Szeged, 1925. március (6. évfolyam, 49-73. szám)

1925-03-01 / 49. szám

1925 március 3. SZEGED 437 51 napja van kitiltva az utcáról a Szeged! A Szt. Demeter-tempom bontása Irta: Kőmives Kelemen. Az öreg Demeler-templom most már igazán csak rorr, még pedig fes'ői és érdekes rom. Kü önösen érdekes pedig a tornya, mert enrek mostani megcsonkított állapotában valami kü­lönösen régies és ódon külseje van, látása meg­állásra és gondolkozásra késztet. Abban az egyben azt hiszem mindenki egyetért, hogy sajnálni való, hogy legalább a torony miért nem ment­hető meg az utókor számára. Pedig milyen érdekes és festő I hatású rom volna az egy kis zöldelő tér közepén, borostyánnal és vadszőlő­vel befuttatva, az aljába befalazva a muzeum folyosóján elhelyezett régi faragott kövek . . . Csak ne állana igy útjában az uj templom­nak, akkor minden körülmény közölt és feltét­lenül fenn kellene tartani. Mert ez a torony nemcsak Szeged egyetlen emléke a mul'ból, hanem legelső és legrégibb templomának része, amely oly«n régi, mint maga a város. Mert ez a torony még a tatárdúlás előtt épült. A toronybontás alkalmával éppen a napok­ban tárult fel a negyedik emelet magasságá­ban egy egészen kicsi, keskeny, lőrésszerű kerekives ablak, amely kétségtelenül az u. n. román stíl korából való. A loronyfal ped g azon a helyen kétszer van vastagiiva, kivül és belül egy-egy sor téglával póíolták meg, még pedig got stílusban történt átépítéseitor. A. fal magja azonban ennél sokkal régibb, korát egyelőre pontosabban meghatározni nem lehet, az azonban bizonyos, hogy olyan fajta téglák­ból van rakva, amilyenből az aracsi, a XIII. századból származó templom volt építve. Söt feltűnő a téglák méretbeli egyezése a kalocsai és a bácsi temetőben kiásott, Szent István király idejében épült egyházak alapjainak tég­láival. Eztazigen jelentős felfedezést egyelőre csak fen­tartíssal közlöm, a végleges bizonyítékokat majd a további bontás fogja szolgáltatni. Síjnos, még a bizonyítékok napvilágra kerülésével egyidőben elpusztul maga a müemlékszámba menő to­rony is. Pedig ha bebizonyul a feltevés, akkor feltétlenül meg kellene menteni a toronynak lega!ább alsó részét, mert az nemcsak Szeged­nek, hanem az egész országnak páratlan épi­téstörténeti emléke lenne. Hiszen a székes­fehérvári, kalocsai, pécsi Szent István korabeli templomoknak csak mélyen a földben rej'ő alapfalmaradványai maradtak meg, a föld felett egy darabka fal sincsen, abból az időből, tán egész Magyarországon. tárogatót leeresztgette, akkorra ugy össze-vissza volt faragcsálva a hajó, mint mikor a gyerek tar­kára faragja a nyárfavesszőt. — No most jöhet a német, — eveztetett visz­sza Lőrinc ur a partra. Egy-két nap múlva meg is érkeztek a labancok tárogatót égetni. Minden bokrot összeturtak, min­den tetőt megbontottak, minden kutat megcsák­lyáztak, de nyomát se találták a veszedelmes hangszernek. Tovább is faluztak aztán nagy meg­elégedetten. Ahogy elhúzódtak, mindjárt meglepték a muladi tárogatósok a megjegyzett hajót és nekifogtak a Tiszán a tárogató-halászásnak. Napestig hányták a kotró-hálót, halat fogtak is, tömérdeket, csak éppen tárogaiót nem fogtak. — Éppen itt eresztettük pedig le, — nézegette egyik-másik a faragásokat. — Az ám, de nem a hajót kellett volna meg­jegyezni, hanem a vizet — kaptak észbe a többiek nagy felzúdulással. — Elámított bennünket Lőrinc ur. Akkorra Lőrinc ur is odavitette magát egy ladi­kon és lecsillapította a fejedelem tárogatósait. — Nem ámítottalak el benneteket, fiuk, csak megmentettelek a hazának. A harcok ideje letelt, most már szolgáljatok neki békességes munkával. — Hát most már sose szólalnak meg többet a tárogatók? — kérdezték elszomorodva a mula­diak. — Hiszen a fejedelem azzal biztatott ben­nünket. — Ha a fejedelem mondta, ugy is lesz, — csillant föl a szeme Lőrinc urnák. S csakugyan ugy is lett. A muladiak azt mond­ják, azóta sokszor megszólaltak már csöndes éj­szakákon a tárogatók a Tisza fenekén. Keserves bugás szakad föl a vízből, ha baj éri a magyart, csendes hálaadás zendül föl, ha öröme van. Mostanában bizony mindig csak keserves bu­gását hallani. A bizonyítás kiegészítéséhez mindenekelőtt szükséges a templomfalak eltontása és a régi templom, vagy iempIomok (mert több volt egymásuán) alapfalainak kikutassa, feltárása, ásatás utján. A tornyot nem kellene tovább bontani, amig a föld bizonyosat nem mond ebben az ügyben. Rendfeivül fontos és a régészei tudomány érdekében mulhatlanul szükséges ez az ása­tás. Nem hallgathatjuk el ezzel kapcsolatban a következőket: Mikor 1913-ban megkezdfdötl a régi templom hátsó részének lebontása, akkor a város kérésére a Műemlékek Országos Bizott­sága egyik tegját delegálta és megbízta azzal, hogy kísérje figyelemmel a bontást, készítsen felvételeket és jelentést róla. Az illető ur zk­kor leküldte egyik rajzolóját s az készített is itt valami felvételfélét a régi fundamentumok­ról. Egész munkásságának nyoma azonban mindössze egy felületes, pontatlan, minden mé­ret és egyéb adat nélkül való vázlat másolata. SenH se-n tud erről az ügyről pontosabb, vagy rfszle'estbb felvilágosítást adni. A rajzolót nem lehet ene vonatkozólag kihallgatni, mert meg­halt a bábomban. A közreműködött kőmivesek és pallérok azt mondják, hogy volt ott renge­teg régi fal, össze-vissza. Őket az természetesen nem érdekelte, tehát nem figyelték s igy nem emlékeznek részletekre. Tudván azonban azt, hogy a középkorban az egyházak építését mindig a szentéllyel kez­detiét meg, legfontosabb feladat a régi szen­télyek felásása és felmérése, mert annak az alap­f«lai a legjobb kormeghatározó bizonyítékok, Akárhány templom állt valahol és pusztult el az idők folyamán, szentélyük alapfala mindig megmaradt a földben történeti dokument gya­nánt. A Demeter-templom legutóbbi barokstilű szentélyén kivül még csak az utolsóelőtti, kései tót templom szentélyének az alakját ismerjük a fentemiitett vázlat alapján. Miután azonban már eddig is négy különböző épitéskort lehe­tett megállapítani a Demeter-temp'omon, két­ségleien, hogy ima kettőnél régebbi szentélyek­nek nyomait is meg kellelt volna találni a földben. Ezek a régi szentély-alapfalsk, ezek a kor­meghatározó bizonyítékok, a régészeli tudomány mérhetetlen kárára, a s?egtdi Szent Demeter­templomnál örök időkre elvesztek. Nem kutatom, kinek a mulasztásából, vagy nem­törődéséből, de annyi bizonyos, hogy azt többé pótolni nem lehet Hogy a tudományt és a várost további ilynercü kár ne érje, ajánlatos a templom-alapok kiásatása és mindazon terü­letek feltárása, amelyek ebből a szempontból tekintetbe jöhetnek s az uj templom tetűletén kívül esvén, ezidöszerint még hozzáférhetők. A németbirodalmi elnök halála. Nyolcnapos országos gyász. Berlin, február 28. Ebért Frigyes birodalmi elnök ma délelőtt 10 óra 15 perckor csendesen elszenderült anélkül, hogy eszméletét vissza­nyerte volna. A haldokló ágyánál a birodalmi elnök felesége, gyermekei, veje, Jenitzke és Meissner dr. államtitkár tartózkodtak. Ebért elnököt már évek hosszú sora óta epekőbántalmak kínozták és régi szívbaja is mindinkább rosszabbodott, amihez lényegesen hozzájárultak az utóbbi évek igalmas esemé­nyei és az elnök személye ellen irányuló tá­madások. Egy-két nappal ezelőtt vakbélgyulla­dás tünetet mutatkoztak rojta, ugy hogy Bier, hires berlini ssbésztanár megoperálta az elnö­köt. A tegnapi nap folyamán már ugy látszott, hogy az elnök erős szervezete leküzdi a köz­ben beállott hashártyagyulladást, de az éjjel folyamán oly erős rosszabbodás állott be a beteg áUapotaban, hogy ma reggel az orvosok konzíliumot hívtak össze és megállapították, hogy a hashártyagyulladds hirtelen továbbfej­lődött. Az elnök ereje gyorsan hanyatló t és már a konzílium alatt beállott az agónia. A beteg rövidesen kiszenvedett. Berlin, február 28. Luther kancellár minisz­tertanácsot hivott össze, amelyen megbeszélik az országos gyász elrendelését és a temetéssel kapcsolaios szertartásokat. Az elnök halála egé­szen váratlanul érte a kormányt és a törvé­nyekben nincs semmiféle idevágd intézkedés. Az országos gyász előreláthatólag nyolc napig fog tartani és ezt a minisztertanács után már ma kihirdetik. Nyolc napig zárva maradnak a szín­házak, h'ngveisenytermek és mulatóhelyek. A kormány ki fogja jelölni a köztársaság első elnökének sírhelyét is. Déltájban már a magán­házak is fekete zászlódiszt öltöttek. Berlin, február 28. Wlrth, volt birodalmi ksncellár meleghangú nekrológban méltatja a nénet köztársaság első elnökének érdemeit. Leírja, hogy milyen nagy lelkesedéssel Ölték meg a mult vasárnap Magdeburgban a fekete­piros-arany birodalmi lobogó Ünnepét. Tiiezer német hazifi sorakozott a zászlók alá és szent fogadalmat telt, hogy megvédelmezi sz állam­formát, amely minden német polgárnak alkot­mányos menedéke lett, mióta sikerült az álta­lános politikai zűrzavarból kibontakozni. £s akkor jött a szomorú hir Ebért birodalmi elnök súlyos megbetegedésétől. A német egység és a német összetartozás hivei Kölnlől égési Bé­csig gyászolnak * birodalom első elnökének ravatala mellett, de megfogadják, hogy emlé­két híven megőrzik és az ő szellemében össze fognak fogni a német egység megteremtésére. Róma, február 28. Délelőtt 10 órakor érke­zett ide az első hir, hogy Ebért birodalmi elnök állapota aggasztóra fordult. Mussolini nyomban tudakozódott a német nagykövetségen és kérte, hogy sürün értesítsék a birodalmi elnök hogylétéről. Egy órával később megjött a hivatalos jelentés, hogy a német birodalmi elnök meghalt. Mussolini volt az első, aki a német nagykövetségen részvétét fejezte ki. A nagy­követségi palotában kitett ívre már délig az olasz politikai élet legkiválóbb képviselői alá­írták nevüket. Ebért temetése napján Rómában ünnepies gyászisten isztelet lesz. A főszámvevő takarékosságra intette a város tanácsát. Szeged, február 28. (Saját tudósítónktól.) Scultéty Sándor városi főszámvevő érdekes be­adványt imézett a város tanácsához. Beadvá­nyában törvényadta joga alapján arra figyel­mezteti a tanácsot, hogy csínján bánjon a város pénzével, mert a költségvetés egyes ki­adási tételeit már tulköltötte és a többletet a majdan kijelölendő póthitel terhére utalta ki a főpénztárból. Ez a rendszer nagy veszedelmet hozhat a város pém ügyeire, mert egyelőre egé­szen bizonyialan, hogy majdan kijelölhető lesz-e az a bizonyos pó hitel, hogy befolyik-e annak fedezete, a többletjövedelem. A tanács a főszámvivő figyelmeztető be­adványát nagyon megszívlelte. Egyhangúlag elhatározta, hogy a jövőben nagyon megfontol minden olyan kiutalást, amelyre a költségvetés nem nyújt fedezetet és a „majdan kijelölendő póihi'.el" terhére csakis akkor utalványoz, ha az utalványozás elkerülhetetlen és már alkal­masabb megoldás nem kínálkozik. Elhatározta a tanács azt is, hogy miheztartás végett min­den ügyosztály figyelmét külön, írásban fel­hívja a főszámvevő beadványára és külön nyo­matékkal figyelmezteti a gazdasági ügyosztályt, amely a legtöbb fedezetnélküli tételt u'altatott ki a tanáccsal különböző munkálatok költ­ségeire. A 'anács határozatával kapcsolatban érdek­lődtünk a polgármesternél a város pénzügyi helyzetéről. A polgármester kérdéseinkre a kö­vetkezőket mondotta : — A főszámvevő figyelmeztetése nagyon he'yénvaló volt, amennyiben a tanács tényleg tulköl'ött már néhány költségvetési előírást anélkül, hogy bizonyos lett volna abban, hogy a többletkiadás fedezésére szükséges többletjövedelem befolyik-e majd, vagy nem. Indokolt lehet ugyanis az az aggodalom, hrgy — ha meg is valósulnak a költségvetés bevételi

Next

/
Oldalképek
Tartalom