Délmagyarország, 1927. november (3. évfolyam, 250-274. szám)

1927-11-12 / 259. szám

Ifi Í)ÉLMA€ "ÍRORSZÁG 1927 november II. HARRY UEDTKE u! He 24 Ara egy asszony életéből íft, Belvárosiban. Városi szabályrendelet Uészul a tüdővéss elleni KUxdelemröl. „Staiárlálls bírságolás" ax uccán a sxemcielőlcrc és a KSpkSMkK. (A Délmagyarország munkatársától) n. tüdővész elleni küzdelemnek Szegeden — mint köztudomású — egyik legenergikusabb harcosa dr. Regdon Károly törvényhatósági bizottsági tag. Egyetlen alkalmat sem mulaszt el, hogy meg ne sürgetné szóban, vagy Írásban a tüdővész elleni küzdelemben nélkülözhetetlennek vélt egészségügyi intézkedéseket. Minden évben felszólal néhányszor a város parlamentjében, a jövő generáció testi épsége érdekében tiltakozik a szabadabb levegőjű körterek és játszóterek elherdálása ellen, köve­id i a fokozottabb köztisztaságot és annak intéz­ményes biztosítását. Beszédeit rendszerint nagy helyesléssel fogadják minden oldalon, de aztán — inog is feledkezik mindenki róluk egészen a leg­közelebbi felszólalásáig. Az pedig egészen természetes, nogy a sok életre­való és indokolt javaslat között akad néhány olyan is, amely első pillanatban kicsinyesnek, eíeelegesnek, esetleg komikusnak látszik. így ke­zelték. így tekintették dr. Regdon Károlynak pél­dául azt az indítványát is, amely az uccaí köpködés megszüntetését célozta és amelyben azt kívánta, hogy a város szereltessen fel a nagyobb forgalmu uccákban nyilvános és higiénikus köpőcsészéket. Hogy azért formája legyen a dolognak, ezt az in­dítványt is visszakérte magának a tanács, majd s kiadta egy vegyes bizottságnak véleményezés vé- j gett. Ez a bizottság tegnap délután ült össze dr. j Pálfy József tanácsnok elnökletével. Az értekez- » leten résztvett a tiszti főorvos, a főszámvevő, a I mérnöki hivatal vezetője és a törvényhatósági bizottság két tagja. A bizottság megállapította, hogy dr. Regdon Károly indítványa bármennyire is helyesnek látszik, technikai okok mtatt keresztül­vtbefeOen. A nyilvános köpőcsészéket ugyanis csak vízöblítéses rendszerrel lehetne felszerelni, hogy firtdíti céljukat szolgálják, különben csak a baci­lusokat gyűjtenék és terjesztenék, igy azonban nem oldható meg a kérdés. De a bizottságnak esztétikai szempontból is kifogása volt a nyilvá­nos köpőcsészék felszerelése ellen. Dr. Pálfy József tanácsnok az indítvány letár­gyalása és elintézése után bejelentette a bizott­ságnak, hogy rövidesen elkészül a tüdővész elleni védekezés szabályrendeletét. Ez a szabályrendelet büntetendő kihágássá minősíti mindazt a nevelet fensége!, amely alkalmas a gyilkos kór terjeszté­sére. ax uccán való köpködés® és a szemetelést Is. A szabályrendelet lakhatatlannak fogja nyilvání­tani az egészségtelen, nedves, pincelakásokat, gon­doskodik a meglévő szabad terek és gyermek­játszóterek megóvásáról és szaporításáról, intéz­kedni fog a tüdőbajos betegek megfelelő elkülöní­téséről. Pálfy tanácsnok — mint a Déimagyar­ország munkatársának elmondotta, — olyasféle rendszabályokra gondol, mint amelyek a nagy külföldi világvárosok egészségügyi rendjét bizto­sítják. Berlinben például a rendőr statáriallter megbírságolja azt. aki az uccán szemetel, vagy köpköd. Ez a szigoraság talán rendre szoktatja és modern városi polgársággá neveli ki a szemeli népet is. Pálfy József szabályrendelet-tervezetét bizonyá­ra mindenki örömmel üdvözli, aki törődik vala­mit a város közegészségügyeivel, mert ez a sza­bályrendelet régóta érezhető hiányt fog pótolni. Sajnos, azonban a szabályrendelet nem elegendő a küzdelem sikerének biztosításához. Mindaddig, amíg a város hatósága megfelelő számú egészséges kislakást nem teremt, hiábavaló a nedves pince, lakások lakhatatlanná való nyilvánítása, mert a pinceoduk lakót a szabad ég alá nem költözhetnek. A tüdővész elleni küzdelem frontjának ezt a szár­nyát azonban Pálfy tanácsnok egymagában nem építheti ki. Hirek XIX2. Szombat. Róm, katb. Márt. p. vt. Protestáns Jónás. Nap kél 6 óra S> perckor, nyugszik 16 óra 29 perckor. A Somogyi-könyvtár nyitva délelőtt 10—l-ig, dél­után 4—7-ig. A muzeum nyitva mindennap délelőtt 10—l-ig. Egyetemi Könyvtár (központi egyetem I. eme­let) nyitva d. e. 8—l-ig, d. u. 3—7-ig. Szegeden a gyógyszertárak közül szolgalatot tar­tanak: Gerle Jenő, Klauzál-tér 3. (Tel. 359.) Ger­gelv Jenő, Kossuth Lajos-sugárut 31. (TeL 62.) Ur Lőbl ' Imre, Gizella-tér 5. (Tel. 819.) Mold­vánv Lajos, Újszeged. (Tel. 816.") Nyilassy Ágoston, Szilién.sugárut 11. A Déimagyarország bécsi szerkesztősége: Wien, II.. jaijorstras.se 7. (Wr. Auslandskorrespondenz), Telefon: 10—3—22. Bécsi kiadóhivatal, olvasó terem és hirdetési képviselet Ausztria részére Wien, I., Wildpretmarkt (österr. Anzeigen A.-G.). Telefon: Seric 62—5—95. — Hűvös idő. A Meteorologiai Intézet jelentése: juránkban a feltűnő nagy enyheséget tegnap hű­vös. csapadékos idő váltotta fel. A csapadék álta­lános volt és mennyisége a Dunántul nyugati ré­szén meghaladta a 10—20 mm.-t. Változóan hűvös idő várható,' sok helyütt csapadékkal és esetlee megélénkülő szelekkel. — Egymillió halott . .. Londonból jelenük: A Jtorningpöst közli, hogy a háborúban elesett angol katonák és tengerészek veszteséglistája nem 900.000 halottat foglal magában, mint eddig gondol­lak, hanem a háború befejezéséig történt meg­állapítások szerint ez a szám 1,069.825-re emel­kedik. ~ Dr. Szabó László Szegeden. Dr. Szabó László, a szegedi egyetem magántanára, az orszá­gosan ismert publicista, pénteken délután Szegedre érkezett. Hat órakor az egyetemen hallgatói előtt megtartotta rendes kollégiumának soron kővetkező előadását. x Del-Ka—Hungária r. t. Kőzépeurópa legna­gyobb cipőáruháza. Elsőrendű cipők és haris­nyák. Fióktelep: Kárász-ucca 14, 455 — Lelkészválasztás az evangélikusoknál. Az ágos­tai hitv. evangélikus egyház közgyűlése Tátrai, Petró és Kutassy lelkészeket jelölte a meg­üresedett lelkészi állásra.. A jelölt lelkészek közül Petró hittanár az elmúlt vasárnap tartotta próba­szónoklatát, 13-án pedig a jóhirü egyházi szónok, Tátrai Károly fogja próbaszónoklatát megtar­tani, aki mellett már az egyházközség nagy több­sége állást foglalt. Tátrai lelkész jövő vasárnapi beszédét az ág, hitv. evangélikusok nagy érdek­lődéssel várják. x Emke-kávéházban szombaton és vasárnap reggel 4-ig zene és záróra. Vasárnap 5—7-ig sza­lonzene. — Vastagli Gyula képkiállitásáuak rendezése a DMKE nagytermében serényen halad előre és no­vember 13-án, vasárnap reggel megnyílik. A ki­állítás 8 napig lesz nyitva, az árak igazán mér­sékeltek, a képek előnyös részletfizetésre is meg­vásárolhatók. x A Szegedi Filharmonikus Egyesület eredetileg november hó 13-ára tervezett II. bérleti hang­versenyét közbejött akadályok miatt november hó 27-én tartja meg. 456 — Lázítás miatt vádat eineluek az elitélt kom. í munisták ellen. Budapestről jelentik: Az ügyészség | a Szántó-pör törvényszéki tárgyalásán a bolse- » vizmust éltető kommunisták ellen vádat emel lá- » zitás cimén. Az ügyészség álláspontja szerint f Szántó és társainak a tárgyaláson tanúsítóit maga- i tartása kimeríti a lázítás kritériumát. x A Zsidó Nőegylet teadélutánja. A Szegedi Zsidó Nőegylet folyó hó 20-án, vasárnap délután a Kass-száíloda nagytermében teadélutánt rendez. A mulatság rendezősége most megtartót I ülésé­ben elhatározta, hogy a nagysikerűnek Ígérkező jótékonycélu teadélutánt tombolával köli ír - . amelyen értékes ajándéktárgyakat kapnak a s rencsés nyertesek. A rendezőség örömmel vei'­tudomásul azt a. nagy érdeklődést, mely a tea­délután iránt máris széles körökben mutatkozik ós igy remélhető, hogy az teljes anyagi és erkölcsi j sikert fog hozni. . 460 i — Egy budapesti varieté kirakatából bevétette * rendőrség a szereplők fényképeit. Budapestről jelentik: A Ráköczi-uton levő T abar 1 n-mnlat6 bejárata előtt az uccán üvegkirakat van elhe­lyezve. Ebbe a kirakatba szokták közszemlére tenni a műsoron szereplők fényképelt. A rendőrséf már többizben beszedetett egyes fényképeket a kirakatból, mert azokat szeméremsértöeknek ta­lálta. Ma délelőtt a rendőrség emberei ismét meg jelentek a Tabarin előtt. Csaknem kivétel nélkül nőket ábrázoltak az egyes fényképek. A rendőrség intézkedett, hogy a képeket eltávolítsák a ki rakatból, egyben pedig a Tabarin vezetősége ellen szeméremsértés vétsége miatt megindították az el­járást. x A baltet-matiné november 18-án pompás él­vezetet nyújt. — A KANSsc szegedi tőrvényhatósági választan nya vasárnap délelőtt 10 órakor ülést tart a Tisztviselő Otthon Feketesas-uccai helyiségében, x Az elismert legjobb poroszszén pormentesei és legolcsóbban Bach Jenő és Testvére cégnél. Telefon 126. 63 x Szép ékszerek Ausliindernél, Károlyi-u. 4. 302 x A Délvidéki Otthon folyó hó 12-én, szombaton este 8 órai kezdettel a Lloyd.Társulat összes ter­meiben vacsorával és tánccal egybekötött családi összejövetelt tart, melyre a tagokat ezaton is meghívja a rendezőség. Kérjük a t. tagokat, hogy a vacsorán való részvételüket az Agrár Bankban Fohsz György pénztáros urnái bejelenteni szíves­kedjenek. 435 — Szögedi Szinház Gyahi műsorával. Trcg&omé diák és komitragédiák. Végtelen szellemes írások, iegtöbbnyirc szegedi aktualitások a szerző alá­írásával és utóhiangjával. Ára 4 pengő. Kapható a Déimagyarország kiadóhivatalában. x Dreherbeu nra záróra reggel 4. Levesek és ko csonyák. 372 x Mindenkit érdekel Szántó József átalakított áru­háza a belvárosi huscsarnok mellett. Remek ipar­cikkek, zománcedények, vendéglői berendezések, alpacca-áruk, szép ajándéktárgyak, jégszekrények legjobb beszerzési helye. Érdemes megtekinteni x Pontos órák Ausl&ndernél, Károlyl-u. 4. 902 x El ne mulassza a ballct-matinét megnézni! — A Magyar Művészet ezévi 7-ik, legújabb szá­mában a régi és a modern művészet egyazon szeretetteljes és beható tárgyalásban részeiül. Gombosi György folytatja gróf Andrássy Gyula gyűjteményének ismertetését. Bálint Lajos Lux Elek szobrászunk egész fejlődését felölelő tanul­mányban mutatja be a művészt. Dr. Bierbauer Virgil a magyar klasszicizmus korának kastélyai­ról kezd et egy tanulmánysorozatot. A rovatok­ban az utolsó időkben elhalt magyar művészek és irók: Vadász Miklós, Palóczy Antal, Gerster Kálmán, Keszler József életrajzát találjuk. Miklős­sy Zoltán egy régi magyar festőről, Sebestyénről emlékezik meg. Folyóiratszemle és irodalomismer­tetés zárja be a gazdag számot, mely a Szép­művészeti Muzeum ujabb szerzeményei közül Paál Lászlónak egyik remek tájképét kitűnően sikerüli szines reprodukcióban hozza. Diszes színes mü­melléklettel gazdagított, illusztrált tájékoztatót kí­vánságra szívesen küld a kiadóhivatal: Budapest, VII., Erzsébet-kör ut 7, x Villannyal varr ön í A Singer motor meg­kíméli Önt a fáradtságtól, hogy varrógépét láb­bal hajtsa! Szíveskedjék valamelyik Singer fiók­üzletben a Singer motor bemutatását kérni. Vétel­kényszer nincsen. 243 x Déimagyarország kölcsönkönyvíára. Uj könyv. Rang Hermán: Reményvesztett nemzedék. Köhögés, rekediség, hurat ellen. bevált szer o 29 Máramauosf Havasi Thaa fcsplialó Gergely Jenő Szent Ríkiís gy ^gíszoríáráben, dobozonként 70 iiilíf. KössöneínyilvÁsaitós. Mindazon rokonok, jóbarálok, virágárusok é-i ismerősöknek, akik felejthetetlen drága jó |J fírjem elhunyta el'xelmábril személyesen vagy írásban fejezték ki részvé'üket, virág és ko­szor'isdomáRyaikka! enyhítették de kü'öíisisen dr. Vitus Gerö orvos urnák, aki bánatomban segítségemre volt, ez u'on mondok hálás köszönete!. 450 özv, Simon Pntalné. %S-ss-M ¥ --íiÁi Tombola 13-án, szombaton és vasárnap esíe záróra reggel 4 őra>

Next

/
Oldalképek
Tartalom