egy, ugyancsak az erdőirtásra vonatkozó jelentésé­iW.-L TELEFON: Igazgató: TELEFON: 11-85. VAS SÁNDOR 11-83. V Hétfőn február 18-án. es. és kir. kamara énekes Kezdete é érakor. Heiyárak 12. 10. 6 és 4 K. wt tanácsülés ket'&li —t némi* — Somlyódy István indítványára, miután az nem a tanáös íröleseségébőí került ki. nem & hol­tak határozatot. Az indítványt minden valószínűség sze­rint még' a februári közgyűlés fogja Tárgyalni i>uii>iiiNinumiinimmnwiiHHimiiiw HÍREK oim Péter báesi öngyilkos akart iemat Riportot kellene írnom egy kedvei öreg úrról, aki szombaton délelőtt felvágta az er«ft­és csodálatos megadással várta a halált . . Riportot, amelynek szenzációja vas « aaifin« elhalad, mindenütt a kívái/esiságot váltja ki az emberekl-ől: miért tette^ . . . talán valami különös ok játszit bele a tragikus elbaiáre-záiB' ba? . . . 'Pénz, vagy leány? . . . Parffimöe le­vélke, csillogó szempár, suttogó ajkaknak édes forró lehelete, vágya, vallomása? , . . Nem irok riportot, csak elégikus sorokat a szép, kékszemű öreg úrról, Ungvári Pétéi­ről, akinek fehér a bajusza, fehér a szakálla, fehér a lelke s az évek. melyek nyolevaukét­szer váltották egymást, szintén fehérek és szeplőtlenek, mert rajtuk a fáradhatatlan munkának, a tisztességes életnek ezüatpatinájs csillog s aki ma délelőtt, amikor az öreg ka, kukos-óra mutatója elérkezett a tízhez, be­ment a műtermébe,' ahol nemrégen még az élet virulásábau, az öreg kor visszamosolygó pár­tosságával játszadozott tarka papagájával és egyre tanította a károgó, rikoltó madarat: jó reggelt . , . Péter, jó reggelt , . . Péter, Pé­ter .. . meg más efélékre ... a most ezen a délelőtti IX) órán magára zárta a csipkefüggö­nyös üvegajtót és oda ment a szerszámaihoz, amelyek hosszú, hosszú éveken át hűséges tár­sai voltak a kékszemű, fehérszakállú öreg rú­nák, megszerezték neki a nevet, tisztességet és boldog ekszisztenciát, azután nézte őket, so­káig nézte, talán negyed óráig, talán félóráig s egyszerre esak kiválasztotta közölök a leg­jobbat, a legélesebbet, a legbizícsabbat s zel ... óh ... a tekintete most megakadt a csipkefüggönyöm ahol egy szelíd, bájos mat­róna alakját vélte látni, akitől most ugy szere­tett volna elbúcsúzni: — Emmi, édes jó Emxnira, becsás meg n«­kem, látod, már el kell mennem, itt hagylak bus özvegységben téged, kit egy emberöltőn át szeretve gondoztalak, akit most ugy kell le­tépni erőszakkal, fájdalommal a szivemről, óh bocsáss meg nekem, a te hűséges Péterednek, aki nagyon szeret ma. is és nem tetőled, hanem a fájdalomtól és az álmatlan, gyötrő éjsza­káktól menekül most . . . És amint visszakerültek a fáradt, kék sze­mek az ajtó irányából, már munkában volt * kés, már felvágta a petyhüdt kék eret s a vé­kony csatornán már jött, csurgott a szép, piros vér . . , Csurgott és tócsát gyarapított a pai> ketten, i ' Igy várta a halált szép csöndes lemondás­sal a kedves öreg ur, akinek fehér szakálla lassan, alig észrevehetően mozgott, amig bú­csúként mormogta: hűséges, kialudni kész üt (1 beteg szive: — Emini, Isten veled . . . Valahol ajtócsapás hallatszott - , , Mint­ha a szél vágta volna ba az üvegajtót. Egy cseléd törtetett be a matrÓHához. ElsSkoí­totta magát: h—i Istenem, a doktor ur! A matróna reszketett . . . elhalványult ék tipegve ment a rendelő-szolja felé, ott mellár® tette a kis kezét és zokogva mondta: —. Péter, Péter- . .mit tettél? iA fcehérlelkü öreg itr még felemelte bá­gyadt szempilláit, a vérre, a távoeó, erőtlett életre mutatott a parketten s aztán wwíide* bológatta ősz fejét: — Hz a vér, ez a küzdés jutalma, {n.,-**— ••im Wfj-.tfffi n.M . | Hogy történt a Jtfak/(ös~erdő kiirtása. — Inditvány a károsodás megállapítására és szigorú vizsgálat lefolytatására. — i

Next

/
Oldalképek
Tartalom