Délmagyarország, 1925. augusztus (1. évfolyam, 60-81. szám)
1925-08-20 / 73. szám
PORTRÉK. Pókai Elek. Ül i kaszinó iás, árnyékos udvarán, ahol a délelőtti órákban csak a nyugdíjas öreg urak tartózkodnak s gyermekesen mosolyog tiszta szeme, amint hallgatja a körülötte folyó beszélgetést. Negyvennyolc teljes évét áldozta az igazságszolgáltatásnak, ebből két esztendőt kivéve mindig Szegeden, most már semmi dolga, tul van mindenen, — arra kérem, mondjon valamit erről a nagy időről? — Nem mondok én semmit, nem is tudnék mit. Én rólam ne Írjanak, — tiltakozik nevetve. Magyarázom, hogy az ugy sem lehetséges. Aki annyira hozzátartozik a város képéhez, mint Pókai Elek, amellett nem haladhatunk el észrevétlenül, amikor életének ehhez a fontos állomásához ért. — Nem csináltam följegyzéseket, nem emlékszem. Tárgyaltam, ennyi az egész. Ne, ne... — Van-e valami kiemelkedő emléke? Hozott-e a tanácsa halálos Ítéletet? Végrehajtották-e ? — Mit tudom már én azt! Sok ügy fordult meg a kezem alatt. Ne, ne... Semmire se tudok vele menni, nem akar kötélnek állni. Hagyjuk, elmúlt! Szerény ember volt egész életében, nem vágyakozott nyilvános szereplésre, élt a hivatásának s azt derekasan betöltötte. Nem volt soha nagyigényű, régebben mint a Kass nagy lörzsasz'alának tagja, inkább csak hallgatóként veit részt az évődésekben, aztán a csaladi tűzhely melege elvonta a kávéháztól is. — Lássa, mi lett belőlem ? — mondta nekem a télen egy bálon. Gardírozom a lányomat, mert beteg az asszony. Ü jünk már össze, apák. Aki nem ismeri közelebbről, azt hiszi, hogy haragos, mogorva öreg ur, folyton zsörtölődő, elégedetten. Voltaképpen a legmelegebb szív dobog benne, életeleme a csend, sosem szerelte, ha megzavarták benne. A duruzsolással is talán csak inkább ?z ügyvédeket tartotta magától távol—a hivatalban. Elég lárma volt úgyis a tárgyalásokon, amikor egymásba akaszkodik a tanyai verekedés sok momentuma, a fiskálisok szerelnék mén jobban összegabalyítani az ügyet (hátha valami haszon háramlik belőle a védencükre), ám vannak a vádlottak vagy húszan, szerepet a pofon, a fütykös, a bicska s ilyeneket kérdez egyaránt ügyész és védő: — Az első pofon mikor csattant el, a csárdás előtt, vagy után? Pókai Elek hallgatja, aztán ő is felád egy kérdést. — Meg tudná-e mondani, hogy 1923 február 20 án délután öt óra után két perccel mit csinált? — Nem én. — Na hát! — mondja az elnök, menjünk tovább. Tudniillik kioktatta ezzel egyaránt a vádat és a védelmei, hogy mennyire jelentéktelen — legalább is sok esetben — ez az aprólékosság, amely c*ak a dolgok elhúzására vaió, de nein érinti a lényeget. Beleeresztelted a bicskát? Bele. Miért ? Ezért, vagy azért. Ennyi az egész. A tanyai magyarság félt tőle, de tisztelte is. Nagyon tudott a nyelvükön beszélni, belelátott a veséjükbe épp ugy, mint a legbonyodalmasabb ügy szövedékeibe. Sokszor csak ő maga ismerte a bűnügy anyagát, — mindig a legsúlyosabb eseteket kapta, de aztán pergette is olyan biztonsággal, mint a filmet. — Nem ugy van az, ahogy maga mondja, lelkem, szólt rá hol csendesen, hol hangosabban a vádlottra, aki mesedélutánt rendezett volna. Az okos ügyvéd, amikor tiszta volt a helyzet, hogy itt nem lehet tagadni, mert úgyis megcáfolnak mindent a tanuk, azt ajánlotta védencének. — Be kell vallani mindent, ne mérgesítse az elnök urat. As elnök, vslóban, gyönyörködött benne, milyen szépen halad a dolog, ma fölösleges lesz a harapófogó, nem kell izzadni keresztkérdések kifundálásával. Főleg ilyenkor nyilatkozott meg Pókai emberséges jó szive. A minimumot szabta ki. méltányolta a töredelmesaéget, a megbánást, kétségtelenül a sok hosszadalmas okvetetlenkedés elmaradását. De jaj volt annak, akit rajtakapott a kertelésen, amikor pedig egész ucca vall ellene. Csak a tavasszal látta e sorok irója, hogy táblai Ítéletet hirdetett ki valami melák parasztlegénynek. — A törvényszék hat hónapra ítélte magát, a Tábla felemelte a büntetését egy évre. Mit szól hozzá, megnyugszik e, vagy felebbez? — Megnyugsiom. — HaMja, hogy lehel i'bbc megnyugodni? Én feiebbeznék. — Mindegy az nekem, de meg hátha tObbcl kapok. — Azt sose lehet tudni; ahogy az egyik 130 DËLMAQYARORSZAQ biróság megváltoztatta az ítéletet, épp ugy megváltoztathatja a másik is. Szóljon hát. '-átszőtt rajta, hogy sokallja az esztendőt, bele akarja kergetni a legényt a feleóbezésbe. — Nem kerfll pénzébe, aztán időt Is nyer, hát ugy-e, hogy nem nyugszik bele. Jól van, felebbez. Most elmehet. Hol volt ebben a percben az a szigorú Pókai Elek, akinek máskor a haragos szavából is csak az emberi jóságot tudta kiérezni a hozzáértő, az emberi lelket — ezt a tüneményesen ritka valamit — kereső és megtaláló. — Neki van a legjobb szive, mondja dr. Cseri5 Ede, még a Rlnghoffer táblai tanácselnököt is felülmúlta, pedig az olyan tökéletes, Igazságkereső biró volt, hogy imádságos könyvbe kell imi a nevét. — Na, na, — tiltakozik Pókai, de hiába. Tudniillik ott van a kaszinó udvarán dr. Cserő is. Mielőtt lemegy üdülni a vízre (valamelyik kedvenc római klaszszíkusával a kezében) ide tér be néhány szóra. Az üdülésre nagy szüksége van azután a súlyos operáció után, amit a Fasor-szanatóriumban hajtott rajta végbe Ádám tanár. Ugyanakkor, amikor a mi niszterelnököt is megoperálta. Cserő Ede aztán mondja a jellemző dolgokat Pókairól, aki nem szívesen hallgatja az igazat, — amikor az ő dicséretét jelenti az. — Nem igaz, nem igy volt! — Látod, te is tudsz tagadni. Pedig mennyire mérgelődtél, amikor a vádlottaid csinálták! Hál ugy áll a bál, hogy a legjobb történeteket még körülírással sem lehet elmondani aklasszikus Kraftausdrukkok miatt. — Nini, nézett fel meglepődve a törvényben álló ember, hiszen a biró ur épp ugy beszél, akárcsak a komám. Nem esznek meg itt senkit, csak magyarul beszélnek. Arra aztán megnyilatkozott, de úgyis hiábavaló lett volna minden. — Mintha csak 0 is ott lett volna, ugy tudja, — vélte a magyar. Pedig micsoda pompás dolog, hogy hogyan kergette el a negyven éves csúnya parasztasszonyt, aki erőszakkal vádolta a husz éves legényt! — Aztán nem hagyta békén, igaz e? — Nem hagyott. — Máskor se? — Máskor se. — Ejnye, a mindenit kendnek, takarodik mingyárt innen! Míg panaszkodni mer! Majd adok én kendnek erőszakol. Sokszor megirt történet, de nem hagyha juk ki az ujabb generációk kedveért, amikor szórakozottan, az Írásból föl se pillantva, adta föl az általános kérdéseket s benne ¡évén a gyakorlatban, asszonyszemélytől kérdezte: — Katona volt-e? — Mit tagadjam, felelte a szüle, fiatalkoromban volt, de most csak egy lüzololtóval élek. A 70 éves tanyai nenő pedig siket volt. Készletre tulajdonjog-fenntartással, vett varrógépet, aztán eladta, mielőtt kifizette volna az utolsó rátát. — Jól szedje össze magát, szülém, mondja el még, amit tud, mert nagyon súlyos a vád. A királyi ügyész ur azt mondja, ho^y sikkasztott. A vén banya, világtól, mindentől elmaradt, megtorpanva üti fel a fejét. — Ki mondja? — A királyi ügyész ur. Arra aztán kitOr belőle a méltatlankodás. — Óh, a szömteien! Pókai csak hallgatja mosolyogva a róla szóló, vele kapcsolatos történeteket. — Nem tudom, már nem emlékszem. Megtehet, hogy van is benne valami. Negyvennyolc év alatt valósággal áradt belőle az eredetiség, neki az mindennapi, ami bennünket megkap és arra késztet, hogy egész különben nézzünk rá, mint másra. — Lelkiismeretes volt albiró korában is, araikor polgári ügyeket intézett a járásbíróságon, — meséli dr. Cserő Ede. Néha egy egy sorrendi tárgyaláson, amikor pénzt kellett felosztani, két kiajcár miatt órákon át tárgyalt az ügyvédekkel, Irányi Dezső helyettes vizsgálóbíró volt, szorgalmas ember, egyszer zimankós téli estén találkozik a Mara-téren (akkor még ott volt a büntető) a szintén szorgalmas Pókaival. — Hová mégy, Dódi? — Vissza a hivatalomba, égve teleltettem az Íróasztalomon a gyertyát Éppen csak az hiányzik, hogy a vizsgálóbíró okozzon tűzvészt. — Igazad van, szervusz. Elvárnak, Irányi megy a törvényszék leié, egyszer csak kiabálást hall. — Didi, Dódi! — Mi az? — Várj, veled megyek. Hátha én is égve feleltettem. Hogy mennyire lógja elviselni a nyugalmat a munkának ez az élő lelkiismerete, — azt szinte bajos elképzelni. Hiányozni fog egészséges, életerős aiak|a, 192B augusztus 10. tisztes egyénisége a törvényházból, ahol maid (^századon át. Ezt sohasem enaz igazság tisztán lángoló fáklyáját égette I gedte eloltani Száz munkásgyermek egészségét segít uisszaadni, aki hozzájárul az ujszegedi nyara/tatás költségeihez. Kiegyezett a primadonna és a lovag. Barátság és toalett. Nemrégiben részletesen beszámoltunk ariót a kedves és érdekes polgári pörröl, melynek középpontjában Acdor Zsigmond társulatának egy ismert csinos primadonnája és egy hódmezővásárhelyi fiatalember attanik. Az érdekes pörnek csak szeptember közepén kellett volna e'dőlnie, (amit éppen olyan érdeklődéssel várt a szinésztársada.om, mint a jogászvilág), de még mielőtt a biró ítéletet mondo t volna, a felek bíróságon kívül kiegyeztek egymással. A pör ugyanis ott kezdöJolt, hogy a primadonna aiig érkezett át Vásárhelyre, barátságot kötött a jómegjelínésü fiatalembere! aki megígérte, hogy kiegyenlít bizonyos ruhs számlákat. Ez meg is történt minden baj nélkül licósz^bb időn Keresztül. Nemrégiben azután — nem tudni miért — a futalak összekülönböztek, só! meg it szakitot a'< az érintkezést. A fiatatember nem fizetett ki több számlát A primadonna erre sokmilliós keresetet indított a fiatalember ellen, azon az alapon, hogy ő a ruhákat a fiatatember határozott Ígéretére rendelte meg s az most nem hajlandó beváltani igéreléL A járásbíróságon az első tárgvalást meg iá tartották a biróság azonban nem hoiott ítéletet hanem elrendelte a bizonyítást abban az tránybjn, hogy a fiatalember tényleg teli-e határozott ígéretet. Szeptemb;r 17-én keliett volna megtörténnie az izgalmas szembesítésnek és c'ikor mondott volna a biró ítéletet a primadonna ruhaszám iái ügyében. A bírósági döntés azonban elmarad. Legutóbb ugyanis a fiatalember békekövetei jelentek meg a primadonnánál és egyezkedést ajánlottak. A primadonna örömmel ,'ogádta a az egyezkedési ajáclatot és a hirek szerint ötven százalékban megtörtént az egyezség. A fiatalember lefizette a milliókat, a prímidoina pedig visszavonta kereaetét. MUNKASOKNAK TISZTVISELŐKNEK 12.oooa MINDENKI MjlSNASt 13.000 KORONA. A HAVIOI) A DÉLMAGYARORSZÁG KÖLCSÖNKÖNYVTÁR ¿lBAN u| proteklorok jünnek és nem tágítanak addig, amíg legalább Jóindulatát meg nem igéti. A nagy igyekezet teljesen érthető. Á Itsról, öiztosi oit egtlsztencia elnyerésétől van sió és százéval lézengenek a város falai kOzOlt az állásnélküli tanítók. És minden pályázó egyedül azt tartja igazságosnak, ha az iskolaszék az 0 pályázatát fJgadja el. Étért kilincselnek mindenhol, ahol valami befolyást sejtet-ek és ezírt mozgatnak meg mindenkit a drága protekcióért. — Ajánljon tanácsnok ur valami befolyásos protektor!, aki közbejárna búzom érdekében — mondj» kérlelő hangon egy úriasszony. . — Nem ajánlok én kérem senkit — stól rezignáltsn Qaál Endre, úgyis hasztalan minden. X, kisasszonyt a fOldmivelés protezsálja, Y.-t a honvédelem, Z.-t Temestáry Imre. — Nagyszerű, — csillan lel a látogató boigy sietne — Temesváry jó emberOnk nekünk is, biztosan pártjába ve»zi a búgomat Ét igy megy válfoiatlinul minden áldott nap a kultursieiátor »zobájáhan. Tanitóválasztás lesz szeptemberben A városházán nagjon elcsendesedett egyáltalában az élet. A tanács legtöbb tag|a a polgármetlerrel együtt nyári szabadságra vonult el ismert, vagy ismeretlen tartományokba, akik ittmaradtak és akik vissujöttek, csak ugy, tesséklássék viszik a város Agyéit, bogy el se akadjon a szekér, de tuliebesen te guruljon, nehogy a távollevők lemarad |anak majd róla. A tanácsülések üresek, meddöek, apró-cseprő Ogyecikék kerülnek ciak a zöldasztalra. A nagyobbak érnek valahol és várják az őszi azezont. Oaál Endre kullurlanácsnok szo ájá* hsn van még a legnagyobb forgalom, ö kap|a a legtöbb levelet és neki van a legtöbb látogatóla, akik kOsOlt még államtitkár la akad elég sürün. Hiába bújik el a látogatók elől, azok utánamennek, megkeresik, még ba a Bertalanemlék árnyékába it menekül előlük, akkor la rátalálnak. A nagy kereilet oka — a közelgő tanitóválasztás. A város négy női és három férli tanítói állásra irt ki pályázatot. A válasitáit szeptember első le* lében tartja tnrg » iskolaszék, mert at iskolaszék tagjainak legnagyobbrétze csak akkor tér vissza nyári vakációjáról. A bét állásra többszáz tanító és tanítónő adta be pályásaiét. A kulturszenátor látogatói — ar|dnem kivétel nélkül — proteklorok. Egyik-másik pályáié, vagy pUyáiónő érdekében agi álnak, kérnek, könyörögnek. Minden protezsálínak megbálá hatatlan érdemei vannak. A megválasztás csak morzsa ahhoz képeit, amit megérdemelnének. Arra pedig gondolni sem lebef, hogyne válasszák meg őket Ffllsorafcoznak a méllányotsági szemponok, egyik nsgy családot tart el, a má«lk Önhibáján kivfll került as állam .Ba listájára, • harmadikat a románok, vagy a szerbek kergették el állásából, a negyedik már régen helyettes valamelyik városi Iskolában. - Eit a levelel a földművelésügyi államtitkár irta — mondja kétségoeeieten dr. Gaál Endre — személyesen is járt nálam, eit a belügyi államtitkár irta, ezt a honvédelmi államtitkár, emezt peJig egy miniszteri tanácsos. Mindre válaszolni kell. Mindenkinek meg kell imi, hogy a szavazta titkos éo az őti gyakorlat szerint as iskolaszék azokat választja meg eiiősoroan, skik már évek óta ál nak bel/ct et tanítóként a város szo gálatáb <n. Amíg ezeket mondja a ku ursz 'nátor, Hfl-Hfl cipőáruház IZCQCD. Kaiemen-u'ca 12. M elfttt cipőszflkségletet beszerzi, kérjük áras kirakatainkat megtrkinteni t Olcsó occassió árusítás! 54.000U\ Gtitrmtk sandái szoncipok 145.000 K kete bőrcipök 180.000K ftrllcl' aroliili 6,ptt 260.000 í Nagy harisnyaváeár, olcsó árúsitáa, mig a készlet tart m
