Délmagyarország, 1927. augusztus (3. évfolyam, 175-198. szám)

1927-08-17 / 187. szám

DÉLMAGYABOBSZIG jíbMiI рёж а ШтЬШ titkár és a lapsierктжМ ШШ A felréság elrenüeBe a bizonyítási a Шг0д fconira ОТеавегЩдуЬеп. (A Déimagyárurszag munkatársától) enner Sándor birlapirö és Görög Sándor szin­¡ú titkár- körött hónapok óta feszült volt a ví­-ny. Wenner tíeín jő szemmel nézte Görög • Vári működését ¿3 ezt a véleményét súlyosan rtö jelzők kíséretében közölte Fodor Jenő iroxi tanácsiakkal, a simítás intendánsával. Fo­or tanacwjok először nem tulajdonított nagyobb ontosságot a dolognak, de később, amitor Weauer jból megismételte sártö kifejezéseit. fefcíúliíotía végül iá.Görög durva becsületsértésért '•^perelte Wenner Sándort, Kedden tárgyalta az ügyet'-ít sregedi járásbíróságon dr. Gaál István járásbiró; Wenner Sándort dr. Hunyadi Vass Gergely védte, a fomagán vádlót dr, Btzrger Béla képviselte, Wenncf terjedelmes előterjesztésben kérte « valódiság bizonyítását és ennek keretében sok­*tor mellékvágányra terelte az ügyet. Közérdek elmén kérte a valődiság bizonyítását Wenner, tnert szerinte Görög működése a közérdeket sér­Gtetfc, nevezetesen okmányt hamisított. Wenner Sándor ezt a megállapítását arra alapította, hogy irörög résztvett azoknak aa okiratoknak a kiállí­íásábac, amelyek azt bizonyítják, hogy a színészek troegkapíáli Andor Zsigmondtól fizetésüket, holott ss neai áll. Wenner kérte beszerezni Andor Zsig­•racad kényszeregyezségi és csődügyének iraUiif, a koncesszió kérvény iratait, azonkívül egész sor 'ÉBBOs Igy Vass Mihály, Falus István, Farkas Mi­Öály5 Scultéty Sándor, Csikós József, Saliay Géza, ¡Stefla Gyula, Oláh Ferenc, Herczeg Vifrnos, Uti "trizeUa,. Egyed Lenke kihallgatásai kérte* Dr. Burger Béía,'a főmaganvádlő Görög Sán­dor képviselője előadta, hogy Wenaer régóta ha­ragos viszonyban van Göröggel, akit súlyosan sértő kifejezésekkel illetett a hatóságok előtt, anélkül, hogy konkretizálta volna vádjait Ez esetben nem. ellenzi & valódiság bizonyítását, ds ha csak sérteni akart, ugy azt feltétlenül eiienzi. A szóban forgó' iratok tartalma igenis való, hiszen Görög könyveket egyáltalában nem vezetett Hallgassák ki tanukul, Andor Zsigmondot Ancka* Zsigmondnét, Jászay Böskét, Scarry Margtot, He­gedűs Bösfiét, Kurnsa Margitot, Ssabó Samut, Nagy Gyulát Fodor Jenő • város! • tanácsnokot hallgatta tí ezután a bíróság. Fodor tanácsnok elmondott«, hogy Wenner Görög Sándorra a sértő kifejezést »lőtte több ízben használta és ezért utasította Görögöt, hogy tisztázza a dolgot* Görög Sándor: Wenner "egy alkalommal ki­jelentette, hogy elsöpri ezt a rezsimet, mert Baróthyt nem szerződtették« — N«m törődöm erkölcsökkel — mondotta Weu­ner —• és családokkal, da Baróthyt szerződtetni kell és igy érlelődött meg Wenner Sándorban, hogy ellenem megindítsa a hajszát Fon y ó József ezután azt vallotta, hogy Wen­ner ő előtte is használt abban aa időben tiéríő kifejezéseket, de Görög Sándor aevét nem emlí­tett^ A birőság ezután helyt adott u hiaowyitaauak és elrendelte az iratok, beszerzését, a tanuk ki­hallgatását. Az ellenbizonyításról csak a foganato­sítandó tanúvallomások után dönt, A tárgyalást ezzel elnapolták* HZreXc mtlfr/if Szerda. Hőm. kath. Jácint hv. Pro­ЖрММЯ/ Л f «táns. Anasztáz Nap kél 4 óra &7 perckor, nyugszik 19 óra 11 perckor, A Semogyi-könyvíár és városi шишш uyárí sz»»!gá!ata. A Somogyi-könyvtár olvasóterme ju­3ius és aagusztus hónapban délelőtt 10 éa 12 óra között лай nyitV3. A muzeumi tárak ugyan­kkkor, vasár-: lüs ünnepnapokon 10-től l-ig. Az Eg^etems Könyvtár uyárl szolgálata. Ju­líus 1-től augusztus líi-ig: Az Olvasóterem nyitva takarítás miatt as Olvasóterem egész nap zárva marad;' könyvkötcsönzés hetenkint kétszer, keddeu és pénteken fi—12 óráig. Szegeden a gyógyszertárak közül szolgálatot tar­tanak: Gerle Jenő, Klauzál-tér 3. (Tel. 359.) Ger­.••eJv Jenő, Kossuth Lajos-sugárut Sí. (Tel.62.) I)r! Lobi Imre, Gizella-tér 5. (Tel. 819.) Mold­ván? Lajos,' Újszeged. (Tel. 816.) Nyilassy Ágoston, Sziliöri-fiugai'ut ÍJ. A Oéjiaagyorország bécsi szerkesztősége: Wien, TI',, Tatóirsfraísa 7. (Wr. Auslandskorrespondenz}, 'ieleíőo; '40—3-TS2. Bécsi kiadóhivatal, olvasó­terem és hirdetési képviselet Ausztria részére: Wjejj, I., Wildpretmarkt 1, (ÖSterr. Aozetgen A.-G.) Telefoni' Serié 62-5—93. — Iíüvö> M®« A MeteoroIogiai Intézet jelen­tése; H.azánkbau a Dunántúl voltak nagyobb, 10— "20 mm-t méghájadó csők. A hőmérséklet tegnap közel normális' volt Jóslat: Változékony, igen hű­vös ;idí>í helyenként esővel, később taláu meg­clénk'iló tzetekkel. Be|«i»ttjak a SzabaŰság-íeret.^ Aa Alsóvárosi .Kepkör egy .beadványában ait javasolta, hogy « város fásitsa be u poros és kövezetlen Szabad­ság-teret, "A tanács kiadja a javaslatot végre­hajtás végett a városi l'ökertésznek. A vaiíiisaürti ül Í2ÍBIŰ cégsi} kspbatók Kiss веса Z — Szent István napi uáptí anepély Sza^taazeit. A Szaiyinazi Katolikus Egyházközség épitési költ­ségeinek fedezésére Szent István napján a szaty­raazi népligelben népünnepélyt rendez Virág Visee plébános vezetése'mellett A népünnepélyen lesz magyar csárda, bazár, balatoni halászat, sze­rencsekerék, bábjáték, kcmi'elü csata stb. Az ün­nepélyen szegedi cigányzenekarok és a vasutas­zenekar szolgáltatják a ze^ét Az árasok cs mutat­ványosok csak az egyházközség előzetes hozzá­járulásárai jelenhetnek meg a bucsun. A ren­dezőség fejkéri. az összes szaiymazi ny.?ralőkat és birtokosokat, hogy a népünnepély érdekében tartandó megbeszélé-sre csütörtökön délután 5 óra­kor a szaíymazi Báló-félé vendéglőben jslenje­uek meg. x Orvosi Iiir. Dr. Erdélyi Jenő. közkórházi rcnclclő-főorvos két heti szabadságra utazott, Ren­delését szeptemb-гг 1-én kezdi meg. Dr. Vén Ferenc borgyógyasz-urologus rendelését megkezdte. Szeged, F«kelms-ncca 15. Th 23 — A város mégsem vásárol múmiát. A város ismeretes mumjavásárláss, (¡mely nagy feltűnést keltett, mégsem történik meg. A varos tanácsa ugyanis в polgármester indítványára a vétel mel­lett foglalt állást, azonban a 'muzeam tiltako­zott a feleslegesnek talált vétel ellen. A muzenm vezetőség« álláspontja szerint a muzeumnak nin­csen szüksége ilyen múmiára. A hétfői tanács­ülésen a polgármester erre mégegyszer elővette a muinia ügyét és agy döntött hogy régebben ho­zott határozatát megváltoztatja és a múmiát a hozzácsatolt őskrokodilussal egj-ütt uem veszi meg, xA legdrágább fiIin.A»Nagy szüret? (What Price Glory'j cimü világsikert elért hatalmas F«sx-film­hez kb. 526.000 negatív filmet haszalítak fel és mintegy 50ú0 ember foglalkozott аз építéssel, a kosztümök késdicsével és .egyéb anyagok feldol­gozásával. A film felvételei 7 hónapig készültek és összköltségei 1JOO.QOQ -dollárra rúgtak. A sjíagy csűrei« Eudapest tét Isgsafyobb premiér ezia­házában, az Üfábaa és> a Ccrvialac jeieni!; míg sseptembíi? S-in4 Vér-, Wt* és Megbafosok a természetes »Ferenc József* keserűmet igen jő ered« ménnyel Iiasználják. Az orvosi tudomány leg. jelentékenyebb elméi írják, hogy a Ferenc József TÍZ hatásával minden tekintetbe», meg vatmak elégedve. Kapható gyógyszertárakba», drogériákban és fSszeruzietekben. — Automata esmélymérlegekst affiíaaab fe! se вееакав, A Mag5'ar Automata. Gyár kérvéeyi in­tézett a városhoz, amelybeu tejeleatí, hogy auto­mata bzeméljmérlegeket akar felállitanx a főposta előtt, a Dugonics-téren, Gizella-téren és Újszege­den. Miután a rendőrség nem kifogásolja, a tanács 120 pengő köztérhasználati díj lefizetése еУеаеЬев engedélyezi а mérlegek felállítását x RtoWwiíklet bármely célra vidéken Is készít-• Pathé filmlaboratórium Budapest, IV., Ferenc 3o­zsef rakpart 26, sz. Telefon József 35B-78. — Wiadischgraetz a Lakaes-ífiráébeű, Bada­pCstrS! jelentik: Orvosi vélemény ' szerint Wy;. dischgraeta Lajos hercegnéi в további gyógyulj legfontosabb feltételé az, hogy gyógyfürdőket ve« Siessen. Orvosai tanácsára a LUkács-fürdő^s fceí. lett mennie, Erre az ügyészség megadta neki azt engedéljt. A beteget a mult héten át; is; szálif. tották a Lukács-fürdőbe, x Baeezua-, tenor-, alt. és síopránfaangu, zent} tudása férfi és uői énekeseket felvess а szegedi zsidó hitközség. Jelentkezni lehet augusztus 21-ig a hitközségi irodában (Margit-ucca 20. I.); S97 — A mentők krónikája. A mentőknek á nagy­szabású dalosünuepségen semmi dolguk nem akadt, vasárnap azonban két helyre is' kihivták őket Vasárnap éjszakáján Szietler Lajos- 25 éves tisztviselő a felsőkereskedelmi iskolánál olyan sze­rencsétlenül esett bele a még miudig ott tátongó szakadékba, hogy súlyos Iágyékzuzódást szenvedett.. A kórházba vitték* A vaspalya-uccábau egy 6'i éves öregasszony, Schülhof Teréz szegényházi ápolt öngyilkossági szándékból n kútba ugrott. Kimentették, u mentők a körházba «szállították; s Nagyszsbásu lesz a vas- és reklámtááüUsas. Teljesen készen várja a f, hó 18-án megnyíló Vas-, Gép- és Háztartási Ipari Kiállítás, valamin! ог I. NemzeÖtözi Reklám Kiállítás а közönségét Az ország minden részében és a külföldön is óriási érdeklődés mutatkozik a kiállítás iránt' Előre­látható, hogy ez a két kiállítás nagy . gazdasági esemény lesz és a közönségnek is rendkívüli Iát* ványossággal szolgál, miután a vas- és • gépipari részben az összes vezető vasipari vállalatok részt­vesznek, grandiózus csoportokkal, a reklám-rész pedig gazdag, színes látványosság. A kiállitásra vasúti és hajó utazási kedvezmény szerezhető be* A külföldiek részére pedig vizumkedveztnény is, A kiállítás miudeu elképzelhető módon kedves a. látogató közönségnek, ingyen ad; egy 2ЭД0 pen­gőről szőlő közlekedési balesetbiztosítási kötvényt Nagy ajándékozás is lesz а У állításon.- Két szoba berendezési és más értékes tárgyakat ajándékoa a közönségnek a kiállítás vezetősége. • A kiállí­tás augusztus hő 18-tól szeptember hó la-ig tart igy éppeji a legkedvezőbb utazási idénybe esik bele és a lő város szépségeinek megtekintésével kellemesen köthető össze a kiállítás látogatása« A kiállítási iroda Városligeti Iparcsarnok, késs­béggel ad miudeu irányban felvilágosítást, s Száraz tűzifa éa a legjobb porosz szén hás­hoz szállítva kapható minden meanyiségben Sze-t uesi Ferenc telepén, a Damjamu. ч-сл vegén. Va­gontétclekncl előnyös feltételek cs árkedvezmény­— Vawillás bosszú. Orosházáról jelentik: Frank Bálint magyarbánhegyesi gazdálkodó а napokban egyik ulbalmazottjával, Varga András '26' éves mun­kással valami régebbi ügyből kifolyólag össze­veszett és ot összeszidta. Varga bosszút forralt és amikor gazdája elfordult, vasvillával hátairól & fejére sújtott, aztán a. felbukó emberbe bele iá szarta a vásvillát. Frank аз utolsó pillanatban ösztönszerűleg megmozdult és igy. szerencsére a vasvilla szúrása csak a combján érte. Súlyos sérülésével a gyulai kórházba szállították. А те» réuylő munkás" ellen pedig • a csendőrség meg* iaditotta a vizsgálatot x Varrógépjavitásebt szakszerűen, gyorsan m olcsón eszközöl a Singer varrógép részvénytársa» ság, Szeged, Kárász ucca 1. sz. а KEBÉKPAB PHAf F varíéflép, gyermeliteocsl részletfizeiésro

Next

/
Oldalképek
Tartalom