Délmagyarország, 1925. június (1. évfolyam, 14-35. szám)

1925-06-05 / 16. szám

1925 junius 6. DELMAGYARORSZÁG „Légből kapott koholmány." Dr. Somogyi Szilveszter háromnapi tivoliét után szerdán esle érkezett haza Szegedre és csütörtökön, a kora reggeli órákban a Szegeden meglelenő dili új­ság számára a kővetkező, nagyon eré­lyes hangú nyilatkozatot adta le: „Felháborodással értesültem a „Dél­magyarországinak erről a cikkéről és hevesen tiltakozom az ellen, hogy en­gem annyira tapintatlannak és kegye* letlennek állifanak be, hogy még el sem temettük Boross Józsefet és én máris felajánlottam volna a szegedi közkór­házal »z egyetem céljairr. Kijelentem, hogy nem is jártam a kultuszminiszté­riumban és a „Délmagysrország"-nak ez a cikke légből kopott koholmány." Annak a cikknek tartalmában pedig, amelyről a polgármester ezt az erélyes hingu nyilatkozatot tette, a kővetkezők voltak : .A polgármester, aki Budapesre való megérkezése után kapott hirt arról a tragikus katasztrófáról, amelynek dr. Boross József egészségügyi főtanácsos, a közkórház igazgató- főorvosa és vitéz Szentkirályt Dezső volt pilóta-százados az áldozata, felkereste dr. Tóth Lajos kultusz miniszteri államtitkárt és fölve­tette ismét elölte a szegcdi közkórház egyetemesüésének a tervét. Kifejtette, hogy ha az egyetemesités nem is lenne végleges jellegű, arra az átmeneti időre, amig a megürült igazgató-főorvosi állást ismét betöltheti*, ki lehetne próbálni gyakorlatiig az rgyetemesilést. Az államtitkár kijelentette a polgármester­nek, hogy a szegedi közkórház egye­temesitéséről ezidőszerint beszélni sem lehet, mert a kultusztárca a kórház fenntartási költségeit szükreizabott költ­ségvetési keretei miatt semmi körül­mények között sem vállalhatja át." Hogy mit talált ebben a polgármes­ter olyat, ami őt kegyeletsértéssel vá­dolta volna meg, nem tudjuk, azt azonban mindenki ludja Szegeden, hogy a pol­gármester régó'a hive a kozkórbáz egyetemesüésének és hive volt akkor is, amikor álláspontjával egyedül ma­radt, szemben a város egész közvéle­ményével. Abban pedig, hogyha kedden, a szerencsétlenség napján, tett is volna lépéseket régi tervének megvalósítása érdekében, kegyeletsértést a rosszakarat sem láthatna, legfeljebb ait, bogy a polgármester — nagyon helyesen — mindig és minden körülmények között küzd azért, amit a város szempontjából helyesnek, hasznosnak tart. Ha nem így lenne, akkor bárki kegyelel sértésnek minősíthetné azt is, hogy Tasch'er Ecdre halála után negyvennyolc órával a polgármester rrár megbízta az egyik tiszt­viselőt a főjegyzői teendők ellátásával. Ebben senki sem látott kegyeleisértést, mi sem látunk, éppen ugy nem, mint nem tartanánk kegyeletsértésnek azt, amit a polgármester most olyan erélyes hangon kegyeletsértésnek minősít. Mert hát — sajnos — az élet változatlan sebességgel fut el a legszomorúbb em­beri tragédia mellett íj. A polgármester a Délmagyarország tudósítását ezenkívül Jégből kapott ko­holmánynak" is minősíti, kissé elha­markodva, mert ha ezzel a minősítés­sel várt volna néhány óráig, tikkor be­látta volna, mint ahogyan tzóta már be is lát'a, hogy a Délmagyatország nem egészen a légből kapta azt, amit közzé adott, hanem előbb alaposan utánajárt a történteknek ésneglett mindent, amit egy komoly újságnak meg kell és meg lehet tennie. Eredeti'eg nem kívántuk a bír forrását meinevezni, de a pol­gármester erélyes nyilatkozata kikény­szeríti belőünk és kényszerhelyzetünket «ulyosbitja az is, hogy később — egy másik újság munkatársa előtt — még dokkal súlyosabban minősítette ait, amit előbb csak légből kapott koholmány­lak nevezed. El keil tehát mondanunk, hogy miként síületett meg a kérdéses cikk. Kedden délelőtt, amikor ax egész v$ros a repülő éri kataiztrófával fog­'aikozott, a polgármester Budapestről, a belügyminisztériumból felhívta hiva­'aiát és a*kor érésűit a szerencsétlen­éről. Egy óra múlva ismét megszó­lt a polgármester szobájában a tele­in. A kagylót a po'gármes eri hivatal VezetCje, dr. Pdvó Ferenc aljegyző yet e fel. a polgármester jelentkezelt ,8met. Dr. Pávó Ferenc körülbelül a ^¿tkezCket mondotta: — Méltóságos uram, a tanácsülésen szóbakerült a közkórház egyetemesüésé­nek az ügye. Most falán, hogy az igazgató-főorvos ur áldozata lett a repülőgépszerencsétlenségnek, könnyeb­ben át lehelne adni a közkórházat az egye'emnek. A Délmagyarország munkatársa vé­le'Ienül jelen volt ennél a telefonbe­szélgetésnél. Ott állt a polgármes'er szobájának nyitott ajtajában, hallotta dr. Pávó Ferenc minden szavát, azt természetesen, amit a polgármester mondott, nem hallhatta. A telefonbe­szélgetés után dr. Pávó Ferenc kijött a szobából és anélkül, hogy a Dél­magyarország munkatársa egyetlen kér­dést is intézett volna hozzá, ezeket mondotta: — A méltóságos ur azt mondja, hogy nem aktuális a kórház egyeteme­sttesének a kérdése. Beszélt Tóth Lajos államtitkárral, aki kijelentette, hogy a kultusztárca semmi körülmények között sem vállalhatja át a kórház fentartási költségeit. A Délmagyatország már ennik alap­ján is nyugodt lelkiismerettel megindít­hatta volna azt, amit megírt, de ennek alapján még nem irta meg. A szerkesz­tőség telefonon felhivla a lap buda­pesti tudósítóját és megkérte, hogy illetékes helyen érdeklődjön a kérdés után A budapes'i tudósító késS éjjel adta le azt a tudósítást, amely meg­erősítette dr. Pávó Ferenc közlését es amelynek a'apján a Déimagyarország megírta a „lédből kapott koholmány"-!. Ezek után teljes joggal fenn'arhat­n'nk a sérelmezett cikk minden betű­jét, de — nem hamarkodjuk el a dol got, mert nem tartjuk kizárfnak, sőt a polgármester nyilatkozata után több mint valószínűnek hisszük, hogy valami félreértés lehet a dologbin. A polgár­mester, amikor közöltük vele, hogy honnan kaptuk a hirt, kijelentette, hogy dr. Pávó Ferencnek kedd délben tény­leg mondotta, hogy a közkőrház egye­femesitése nem ak'uális, mert Tóth Lajos államtitkár ezidőszerint hallani sem akar a kórház fentartási kéltségei­nek átvállalásáról. §f 1 — Ds eit — mondo'ta a polgár­mester — nem most tudtam meg, ha nem hónapokkal ezelőtt, amikor utol­jára beszéltem dr. Tóth Lajossal a kórház egyetemesitésérőt. Kedden nem is jártam a kultuszminisztériumban, te­hát Tóth Lajossal nem beszélhettem. Dr. Pávó Ferenc tehát nem értette jól meg azt, amit kérdésé e a polgár­mester válaszolt. Ebből a félreértésből származható'.! aztán az a másik félre ­érils is, hogy Budapesten megerősi'et­ték a félreértett polgármesteri választ. Fővárosi ludósi'ónk érdeklődésére azt a választ kaphatta, hogy a polgármes­ter tényleg tárgyalt az államtitkárral a kérdésről, de azt nem közölték, hogy mikor, moit kedden-e, vjgy pedig há­rom hónappil ezelőtt ? Lehet, hogy a „légből kapott kohol­mánynik" ez az igaz lörténe'e, de eb­ből is feltétlenül kitűnik, hogy nem légből kapott koholmányról van szó. Az iparosnyugdijintézet megalakítása. Budapest, junius 4. Az egységes párt szociális bizottsága ma délután 1 óra­kor a képviselőház jegyzői szobájában Barthos Andor elnökletével az érdekel­tek bevonásával érlekezle et tartott az az iparosnyugdijin ézet megalakítása tárgyában. A kormány részérői dr. Fe­jér Vilmos és dr. Frttz Géza miniszteri tanácsosod veitek részt, az érdekeltek részéről Pdlfy Dániel, az IPOSi elnöke dr. Kossalka János műegyetemi tanár, a Baross Szövetség igazgatója, Huska Vilmcs nemzetgyűlési képviselő a mis­kolci, Pálfy József a szegedi iparteslü let képviseletében jelent meg. Az a vé­lemény al kult ki, hogy az iparosok nyugdíjintézetének kényszertársulás alap­ján való megalakítása egyoldalú volna. Az érek-zlet abban állapodott meg, hogy szükségesnek tart olyan törvényes intézkedést, amely valamennyi ágra ki terjedő, általánosan kötelező oggkori és munkaképtelenség esetére szóló biztosi tást mondana ki. A párt sz ciális bizott­sága ilyen értelemben fog a kormány­párt pénumának előterjesztést te ni. Tízezrek részvéte mellett temették a repülőkatasztrófa áldozatait. Hullámzó embertömegek, sorfalakban álló népek, zsúfolt u'cák, őszinte és mély részvét, szívbeli meghatottság, — ezek a külső megnyilvánulásai a ma délutáni kél temetésnek. Hamarosan nem tudjuk megmondani, mikor láttuk mását, de kétségtelen, hogy nem a katasztrófával Járó érdekesség volt az előmozdítója, megteremtője, hanem a páratlan népszerűség is. Már a délutáni félnégyes temetésen ezrivel zudult a gyászoló és résztvevő közönség a honved-csipitkóiház kör­nyékén, ahonnan vitéi Szentkirályi De­zsőt kisérték öiök nyugalomra. A ka­tonai dísszel végzeit temetésen meg­jelent a társadalom minden osztályának számos képviselője s a teljes helyőrség. Disz-szizad tisztelgett utolsót a szép­reményű, korán eltávozott vitéznek s Zéman Zoltán evingelikus lelkész mon­dott leltekig ható imái, zengő szép beszédet, könnyekre fakasztva min­denkit. A lelkész ezeket mondotta: ...Az élet nagy színpadán egymás­után lépnek kiszemelt áldozatai a halál­nak a nagy sülyesztőre és mennek a nagy éjszakába... Az élet elömlik a halál ret­tentő sulyu kezének érintésére, mint kis homokkuttyhó a paripa patkós lábai alatt. ... És mégis minden életben van va­lami szent tanitás. Minden koporsóra ir valami életszépitő igét az Ur! A mi drága halottunk életének is van egy szép, föl­emelő tanitása: élete a munkában, a kö­telességteljci'ésben folyt le, abban emész­tődött és aljban dicsőült meg... Volt egy szelíd galamb: boldogan,sza­badon, csattogó szárnyakkal szállt fent a tiszta napsugárban, mígnem egyszer le­csapott rá a fskete karvaly s éles körmei között, hulló tollakkal, véresen vonaglott, halálra gyötrődött a fehér galamb. Ez a vitéz Szentkirályi Dezső élete... Szomo­rúságunkat, e bús éjszakát ragyogja be szelíd fényével a viszontlátás reménye... Amen. A mélységesen meghaló gyászszer­tartás után megnduli a hosizu gyász menet, amely vitéz Szentkirályit végső pihe-iö heiyére kisérte. Aliz ért véget ez a gyászszertartás» kocsikon, viliamoiokon, gyalog sietett a közönség a Tisia Lajos-köru'ra a másik jeles halotthoz. Szeliden pihent selyem szemfödője alatt Boross József, sápadt volt moit mindig jókedvű, rózsás arca, — a gyászdrapériás szo­bában asszony síreg siratta kora elmú­lását. Válogatás nélkül isizonyai ennek a városnak, előkelőek és polgári ruhá­zaluak, szegények és földhöz ragadta*. A körúton alig lehetett mozogni, ujabb embertömegek hullámzottak a régiek nyomába, az ujságiróképesség itt felmondja a szolgálatot, hogy hűsé­ges képet adjon a megjelentekről. Azért csak körülbelül sorrend nélkül, próbál­juk elmondani, hogy ott voltak a kiier­jedt csalid tagjain kivQl: Aigner Károly főispán, Somogyi Szilveszter po'gármester, Temesváry Géza ny. főispán, Hamza Géza táblaelnök, az egyetem részéről Csengery János, Menyhárt Gáspár, Szandtner Pál, Bartók György, Poór Ferenc, Lőte József, továbbá Várhelyi József prépost, Muntyán István, Koós Elemér, Koós Kálmán, Orosz Pál, Fekete Ipoly, Orbán János, Wézner Ká­roly, Kiss István és Tihanyi Béla piarista atyák, Bay Bertalan, dr. Kovács József t. tiszti főorvos, Kiss Ferenc miniszteri tanácsos, Szeless József, Magay Lajos, Fluck Dezső miniszteri Utiácsou, Szojka Kálmán volt országgyűlési képviselő, Harsányi Elemér, Krausz Miklós táblabíró, Schultheisz Károly tanácsos, Meskó Zoltán és Anasievits Oszkár ezredes orvosok, Hailke Emil és Szél Pál alezredes orvosok, dr. Regdon Károly, Dra­godán Pál kotrás főnök, dr. Gerő Mór, Tólh József felsőkeresk. igazgató. Tóth Imre, Te­mesváry Józ^f, Borbély JSzsef, Gerle Jtjnő, Barcaay Károly, Kovács Zoltán. Frankó Antal, Bokor Adolf, Vajda Imre gyógyszerészek, Bagáry László, Pick Jenő, Karg György al­ezredes, Gróf Árpád, Popper Ferenc, Zo~> bory Jenő tígyéstsé'-Ai elnök, Kiss Menyhért, Széli Ákos, Peuer Egon, Kovács Ödön, Fluck Ferenc ezredes, Illés főt6;zsorvoa, di. Szlávik Péter, Papp István ármentesitó társulati igaz­gató, Török ttéla, dr. Nagy Sumu, dr. V«s Igníc, Sanuoerg Henrik, Polgár Péter, Kiss István klr. tlgyeüz, Kamocsay György, Sze­kerke Lajos, Dctlre Pál, Szendrey Jenő. Mamusich László, Schaeffer "Lajos, Paraszk,. Gyula, Grasseliy Káro'y, dr. Kosa Gáspá , Ivánkovics Imre, Czimyr Károly, Pirtei Fe­renc alezredes, Wolf Fereic, a Zsoldos csdlád Szentesről, Kun líidor, ültovay István, Faúr Kornél, HausneCRezső ezredes, dr. Tóth Mi­hály ny. tanácsnok, Wagner Gusztáv, Taróczy Mihály, Buócz Béla, Széli Gyula, Csikós Nagy József, Solymos Elemér, Rainer Emil, Réty tábornok orvos, Gergely Miklós tábor­nok, Kókay István, Rácz Andor, Back Bernát, Engel Rudolf, Kuba Vilmos alezredes, Kovács Rókus táblai tanácselnök, Bedő Mór, Eísner Manó, Rappaport Samu, Rusz Gusztáv, Ba­neth Samu, Homola Ernő, Gál Ferenc, dr. Gaál Endre, dr. Leitner Vilmos egyet, magán­tanár, Schrőtter Henrik, Rösler Tamás h. p. ü. igazgató, Szivessy Lehel, Tajti Gábor és dr. Nagy Béla minoriták, dr. Leinzinger László, Leinzinger Gyula, Vajda Manó, Witzenetz Márton, dr. Schaffer Samu, Curry Richárd, Sirchich György, Czigler Arnold, Szöllössy Ernő, Molnár József biró, Nyáry György, Mlrky Imre, dr. Tóth Béla, Csonka Ferenc, Nyilassy Sándor, Móra Ferenc, Szigyártó Al­bert, Korpássy Elemér, Kaszó Elek, Sz. Szigethy Vilmos, Vékes Bertalan, dr. Baracs Marcell, dr. Kovács Kálmán, dr. Kovács Ferenc, Szilber Dezső, Kovács Gyula őrnagy, Krámer Tamás, Palócz SénOor, Rack Lipót, Sajtos Samu, Szabó SáaSor, Baár Jenő. Mally Ferenc, Kanyó Béla, Csonka Elemér, Ujj József, Pataki Vilmos. Kopasz Antal, Gécs János őrnagy, Lévay Béla, Vass Zoltán, Vas András, dr. Temesváry Ernő, Turcsányi Imre, Tarján Pál, Thiering Oízkár, Bodnár Géza, dr. Bach Imre, Hajnal István, Schrei­ber Fülöp, Tergina Gyula, Ormos Zsigmond, Gyuritza Sándor, dr. Bereczk Péter, Bokor Pál, Gömöry Andor, Kuliffay Győző, Ber­zenczey Domokos, dr. Krausz József, dr. Ács Vilmos, Pongrácz Albert, Rainer Ferenc, Szarvady Lajos, Borbola József, vitéz Szend­rey László, Kolb Árpád, Csorba Gáspár, Székely Vilmos, vitéz Petkóczy Lajos, Bokor Miklós, Gárgyán Imre, Papp Menyhért, Schön Károly, Viola György, dr Rex Ernő, Hunyadi Vass Gergely, Nagy Gyula miniszteri o. tan., Zámbó György, Dudás Béla, dr. Vén Ferenc, dr. Klein Mór, dr. Debre Péter, dr. Falta Marcell, dr. Ziifer Alfréd, dr. Go'dschmidt György, Bagáry Kálmán, dr. Spitzer Ignác, dr. Rusz Gusztáv. Ismételjük, hogy ez a névsor távol­ról sem teljes, de a süiü sorfalak kö­zött lehetetlen volt a közeledés, nem lehetett mindenkit látni. Rengeteg volt a női résztvevő is. Az imént felsoroltaknak túlnyomó része feleségestől jelent meg, családtagjaik­kal, FelsCv.'ros öreg polgárai, kisem­berei, egyszerű asszonyok, felejteni soha nem tudó, hálás betegek, akik felváltva imádkoztak és sirtak már teg­nap óta a ravatal mellett, a virágokkal, koszorúkkal túlzsúfolt halottas szo­bában. Meg kell még emiéhezni az ifjú ge­nerációról, amely most indul reki az életnek s abban a megtisztelteiéiben részesült, bogy Boross József baráti köréh z tartozhatott, a sporttársakról, a kis Boross Józsi barátairól, a kórház, az egyetem személyzetéről, — ki tudná ezt mind felsorolni. Azért a temetés megkezdésekor pél­dás volt a rend, amit az államrendőr­ség tartolt fenn. A gyászszertartást a ház előtti téren Boross régi jó barátja, Breisach Béla kanonok végezte n?gy papi segédlettel, a Csornák Elemér vezény ete alatt álló egyházi énekkar szolgáltatta gyönyörű, összevágó énekével és gyászdalaival a kántori teendőket. A város, a törvényhatóság és az or­vosi kar nevében dr. Wolf Ferenc tiszti főorvos mondott zokogástól csukló hangon búcsúztatót, a közkórház utolsó köszöntését dr. Debre Péter tolmácsolta mélyen átérzett szavakkal. A jóbarátok, a Csón kázó Egylet, a Kaszinó mély­séges gyászát — Boross József tréfás kívánságának teljesitéseként — a leg­jobb barátok egyike, dr. Török Béla mondta fájdalmasan zengő szép sza­vakk 1. Belesirta nemcsak a maga lel­két, de mindenkiét, akinek az életében bár csak egyetlen derűs percei is jelen­tett a feledhetet en jóbarát, a klasszikus vágású jóember, a müvészlélek, aki a magas*» törekedett, de akit visszakö­vetelt magának a föld. A szép beszéd azzal az Ígérettel végződött, hogy van még lirontui szeretet 1«, ezt pedig a megemlékezésen kivDl az ittmaradt kis árvákra ruházza a felejteni sohasem tudó baráti sereg. Azután megindul! a halottas bocsi, ame'y virfgos e ^őhőz hasonlított, amelyben rizsák közfltt úszik a ko­porsó a végtelenség vizei felé. A lakás ab'akában zokogott a 82 éves nagy­mama, a sok csapást ért matróna. A TaJc»réktár-utcán át a Széchenyi­téren iis'adt a menet. Azt leheett volna hinni, hogy megállítják egy pil­lanatra a városháza előtt s megkondul tbben a pillanatban az öreg harang, íiiszen tatén mégis csak volt valakije, iiegnyugtató biztonság?, jó lelkíiame­rete, az összességnek Boross József, ha nem is gyár ott aktáíraf, — de a

Next