Délmagyarország, 1925. augusztus (1. évfolyam, 60-81. szám)

1925-08-04 / 61. szám

DBLMAOYARORSZAO — KÜLFÖLDI HÍREK. Prágából táviratozták: Az utóbbi idCk>n a cseh szénbányák tízezer munkáit bo­csátottak cl és még mindig nsgyobb fölmordáiok folynak. A cseh bányák helyzetéi igen súlyosnak Isrlják annál is inkább, mert s csth kormány aligha ird|a a bányáknak azt a támogatást nyujtsnl, smellyel sz angol bányáiz­sztrájkot elsimítani sikerűit. — Athénből jelentik: Egy fiatal roüvéiinő, aki ss éjszakai életben közismert kokainista volt, az Akropoliszról, 70 méter ma­gasságból a mélységbe vetette magái tt minden taglát összezúzva, aionnal szörnyet balt. Ez már s második ön­gyilkos, aki az Akropoliszról az elmúlt bélen a mélységbe ugróit. — Az Olaszordgban fűrdözö magyar közön­ség bizonyárs örömmel veszi ait a fairt, amelyet a Stefánia ügynökség ad közzé és amely u| vasuli sze­mélyszállító kocsi építéséről számol be. Olaszországbsn tudvalevően még min­dig régisze kezetű koc ik járnak a vo­nalakon, aj lójuk kifelé nyílik és mellék­belyirégeik sem mondhatók tdeálisik­nak. A kormány elhatározta, hogy az észak­olaszországi nagy gyáraknak megren­deléseket ad első- és másodosztályú Pullmann-kocsik építésére. Az uj ko­csiknak két széles vesztibülje lesz, s másodosztályban harminchat, az első­osztályban tizennyolc hellyel. Az uj kociik átlsgos hossza 21 méter, sú­lyúk 41 tonna, mor.felfll ajtóik is be­leié nyitnak, ami bizonyára sok sze­rencsétlenségnek fogja elejit venni. — Londonból jelentik: A Times értesülése szerint két manchesteri rádióamatőr tegnap az amerikai Mac Milton éizaki sarki expedíció szikrstávirstát vette fel. Az expedíció jelenleg sűrű köd­ben nyomul előre sz é zakl sark felé és közölte, bogy rádiójeleit minden nap este 6 órától hajnali egy órág 20 méteres, hajnali egy órától pedig 37 méteres hullámhosszsl sdji le. — Prá­gából jelentik: Mint a Pravo Lián je­lenti, Vencel Houser kommunista ve­zér házában tegnape ölt házkutatást tartottak s ez s'kalommsl nagyszáiu nyomtatványt kobóztak el. D. Housert letartóztatták. — Bazerédi szobrász temetése. Bodspeströl jeleitik: Bezerédi Qyula ssobriszmBvészt ma temették el a Ke­repesi temető halottas házából a fővá ros által adományozott díszsírhelyen. A temetésen a kultuszminisztert dr. Ha lász Aladár miniszteri titkár, a Képző­művészeti Tártul atot Ham De. só mű­egyetemi tsrár, a Fészek művészklubol Róna József igazgató képviselte. A te­metési szertartást kél psp segédletével Farkas Albert, s lágymányosi templom plébánosa végeste. A búcsúbeszédet a Képzőmű véssek Egyesülete nevében Zala György mondotts. Az elhunytat « gyászolók nagy tömege kísérte a disz - Két hold helyett négyszáz négy ssögöl — a sportnak. A Szegedi Atlétikai Klub a tanácstól két hold föl det kért, hogy sporttelepét modern ke­retek között megfelelően kiböviih:ste. A beadvány hsngsulyozta azt a fontos­ságot, amit a modem pálya jelent. A tanács a kérést nem teljesi'ette, szül, bogy a kért földet nem tudjs átengedni, illetőleg Uhstilani, mert az a városi kertészeté és egyben a főkertész jiru lékais. Fölajánlott azonban a pálya mel­leit egy 400 négyszögöles területet az­zal, bogy ez elég a pályának. Nem tudni azonbin sz«, hogy ez a tertle' megfelel-e a kibővítés cíljair*. MMMMMWMMMMMMWMMMMM ISTbSTiu^I ft Nyál! btlyl»«« letetom«*»«: '«-»• a I A«f. 4-én, kedden Caak N «*M IMitfMMt I ft Harry Liedtke • tefujlbh lunr Hlaie: | Ekt tut cat htutUK vi* tgtnyt 1 telvoBáaba«. F.rt iwgt-IOii: Hamar egy ApolonOl. Kiváló szép vifágállványok eladók Ronyecz asztalos, 1926 augusztus 4. Mindenki fizessen elő a Délmagyarországra! Kálvária 41. — Tflrr István centsnáríama. Ba­járól leientik: Baja város nagy szülött ¡ének, Türr Istvánnak centenáriumát augusztus 20-án ünnepli Jókai Mór cenlenáriumával egye'emben. A város közönsége már 1908 ban, Tűrr István elhalálozása u'án határozatban kimon­dotta, hogy emlékét szoborral fogja megörökíteni és a városnak ajándéko­zott emléktárgyai számára muzeumot rendeznek be. Ezt a határozatot azon­ban pénzfedezet hiányában mind a mai napig sem tudták végrehajtani és még s tábornok szűöháza sincs emlékkel megjelölve. Ide tartozik, hogy a napok­ban érdekes könyv fog megjelenni s könyvpiacon: Gonda Béla miniszteri tanácsos megirts Tűrr István tábornok­nak éle rajzát és s számos képpel di­szkéit terjedelmes könyvet s tábornok szülővárosa: Baja tdja ki. Gonda Béla, aki meghitt barátja volt a tábornoknak, ebben a könyvében helyreigazítja azt a tévedést, ami a magyar lexikonok nyo­mán már a köz'udatba is átment. Türr István ugyanis nem 1824 ben, hanem 1825 ben szü etett Baján. A könyv éppen a száz éves évforduló napján, auguszus 11 én jelenik meg. Erdekei, hogy az olasz közönség helyesen volt tájékozva a születés évszámáról és Róms után az olasz városok most, augusztus hó folyamán fogják megünnepelni L Viktor Emánuel király tiszteletbeli fö­hadsegédének emlékét. Rómában, mint em ékezetes, május 2-án folyt le sz ünnepély, amelynek keretében Berze­vlczy Albert tartott előadást. A vidék nagyvárosai közül kü önösen Nápoly, Palermo és Milánó készülődnek na gyobbszabásu ünnepélyre. — A nagykörút hosszában meg­szűnnek a nyílt árkok. Mlndmaiglan szégyene a városnak, hogy a nagy­kő uton, amely pedig még a város belső része, nyIU árkok éktelenkednek és ontják nyáron kiársdö rettenetes illatukkal és veszedelmes miszmákksl s közegészséget Háls Istennek, hogy végre eszébe Juttatta s tanáéinak ezt a kisvárosi szégyent és áztiai közvesze delmet. A mai tanácsülés elhatározta, — hosszú-bosszú ötlettelen nemtörő­dömség után —, hogy a nyílt árkok belyén betoncsatornákat épittetL Ez legeslegslább ötven évi mulssztás pót­lása lenne. — Népvándorláskori temető Doma­széken. Az slsótsnysl Domsszéken. ahonnét évtizedekkel ezelőtt nagyértéko pogány magyarkor! leletek kerültek a városi muzeumba, most kiterjedi nép­vándorláskori sirmezöre bukkantak. A tavaszon bázépitésközben vagy hatvan csontvázat találtak a Domaszék 553. azámu tanyájának földjén, amely szi­getként emelkedik ki a Lodrl-tó szikes semlyékeiböl. Kati Ferenc, ski a csere­pes uj tanyát építtette, értelmes, inte­ligens magyar gazds, aki nem törődő t a környék népének csufolódássival, ha­nem a földből kikerült edénytöredéke kel és bronz karpereceket, üveggyön­gyöket összegyűl ötté és beszolgáltatta a városi muzeumnak. Móra Ferenc múzeumigazgató a héten megtekintette a helyet és mcgállapi otts, bogy olt egy ezeikétssáz éves úgynevezett jszigkori temető van, amelyben a csontvázak elég felületesen, két-három ásónyomra fek­szenek. Kazi Ferenc, aki példás meg­értéssel mindenben kezére járt a mú­zeumnak, készséggel beleegyezett sbbi, bogy az ósz folyamán a földjén a mu zeutn rendszeres ásatást végezzen. _ Egy autó elgázolt egy tendftr». Vasárnap délután egy robjgÓ autó ha­ladt a Kossu h Lajos sugáruton a ró­kusi állomás felé. Juhász János köz­rendőr éppen akkor szaladt a villsmos után, az úttest közepén kardjában meg­botlott, az autó pedig elütötte. A rend őrt könnyebb sérüléseivel s közkórházba vitték. Juhász maga előadta, hogy a soffört gondatlanság nem 'erh :li, s sze • lencsét lenség csupán sz ó vigyázatlan­sága miatt történ'. Nanaa Talmadge nagy filmje: Nő... mámor... szerelem .../ pén­tektől a Korzó Moz ban. — A „Psleskel nótárius" «érző­jének szobra. Putnokról leientik: Bir­sed és GömOr egyesüli vármegyék kö­zönsége augusz us 20-án, a vasérc­bányászok védőszentjének: Szent Ist­vánnap ünnepén leplezik le díszköz­gyűlés keretében Rudabányán a vár­megye nagy saülöttjének, Gvadányl József gróf lovasgenerálisnik, a Peles­kel nótárius szerzCjének ércmellsiobrát. Az impozáns méretű emlékmű másfél­rzere« életnagyságban, korhű viselet­ben ábrázolja a tenerálíil. A szobor talapzatán bronzból kéizült dombormű a pele*kei nóiríust örökíti meg, amint Budára tart lóháton. Az emlékmüvet a Borsodi Bánystársuiat állította fel, még pedig azon a helyen, ahol Qvadányi lebontott szülöházs állott egykoron. Az ünnepélyen sz üinepi beszédet dr. óoldos Béla föiiptn mondja a vár­megye részéről. A budapesti Írod ti mi társaságok részéről Lőrlncty György beszél. — A Tábor uccsi bérház plncéjs... A bé föl tanácsalésen megdöbbenéssel tárgyalták a Tábor uccsi uj bírhái OgyéL A béiházat ugyanis tetsmss köl'siggel épiti s város és most, smi­kor szinte még kést sincs egéisen, ki­derült, hogy olyan rosszul vannak építve a pincék, hagy a legkisebb esőnél be­folyik a viz. A vasárnapi zápor miatt most 60—70 cm re áll a fis as uj piacében.,. Est a lényt felháborodás­ssl konstatálták, megállapították, bogy itt vslski hibát követett el. El lebe képzelni, bogy mi leez majd ekkor, ha a házban lakol is fognak. A tanács végül 10 milliói szavazott mrg a pince meglavitásárs... — Bosszú a házassághoz vsló apai bel «egyezés megtagadása miatt. Győrből jelentik: A Győr közelében levő Pázmándfalun a minsp éjjel is­meretlen tettes merényletet követett el Nagy La|os ottani kisgazda ellen s fejszével majdnem kettészelte koponyá­iét. A györszentmártonl csendőrség eré­lyes nyomozás után őrizé be vette és let.rtóztatta Markotlcs Antal pázmánd­falui 28 éves gazdsságt cselédet, min a merénylet tettesé*. Markotlcs évek óts viszonyt folytatott Nagy Lajos leá­nyával, síd'öl egy gyermekük is szüle­tett. Nagy Lajos jómódú gazda elle­nezte házasságukat, sót Markoiicso', miután pár hCnapoa kislányuk meghili, végkép kiutad'Otta háziból. Ez a kö rülmény keserítette élj annyira Marko­tica Antalt, hogy tettét elkövette. A me­rényi, t beszállították a győri kir. ügyész­ség fogházába. Nagy L-jos áTapota vdtozatl'nul életveszélyes, feléptléséha Norma Talmadge nagy filmje: Nő... mámor... szerelem ... / pén­tektől a Korzó Moziban. — A színház pstkáaysl. Sokszor esett már szó arról, hogy milyen kel­lemetlen ingyenes látogatói vannak a szegedi színháznak. A szemtelen és kelleme len pstkányok ezek ss állandó vendégek, akik miatt már hangos bot­rány ts volt. M rt megtörtént, bo,y egy vakmerő patkány belecslmpiizkodo t vali melyik színházlátogató bö'gy hoki­jába sld ijedtéb n és szemérmes meg­botránkozásában elsikitotta magár. A patkányok e miatt óiiási károkat okos­nak Összerágják s padlózatot, a néző­tér psdjsit és az sj ók.t. Végre efostá roz'a a tanács, bogy a kártékony álla­tokat, amelyek csak a háború óla cvl­lizálódtak annyira, bogy a harcterek mindenit le rdeg buvf helyei után most már s szinházben cscdálják s kullurá , — bs nsgyebb költséggel is, de egész tömegükben kiirts Ja. Mi tanlcikoztak erről a tsnácsü'é en. Eredmény: apát­kányokat nem leket kiirtani, mert — rloci rá pénz. Ennélfogva élj nek, írt­ra janak, szaporodjanak és müvelM Jenek s pstkányok a engedi szlnbár­bsiT Semmi veszély sem lenyereü az ártatlanok tt É'ienek az élei ssabsd Jogával, ök úgyis csak patkányok I A legalabb clpödlvatkreádókat a HJ-HS cipőáruház (Kelemen ncca 12) kirakataiban tekintse — — Még nam dőlt sl Léderer Gusz­táv lora». Budapestről Jelenik: Ma reggel sz a hir terjedt el a fővárosban, hogy Léderer Gusztávot, a rablógyilkos­ság miatt halálraítélt főhadnagyot e hét keddjén, vagy szerdáján kivégzik. A hiiek szerint a kormányzói döntés a kegyelem ügyében már leérkezett s ka­tonai törvényszékhez, ez s döntés el­utasító és Így most már Léderer Gusz­táv ügyében csak a legutolsó ak'us, a kivégzés marsd hátra. Euel a hírrel szemben s kormányzói döntés s kabinet­irodából a mai nap g nem érkezett le. E hé re várják s kormányzói döntést és hs ss valóbsn leérkezik is a hát elején, még akkor Is ciak a bét végén lehet a kivégzést vécrehsjtari, mert a kivégzésiel járó adminisztratív intézke­dések egy-két napol vesznek igénybe. Azonbsn eddig még csak értesités sem érkezett a kabinetirodától, hogy mikor fog leérkezni a kormányzói döntés a katonai törvényszékhez. — A Balogh—Bárdoss-ügy Részle­tes cikkben számoltunk be vasárnapra a Balogh Lajos ny. százsdos és Bár­doss Béla között régóta folyó ügy ujabb fordulatáról. Balogh százsdos most helyreigazítást kért tőlünk, amely­ben kijelenti, hogy őt nem gyűlölet vezeti Bárdost elten. Bárdoss Béla részéről személyét sérelem érte s ezért ö feltétlenül elégtételt akar közigszgs­tási uton, amelyen a sérelmet elkövet­ték. Cáfolja emlegeted bőbeszédüségét s szt mondja, hogy ö a közgyűlésen snnyil mor d, smennyit a vároa és as álsls képviselt ügy érdekében mon­danl Jónak tart. — Halálos blcikllgázolás. Három nappal ezelőtt a Takaréktár ucca és Széchrnyi tér sarkán egy 17 éves Hu biciklijével elütötte Kopasz János gás­gyári munkást. A szerencsétlen munkás agyrázkódást szenvedett sz eséi követ­keztében. Kopasz János sérűléie egyre súlyosbodott, a kórházban már nem le­hetett rajta aegiteni és a szerencsé len ember hétfőn délbon meghau. Alt SSAR SB08T ISKOLAKÖNYVEKET FÉLÁRON KOVÁCS HENRIK Mtojrvksrssksdéaébes Szeged, Kölcsey scca 4. » Eredell kUirOldl tonalak, brr •heréslibusa fonalak nagy vála-zékban na kaphatók: Sesisofreundnénál, Tisza Lajos kórul 48 szőnyeg Ipartelepnek 9 is kiválóan alkalmas, 440 O-ól üres telek eladó. Z—6 szobás vtUákst Jutá­nyosán közvetít Újszeged, Főfasor 24. Legfinomabb filckalapok •Izenbsl téls azlsbsn, s megérkeztek. FeMr t tormákban •tss gazkska Lslaa tskois uccs v. arám alatt. A>siaktt«sokst cyorsan kászilek Tanoncok Hzetéseel felvétetnek. Reisza>«nn Márton gépműhelye, Szeged, K< s su h Lajos sugárut 52 Telrf' n 15-45. Legfinomabb " lakberendezések keményt« hálószobák. trodsbsrsndsséssk. Mrtmtorak és nindennetnü kárpitosmun­kák elsőrendűen, olcsón ás ksdverA llsstást teltételek mellett kaph tok. Vidékre h$ ás : vasútig (fátlltvs. Wiesner bútorgyár aradi uccs 6. Prima LIBAZSÍR kapható á OO.OOO 1« Seller He.'n, Kiss uccs 1.. m le».

Next

/
Oldalképek
Tartalom