Szeged, 1924. augusztus (5. évfolyam, 175-199. szám)

1924-08-24 / 193. szám

1924 augusztus 24. SZSQID Ischlben Kálmán Imrénél. A Marica grófnő nagy sikere után Bécsnek egyik legnépszerűbb komponistája a magyar Kálmán Imre. Mint még sok zeneszerző, ő is Iscblben nyaral. Nagy vörös sutója tülkölve szeli át az utcákat, hogy fontoskodó tulajdono­sával végre megálljon a „Zaunei", az ischli Gerbeaud előtt. Sokszor látni Ká'mánt egyedül, de legtöbbször két csatlósa: österrelcher és Bramer, a librettistái kiséri*. Elmuíaszthatatlan dolguk van, uj librettót kereslek Kálmán Imrének. Hiába, a divrt ma a legnagyobb ur és a „dernier cri" hangja messzebb szól, mint a legszebb, legigazabb gondolat. Az operett ural­kodik, a fény, a káprázat. Ha holnap el is mú­lik mindegy, csak ma legyen szép az élet. Látni akartam Kálmán Imre otthonát, beszélni akartam vele, elmentem tehát hozzá. Kerestem a faházscskát, az alpesek der*V*. "irágos kis fészkét, aminőben a Salzkaninuifrj han a leg­több művészi kiválóság lakik. De Kálmán Imié­nek gondozott parkkal övezett hatalmas villája van. A Vuros zaja csak néhB, egy-egy autó fel­furakodott sikolyával ékelődik be az itteni csendbe, azután ismét minden elhalkul. A szobalány fogadott és közölte, hogy a művész ur nincs itthon. — Ujságiró kiván vele beszélni — mondtam. Kis szaladgálás zaja, egy kellemes nöi hang elúszó foszlánya ért a fülemhez s as ajtó ki­nyílt. Az imént még mosolygó szobalány a nyitott [tóban most vigyázz állásba merevedett es álmán Im.e feszes, méltóságteljes tartásban állt » hall lépcsöfeljáratánál. A rövid térdnad­ráqjában kövérkés ur, ugy látszik, a legmaga­s»ob körök sti'usát színpadiasan utánozva akarta fogadni vendégét. Nem tudtam teljesen elfoj­tani ety kikívánkozó mosolyt. Magyarul köszönt és az elmaradhatatlan be­mutatkozások után beléptünk a szalónba. Aranyozott empir-butorok vörös brokáttal bevonva, mindenütt vázák, dekoratív üvegházi virágokkal, perzsa szőnyegek, csiszolt Qvegcsil­lAr, szóval minden, amit a gazdagság feltálal­hat az Ínyencek asztalára. Kálmán Imre megkínált hellyel és cigarettá­val, majd belesüppedi foteljába, vastag szivarra gyu|to(t s kényelmesen, lasian elkezdett be- j szélni bécsi sikereiről, a pesti előadások elő- [ készületeiről, primadonna-mizériákról, de min- 1 Az újszeged! szerb uralom utolsó napjai. dénről unottan, fáredtan, mialatt méla ábrán­dozással követte szivarja füstjének kecses vona­lait, a szeszélyei, kacskaringós arabeszkeket. — Bécsben még nyáron is folytatni kellett a Mar:ca ^ró'nő előadásait, oly nagy volt sz ér­deklődés és bizonyára Pesten is siker lesz -­mondta. — Készül-e uj operettre? — kérdeztem. — Most nem —• válaszolta —, még nincsen librettóm, enélkOl pedig nem lehet dolgozni. — Nem éí az agyában, a szivében uj mu­zsika, valtr i, nmi* le kell irni, ami fesziti az aks.atct s ami munkára változtatja még az ál­mait h? Nevetett és igy feleli: — Ne**'. As operettet másképen csinálják. — Igaza van — szóltam —, csinálják. — Na igen, előbb egy érdekes szöveg kell, azután azt felöltöztetjük szép muzsikával. — Sohrsrm próbálkozott komoly zenével ? — kérdeznem. Körű ;: hatott szobájában: — Minek ? — Kit szeret az osztrák muzsikusok közül? — Oskar Strauss jó barátom, Lehár Í8. — Hát a magyarok közül? — Szirmay Albertet. Egyre nehezebb lett a levegő a szobában. A perzsák folytogattak, mint kánikulában a bár­sony. Ráadásul Kálmán Imre lassú beszéde áluiosilólag hatott. Vágyódtam a szabad levegő u.án, te.,át felálltam. — Ne menjen még, meséljen valamit Sze­gedről — kérlelt. Majd megkérdezte: — Van-e jó bonvivánjuk, mert az én ope­rettemnél ez a legfontosabb? — Hogy jelenleg van-e, azt magamnak is Andor Zsigmondtól kell majd megtudnom, — válaszoltam s indultam kifelé. A küszöbön Kálmán Imre megfogta a ke­zemet : — Ugy-e, azt fogja rólam írni, hogy nagyon unatkoztam Kálmán Imrénél? Nevettem és azt mondtam: — Eltalálta. Alighogy kiléptem a kapun, a vörös autó lustán döcögve jött a gazdájáért Nekem prdig eszembe jutott az agg Kienzl fehér haja, ősz szakálla, nevető, fiatalos szeme, vidám járása, egyszerű, levegős faházacskája... Lengyel Vilma. * Szeged, augusztus 23. (Saját tudósítónktól.) Augusztus huszonegyedikén volt harmadik év­fordulója Újszeged és a Tisza—Maros három­szög felszabadulásának. Hetekig tartó izgalmas várakozás előzte meg Szegeden ezt a nevezetes eseményt és a várakozás izgalmát még inkább fokozta annak bizonytalansága. Kósza rém- és Örömhirek keltek szárnyra a városban, egyik azt mondta, hogy a szerbek ekkor meg ekkor biztosan kivonulj ak, a másik pedig ariól szólt, hogy nem is vonulnak ki soha, mert a trianoni határgyáros urak másként határoztak. Újszege­det, Porváros egyetlen valamire való ligetét nem adják vissza többet. Az izgatom az ellen­tétes hirek hatása alatt természetesen egyre fokozódott, senki sem tudott semmi bizonyosat, ® bevonulási terminusok elmultak minden vál­tozás nélkül és a türelmes Tisza szegedi part­Ián napról-napra nagyobb csoportok sóvárogtak az ismeretlen sorsú túlsó part felé. Aztán uj pozitívnak látszó terminus híre kelt árnyra: A magyar katonaság augusztus 19-én, rcSgel négy órakor bevonul Újszegedre. De az utolsó pilianatbsn ez a terminus is hamisnak oizonyuit. A szerbek nem vonultak ki. De akkor j ytalos jelentés jött, amely vi.szavonhatatla­JJJJi Jözölte a város közönségével, hogy a nem­t?".hadsereg augusztus 21-én, VÍsárnap reggel "• órakor indul Újszegedre. A kételkedők — a ^anií>8 csalódás nagyon megnövelte számukat v csak ?kkor hitték el, amikor zenével, zászló­er'1megindultak a kettősrendek a hidon sok yj? tömeg rivalgó éljenzése közben, buwu nyörü széP hajnal volt. A nap opálosan m "tant lel a Bertalan-emlék mögül és bele­tSSSm a ködpárás Tiszába. A Rudolf-teret kaSu'8 el,ePle • korán kelt emberi a sapkája mellett viráj? ptmp«i.. a kürtek elevenen harsantak bele a virradásba. Újszegeden akkor már nem volt egyetlen szerb katona sem. A hosszú megszállással agyonsanyargatott lakosság virágzáporral fo­gadta az érkező magyar katonákat, háromszínű zászlók úszkáltak a levegőben, könnyes siónok­iatok tolmácsolták a régóta áhított örömet Ami virág megmaradt Erzsébet királyasszony feldúlt ligetében, az mind a bevonulókra hullott. Izgalmas napok. Újszeged és a Tisza—Maros háromszög apró községei lidércnyomás alól szabadultak fel 1921 augusztus 21-én, a bizonytalanság keserves lidércnyomása alól. A három esztendeig tartó szerb megszállás legkeservesebb napjai mégis a felszabadulást közvetlen megelőző napok voltak. Újszegeden a megszálló szerbek meg­tiltották még a vágyakozást is és kegyetlenül vigyáztak rá, hogy barbár tilalmukat senki se szegje meg. A szerb megszállás utolsó napjairól érdekes adatokat mondott el most 'apunk egyik barátja, aki végigszenvedte a szerb megszállást elejétől végig. — Izgalmas napok voltai —• mondotta — a három éve tartó megszállás méltó befejezése. Minden óra ujabb meglepetéssel járt, mintha a szerbek azt akarták volna megpróbálni, hogy mennyit bir el az emberi idegzet. Augusztus tizenhetedikén Újszeged tiszti orvosát, dr. Léderer Dezsőt, aki átjárhatott Szegedre, ma­gához hivatta Afgner Károly főispán és kőzrlte vele, hogy a nemzeti hadsereg tizenkilencedikén reggel négy órakor vonul be Újszegedre. Kérte, hogy hozza ezt valahogyan a lakosság tudo­mására, mert szerelné, ha a lakosság a híd­főnél várná a bevonulókat. Léderer Dezső dr. beteglátogatások ürügye alatt az ujszegedi gyárak munkásaival és a marostői gazdasági telep néhány lakójával közölte a jó hirt és gondoskodott arról is, hogy az egész község megtudja. Másnap, tizennyolcadikán piac volt Újszegeden. Mindenki a piacra ment, hogy ujabb, részletesebb hireket halljon. Néhány át­csempészett szegedi újság is került oda, amelyek a bevonulás minden részletét közölték. De közkézen forgott egy szabadkai újság is, amelyet Chromisch sze'b csendőrfőhadnagy hozott. Ebből hangosan felolvasták azt a cikket, amely szerint a Tisza-Maros szögét az ántánt végleg a szerbeknek adta cserébe a borgos­martonosi részért. A szabadkai lap híradását senki sem hit le volna el, de a hirt látszólag i megerősítette az a hir, hogy Chromisch főhad­í nagy tizennyolcadikára kitűzött esküvőjét — az ujszegedi bíró leánya volt a menyasszonya — el nem halasztották volna. Az esküvő elha­lasztásában Újszeged lakossága a szerbek továbbmaradásának a jelét látta A piac szo­katlanul sokáig tartott. Az emberek vásároltak, csakhogy maradhasanak, a szerbek pedig heccelték a várakozókat. Gúnyosan mutogatták a szegedi lapok hazug híreit... Végre tizenegy órakor megunták a mulatságot és csendőrökkel feloszlatták a piacot. Mindenki szomorúan ment haza, a fiatalság pedig a SzAK-pályára ment ki. A titokzatos kocsik. — Feltűnt időközben, hogy ugy tiz óra felé mintegy negyven üres szekér jött be Újszegedre rudakkal és kötelekkel felszerelve. Minden sze­kéren két szerb férfi ült. A kocsik a kisvigadó és a templom közötti parkrészben ütöttek ta­nyát. Senki sem tudta céljukat és megjelenésük nagy nyugtalanságot keltett. Rablásra, fosztoga­tásra gondolt mindenki, Csóthy Jenő, Léderer Dezső dr. és Zsembery Károly azonnal kimen­tek a SzAK-pályára és felhívták az ott tartóz­kodó fiatalságot, hogy a rejtelmes kocsik meg­érkezésének hirét adják tudtul mindenkinek és akadályozzák meg valahogyan Újszeged kirab­lását. — Az ujszegedi fiatalság minden elismerést megérdemel, habár semmi elismerést nem ka­pott, amiért három éjszakán keresztül kitartóan őrködött az ujszegedi lakosság vagyona fölött. Csóthy Jenő és Rozgonyi Géza lakásán voltak a centrumok, onnan irányították az őrségeket. A szerbek mindenről tudtak, de nem mertek semmit sem tenni, egyrészt azért, mert már ke­vesen voltak, mán részt pedig az Újszegeden állomásozó francia tiszt közölte velük, hogy se­gítségére nem számithatnak, ha olyant tesznek, ami esetleg a lakosság ellenszegülését válthatná ki. A titokzatos negyven kocsi igy üresen hagyta el este hét órakor Újszegedet. — A szerbek hat óra után már senkit sem engedtek ki az utcára. A kertekben és a park bokrai között mégis élénk volt az élet. A fia­talság veszedelmet nem ismerve, továbbra is fenntartotta az összeköttetést egész Újszegeddel. Nyolc órakor két ujszegedi ur a fényjelekből tudta, hogy másnap, tizenkilencedikén nem kö­vetkezik be Újszeged felszabadulása, de a hirt nem közölhették senkivel, mert a szerbek éppen őket őriztették külön csendőrökkel. Lázas készülődés. — Amig a fiatalok a lakosság vagyonára vi­gyáztak, az éjszaka sötétségének leple alatt lázasan folyt a készülőd n magyar csapatok fogadására. A ga;dasszor yo egész éjjel sütöt­tek* főztek, kötötték a ...át. A szerbek azonban észrevették a lődést és ahol tud­ták, ott megakadályozták. Az asszonyok akkor az öreg Terescsényi Gyula házának pincéjébe vonultak vissza és ott kötötték tovább a csok­rokat egészen reggel négy óráig. Addig semmi nagyobb I.v'temetlenség nem történt, csupán az, ho* o-szegedi kendergyár igazgatóját, Stattcr . és néhány tisztviselőjét a szerbek éjjel elfog' ;k az épületen kivül. Három órakor azonban elengedték őket, mivel — ügyesen — azt mondották, hogy az éjjeli őröket inspiciálták. — " * flrát ütött a toronyóra. A la­-dve a szerbek szigor* dalmá­val, uhába öltözve pv"' 'd­főnél. A szerbek gyanúsan ak. Beszédbe elegyedtek az emt aka­dályozták meg a gyülekex s uasságuk általános nyugtalanságot, id. eget keltett, mert senki sem tudta, hogy m z, Negyed-

Next