Délmagyarország, 1927. október (3. évfolyam, 224-249. szám)

1927-10-29 / 248. szám

13S7 OictöDer 29. liEiajiACí'. 'iííOfiSZAbr 5 Bécsi KoKss Kizárólagos If ^Iati.^I/SVI TLr Telefon Képviselete ^^ c J1 MM, M&. Négyszázmilliós kártérítési pör a Csónakázó Egyesület regattaházának eisülyedése miatt. Délmagyarország munkatársától) Karácsonykor mult egy éve, hogy a Boszorkány­sziget melett llévő téli kikötőben — mint még amiékezetes — elsülyedt a Szegedi Csónakázó Egyesület csónakháza. Ezen a télen, mint emléke­zetes, szokatlanul nagy áradás volt a Tiszán. Ka­rácsony előtt néhány nappal erős jégzajlás in­dult meg, hatalmas jégtáblák torlódtak össze a partokon és karácsony estéjén behatoltak a téli kikötőbe, ahol többek között a csónakház és a Milkő-féle fatelep tutajai is teleltek. A jégtáblák erősen megrongálták a csónakház amúgy is gyönge állapotban lévő pontonjait, amelyek nagy­része léket kapott és ennek következtében a csó­nakház sülyedni kezdett. A bajt azonnal észrevették, de a csónakházat már nem menthették meg. Az egyesület arra kérte a Milkó-céget, hogy vontassa el a tutajokat, de az a jégzajlás idején szinte keresztülvihetetlen volt karácsonykor, amikor megfelelő emberek sem ál­lottak rendelkezésre. így aztán elsülyedt a csónak­ház, csak a faanyag egy részét tudták megmen­teni. A Csónakázó Egyesület ennek következté­ben uj csónakházat szerzett be, a régi megmen­tett anyagából pedig a Szegedi Torna Egylet építette fel a maga csónakházát. A Csónakázó Egyesület a csónakház eisülyedése miatt négyszázmillió koronás kártérítési pört indí­tott a Milkó-cég ellen azon az alapon, hogy a kár azért következett be, mert a cég nem vontatta el a sülyedő csónakház mellől a tutajokati A törvényszék triár többször tárgyalta ezt az ügyet, pénteken isinét tárgyalást tartott dr. Kele­men László törvényszéki biró. A tárgyalás iránt igen nagy érdeklődés nyilvánult meg, megjelentek a tárgyalóteremben a SzCsE tagjai. A lörvénv­széki biró harminchét tanút és több szakértőt hallgatott ki, akik különböző vallomást teltek. A tanúkihallgatások után a törvényszéki biró elna­polta a tárgyalást. A legközelebbi tárgyaláson már a pörbeszédekre kerül a sor és a biró való­színűleg ítéletet is hirdet, amelyet az érdekcltek nagy érdeklődéssel várnak Im WMW IWWIWlWWWWJlW A szegedi mélykút vize Földgázzá! világítanak a méíyfeuffurásnál. 'A üélmayyarorszáy munkatársától.) A Szegedi vegykísérleti állomás végre elkészült a mélykút vizének vegyelemzésével és annak eredményét már közölte a város mérnöki hi­vatalával. Ez az eredmény, bár véglegesnek nem tekinthető, már is messze túlhaladja a várakozásokat. Á mélykút vizében a vegykísér­let, illetve a vegyelemzés alkalmával olyan nagymennyiségű és gyógyhatású ás vám i anya­got találtak, amely a vizet elsőrendű gyógy­vízzé teszi. Az analízis eredménye azért nem tekinthető véglegesnek, mert a mintául vett viz sem volt tisztán a mélykút vize. A kút­fúrás alkalmával ugyanis nagymennyiségű öb­lilőviz nyomulhatott a melegviz rétegébe, ame­lyet kívülről szivattyúztak a kútba és amely ft fur öcsök örüli rétegeket alaposan lehűtötte és a réteg vizével is összekeveredett. így a meleg­viz felbuggyanása alkalmával nem jöhetett éredeti melegségében és összetételében a íöld­szinére a mélykút vize. A vegykisérleli állomás pedig ebből a kevert és lehűlt vízből vette az ftnaliz.ált mintát. Az analízis eredménye szerint a mintául vett viz minden egyes literjében 0.9 gram szilárd anyagot találtak, amelyhek igen tekintélyes része tiszta nátrium hydroearbonal, a viznek tehát enyhe has­hajtó hatása van és gyomorsavtultengés gyó­gyítására valószínűleg alkalmas lesz megfe­lelő formában. Megállapította a vegvklsérleti állomás azt is, hogy a i ízben abnormálisan sok vas is van, ami szintéti a viz gyógyhalását növeli. A viz lugossági keménysége a vegyclemzési képlet szerint tizenkét és fél fok, amit a szakértők szintén nagyszerű eredménynek tartanak. A mérnöki hivatal a mélykút vizét néhány Bőrkezíyük, bokavédőik, ernyők, boíernyöh legolcsóbbak „7 Sióüsi Péternél KtJlcscy-ucca 5. /ddort Rlrátiya* hétfőn ^ w.bn <> lior^őfean. hét múlva, amikor már tisztán jön fel a kútból, újra vegyeleniezteü és meg van győ­ződve arról, hogy az eredmény lényegesen kedvezőbb lesz. A 941 méternyi mélységben lévő vizrétegbe, mint ismeretes, vasárnap he­lyezték cl a végleges szűrőt ás ugyanakkor megkezdték a furószár felvonását. Azóta a viz állandóan ömlött a kittből és hőfoka is emelke­dett, ugy, hogy pénteken délelőtt már elérte a fúrás színhelyén levő aknában az ötven fo­kot, felül pedig negyvennyolc és lel i'ok volt, tehát öt és fél fokkal melegebb, mint az első alkalommal. A viz hőfoka azonban még to­vább emelkedik olyan arányban, amilyen arányban a kiömlő viz átmelegíti a csövek körüli rétegeket. A furószár felvonásával pén­teken el is készültek, de akkor kiderült, hogy ,az alsó szűrő egyrészc megtelhetett útköz­ben homokkal, igy kitisztítása vált szüksé­gessé, ezért a furöszárat ismét lebocsájtották. A mélykút a szűrő kitisztítása és a i'uró­csövek eltávolítása után valószínűleg percen­kint körülbelül kétezer liter forróvizet fog adni, most nem egészen ezer liter vizet ad, aminek az az oka, hogy a cső belsejének a furószár legalább négyötöd részét elzárja. A mélykút egyébként állandó csodája az arrajáróknak. Szinte éjjel-nappal hatalmas tö­meg áll a kerítés körül cs nézi a munkások mesterkedéseit. A csalornanyilás felé folyó gőzölgő vízből pedig egész gyerekse­reg meritget lábosokkal, kannákkal és hordja haza a gyógyvize!. A legérdekesebb itjság még aí is, hogy a mélykút jurás színhelyén földgázzal eilágilanuk. A földgázt a kútból kiömlő íofróvizből fogják fel igen elmés, de egészen primitív módon. A viz cgv szélesebb hordóba ömlik. A hordó fölé felborított pléfazekat erősítettek, amely összegyűjti a vízből felbugyborékoló gáz egy­f észéi. A fflzék lenekén lukat fttrlak, abba gummíjuívot erősítettek és a gázt azzal voec­Oy.kVjer 'J9, 30-én, szorobalan és vasárnap r n világhírű illuzionista, varázsló és társulatának vendvg­| játéka. Műsorukon a tilokzslos és misztikus mutaiványolf, az óbténdok és tsa'óáésflk világt cs s«hn nem lálnlt Nacrohb mint U F "B R 5 N I. 66. tik egy Auer-égőhöz, amely jakitó fénnysl ég. Az égő természetesen nem tudja elhasználni még azt a kevés gázt sem. amit ilyen primitív módon fognak föl a vízből, a felesleges gáz nagy buborékokban ömlik ki a fazék alól és oszlik cl a levegőben. A szakértők véle­ménye szerint a kútból olyan nagymennyiségű föld­gáz tör fel, amely a gőzfürdő üzemé­ben nagyszerűen érvényesíthető lesz akár vVágitásra, akár gőzfejlesztésre, esetleg mind a kettőre. — A házikezeléses városi yázgyár — mulat­ja be a mestermüvet Koesárdv Béla íőgépész nagy büszkeséggel. A meleg vizet egyelőre csak az ingy npub­likum élvezheti. A viz ugyanis mély beton­medencékben gyűlik össze, amelyben éjsza­kánkint a kávéházakból, vendéglőkből sza­baduló muzsikus cigánvok lubickolnak. I! nagyérdemű Sílzönség figyelmébe ajásijtrk, nosv irt Kemény gallér, 1-a minőség divat fazonokban . . . . P. 1'— Férfi ing kiváló anyagból . „ 8"— Férfi rövid nadrág zefirből . „ 2'10 Férfi köper hosszú nadrág . „ 3'80, 5'— Önköiő nyakkendő, gyönyörű választék f'M, 2'2Q Divat fiór soknik 120,110,2*10 Férfi sportharisnya 2"80 Bokavédő, bőrszegélyes . . „ 3"— Nappa fétfi keztyü, pécsi . . „ 8"— Nappa keztyü, bélelt. * . . „ S'SO Férfi szarvasbőrkezfyü . . . „ 12"— Gyapjú Pullower divat min­tákban . „ 15, 17. 24 — Női és férfi divöikeziyük . . „ F-, 3"20 N6í mousiin harl=n 270 Dtoa! satyeiRSái 'flas vé­lasitáktian 2*09 Divat firW kafagek, seiyaai béléssel I SriiMZitM és K&&m saret Oa.i^'s k hvz&c i y vasár- ós ünnepnap 'ó, á. i ü órakor h3szerzés0 fcteatos alapszó, csak ^p régi szolid cégiré! vásárolunk ^ 128 ^ Köxveílen be&oxtiial Ilus válaszíélc ^ S s s x e s minöségelíücn Flxeíési feSunyíféseíc ^ G-yákrí siőny egekben Hl<gaSravlM*bes» eüsmert ssony^gáru&astt »K,Jsz um 12. SZAM J Alapítási év 1&S7.

Next

/
Oldalképek
Tartalom