Szeged, 1923. augusztus (4. évfolyam, 172-197. szám)

1923-08-09 / 180. szám

Szeged, 1923 augusztus 9 SZEQED Magántisztviselők mozgalma. (A Szeged tudósítójától.) A magántisztviselők a legtöbb vállalatnál messze elmaradtak fizetés­ben még a közalkalmazottak mögött is, akiken legalább a kormány és törvényhozás sok jó­akarattal igyekszik segíteni. Kétségtelenül van­nak magánvállalatok, amelyek nemcsak ember­ségesen, de üzleti szerencséjükhöz képest béke­beli jóléttel látják el alkalmazottaikat. Az ilyenek száma, sajnos, kevés és köztudomásu, hogy sok kereskedelmi, ipari cég, pénzintézet s más vál­lalat ridegen takarékoskodik alkalmazottainak rovására, még akkor is, ha bővelkedik a haszon­ban. Ez bírta rá a magántisztviselőket, hogy mozgalmat indítsanak az álUm támogatásának megnyerésére. Az állami befolyás a magán­alkalmazottak javadalmazására természetesen nem lehet olyan messzemenő, mint ahogy kö­zülök sok ábrándosfejü ember gondolja, de bizonyos irányítással lehet a törvényhozás és a kormány a magántisztviselők anyagi helyzetére. Remélhető is, hogy a dologban nemsokára megtörténik a kezdő lépés, mert már van is rá hivatalos, a nemzetgyűlésen elhangzott ígéret. De a magántisztviselők érthetőm türelmetlenek, mert helyzetük napról-napra súlyosabbá válik. Ezren és ezren vannak közöttük olyanok, akik évek óta nem birnak egy rend nuhát szerezni, akik heteken át nem juthatnak egy falat hús­ételhez s akik családjukkal csa t éppsn hogy napról-napra tengődnek. Az elmúlt heti zavaros Napokban a magán­tisztviselők nagygyűlését Budapesten nem en­gedélyezték z ezt megokolta a vasutassztrájk, ameiy a statárium kihirdetését vonta maga után. Most azonnan, ugy vélik a magántisztviselők, hogy a nyilvánosság előtt is szóvá tehetik sérel­meiket s igy sürgető nyomatékot adhatnak a munkaadóm megériéséíiez és jóindulatához for­duió panaszaiknak. E célból íegközelebb Szegeden is gyűlést szándékosnak tartani, amelyen s óvá akarják tenni a Magyarországi Magántisztviselők Szövet­ségének jivasidtát. A szöí-etKés b;zonyos fizetési csoportokat állapított meg, amelyek a irágasag növekedésével, annak indexszáma szerint emel­kednének. A budapesti tisztviselők számára hat tsoportot állapítottak meg. Az első csoportba tartoznának a kereskedelmi gyakornok, műszaki gyakornok, üzemi gyakornok, raktári írnok, üzemi írnok, laboráns, rajztáros, irattáros, fénymásoló, posta­iktató és expeditor, telefonkezelő, akiknek a következő fizetésük lenne: Életkor Fizetés Életkor Fizetéf 17 löo.ooo K 3o 222.000 K 18 153 ooo s 31 221.000 „ 19 159.000 „ 32 234.000 „ 2o 165.aoo „ 33 24o.ooo „ 21 17f.ooo „ 34 246.ooo , 22 174.000 „ 35 252.oao , 23 I80.000 , 37 261.ooo , 24 I86000 , 39 27o.ooo „ 25 192.ooo , 41 276.000 „ 26 198.»oo , 43 282.000 „ 27 2o4.ooo , 45 281.000 , 28 21o.ooo „ 47 294.000 , 29 216.000 , 49 3oo.ooo » A 6. csoportba tartozaának a gyárvezető, mühelyfénök középgyárban, kisebb vállalatok igazgatói, középvállalatok cégvezetői a követ­kező fizetésekkel: Életkor Fizetéi Életkor Fizetés 25 375.000 K 34 567.000 K 26 4o5.ooo „ 35 58o.ooo „ 27 443.000 „ 37 594.000 , 28 486,ooo „ 39 6o7.ooo „ 29 öoo.ooo „ 41 621.ooo , 3e 513.ooo . 43 635.ooo . 31 526 ooo . 45 648.ooo „ 32 54o.ooo , 47 660.000 , 33 553.000 „ 49 6/5.000 , A szegedi alapfizetéseket az itteni viszonyok­hoz mérten állapítanák meg. Természetesen fixumokat előírni lehetetlen. A vállalatok kiter­jedtségre, forgalomra sokféleképen különböznek, de tájékoztatásul szolgálhatnak a szövetség által kívánatosnak vélt fizetések. A lényeges az, hogy mikor * gyakornok félhavi szerény élelmezése 40000 korona, ne kapjon egész hónapra 40.000 koron-, fizetést. Ha a munkaadók is koliektivc elfogadnának bizonyos fizetési mLiimu&rCfcat — amilyeneket most a magántisztviselők sz'.vet­} sége ajánl —, akkor kétségkívül hathatósa? elősr^itenék a mai szociális nyomorúság rny­l hülését. A Tábla halálra telte Kövér Lajost. (A Szeged tudósítójától.) A szegedi ítélőtábla szerdán tárgyalta a háromszor*? gyilkosságéi életfogytiglani fegyházra itélt Kövér Lajos ntaRöi népte íité bűnügyét és sz elsőfokú biróság iié­Jeíét megváltoztatva kötéláítali halálra itélte az elvetemült tömeggyil/cost. A megdöbbentő részietekkel szinte túlterhelt blnpör ?nyaga bizonyára é!ér.s emlékezetében él mtg a közönségnek. A mag? nemében párat­lanul álló bűncselekmény szálai 1915-ig nyu'­nsk vissza. Akkor temették cl Kövér L«j >s első feleségének, Varga Etetnek éd#.«pját, Varga Sándort, két évvé! később, 1917- ben gyanús körülmények kö; ott elhunyt Varga Etel is. Kövér Lajos két év múlva ismét megnősült, egy nála tizenkilenc évvel idősebb paraszta*szonyt vett el, Kovács Juliannát, aki az esküvő után hst hét­tel szintén Varga Sándor és Varga Etel sorsára jutott és a három halott vagyona Kövér Lajos javait gyarapította. Makó varosában már rég­óta suttogtam a különös halálesetekről, mig végre egy ismeretlen tettes ellen beadott feii'lentés alapján a szegedi ügyészség 1920 októberiben elrendelte Varga Sándor exnumá asát. Az exhu­málásnak szenzációs volt az ertdménye. Az öt esztendeje porladozó halott belső részeiben nagy­mennyiségű arzént taliltak és ennek alapján az Sgyészsig Kövér Lajost azonnal előzetes letar­tóztatásba helyezte, majd elrendelte Varga Etei é* Kovács Julianna exhumálását is. A hivatalos szakértők mindxét esetben megállapították, hogy Kövér Lajos mindkét feleségének a halálát erős ariénmérgezés okozta. Széleskörű nyomozás indult, fontos tanuk jelentkeztek és a törvényszék az első főtárgya­lást 1922 februárjában már ki is tűzte. ítélet­hozatalra azonban nem kei ült sor, mert Kövér Lajos őrültséget szimulált és olyan jól szimu­lált, hagy felküldték Lipéimezörs, az országos megfigyelő állomásra, ahol megállapították, hogy teljesen épelméjű, hogy szimulálta az őrültséget. Közben eltelt ismét egy esztendő, végre a sze­gedi törvényszék 1923 április negyedikén ki­szállt Makóra és megtartotta a fötárgynláat. Három napi tárgyalás után Kávét Lajost három­szoros gyiikosfigén és kétrendbeli hamis tavu­zásra való feiöujtásért a bünteMörvénykönyv 92. paragrafusának alkalmazásival életfogytig­lani fegyházra itélte. Az itélet indokolása sze­rint a törvényszék a-ért alkalmazta a büntetés enyhítésé* jelentő paragrafust, meri enyhítő kö­rülménynek vette, hogy Kövér Lt.jsnak két é'-'i kiskorú gyermeke van. ét enyhitö körülménynek vette a törvényszéki orvosszakértóknek azt a megállapítását is, anriy szerint Kövér Lajos néptanító eraölcsi ellenálló kc'pess^ge minimált*, korlátolt é« dejenerái! lelkületű, ha a gyilkos­ságok elkövetésekor ura is volt teljesen akara­tának. A iörvéayszék Ítéletét á védő is, az ügyész is megfelebbezték, a védő a bűnösség kimon­dása, az ügyész az enyhítő szakasz alkalma­zása miatt. A makói tárgyalás alkalmával ha­talmas tömeg gyűlt össze és csak a nagy szám­ban kivonult rendőrség menthette meg Kövér Lajost u meglincseléstől. Valószínűleg ez volt az oka annak, hogy a szerdai tárgyalásra is tiz-tiienkét rendőrt ve­zényeltek ki, de a tárgyalás iránt minimális volt az érdeklődéi. Néhány makói érdeklődő volt csak jelt.i a tárgyalóteremben, amikor Orosz Pál táblai tanácselnök reggel kilenc árakor megnyitotta a tárgyalást. Az előadó biró Mtsz­lényi Andor táblabíró, a szavazó biró Muntyán István tanácselnök volt, a vádat dr. Boross Dez ő fődgyész, a védelmet Reiniger Jakab kép­viselte, a sértettek jogutódainak Képviseletében pedig dr. Espersit János makói ügyvéd jelent meg. A formasagok elintézése után az tMŐadó biró részletesen ismertette a törvényszéki főtárgyalás teljes anyagát, felolvasta az akkor elhangzott tanúvallomásokat és a törvényszék hosszan in­dokolt ítéletét. Rövid szünet után a perbeszé­dekre került a sor. Dr. Boross Dezső főügyész röviden összefog­lalja a vád és a bizonyítás anyagát. Az orszá­gos törvényszéki vegyész véleménye alapján az orvosszakértők minden kétséget kizáróan álla­pították meg, hogy Varga Sándor, Varga Etel és Kovács Juliánná halálát arzénmérgezés okozta. Az elhangzott tanúvallomásokból és á bizonyí­tás egész anyagából megáliapitható, hogy a háromszoros gyilkosságot Kövér Lajos követte el azért, hogy a meggyilkoltak vagyonát meg­szerezhesse magának. Tettét előre megfontolt szándékkal, előre kidolgozott terv szerint haj­totta végre. Pozitív bizonyíték csak erre a há­rom gyilkosságra van, de súlyos gyanú merült fel arra is, hogy ezenkívül még mások életét is veszélyeztette. Az enyhitö szakaszt helytelenül alkalmazta a törvényszék, mert nem volt meg hozzá a szakasz alkalmazhatóságának előfelté­tele, az enyhitö körülmények túltengése. Ezután Reiniger Jakab mondotta el védő­beszédét. Kéri a vádlott felmentését, mert olyan pozitív bizonyíték nem Merült fel, amely Kövér Lajos blnösségét igazolná. Kijelenti, hogy nem a vádlott életéért küzd, hanem attól tart, hogy elítélésével igazságtalanság történik. Ha csak egy lehetőség látszik arra, hogy a három elhalt természetes halállal, öngyilkosság, vagy baleset következtében halt meg. Kövér Lajost nem le­het elitélni. Kizártnak tartja, hogy Kövér Lajos, aki jó családból származik és jó nevelésben részesült, képes lenne gyilkosságok elkövetésére. Az elnök ezután Kövér Lajost kérdezi meg, hogy van-e valami mondanivalója, amii eddig még nem mondott el. A gyűrött, rövid zsakettbe öltözött vádlott sápadtan emelkedik fel helyéről. Arca feldúlt. Vékony hangjának valami olyan ellenszenves színezete van, hogy mindenkiben a mesterkélt­ség, a szimulálás gyanúját kelti. Mondanivalója s^mmi sincs, de azért bei-zéi: — Sem az első, sem a második feleségemet, sem az apósomat nem öltem meg egyáltalán... Kérem magamat árva kisdedeimnek és öreg szü leimnek visszaadatni... A tanács ítélethozatalra vonult vissza. Az elnök félegykor hirdette ki az ítéletet. Az ítélő­tábla a törvényszéki üélein-X azt a részét, amely a hamis tanuzásra való felbujtásra vonatkozik, megsemmisíti, mert bűncselekmény t ebben az esetben nem talált. A törvényszék ítéletének a többi büncsctiekményekre vonatkozó részét változatlanul elfogadja, de a büntelfirészt megváltoztatja és Kövér Lajost háremrendbeli gyilkosság elkövetéseért . ilálra itéli. Az enyhii J szakasz alkalmazásának nincs helye, alkalmaz­hatéságának előfeltétele nem forog fenn, envhitő körülmény nincs, csak súlyosbító körülmények vannak: gyermekeinek édesanyját. két feleségéi gyilkolta meg és súlyosbító körülmény az is, hvgy ezeket a gyilkosságokat egy néptanító követte el, akinek erkölcsös életre kellett taní­tania a gondjaira buott gyermekeket. Kövér Lijos minden látható izgalom néikD' iallgatta végig a halálos ítéletet és változatlanul nyöszörgő hangnrt válaszolt* az elnök kérdésére, hogy ha a védője Hkarjo, hajlandó kegyelmet kérni. A biróság ezután átalakult kegy Imi tanáccsá, Kövér Lajost pedig két fegyveres börtönőr visszakísérte a Csillígbör önkr. Jugoszláviával megszűnt a teherárufergalom. A belgrádi vasutigazgatóság a jugoszláv kor­mánnyal egyeténőleg további intézkedésig meg­szüntette Magyarországgal az egész teheráru forgalmat, beleértve az átmanö teheráruforgal mat is. A már feladott árukat, valamint a Jugo­szláviába szállítás alatt lévő árukat visszaszol gáltatják a fe'adónak. Az intézkedés okáról egyelőre semmiiele hivatalos felvilágosítást n.m adtak. Angol intelem a kisántánthoz. A londoni Notion a sinajai értekezletről irva kifélén i, hogy a kisántánt léte csak akkor jogosult, ha legitim célokra törekszik, nem pedig mások elnyomására. A sinajai értekezlet határozatainak értéke attól függ, hogy a kis­ántánt államai a jövőben milyen politikai maga­tartást fognak tanúsítani Magyarországgal szem­ben. Remélhetőleg a kisántánt megérti az intel­met, melyet erre vonatkozólag legutóbb kapott é* Magyarországgal szemben váló magatartását módosítani fogja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom