Délmagyarország, 1926. március (2. évfolyam, 50-74. szám)
1926-03-21 / 67. szám
2 DELMAGYARORSZAQ 1926 március 21. II német nemzetiek és kommunisták bizalmatlansági indítványa a porosz nemzetgyűlés Genf-vitáján. (Budapesti tudósítónk telefonjelentise.) Berlinből jelen tik: A porost nemzetgyűlés szombati ülésén a német nemzetiek és a kommunisták vitát provokáltak a Népszövetség genfi ülésének tárgyában és külön-külön bizalmatlansági indítványt adtak be a kormány elten. Winkler képviselő nyilatkozatot olvasott föl, amelyben megrójja a porosz kormányt, bogy nem vetette latba teljes befolyását a birodalmi kormánynál, hog? visszavonják Németország fölvételi kérvényét. A koalíciós pártok, továbbá a szociáldemokraták és a német néppárt a legélesebben állást foglal az indítvánnyal szemben és igy annak előreláthatólag nem lesz sikere. Braun miniszterelnök csak a birodalmi gyűlés keddi ülése ufán válaszol az inditványra. Omrosszakértők a „Csak valószínűség, hogy (Budapesti tudósítónktelefon/eleatése.) Rómából jelentik: Szombatona Matteotti-btinpör tárgyalásán az utolsó tanukat hallgatták ki, közöttük egy szociáldemokrata munkást, aki a szociáldemokraták magánnyomozásáról számolt be és aki elmondotta, hogy ezt a nyomozást áUandósn névtelen levelekkel zaviríák. Azután a biréság az esküdtekkel és as újságírókkal lement a törvényszék épületének udvarára, ahol megszemlélték azi az autót, amelyben Matteottil 9Hatteotti-p5v»ben. a késszurások ölték mvg.* elhurcolták. Az autóbSr és szövstburkolata le van szaggatva, hogy ne lássanak meg rajta a vérnyomok és késszurások nyomai. Azután visszamentek a terembe, ahol s biróság a többi bűnjeleket matatta msg. Végül fölolvasták az orvosi szakvéleményt, amely nem mondja msg határozottsággal a halál okát, csak mint valészlnüsigei jelzi, hogy a Matteottt holttestén talált tömeges késszurások következtében beállott elvirzis állhatott be. Gaál Endre a Képzőművészeti Társulatról, a mfivésztelepekről és a városi műtermekről. A Képzőművészeti Társulat újjáélesztéséért folytatott sajtómunkánk során érdekesnek, sőt szükségesnek tartottak megkérdezni dr. Gaál Endrét, aki több évtizedes szenátori hivataloskodása alatt igen sok tapssztalatot szerezhetett, közben sok lángoló fölbuzdulásnsk és talán ugyanannyi keserves lelohadásntk lehetett a tanúja. Azonkívül benne élt a Képzőművészeti Társulat múltjában, tudta és tud|a, mit jelentett annak működése a művészeknek, mit jelentett a városnak. Mindiárt arra az első kérdésünkre, hogy megalakitandónak tarfjs-e újból a Képiőmüvészeti Társulatot, átfutotta szavait a lelkesedés. Kedvenc témája ez — mondta —, hiszen ebben az ügyben annyi tervvel, eszmével foglalkozott már és legtöbbször cssk egr hajszál választotta ei a dolog megvalósulásától. A siker sem maradt volna el, ha cz a hajszál történetessn nem lett volna mindannyiszor hiúságból, érdekből nőtt durva választófal. Pedig a Képzőművészeti Társulatra nagy szűkség van, okvetlenül meg kell alakítani, mert a művészetnek is és a városnak is nagy szüksége van rá. És ekkor, beszédje közben felszakadtak Qaál Endre emlékezetében régtöriént esetek. Megtudtuk tőle, hogy annsk idején Szegeá volt a kezdeményezője a művészeti élet vidéki megszervezésének. Innen indult ki a müvlszielepsk, müviszházak építésinek gondolata és ezen a réven született meg a nagybányai, szolnoki és később a kecskeméti művésztelep gondolata. Néhai Stelczel Frigyes, aki mint elnök annakidején mindent elköveteti, bogy a szegedi társulst nagy, befolyásos, irányító,, segi|ő és gondozó fára na legyén a műrészeinek, kieszközölte Wltssics Qyula akkori kultus írni riszteméi, hogy szubvencióval segitse Szegedet egy művészház és művésztelep fölépítésében. A szubvenció elvben meg is aditolt, a munka megkezdődhetett volna egyidőben Nagybányával, Szolnokkal, de akkor váratlanul előlépett Erdilyi Bíla neves műépítész, a Társulat igazgatója és főlháborodással tiltakozott az akció ellen <s mert nem avatták bs, lemondott. Nagy szél kerekedett az egyesületben, mint minden ilyen esetben szokás. Stelczel levonta a konzekvenciát, szintén távozott és a művészház Legrégibb barátom. Irta: Móra Ferenc. A tavasz ugyan csak holnap veszi át az impérfumot a téltől, de én azért már vagy másfél hét óta"mindennap megnézem egy kicsit a forsythiát a Széchenyi tér posta felől való oldalán. Néha, mikor nagyon csaholnak a sarkamban a kötelességek, csak futtomban kívánok neki jóreggelt a szememmel. A villanyosról is szoktam rá mosolyogni, ma reggel szégyellem is magam a kalauz előtt, aki biztos, hogy vén szégyentelennek tartott, mert azt hitte, a művésznő bűvölt el, aki a parktükör korlátján igazgatta cipellője oldott csokrát. Pedig csak a bokrot néztem, hogy rűgyszeméből megy e már ki a téli álom. Valaki tán kinevet most ezért a romantikus pőzért, hogy egy virágos bokorral vagyok meleg barátságban, ami illendő a kecskéhez, vagy más herbivorához, de nem való az emberi társadalomnak egy józan tagjához, akinek reggeli héttől éjfél után kettőig kronométer ketyeg a szive helyén s aki késedelmi kamatokkal bár, de még eddig mindig árverés nélkül fizette meg az adóját. Ds kérlek szépen, kedves Valaki, meg tudnád te azt mondani, hogy miért természetesebb és emberhez illőbb az adófizetés, mint az elandalodás egy fűszálon, amely a nap felé ágaskodik, vagy a suhanó fecske röptén, amelynek szárnya megütötte válladat nyilalló vágy gyanánt? Ám ez csak halk ellenvetés volt, amit vissza is vonhatok, ha kortársaim véleménye inkább szegődik az adófizetés mellé, — de a forsythiával azért tovább is tartom a barátságot, mig mind a ketten ki nem korhadunk, vagy fejszét „nem fognak ránk. Mert ő az én legrégibb barátom ebben a városban, amelynek mindaketten alázatos jöitmentjei vagyunk. Huszonsokéve már annak, mikor én először jöttem ide Szegedre, kócosan, kolduskásan. Ast nem mondom, hogy éhesen, mert volt a zsebemben egy karaj juh-sajt (szégyellem a vonaton megenni), — hanem igen-igen szomjasan egy meleg szempárra a vadidegen városban, hogy a lélek bátorodását ihatnám belőle. Senkit se ismertem itt, a bronzból való öreg Dugonicsot igen, de az is ugy nézett rám, mintha a fejemhez akarná vágni az érc-bibliát, — pedig még akkor igazán nem csináltam semmi rosszat, csak lehajtott fejjel kerestem, hogy az Isten hova tette le az én kenyeremet és mindenütt hiába kerestem. 0, es nagy keserűség volt, sohse felejtem el és azt is tudom, hogy nagyon mérges vers sustorgott akkor a lelkemben. Wiassics Gyulának akartam adresszálni, aki nem akart ide segédtanárnak kinevezni, az Isten áldja meg érte, mert nem volt magamnál egyéb protektorom. Már csak ugy homályosan rémlik, milyen jó érzés is az tulajdonképpen, mikor az ember haragszik s a haragos vers refrénje („Van e még eladó kegyelem?") olykor ma is megüti még a szivem oldalát, — de persze már nincs érce a hasadt harangnak. Nem tudom, hány strófa lett volna a vers, de húszon alul nem igen adtam volna, ahogy husz éves magamra emlékszem. Szerencsére idejében ideértem a tetthelyre, a posta elé és lobbot vetett bennem az öröm: — Nini, forsythia! Azt hiszem, ez volt az egyetlen hangos magánbeszédem az életben és talán ezért is szégyenieni illenék magamat. Olyan együgyűeknek kellene lennetek, felebarátaim, mint én voltam akkor, hogy megérthetnétek szivem akkori örömét, ahogy megláttam a kis sárga japán bokrot, amelynek mását előtte való nap még a pesti füvészkertben simogattam, diákéveim egyetlen örömtermő szigetén. — Hát itt vagy, te is itt vagy? — mondogattam neki boldog megbékéitséggel és nem voltam többé idegen az idegen városban. Nagy sokadalom nyüzsgött körülöttem (hetivásáros szombati nap dele volt) és szerettem volna elkurjongatni ügye i két viszálykod* tábor közölt elmerült. Azóta mindenütt kivirágzott ez az eszme, de Szeged lemaradt. Dr. Lázár Qyörgy még tehetett volna valamit, még megmenthette volna a kidolgozott kész terveket, de látta, bog? Nagybányán sok a baj, tehát nem törődött tovább a dologgal. Holott, ba a művésztelepet és mü«éssházat megvalósítja, maradandóbban megörökíthette volna a ne rét, mint aszal a néhány szoborral, amelyek között nem egynek igen kicúay művészi értéke van. Az érdekes és mint látható, nem eléggé termékeny múltnál azonban fonfosabb a jelen, amikor talán mindazt, amit kicsinyesség elmulasztott, egy jobb belátás még helyrehozhatja. Qaál Endre örömmel áll az eszme rendelkezésére. Érdekes azonban, amit itt mindjárt elöljárójában mond. Meglepetéssel olvasta, bogy készülőben van valami akció, amelyre nem kapoli meghívást, holott sok mindenben kezére játszhatna a társulatnak. A legfőbb teendő természetesen, véleménye szerint, az volna, hogy a művészek munkáját értékesítsék, hogy ne kelljen nekik ügynökök uzsorájában megrövidülniük ; ezért a legfontosabb az állandó kiállítást terem megszerzése. Qaál terve szerint a Stefánia sétány gyerekjátszóterén lehetne építeni a művészilázat, kiállítási csarnokkal és műtermekkel, anélkül, hogy a park képe megváltozna. Ez körülbelül olyan megoldás lenne, mint aminő Bécsben van a Síadt-parkban. Mindeneseire nagyon szép terv és talán Qaál Endre is ugy gondolta, hogy a ház a városé lenne, de gondozását, vezetését a társulatnak kellene átvenni. Átmenetileg különféle építési terveket ajánl. A Jókai uccában kiépül a belvárosi elemi. A tornatermet az uccáig ki lehetne hozni és ugy megépíteni, hogy az egyszersmint kiállításokra ts alkalmas legyen. Arra a kérdésre, hogy nem lehetne-e az épülő uj városi bérpalota tetején kiállítási helyiségei építeni, hiszen csak valamivel kellene fölmagasitani a házat és g^rsabb eljárással segiteae a kiállítási terem és esetleg a műtermek kérdését). Qaál kijelentette, hogy ez nem ütközik nehéisigbe. Ezzel a város a maga részéről is szeretettel nyújtaná karjait az első gyereklépésekben bukdácsoló egyesületnek, ahogy a múltban is tette, Lengyel Vilma. Legújabb ö87 női szalmakalapok megérkeztek, 8O.000 koronától kaphatók. Átalakításokat a legújabb formákban gyorsan készítek. ROZICSKH, Iskolai ucca 31. sz. magam, hogy hej, ti emberek, tiközűletek egy se tudja a nevét ennek a virágnak, de én tudom l Most már, ahogy meggázoltan és kicsépelten heverek az alázatosság szérűjén, magam is bolondnak tartom egy kicsit azt a fiatalt, aki büszke volt rá, hogy tud egy virágnevet, amit nem tudnak körülötte a vásározó csizmadiák, fésűsök, kalaposok, nem tudnak a ievélhordók és a végrehajtók, sőt egész bizonyosan nem tud a tankerü leti főigazgató se. De akkor milyen erőt adott ez nekem! Nem szégyeitem megenni a sajtot az ucca közepén és nem szégyeitem bekopogtatni a Bástya uccsí műhelybe, ahol Békefí Antal, az ezüsthajú öreg mester komoran szabta az újságot, szétporciózván a munkát legényeinek és inasainak. — Mit tud ? — tolta föl a homlokára a pápaszemet, hogy jobban lásson. — Mit látott meg először Szegeden? — A... a forsythiát, — dadogtam elvörösödve. — Ki az ördög az ? — Az a sárgái virágú bokor a posta előtt. — Hát akkor irja mag azt. Hát megírtam azt. Danaé cimet adtam neki, mert igen fiatal voltam és ilyennek képzeltem Danaé aranyé sőjét. A szerkesz őnek tetszett a dolgozat Csak a elmével nem volt kibékülve. — Danaé ? Ez nem cim, barátom. Tanulja meg, hogy a címnek mindig érdekesnek kell lenni Olyannak, ami megfogja az olvasót, mint méz a legyet. I j t csak: Nagy forsythia virágzás városunkban. ... Persze, többet nem lesz nagy forsythiavirágzás városunkban. Te is megöregedtél, drága bokrom, én belőlem is kiszikkadt a lira. (No hiszen a sajt i3 elfogyott.) Maholnap minden elváltozik körülöttünk s megint idegenek leszünk mindaketten az uj világban. D: legalább mi ketters ^sszeíaríuak, mig vagyunk 3 elsurranván íiiellett^d, minden reggel b2nyújtom hozzád a kezemet t megsimogatom ringó gallyadat
