Délmagyarország, 1927. december (3. évfolyam, 275-299. szám)

1927-12-20 / 290. szám

1927 rlecember 20. sasHsssiBfflsaBíB 3\ az a fizetésemelés, amelyben legutóbb a vá­rosi tisztviselőkkel együtt részesültek és amely lörzsfizetésük tiz-tizenkct százalékának fe­(A Délmagyarország munkatársától) A Felsőtiszaparton liétfőn délután különös és ti­tokzatos eset játszódott le. A behavazott part­ról a járókelők hangos sikoltozásra, lettek figyel­mesek. A gyorsan összeverődő tömegből hirtelen kivált egy munkáskulsejü férfi, aki lerohant a ma­gas töltésről, nekivágott a folyónak, amelynek széfén egy emberi alak vergődött a jeges árral. A munkáskiilsejü férfi habozás nélkül a vizbe ve­tette magát és sikerült is neki az ekkor már alélt fuldoklót a vízből kivonszolnia. Ekkor derült ki, hogy bálor munkás egy fiatal leányt men­(eít meg a pusztulástól. A parton álló tömeg nagy izgalommal várta a fejleményeket. Senkisem tudta pontosan, mi tör­tént. Mindenki öngyilkosságra gondolt, bár ennek ellent látszott mondani az a körülmény, hogy a vízben fuldokló, kétségbeesett erőfeszítéssel kiál­tozott segítségért. Szerencsére a kora délutáni órákban a járó-kelők meghallották a segélykiállá­sokat és igy történt, liogy megmentésére siethettek. A munkás, miután a fiatal leányt a partra von­szolta, gyorsan telefonált a mentőkért, akik rövid idő alatt ki is érkeztek. Ekkor már igen nagy tömeg verődött össze a szerencsétlen szép fia­tal leány körül, aki teljesen eszméletlenül, félig megfagyva feküdt a parton. Hanmlncöt százalékos fizetéscsökkentés: ' — karácsonyi ajándék a forgalmi adóhivatalnak. „4 forgalmi adóhivaíal íiszl viselőinek munkaideje 24 óra". (A Déimagyarország munkatársától.) Meg­}r1a a Déimagyarország, hogy a belügyminisz­tériumban milyen módokkal és eszközökkel teremtettek a város költségvetésének tárgya­lása alkalmával lehetőséget arra, hógy a pol­gármester az ötvenszázalékos p ól adó kulcsának pfttyszázalékkal való leszállítását javasolhassa. ^ redukált kiadási tételek között a legnagyobb a forgalmi adóhivatal tisztviselőinek illetmé­nyeire előirányzott összeg. A belügyminisz­térium, mint ismeretes, ugy határozott, hogy a város jövő évi költségvetéséből törli a for­galmi adóhivatal tisztviselőinek huszonötszá­zalékos városi pótlékát. Ez a hír, amely a fő­számvevő nyilatkozata folytán került nyilvá­nosságra, igen nagy elkeseredést kelteit az ér­dekelt tisztviselők körében, akik sehogysem tudnak belenyugodni ebbe a visszájára fordí­tott karácsonyi meglepetésbe. A belügyminisztérium felfogása szerint a forgalmi adóhivatal tisztviselőinek azért nem jár ez a huszonötszázalékos városi pótlék, amelyet a város minden rendszeres és ideig­lenes alkalmazottja megkap, mert ők szer­ződéses viszonyban vannak a várossal és törzsfizetésükön kívül még részesedést is kap­nak a forgalmi adóból. Ugy első pillanatban ez az indokolás helytállónak is lálszik, de aki jobbari ismeri a viszonyokat, az semmiesetre sem fogadhatja el. A forgalmi adóhivatal tiszt­viselőitől néhány hónap előtt ugyanezzel az in­dokolással, hogy részesedést is kapnak, meg­vonták a lakbérillelményeket és a családi pót­lékokat is. Ebbe valamennyire belenyugodtak az érdelveltek, most azonban ugy érzik, hogy egy rókáról két bőrt mégsem szabadna le­nyúzni. A forgalmi adóhivatalnak hatvan tisztvise­lője van, köztük három rendszeres városi al­kalmazoít, a hivatal vezetője és helyettes ve­zetője, valamint a végrehajtó. A tisztviselők zöme, negyvenkilenc ember, segédellenőr, akik eddig a XI. fizetési osztály első fokozatának megfelelő törzsfizetést kapták, havonta száz­hatvan pengőt november elseje óla. Ehez já­rult havonla az a bizonyos részesedés is, ami havonta állag harminc-negyven pengőnek fe­lelt meg és a huszonötszázalékos városi pót­lék, szintén negyven pengő. A tizenegyedik fizetési osztályba tartozó rendszeres városi alkalmazottak nem kaptak ugyan részesedést, dc a fizetésükön és a vá­rosi pótlékukon felül kaplak lakbért, ami havonla negyvenöt pengőnek felel meg és kaptak családi pótlékot, minden családtagjuk után kilenc aranykoronát, tehát végösszegében lényegesen többet, mint amennyit a forgalmi adóhivatal lisztviselői kaptak jutalékukkal együtt. A jutalékot azzal az indokolással kapják, mert a várossal kötött szolgálati szerződé­sük értelmében »napi munkaidejük huszon­négy óra,:, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy nyolc-tíz órát dolgoznak minden nap, hetipiacos és vásáros napokon pedig egész nap munkában vannak. üe hátrányosabb helyzetben vannak a rend­szeres alkalmazottaknál azért is, mert állásuk bármikor három-hat hónapra felmondható és nyugdíjigényük egyáltalában nincsen, A forgalmi adóhivatal tisztviselői valószínű­nek tartják, hogy a belügyminisztériumban tényleges helyzetük ismeretnélkül határozlak, így sorsukról. Nem tudják ugyanis elképzelni, hogy abban az esetben, ha valaki akad azon a tárgyaláson, aki elmondja, hogy a részese­désre való hivatkozással nemrégen már a lak­bérük és a családi pótlékjuk folyósítását is beszüntették, .a minisztérium ragaszkodott vol­nál álláspontjához. A forgalmi adóhivatal elkeseredett tisztvi­selői biztosra veszik, hogy a szerdai közgyű­lésen a törvényhatósági bizottság foglalkozni fog. ügyükkel és talál majd valami módot az őket ért méltánytalanság megszüntetésére. A iorgalrr í adóYt alai .SUSJ-éVeiét kü'önbcn más veszedelem is fenycgHi. Kiderüli, hogy lel meg, szintén bizonytalan és megtörténhetik, hogy a differenciát vissza kell fizetniök a vá-; rosnak. Ha ez tényleg bekövetkezik, akkor egy-egy forgalmi adóhivatali tisztviselő január, elsejétől kezdve havonta hatvan-nyolcvan pen­' gővel kevesebbet kap, mint ámennyit legutóbb kapott és redukált jövedelme száznegyven pen­gő lesz. Méííöii áléliiíún egy fiatal leányt tií®l£szato& Mörülményelz %£i$sz$$it &efe~ lő'Melc a Tisssálba. Egy munteás meníeííe lo a jeges hullámok Közül. Megmentője be sem várva a njentők érkezését, eltűnt és mire azok kiértek, semmiféle felvilágosí­tást nem tudtak kapni a történtek körülményeiről. A leányt ezután első segélyben részesítették, majd feltették a mentőkocsira, hogy a közkórházba szállítsák. A leány a kocsiban sem nyerte vissza teljesen eszméletét, egyszerre azonban a mellellq ülő szigorlóorvos nagy meglepetésére, önkívületi állapotában szívszaggató han­gokon kezdett kiáltozni: — Pista, egyetlen Pistukám, nc lökj a vizbe! A leánynak ezek a titokzatos szavai nagy meg­döbbenést keltettek a mentők között, a különös és lüokzafos esetet jelentették a rendőrségen, amely ezen a nyomon indította meg a nyomozást, mert kézenfekvőnek látszik az a körülmény, hogy a leány nem önszántából akart megválni az élet­től, hanem valaki erőszakkal lökte be a Tisza jeges hullámai közé. A rendőrség valami szomorú szerelmi drámát sejt a rejtélyes esetben, amelynek áldozatáról azt már megállapította, hogy nein szegedi leány, ha­nem vásárhelyi és azt is kinyomozták, hogy a leány megmentője az Orion bőrgyár egyik mun« kása. A titokzatos eset felderítésére a rendőrség a l legszélesebb körű nyomozást indította meg. Jelenes Izesssél^etés a polgármesterrel a leössi&ax&atási Mröság ítéletéről. . (A Déimagyarország munkatársától.) 'A polgármester közel egyheti távollét után hét­főn jelent meg először hivatalában. Távol­léte alatt Budapesten járt, ahol résztvett a belügyminisztérium költségvetési ankétján és megjelent a Templom-tér rendezésére beadott tervpályázatok felbontásán. Az a nagyjelentő­ségű ítélet, amelyben a közigazgatási biróság pálcát tört a város hatóságának a közgyűlés felfris­sítésével kapcsolatban elfoglalt állás­pontja fölött, távoliélében érkezett meg Szegedre és került nyilvánosságra. A hétfői tanácsülés után felkerestük a pol­gármestert, hogy megkérdezzük tőle, a köz­igazgatási biróság ítélete mennyiben változ­tatta meg ezen a téren a helyzetet és mennyi­ben módosította álláspontját. A polgármestert a kérdés láthatólag igen kellemetlenül érintette- Rövid, szaggatott mon­datokban válaszolt és szavai egyre idegesebbeu csengtek. — A közigazgatási biróság Ítéletében nincs semmi uj. Én természetesen csak az itélet rendelkező részét tarlóm fontosnak,, mert az indokolás nem itélet. Az indokolásban a biróság azokra az érvekre válaszol, amelyeket a panaszosok felsorakoztattak. A rendelkező részben csak az áll, hogy a közgyűlés felfrissítésének nin­csen törvényes akadálya. Ez pedig nem uj dolog. Ezt mi régen tudjuk. Az itélet azonban nem rendelkezik. Egész más lett volna a helyzet akkor, ha a közigaz­gatási biróság elrendeli a virilisták névjegy­zékének kiigazítását és a megüresedett tag­sági helyek választás utján való betöltését. — .1 közigazgatási biróság sohasem rendel­kezik. csak incgátlapii — jegyeztük meg. — Ez igaz, de a belügyminiszter elrendel­helle volna a közgyűlés felfrissítését. Azzal pedig, hogy nem rendelte el, a közgyűlésre bízta a döntést. A közgyűlés fog határozni, hogy szűk-"­ségesnek tartja-e a felfrissítést. Erre kifejtettük a polgármester előtt, hogj a közigazgatási biróság ítélete, bár nem ren­delkezik, dc megállapítja azt, hogy törve nyes akadálya nincs a felfrissítésnek, méri azok a törvények, amelyek kötelezőlég elü irják, hogy a virilisták névjegyzékét minden évben ki kell igazítani és a választott városi atyák sorában megüresedett helyeket választál utján mindig be kell tölteni, érvényben van nak és törvényes alapon nem mellőzhetők Ez a megállapítás pedig azt jelenti, hogj az érvényben lévő törvényeket végre kell hajtanX,^i. — Minden józan ember :igá£at ad nekerr abban — mondotta már nagyon idegesen ( polgármester —-, hogy nem érdemes a vára nyugalmát egy indokolatlan választással fel zaklatni, mert könnyen megtörténhetik, hog három hónap múlva elkészül az uj közigazgj lási törvény és annak alapján ismét válási tani kell. — Ezek szerint a polgármester ur ivem tar] ja józan gondolkozású embernek Fodor Jeri polgármesterhelyettest sem — mondottuk — aki a minap nyilatkozott, hogy a város békéjét nem veszélyezteti a közgyűlés felfrissítése, éppen ugy nem mint ahogyan nem borult fel a békf az országgyűlési képviselők meg­választása alkalmával sem. A polgármester erre a megjegyzésre nsi válaszolt, de néhány pillanat múlva kijelel tette, hogy a kérdés a tanács elé kerü' .'« tanács dönt majd afölött, hogy mihj-'ii -vkü 'atul visz ebben az quübai U közaaü'.'-. dó%

Next

/
Oldalképek
Tartalom