Délmagyarország, 1925. július (1. évfolyam, 36-59. szám)

1925-07-15 / 47. szám

8 DELMAGYARORSZAG 1925 julius 4. Elvi harc a klubhelyiségek zárórája körül. A szegedi államrendőrség kihágási bírósága nemrégen kétszázezer korona pénzbüntetésre Ítélte a Sttfániin lévő kioszk vezetfi]ét, illetve a városi alkal­mazottak egyesületét záróratullépés miatt. Az ítéletet, amely azóta megjárta a felebbviteli fórumot, a kerületi főkapi­tányságot is, a háború idejéből fenn­maradt zárőrarecdelet módosításáról szóló ujabb rendelet alapján mondotta ki a kihágási biróság. A módosító rendelet ugyanit a zárórakorlátozást az egyesü­letek zdrt helyisigeire Is kiterjeszti. A kerületi főkapitány, mint másod­fokú rendőri büntető biróság, az első* foka ítéletet — az egyesölet felebbezé­sének elutasításával — jóváhagyta. A városi alkalmazottak egyesülele nevé­ben Bdrdoss Béla tb. főjegyző most felülvizsgál iti kérelemmel fordul ebben az elvi jelentőségű ügyben a belügy­miniszterhez és kéri az itélet megsem­misítését és az egyesület felmentéiét. Kérelmében réizleteien kifejti, hogy a zárórarendeletnek az a paragrafusa, amely a korlátozást a zárt egyesületi helyiségekre is kiterjeszti, ellenkezik egy törvény tpólló kúriai döntéssel. A Kúria ugyanis már évekkel ezelőtt kimondta, hogy az egyesületek zárt htlyiiégei, amelyben a tagokon kivül csak meg­hívóit vendégek jelenhetnek meg, nem tekinthetők nyilvános szórakozóhelyek­nek és igy ugyanabban a védelemben réizesitendök, mint a magánlakások. A háború alatt kibociájtott zárórarendele­tek éppen ugy nem vonatkoztak az Uyen egyesületi helyiségekre, mint a magánlakásokra, mert a rendelet tör­vénytpótló kúriai döntvinyt nem hatály­talaníthat. A kihágási biróiág ítéletének alap]ául szolgáló rendelkezés tehát érvénytelen, mert ellenkezik a Kúria elvi döntésével. Ha nem lenne helyeB ez az okfejtés, akkor a kormány leg­közelebb olyan rendeletet ts kibocsájl­hatna, amelyben a magánlakások zár­óráját állapítja meg. Hivatkozik felül­vizsgálati kérelmében Bárdoss Béla arra is, bogy a Kioszk tiz sze­gedi egyesilet zdrt helyisige is abban a tisztviselőemberek megtakarít­hatják a káviházi is korcsmai ki­adásokat. Hivatkozik arra is, hogy több szegedi egyesület, igy a Kaszinó és az Evezöl-Egyesfliet sem tart zár­órát klubhelyiségében, de kihágási el­járást csak a városi alkalmazottak egye­sülete ellen indítottak. A felülvizsgálati kérelem elintézését nagy érdeklődésiéi várják Szegeden, különösen a klubizerü egyesületek, mert remélik, hogy ez alkalmat ad a belügyminiszternek a zárórarendelet — szerintük tévedésen alapuló — szaka­szának revíziójára. Kötél helyett golyót I Léderer Gusztáv védőjének kérelme a kormányzóhoz. Budapest, julius 14. Emlékezetes, hogy annak idején a Léderer-itélet had­bírósági kihirdetése után nagy vita in­dult meg jogászkörökben arról, hogy folyamodhat-e az elitéit vidője kegye­lemirt akkor, amikor maga az elitélt ilyen kérvényt nem terjeszt elő. A ka­tonai bűnvádi perrendtartás ugyanis ki­mondja pé'dául azt, hogy ha az elllilt az itiletben megnyugszik, akkor védője semlélhet felebbezéssel, miután a katonai büntető örvénykönyv szerint a védő és védence nem kit külin pörbell jél olyan érte'emben, ahogy az a polgári törvény­széknél van.) Mint értesülünk, dr. Kugel János, Léderer Gusztáv védője kegyelmet kir a kormányzótól és ebben a kegyelmi kérvényben azért is folyamodott, hogy ha a kormányzó az liilet végrehajtását nem akadályozná meg legfelsőbb elha­tározásával, akkor legalább az Itilet végrehajtást módját változtassa meg és Léderer Gusztáv harcliri irdemeit mél­tányolva, golyó általi ktvigzist rendel­jen el. A katonai büntetötörvénykönyv a golyó általi kivégzést ugyanis kizárólag katonai szolgálat kézben elkövetett, avagy harctirl bűncselekményre Irja elő és igy ez a büntetés — katonai fet­gás szerint —, sokkal kevisbi leala­csonyító, mint a kötél általi halál, A kegyelmi kérvényről elterjedt ver­ziók ügyében kérdést intéztünk Kugel Jánoshoz, aki annak idején a katonai büntetőtörvényszéken Léderer Gusztáv csendörfőhadnagy védője volt. Kugel János ezeket mondotta: — Valóban kegyelmi kérvénnyel fordultam Léderer Gusztáv érde­kében a kormányzóhoz és ebben a kegyelmi kérvényben hivatkozás tör­tént az elitélt harctéri szolgálatára és a fronton szerzeit érdemeire is, amelyek­nek méltánylása talán annyira mégis csak figyelembe vehető lesz, hogy Li• derer Gusztáv legalább is ne kapjon kötil általi halált, hanem agyonlövissel végeztessik kt. Döntés ebben az ügy­ben még nem történt, de nekem az a szubjektív meggyőződésem, hogy ezt a kérelmet teljesíteni fogják. A Délmagyarország Szegeden és környékén az egyetlen liberális lap. Fennállásának biz­tositéka és ereje a független polgárok és munkások támogatása. Kiüríti az egyetem az állami főgimnázium épületét ? Versengés a helyiségekért. rendőrség abban az esetben, ha az A Ieszámolóhivatal megszüntetésével részben felszabadult a hatalmas hiva­tali palota épülete. A kiürült helysige­ket tervek szerint az egyetem kapja meg és pedig annak természettudo­mányi intézetei kerülnének az épü'etbe. A természettudományi intézetek eddig a volt állami főgimnázium épületében voltak elhelyezve 8 most az áthelye­lyezéssel részben, vagy egészben fel­szabadulnának a gimnázium elfoglalt helyiségei. A felszabadulásra váró gimnáz'utn épü­letére azonbanmáris megindultak más igénylések is és egyben megkezdődött a versengés, noha az még nincs véglegesen eldöntve, hogy az egyetem továbbra is nem fogja e használni az épület helyi­ségeit. Az aspiránsok között kevés eséllyel indul az államrendőrség. Az államrend­örségnek régi vágya a kü!önb3ző he­lyeken szétszórt szerveinek összponto­sítása. Most, hogy a rendőrpalota megvalósulása ismét elodázódott, a A Délmagyarország támogatja a munkásságot, a munkásság támogassa a Délmagyarországot. Ív7G¥Z1~P™ITÍ S Telefon 5-82. Este 7 órától 16-33. • I I I I I I I Julius 16., 17-én, csütörtökön és pénteken fél 9 órai kezdettel MEDGYASSZAY VILMA és müvésztáreulatának vendégjátékai. — Fellépnek: Medgyasizay Vilma Kőváry Gyula Vidor Ferike Bányay Irén Várnay László TELJESEN UJ MŰSORRAL! A zongorán 11 Hetényi Heidelberg ül. JegyeklO—40.0C0 koronás árban a Belvárosi Mozi elővételi pénztáránál válthatók. ———— Rossz idö esetén az elí adást a Belvárosi Moziban tartjuk meg. I I I 1 I I I BÚTOR 568 SchafferTestvérek Szeged, Feketesas ucca 19. sz. MÜBUTOROK .Slavonla* lömörln hálószobák. Hajlított székek. Vidékre Jól csomagolva szállítunk. az állami főgimnázium épülete felszaba­dulna, szintén igényt tartana az épü­letre. Sokkal komolyabbak azonban az is­kolájától megfosztott és jelenleg a reál­iskola épületében meghúzódó állami főgimnázium esilyel. E valaha népes iskola a legszomorúbb kálváriát jária a közelmúlt esztendőkben. Az egyetem­nek Szegedre való helyezésével legelő­ször az állami főgimnázium vesztette el épületét, amelyet az egyetem azon­nal okkupált. A gimnázium még 1921­ben vendégjogot kapva, a piarista fő­gimnázium hegységeiben talált menedé­ket. Itt a komoly tanitás lehetősége veszélyeztetve volt, ugy hogy az iskola ez évlől kezdve nagy hanyatlásnak in­dul*. Csak tavaly szűntek meg némi­kép ezek az áldatlan állapotok, amikor az állami főgimnázium a reáliskola épü­letében helyezkedett el. Itt már külön tantermei voltak, de a fejlődis útja Itt Is el volt zárva az iskola elől. Az állami főgimnáziumi épületek fel­szabadulási híreivel kapcsolatban kér­dést intéztünk a tankerületi főigazgató­hoz, aki munkatársunknak a követke­zőket mondotta: — Ha az állami főgimnázium épü­lete csak részben is felszabadul, azt az iskola azonnal birtokába veszi. Az egyetem tervei a nyári szünet miatt még nincsenek teljesen precizirozva s igy tel,es határozottsággal nem szól­hatok hozzá a kérdé.hez. Annyi bi­zonyos, hogy a megürült leszámoló­palota helységeit az egyetem kspla, tehát az egyetemnek az igénybevétellel párhuzamosan iskolai helyiségeket kell kiüríteni. Az állami főgimnázium még akkor is bevonul helységeibe, ha az egyetem például csak az első eme­letet ürítené ki. Mindkét épülelben nagy átalakítások szükségesek, ugy, hogy érdemleges változás szeptemberig aligha várható a kérdésben. Értesülé­sem szerint a rendőrség is megmozdult ez ügyben, azonban az állami főgim­názium elsőbbsége vitathatlan. A tan­kerületi főigazgatóság a legnagyobb figyelemmel kiséri az eseményeket és a kiürítés esetén mindent elkövet, bogy régi épületét visszakapja. épitési iiodgja Tisza Lajos körút 19, uj telefon 12-31. firtékea fUogOlt azonnal felszerelem .ÉVA" BIZTOSÍTÓ PATENTTEL. Olcsó ajándéktárgyak kaphatók BHBÓS rtRP/tD óra- t» tkszerkMzitö. M Oroszlán-utca g Bál Szentesen avagy ruhatárosok vigyázzatok! Érdekes Ítéletet hozott a héten a sze­gedi törvényszék mint felebbviteli biró­ság Wetsz-tsnácsa j Jő fesz, hí emlé­kezetükbe vésik a kávéházak, a ven­déglök és mindama helyek, ahol ruha­tárak állanak a közönség rendelkezésére. Harmadéve történt, januárban, hogy a szentesi ipartestület helyiségében tánc­mulatságot rendeztek a vasmunkások. A ruhatárosi tisztet Szatmári Pál ipar­testületi kezelő töltötte be, ö vette át a télikabátokit (persze díjazásért) s őt támadta meg Balog Antalné és Piti Imréné, mikor bál után elveszett a kabátjuk. Az történt ugyanis a tanuk vallo­mása szerint, bogy nsgyon vigan folyt a mulatság, a táncoló ifjúság nem tu­dott kikeveredni a simikböl, amikor két órakor megjelent a rendőr-járőr. — A bál csak két óráig van enge­délyezve, tessik hazamenni. Naiv ifjak megpróbálták a kapiciti­lást, hogy még csak egy órát, vagy legalább is egy ujrázást, de a rend őrei kérlelhetetlenek maradtak. — Vége, egy kettő, haza mindenki. Nem volt mit tenni, ennek engedel­meskedni kellett. A mindkét nembeli ifjúság iz idősebbekkel együtt most már azon volt. hogy minél előbb sza­bad levegőre jusion, valósággal meg­rohanták a ruhatárat, (mintha ismernők ezt a buzgalmat Szegeden isi), ai asztalokat félrelökték, mindenki a maga kabátja után kapkodott. Balogné éa Pitiné kivárták a sort, de nagyon rosszul jártak, mert a végén kabát nélkül maradtak. Hová lett a holmijuk ? — talán sosem derül ki, elég abból annyi, hogy eltűnt a gard­róbból. Követelték Szalmárin, az a látni való jelenettel védekezett, mire bepörölték. A szentest járásbíróság elutasította ke­resetivel az asszonyokat, kimondva, hogy a ruhatáros nem lehet felelős, ha ugy megrohamozzák, mint ahogyan itt történt. Felebbezés folytán a héten került az űgy a szegedi törvényszék elé, amely megváltoztatta a járásbíróság Itiletit s kötelezte Szatmárit, hogy Balognénak 600.000, Pilinének pedig egymillió ko­rona kártérítést fizessen meg. A fel­peresek ugyanis elisnervény és dij le­fizetése mellett adták át a kabátot. A ruhatáros felelősségét az sem érinti, hogy a közö ség maga viszi el tumul­tusban a ruhlját. ö kö'eles kellő sze­mélyzetről gondoskodni, hogy esetleges invázió esetén ne vesszen el a ruhada­rab, melynek megőrzését dij fizetése mellett vállalta. Épp ezért hozzáférhe­tetlen helyen kellett volna azt tartania; A kisebb pőrértékre való tekintettel nem lehet felebbezni s igy az itélet végérvényes. Hölgyek figyelmébe! •Jinlom koim etikai (ntéx«temet, hol szömölcs, anyajegy, szeplő, májtolt és pat­tanásaitól gyorsan és végérvényesen meg­szabadul. A legfinomabb ioalett cikkek SÍr*-ut*Ór2n,k°Phaiók- - B I R O D t K ADAMNE, Zrínyi uccs w. 540 Értesítés! Tisztelettel értesítem a t. kartárs urakat, hogy Margit ucca 12. szám alalt ércnyomó és- sajtoló­ipartelepet létesítettem. Elvallalok vlzaakanna Ostöt, mérlajtányt szakmába vágó dolgok Kivéló tisztel Grünfeld Ernő. fSIcsért, hab «árt és minden a szakmába vágó dolgok készítését. 575 Kiváló tisztelettel kartámlával, lábhosszabbitóvat, csikós, erős vászonáthuzattal, kitünö kivitelben (nem bazáráru) 1QO ezer KI koronáért kapható a Párisi Nagy Áruházban. Széchenyi tér.

Next

/
Oldalképek
Tartalom