Délmagyarország, 1925. december (1. évfolyam, 157-180. szám)
1925-12-25 / 177. szám
19215 december 25. OELMAQYARORSZAQ 23 nagyjelentőségű volt a néhány szegedi hónap, mert manifesztálás volt a nemzeti eszme mellett. — Túlságosan sok volt a tanácskozás, a torzsalkodás és kevés volt a miniszteri bársonyszék. Energikusabb munka kellett volna, több erő, gyorsabb nevezés. De az is kétségtelen, hogy mindezek ellenére gyorsabban kellett volna megoldani az átalakulási, gyorsabban kellett oolna leszámolni egyes függőben lévő és nem kívánatos és kiküszöbölhető kérdésekkel. — Akkor ma már nem kellene harcolni kisebb eredményekért, hanem talán már egészséges fokokkal lehetnénk előbbre az u] Magyarországon. Gazdasági és külpolitikai kérdéseket is meg kellett volna oldani és ma már nem lennénk ennyire izolálva. Azt kellelt volna tenni, hogy az „ébredés" ma ne egy társadalmi egyesület programja legyen, de Magyarország alapja, fundamentuma, vezető eszméje. Megbékélés és barátok szerzése helyett — gazdasági csőd és elszegényedés. Ábrahám DezsS súlyos birálata Szegedtől — Két nagy szoba: néhány Íróasztal, kevés {szék, sok könyv, egy-egy akta és fűtetlen kályhák: — itt dolgozik Magyarország volt miniszterelnöke. P. Ábrahám Dezső kegyelmes ur, egyszerű, szegény ügyvéd, aki azt szerette volna, ha abban az időben ülhetett volna a kormányelnöki székben, amikor már nem bir túlságos fontossággal a kegyelmes clm. Egyszerű és egyenes Komoly és nyugodt. A kályhái hidegek, igy dolgozik: — egyszerű ügyvéd. így van kiírva: P. Ábrahám Dezső dr. ügyvéd. Miniszterelnök volt, de eltaszították az útból, mert nem tért le az utrCl Kecskemét felé. Vár és dolgozik. És kinéz az Országházra Szemben van ablakával. Odabent Oömbös beszél és Eckhardt beszél . . . Két régi szegedi... — Visszafelé könnyű jósolni, — mondja csöndes, nyugodt hangon, — ma már okosabb lettem és több tapasztalatot szereztem, a politikusnak azonban előrelátónak kell lennie és igy nem enyhítő körülmény, de nem tehetek szemrehányást magamnak a szegedi dolgokért. Én már felismertem azt, hogy a bolsevizmus után be kell következnie egy ellenakciónak, ami az ellenforradalomban robbant ki. A lelkek nagyon sokat szenvedtek, ezt a keserűséget le kellett vezetni. És ezt ma sem bántam meg, mert évek múlva mindenkinek be kell látnia, hogy más kibontakozás nem lett oolna lehetséges, mint az, amit Szegeden kezdtünk és amit folytatni kellett volna. Az ország tökéletes megbékitésére kellelt volna törekedni idebent és barátok szerzésére odakint. — Hogy ez nem történt meg, annak rettenetes következményeit kell ma látnunk; mert úgyszólván gazdasági csőd előtt állunk minden szanálási kísérlet dacára és őszinte barátra, vagy legalább is megbékélt ellenfélre ma sem találtunk. — A mai belpolitikában hirtelenül, bár nem váratlanul előkerült, a királykérdés. Azok, akik azt mondják, hogy ez a dolog nem aktuális, vagy nem őszinték, vagy télnek, hogy a megoldás rájuk nézve kedvezőtlenül végződhetik. A végleges államfő személyére vonatkozó kérdés eldönti a többi függő alkotmányjogi kérdéseket is. Ha pedig a nemzet életében e fontos feladat meg van oldva, akkor könynyebben bekövetkezhetik minden irányban az úgynevezett végleges konszolidáció. Az államfő legyen akár király, akár köztársasági elnök, mégis mint abszolút tekintély jelentkezik, amely biztonságot nyújt. Természetesen ezt a kérdést ugy kell megoldani, hogy állandó legyen, nem elhamarkodott puccskísérlettel, amely állandó jellegű sohasem lehet. — A nemzetgyűlés sok hasznos munkát már nem végezhet, hiszen hatásköre is meg van csorbítva a szanálással. Nem is hinném — és itt belőlem nem a „kimaradott" politikus szól — kizárt dolognak tartom, hogy a nemzetgyűlés élete meghosszabbítható lenne. — Az események gyorsan fejlődnek. Érzik, hogy igy nem maradhat soká. Valaminek történnie kell, mert ami most folyik, az rószszabb a semmitevésnél. Hogy magam talán durvábban fejezzem ki: a mai politikai élet nem egyéb kedves kérődzésnél. Néhányan tele jászolhoz jutottak, a nagy tömeg pedig korgó gyomorral nézi pár ember boldogulását .. . — Sem a városi, sem a falusi lakosság nem boldogul és ma már ott tartunk, hogy a mezőgazdaságot nem sok választja el az el' adósodástól. Adja Isten, hogy mig a szanálás befejeződik, jó gazdasági évek legyenek, mert ha egy-két rossz év jönne, megzavarná az államháztartás egyensúlyába vetett bizalmat. A pénzügyminiszter szerint az adózás nem mondhatja fel a szolgálatot, pedig mindenki teljesítőképességének határán van. — Ezek, amit most röviden elmondtam, csupán kritikák, ami könnyebb egy program megjelölésénél. Ha azonban nekem belea szanálásig. szólásom volna a dolgokba, nem állanék szemben megoldhatatlan feladatokkal. Elég volna egy tisztességes demokratikus, takarékos politika rendszeresítése, megfelelő munkaalkalmak teremlése, kedvező gazdasági szerződések kötése és ezzel megakadályozható volna a visszafejlődés, az eladósodás, az elszegényedés, mert ez egyet jelentene a pusztulással gazdasági és kulturális féren. Ezzel pedig örökre betennénk a kapuját az integer Magyarországnak. — Az egyéni akciók rendszeresítése és állandósítása helyett munkára kellelt volna fogni a munkátlanokat és azonnal megkezdeni az ország újjáépítését, akkor sok kóbor lovagot le tudtak volna szerelni. Komoly dolgokra kellett volna terelni a figyelmet és a kormányférfiaknak nem lett volna szabad nemzeti hőst csinálni azokból, akik ünneplés helye t börtönt érdemeltek volna Mindezeket összefoglalva, nem lett volna szabad letérni a szegedi egyszerű és tiszta demokrácia és megbékélés útjáról. A volt miniszterelnök hóna alá vette a barna irattáskát és tárgyalni ment a - törvényszékre. ,A békét és rendet csak egy Bethlen—Lovászy—Garami-kormány menthette volna meg", — mondja Wagner Károly. Igen figyelemreméltó a föntebbi nyilatkozatok után dr. Wagner Károly mondanivalója is, aki a szegedi kormány igazságügyeinek vezetését látta el. — Azt kérdi tőlem Szerkesztő ur. hogy mi volt a tervünk a szegedi kormány idejében ? Rövid a válasz: az erők egyesítése az ország megmentésére. Károlyi Gyulát a menekültek megbízásából én üdvözöltem a szegedi színház junius 4 i díszelőadásán. Ott fejtettem ki, hogy lehetetlen állapot, hogy az ország egyik fele mindig ellenséget lásson a másik félországban. Kell, hogy a polgárság és munkásság megtalálja egymás segítő kezét és találkozzék az újjáépítés kötelességében. Junius 28-án a »Friss Újság" vezércikkében folytattam ezt a gondolatot, beismerve azt a szomorú tényt, hogy évtizede1 en át vajmi keveset et ünk a szo iális béke érdekében, nehéz közjogi harcokban pazarlódtak erőink. Most azonban megszűnt a Habsburg-veszedelem, be kell hoznunk a multak mulasztásait. Az összebékülés lehetősége megvan. A vezetők tűnjenek el és a félrevezetettekkel jósággal, megértéssel és szeretettel kell bánni, hadd érezzék végre, hogy egy ut vezet a boldogulás felé. — Erre a cikkre irta Kelemen Béla, városuk éles tollú és nyelvű nagy történetirója, hogy mézeskalácsot kínáltam a munkásságnak. Kelemen különben azért is szigorúan megrovott. mert elleneztem a véksőkig a szegedi kormányalakulásokat. Én ugyanis azt szereltem volna, amellett törtem lándzsát minden alkalommal, hogy vezesse az ügyeket egy bizottság mindaddig, mig a Bethlen—Lovászy—Garamikormány. a társad Imi béke kormánya megalakulhat Lehet, hogy hibás a felfogásom, de ma is azt vallom: a békét és rendet csak ez a kormány m nthet e volna meg. — Tervünk volt a szerb szövetség megkötése is. Szerbiát nem kötötte még a kisántánt és a rapallói egyezmény. Katonái lövészárokban feküdtek az oláh és olasz szövetségesekkel szemben. Azt hiszem, hogy sokat használhattunk volna akkor szerb barátsággal ? — Mit kellett volna a szovjet bukása után csinálnunk ? Ellenkezőjét mindannak, ami tényleg megtörtént. Erős nemzeti és szociális érzésű mgy kormányt adni az országnak, azonnal megcsinálni a földreformot, beruházni és beépíteni a papirkoronákat, hogy aranyértékké váljanak és könyörtelen szigorral tartani fönn a rendet, mert csak a befelé erős országnak hallják meg kint a szavát... És dolgozni kellett volna hittel és bizakodással, hogy az utolsó évek rettentő pusztításait lelkiekben és anyagiakban mielőbb eltüntethessük. • lm a fentiekben kirajzolódtak a hat év előtti szegedi események, amikor Kecskemét helyett magyar boldogulásról, Héjjas Iván helyett haladásról és demokráciáról volt szó. Az utak Szegedtől Kecskemét felé kanyarodtak és várjuk-lessük az időt, amikor az utak Kecskemét felől talán majd egyszer nyugatnak indulnak. Béke felé, emberiség felé. Haladásnak. Demokráciának. Vér György. A színtársulat tagjai a szegedi kritikáról. ról .muszáj* jó véleménnyel lennem. < Fenyvest ne is kérdezzék, mert neki is ugyanez a véleménye. Kertész Vilmos: Föltétlenül szükségesnek tartom, különösen kezdők szempontjából, hogy a hozzáértő kritikus megjelölje azt az irányt, hogy hova fejlődjék. Mert nagyon sokszor előfordul, hogy a kritika egyeseket elhalmoz annyi dicsérettel, hogy az illető nem látja szükségesnek a rendszeres és célravezető tanulást, amely az abszolút értékű művészethez vezethez. A szegedi kritikáról csak egy véleményem lehet, hogy nem tudok rajtuk eligazodni A Faith Gizella. Szeretem, ha jót irnak, de nem haragszom, ha megírják az igazat. Az őszinte kritika, ha néha fáj is, de sokszor hasznos. Herczegh Vilmos : Abszolút fölöslegesnek tartom, mert millió esetben a sajtó levágott darabot és színészt és mégis sikere volt mindakettőnek, viszont a sajtó feldicsért darabokat és a második előadáson a szinház már üres volt Egy esetben elismerném a kritika jogosságát, ha kritikus és szinész személyesen nem ismernék egymást, mer igy gyakran megtörténik, hogy a személyes szimpátia esetleg tompítja a kritika élét. Szentiványi Béla: Ha komoly és értékes a kritika, akkor szükségesnek tartom, mert ugy a színészre, mint a közönségre nevelő hatással van. Delly Ferenc: Legjobb kritika szerintem, ha tele van a nézőtér, a közönség mulat és tapsol. Faludí Kálmán. (Kitérő választ adott.) F. Fenyő Irma: Nem tér ki. Amig nem olvasok kritikát, nem lehet véleményem a kritikáról. Gonda József: Az a jó kritikus, aki dicsér és ha valamelyik darabban lerántana, akkor bizony nem sokat ért hozzá. Kaszab Anna: A kritika, ha igazságos, akkor helyes, de legtöbbször nem Igazságos A szegedi kritikáról való véleményemet egyelőre felfüggesztem. A szinészet és kiegészítő ikertestvére, a kritika, olyan benső vonatkozásban van egymással, mint anya a gyermekével. A kritika felfigyel, ha a szinész a deszkákra lép, de még erősebb lencsén keresztül vizsgálja azt a színpadi produktumot, amely a reális élet avagy a fantasztikus álom ködéből elevenít meg emberi életeket és rajzol meg emberi cselekedeteket. A kritika mint az abszolút legnagyobb művészet, mindent a tökély szempontjából bírál és vizsgál meg. Beható tanulmány alá veszi a színpadi termék súlyát, vonatkozásali, alakjait, történeti korát, színhelyét és cselekményét, végül p<>d:d uiegnézi a szereplő színészek művészi teljesítményét, avagy produkcióját. Ez a felmérés okozza az igazi .ás* életének legnagyobb eseményét. Mert nincs szinész, aki kézlegyintéssel térne napirendre még a legegyszerűbb kritika felett sem Az igazi szinész a kritikával él, hal. Az igazságosan fe'mérő kritika, hozza meg a további fejlődés lehetőségeit, avagy a más Irányú pályaválasztás előtérbe kerülő gondolalát. A tudatlan kritika öl, tehetséget mérgez, ha dicsér, ha korhol s csak az igazi tehetségen nem ejt csorbát, aki felülemelkedve az alantas kritikán, csak a művészetért dolgozik tovább. És a színésznek állnia kell a kritikát, A jót, a roszszat is. Nem szólhat ellene, mint ahogyan el kell szenvednie a legnagyobb kritikusnak: a közönségnek kritikáját, amely sokszor a legrídegebben s sokszor a legnagyobb ajándékozási kedvvel halmozza el kedvencét, avagy dorgálja le a neki nem tetsző színészét. E gondolatoktól vezettetve merült fel az a terv, hogy a Délmagyarország megkérdezi a színtársulat tagjait, hogy mi a véleményük, általában a kritikáról és mi a véleményük a szegedi kritikáról. A sorrend szerint beérkezett válaszok a közetkezők: Kovács Kató: Nem tartom szükségesnek a kritikát, különösen akkor, ha rosszat irnak. A szegedi kritika-