Délmagyarország, 1920. február (9. évfolyam, 26-49. szám)

1920-02-26 / 46. szám

Szeged. 1920 február 16. HIREK Valutarazzián voltam. A Korzó-kávéházban reggeliztünk jzerdáa, szegény magyarok. Mit mondjak, a leggazda­gabb közülünk Szommer Bandi volt, szintén zenész és tiegedütulajdonos. A hadsereget Fichtner Sándor képviselte, szintén zenész. A harmadik alulírott voltam, költő, holdbirtokos. (Már minthogy a holdban vannak birtokaim, Eldoradóban!) Kívülünk még néhányan lézeng­tek a kávéházban, fix és nem fixfizetésü pénz­telenek és egy szinházi rendező. Ekkor jött, mint a bomba, a valutarazzia. — Föl a kezekkel I — szólt derűsen a fő­pincér, akinél kétségtelenül tekintélyes összegek voltak a fölemelt kávék árából. Egy ur a sarokban cilerázni kezdett. .Szintén zenész?' kérdezte magában Szommer Bandi és klasszikus nyugalommal nézte üres hegedütokját. Fichtner Sándor viszont romantikus nyugalommal nézett az esti koncert elé. Magam is könnyű szívvel ültem és saját versem olvasásába merültem., Az igazolás megkezdődött Sorba állítottak bennünket, voltunk vagy heten, de lehet, hogy tizenhármán voltunk, a kaszirnövel és a sze­mélyzettel együtt, amelynek be kellett szüntetnie minden tevékenységét. A kaszirnó ugy maradt mozdulatlanul, kezében Drascbe Lázár Alfréd Tüzpróbájával. Mi is kiáltottuk a tüzpróbát, igazoltuk magúikat. Az egész kávéházban egyetlen egy ember akadt, akinél nagy pénze­ket találtak, ö volt, szegény gazdag, a citerás ember. Százharmincezer koronákat találtak nála. Szommer Bandinak ^különös örömet okozott a ropogó ezresek látása, csak azt sajnálta, hogy, Ady Endrével szólva, mind a másé. A razzia ezzel elviharzott. Mi pedig tovább ültünk az asztalnál és az egyikünk (szintén zenész) méla­búsan jegyezte meg: Szívesen vállalnám, ami a levonások után megmarad. Egy óra múlva nagyon népszerű kávéház lett a Korzó. Tele ház volt, fölemelt helyárakkal. Gyalu., — A délvidéki napra Bleyer miniszter Is lejön. A nagysikerűnek Ígérkező és a Délvidéki Liga által rendezendő délvidéki napra tudvale­vőleg vasárnapra megérkezik Heiczeg Ferenc és dr. Steyer György államtitkár. Mint ujabban értesülünk, ha halaszthatatlan államügyek nem tartják vissza, a délvidéki napra Szegedre ér­kezik Bleyer Jakab, á nemzetiségi kisebbségek minisztere is. — A város közélelrcezéseért. Dr. Vasek Ernő főispán, dr. Somogyi polgármester és P. Zadravecz tábori püspök a jövő hét elején Budapestre utaznak. Az, utazás célja, hogy a városnak jcbb élelmezést vívjanak ki. — A EfflKE-t feloszlatták a románok. Budapestről írják: Az EMKE-t, amelynek alap­zatai a magyar nemzet lelkesedése rakta le és amely négy évtizeden át rajongó szeretettel és kitartással munkálkodott a magyar kultura érdekében, a románok feloszlatták és összes vagyonától kifosztották. Alig tették be lábukat Kolozsvárra, legelső cselekedetük az volt, hogy elkergették az EMKE vezetőit, kezüket pedig rátették a nagy magyar kultúregyesület összes vagyonára. — Amerikai lap tiorthyról. /. Chicago Tribüné párisi kiadásának hétfői számában cikket közöl Magyarországról A fővezér — Írja a lap — fentprtja a békét az országban, amely annyira belefáradt a bolsevizmusba A cikk szerint Horthy uj seregével pacifikálja az országot. Azok az amerikaiak, akiknek alkalmuk volt Horthyval érintkezni, kijelentik, hogy nincsen benne tulterjengős ambíció, i egyszerű, tisztességes, lojális és hazafias magyar, ali minden porcikájában antibo se­vista és akinek egyetlen nagy célja az, hogy országának meghozza a békét és az alkalmat arra, hogy megéljen. Horthy a rendet fen­tartja anélkül, hogy erőszakhoz folyamodnék és soha nem élt vissza katonai hata mával A cikk végűi leirja Horthynak organizáló képes­ségét és rámutat arra, hogy a fővezér monar­chisla. — Argol inU.pi lláiió a magyar hadi­fő*. Iy> inéi. Neues Wiener Journalnak távira­tozzan Prágából: W.li...... munkáspárti kép­viselő interpellációt "yujtoll be az angol alsó­DBLMAQYARORSZAO házban a kormányhoz és azt kérdezte, igaz-e, hogy Szibériában és Turkesztánban elhelyezett 450.000 osztrák és magyar hadseregbeli fogoly közül már csak 230.000 van életben és igaz-e az, hogy a nélkülözések és betegségek miatt ezek is menthetetlenül elpusztulnak? Az inter­pelláció azt kérdezte, milyen lépéseket szándé­kozik tenni a britt kormány ezeknek a szeren­csétlen embereknek a megmentése érdekében. Qreenwood, a tengerentúli kereskedelem ügy­osztályának titkára a kormány nevében azt felelte áz interpellációra, hogy a hadifoglyok valóban rettentő sokat szenvednek Szibériában és hogy a halálozások arányszáma rendkívül nagy. Turkesztánban ezidőszerinj osztrák misszió működik a hadifoglyok hazaszállításá­nak intézésére és segítésére. Az angol kormány minden elképzelhető módon támogatni fogja ezt a bizottságot (M. T. I.) — A Kereskedelmi éa Iparkamara gyűjtése a nemzeti hadsereg céljaira. A kamara az alábbi átiratot intézte a szegedi gyári vállala­tokhoz: Igen tisztelt Ciml Szíves tudomására hozzuk, hogy folyó hó 23-án a Főispán ur elnöklete alatt minden foglalkózási ág képvi­selőinek részvételével megtartott értekezlet azt határozta, hogy a nemzeti hadsereg céljaira indítandó gyűjtést foglalkozási ágak szerint külön-külön folytatja le és juttatja annak ered­ményét kimutatás kíséretében aFőispáa úrhoz. Kamaránk a gyáripar keretében való gyűjtést vállalta magára. Ugy véljük, felesleges munkát végzünk, ha rámutatunk a feladatoknak arra a sorozatára, amely befelé az ország rendje és békéje felett őrködő, kifelé pedig tiszteletet parancsoló munkája közben, a nemzeti had­seregre hárul, jól tudjuk, de tisztában van azzal minden illetékes tényező, hogy az állam haderejének eltartása az állam fel­adatát képezi. Viszont azonban addig, mig az államháztartás keretében erre kellő fedezet nem kínálkozik, a társadalom feladata az, hogy az ország rendje, békéje és biztonsága felett őrt álló hadsereg átmeneti ellátásáról és fentartásáról gondoskodjék. Épen azért felkérjük t. Cimet, hogy a nemzeti hadsereg­nek szánt és viszonyaihoz mért tekintélyes adományát juttassa kamaránkhoz, melyet mint a szegedi gyáriparosok adományát, — mint említettük — kimutatás kíséretében juttatunk a főispánhoz. Reméljük, hogy t. Cim felismeri e feladat fontosságát és a többi foglalkozási ágaknak példát mutatóan veszi ki részét a nemzeti hadsereg céljaira szánt adomány rendelkezésre bocsájtásában- Szeged, 1920 február 24. A Szegedi Kereskedelmi és Ipar­kamara: Wimmer Fülöp s. k, elnök. Dr. Lan­desberg Jenő s. k., II. titkár. Az adományok beküldésének határideje: március 1. — Felhívás. A hadügyminisztérium 2288/Hf. H. 1920. sz. rendeletére a csongrádvármegyei katonai parancsnokság körletébe tartozó sza­badságolt, nyugdíjas, szolgálatonkivüli, tartalé­kos és népfelkelő havidijasokat felhívom, hogy f. évi március hó 3 áig jelentsék be az alábbi adatokat azon parancsnokságról, amelynél a háború befejezésekor szolgálatot teljesítettek és azon parancsnokságról, melyről a következő adatokat vagy azok bármelyikét ismerik: 1. az alakulás pontos megjelölése, 2. a leszerelés, feloszlás időpontja és helye, 3 az állomány, 4. az alakulás, szállítmány stb. parancsnokának és a gazdászati szolgálat (pénztárkezelés) ellátásával megbizolt közegei­nek megnevezése, 5. kinek adatott át a pénz­tár, a készletek (ruházat, felszerelés, fegyver­zet, lőszer, vonatanyag, lovak, állatok stb) és az irattár, 6. a leszámolásnál felmerült észrevételek. Az olvasható aláírással és pontos lakcímmel ellátott írásbeli jelentéseket két példányban kell az alulirt parancsnoksághoz beterjeszteni. Csongrádvármegyei katonai pa­\ rancsnokság. — A Newyo<k Herald hire a magyar ki­rály személyé ől. A P. H. jelenti: A Newyork Herald brüsszeli jelentése szerint az a hir van elterjedve, hogy a magyar királyi koronát Albert belga király fiatalabb f ának ajánlották fel. — H\i van a 75 vagon liszttel ? A főispán­tól nyert értesülésünk szerint, a 75 vagon liszt ügye ma olyan stádiumban van, hogy a lisz­tet az újszegedi vámhivatal a belgrádi engedély hijján nem engedi keresztül. a — Dr. Uppey György kinevezése. Dr. Lippay György tankerületi főigazgatóvá való kinevezése, a főispántól nyert értesülésünk szerint, a kedd est* minisztertanácson meg­történt — Razzia a kávéházakban. Szerdán dél­előtt pontban féltiz órakor a kávéházi razziát ismételte meg a szegedi államrendőrség. A razziát Papp Ferenc detektivfőnök vezette. Egy­szerre jelentek meg a rendőrök és detektívek a Tisza-, Korzó-, Belvárosi-, Hungária-, Kossuth- s kávéházakban és bejelentették a megriadt ven­dégeknek, hogy motozás alá kdl vetni magu­kat A motozás eredményeként a kihágási biró elé az öt kávéházból körülbelül húszan kerül­tek egymillió koronával. Ebből félmillió a Tisza-, 106 ezret a Belvárosi-, 200 ezret a Korzó-kávéházban, a többit pedig a Hungária­és Kossuth-kávéházakban kobozták el. Félegy órakor Árvay kihágási biró megkezdte a lefog­lalt pénzek tulajdonosainak az igazoltatását Négy embernek, akik iparhatósági engedélyt mutattak fel, kiszolgáltatta pénzüket A többig 600 ezer koronát az eljárás befejeztéig ható­sági őrizetben visszatartotta. Csütörtökön dél­előtt folynak tovább az igazoltatások. — Gűnther Antal halála. Günther Antalnak, a Kúria elnökének, volt igazságügyminiszternek halálát jelentik BudapestrőL Günther Antal egyike volt a legkiválóbb magyar jogászok­nak, 73 évet élt Temetése pénteken délután félnégykor lesz a Kúria épfiletánek előcsar­nokából. — A Népszava meggyilkolt szerkesztői. A Népszava jelenti: Somogyi és Bacsó gyil­kosai után való hajsza katonai részről is teljes erővel megindult Erről tanúskodik a Miskolci Napló február 22-iki száma, amelyben a követ­kezőket olvassuk: A hadsereg fővezérlete kedden a következő táviratot intézte a miskolci rendörséghez: — Egy nyomozás alatt levő bűnténnyel kapcsolatban felhívom saz államrendőrséget hogy az automobil, ha esetleg szökés közben odaérkeznék, tartóztassa fel és utasait vegye őrizetbe. Az automobil motorboritéka valószí­nűleg behorpadt. Ugyancsak igazoltasson min­den automobilbeli utast. A város határában megfigyelőket állítson. Feltalálás esetén a főve­zérlelnek távirati jelentés teendő. > — Budapesti jelentés szerint Bacsó Bélát nagy részvét mellett kedden délután temették. — Fahiány az iskolákban. Az idei tanév jobbára szünetekből áll. Alig mult el a spanyol­szünet, most ujabban fahiány miatt vakációz­nak egyes iskolákban a diákok. Az iskolák igazgatói bejelentették a kulturszenátornak, hogy nincs fa és emiatt kénytelenek a tanítást szü­neteltetni. — A nyugdíjasokhoz. Felhívom mindazokat akik a köztisztviselői beszerzési csoport helyébe létesítendő uj fogyasztási szövetkezetbe január­február hóban nálam vagy bárhol beiratkoztak, hogy a rövid időn tehető bevásárlásokra jogo­sító igazolványaik átvételére a beszerzési csoport irodájában (Horvátii Mihály-utca 7. sz. a.) mi­hamarább személyesen jelentkezzenek. Mikes Gyula. — Alsóvároson paprikarazHát tartottak. Kedden több paprikaelrejtéssel gyanúsított alsó­városi paprikatulajdonosoknál detektívek jelentek meg és mint vevők, alkudozni kezdtek a papri­kára. Akik léprementek, azoknál a készletet lefoglaltak, míg az óvatosabb tulajdonosoknál kutatást végezlek, még pedig eredménnyel. Tiz métermázsa paprikát foglaltak le a detektívek. A rejtegetők ellen az eljárás megindult. — Lovat adnak a rokkantaknak. Jövőben az 50 százalékon felüli rokkantaknak csak egy darab és pedig katonai szolgálatra alkalmatlan ló engedtetik át méltányos becsáron. A rokkan­taknak lóra való igényjogosultságát a népjóléti minisztérium rokkantügyi főcsoportja állapítja meg, tehát lovak csak olyan rokkantaknak en­gedhetők át mérsékelt becsáron, a jelentkezés sorrendjében, akik lóra való igényjooosultságukat a rokkanlügyi főcsoport által kiállítatott iga­zolvánnyal bizonyítják. Körletparvncsnoksdg. — Értesítjük a közönséget, hogy Deutsch Lajos „Dugonics" bútoráruházát a jelenlegi helyiségéből (Dugonics-tér 11., Forbáth-palota) megnagyobbítva, ugyanazon épület Tisza Lajos­köruti oldalára helyezte át.

Next

/
Oldalképek
Tartalom