Délmagyarország, 1927. március (3. évfolyam, 48-75. szám)

1927-03-22 / 68. szám

1927 március 25. DÉLMAGYAROHSZÁG 207 Eltemették Károlyi Latost. (A Délmagyarnrszág munkatársától.) Vasár­nap délután négy órakor a kultúrpalota elől eltemették Károlyi Lajost. A terv tudvalevőleg az volt. hogy a temetés délelőtt tizenegy óra­kor lesz és erre az időre hatalmas gyászoló közönség sereglett össze, mely ellepte a kul­túrpalota lépcsőit, oldalfeljáróit és az előtte elterülő nagy területet. A koporsóba zárt holt­testet vasárnap hajnalban inditolták útnak Budapestről autón, amelyet Kecskeméten bal­eset, ért és igy Károlyi Lajos holtteste csak d. u. 3 óra táján érkezett Szegedre egy másik autón. A kultúrpalota előtt délelőtt össze­gyűlt, tömeg körülbelül félegyíg türelmesen várakozott, minthogy azonban ínég mindig nem érkezeti hir az autó útjáról, az elhunyt barátainak intézkedésére közölték a megjelen­tekkel. hogy a temetés délután 5 órakor lesz. öt órakor azonban ünnepi istentisztelet kez­dődött az evangélikus templomban, amelyen beszédet tartott Tátray Károly lelkész, igy a temetést délután négy órakor kellett megtar­tani. A kultúrpalota előtt azonban már ekkor is nagy tömeg ember sereglett össze és rö­viddel négy óra után megkezdte a koporsó előtt gyászbeszédét Tátray Károly. Megkapó szavakkal ecsetelte a művész hivatását, a ma­gyar művész sorsát, beszélt Károlyi életéről, jelleméről és tehetségéről, majd gondolat­gazdag szavakkal búcsúztatta a nagyhalottal feleségétől, rokonaitól, barátaitól, akik a be­tegség és a halál órájában is kitartottak az elhunyt mellett, művésztársaitói, a város kö­zönségétől, egyházától és végül megható mon­datokban vett bucsut maga is Károlyi Lajos­tól. A nagyszabású gyászbeszéd után Dinnyés Ferenc a festőművészek nevében mondoll rö­vid, gondolatgazdag és költői szárnyalású be­szédet, majd Móra Ferenc következett, aki a város, az irók és hirlapirók nevében ezzel a nagyon szép és mélyen költői beszéddel búcsúztatta Károlyi Lajosi: — Károlyi Lajos, álomvirágok és virágos álmok szent embere, egy kicsit félve állok a koporsód­hoz, hogy bucsut vegyek tőled a város nevében, amely koszorút küldött ravatalodra, a szegedi irók és újságírók és a szegedi dolgok nevében is, amelyekről irva van. hogy sünt lacrimae rerum. A kultúrpalota kőlépcsői nevében, ame­lyeken néha felsuhantál, mindig alázatosan meg­hajtott fejeddel, a szent Ferenc F i o r e 11 i-jei nevében, amelyeket utoljára lapoztál nálunk, a mi folyónk, a mi fáink, a mi füveink nevében, az ujszegedi ligel bokrai és fülemüléi nevében, ame­lyek ha hazajönnek, már csak uj lakásodban csattoghatnak bele álomtalan álmodba. Félve ál­lok ide, Károlyi Lajos, inerl nem vagyok benne egészen bizonyos, hogy ilveunek képzelted-e te az életből való elvonulásodat s öröme telik-e szellemednek e zajos és pompás temetésben, a koszorúkban és búcsúztatókban. Azt hiszem, le ugy képzelted a halálodat, hogy az olyan lesz, mint a marechal-niel rózsáé -a kert zugában, a mely magánosan, észrevétlenül, lármát még halk koppanással se ütve, hullatja el sápadt szirmait a nyár-vég szellőiben. Kiomlott fájvirága a szegedi emberkertnek, bele kell nyugodnod ebbe a különös gyászpompába, amit az emberek és a dolgok viselnek érted és mély szimbólumot kell abban látni fölöttünk lebegő lelkednek, hogy éppen ak­kor tartja királyi bevonulását a tavasz, mikor az őszirózsák festője kivonul a nyüzsgő életből a ha­lottak csöndes városába. Látod, te ebben a nyüzsgő életben is tiszta szellem voltál, árnyék, akit se bajok, se gyönyörűségek meg nem közelíthettek, az örök magánosság embere még szűk baráti kö­rökben is, akihez még a szeretettel se lehetett egészen közel férni. Ezért kárpótolja most magát ez a rengeteg ember, aki eljött diszőrséget állni koporsód körül és ezért bontotta ki föléd leg­kékebb selymét mára az ég, ezért lobogtatja a fák zöld zászlócskáit a szél és az áldozó nap is ezért fürdeti aranyha koporsódat, aki életedben sohasem jártál az elet napos oldalán. Ezért nyíl­tak ki a veledlételnek ez utolsó órájában az em­beri lelkek mély szépségei és a természetnek azok a halhatatlan szépségei, amelyekért érdemes vé­gigélni az életet. — Újszegeden szedtem ma reggel néhány szál ibo­lyát, a te ligetedben, ideteszem őket a koporsódra, ők kisérjenek téged oda, ahol az örökkévalóság rózsái közt vár az Isten, hervatag földi rózsák festője, Károlyi Lajos! Most Juhász Gyula lépett a ravatal elé és Károlyi Lajos barátai nevében búcsúzott a koporsótól: — Megdicsőült Mester, Károlyi Lajos, a te koporsódnál nem az elmúlás fuvalmát érzem, ha­nem az örökkévalóság lehelteiét. — Itol van, halál, a te fullánkod és diadalmad, ó koporsó? Ugy állunk itt körül, tanítványok és hívek, barátok és tisztelők, mint Götamo Buddhát állották körül, Magasztosat, a Megvilágosítottál, aki legyőzte az életet és meghaladta a halált! Mélyen hiszem, hogy a te líszta és boldog szel­lemed ma már az isteni magasságban le­beg fölöttünk és ebben a koporsóban a földből vétetett test pihen csak, amely az örök tör­v é n y szerint ismét porrá lesz, hogy gyönyörű rózsákat teremjen egy uj kikeletben és uj herva­dásban! — »Legyetek tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletest —• Ezt az evangéliumi parancsot teljesítetted be egész áldott életed során, a művészet és a szen­vedés lajtorjáján haladva mindig magasabbra, és mi, köszönjük neked a nagy vigasztalást, hogy lé­ged látva, egy tökéletes emberi jellem és erkölcs nagyságában és szépségében gyönyörködhettünk. Mint kedves költőd mondja: Az örök szép­séget mag á t saját s z e m e d d e 1 láttad. Még egy nagy tanítást hagytál ránk: a munka szent. Alkotó munkás voltál, ki a jövőnek dol­gozik, kinek vetése érik, ha a sírja fölött is lesz csak aratása. Mi itt megfogadjuk, hogy emberi és művészi értékeidet megmutatjuk a világnak és életed kar m á j át, az igazság szeli e­m é t igyekezünk diadalra vinni! beszéde után Juhász Gyula gyönyörű négyfogatos halotti kocsira gokkal borított koporsót és korzón és a Kárász-uccán térig ment a népes menet, kocsi körül énekelték a a emelték a virá­a Vár-uccán, a át a Dugonics­ahol a halottas felállott a Munkásdalárda és el­Lelkünk gyásza... cimü gyász­dalt. A dalárda éneke után megindult a me­net a temetőbe, ahol elhantolták Károlyi La­jost. Szegeden hatszáz lakhatatlan pincelakásban többezer ember sínylődik. (A Délmagyarország munkatársától.) Mint emlékezetes, néhány hónappal ezelőtt dr. Krausz József főorvos, közlörvényhatósági bi­zottsági tag interpellációt jegyzett be egyik közgyűlésen és indítványozta, hogy a város területén lévő vizes lakásokat írják össze. Az interpelláló már akkor megdöbbentő adatokat tárt a közgyűlés elé, kimutatva, hogy a vá­rosban legalább 10.000 ember él nedves, egész­ségleien pincelakásban. A megszívlelendő indítvány hatása alalt a város tanácsa a/, előljárósági ügyosztályt bízta meg azzal, hogy az egészségtelen pince­lakások kataszterét elkészítse. A bejelentett és a kerületi liszti orvosok által megvizsgált la­kásokai dr. Jung Sándor liszli orvos vette számba és készítette el az egész város terü­letére vonatkozó statisztikát I)r. Jung Sándor statisztikája szerint Szegeden 600 lakhatásra alkalmatlan pincelakás mn. Ezekben az odúk­ban többezer ember lakik. A felkutatott pincelakások ügyében dr. Krausz József főorvos hétfő délben felkereste a polgármestert és ismertelte a statisztika adatait. A bejelenlés során a fő­megdöbbentő orvos és a polgármester közölt hosszabb vita fejlődött ki. Dr. Krausz József ugyanis hely­telenítette a város jelenlegi építési politiká­ját. Helytelenítet le, hogy a város hatalmas bárpalotát épít tágas lakásokkal ahelyett, hogy lehetővé tenné, hogy a nedves lakások­ban meghúzódó szegényebb néprétegek em­berileg lakható lakásokhoz jussanak. Elmon­dotta, hogy a városnak elsősorban a pince­lakásokban meghúzódó nincsetleneket kellene lakáshoz juttatni, nem pedig olyanokat, akik­nek módjuk van a legmagasabb lakbérek meg­fizetésére is. A polgármester válaszában kifejtette, hogy - nézete szerint a város építési politikája helyes. Az uj bérházak uj lakóinak régi la­kásai felszabadulnak, igy a pineelakások la­kói lassan-lassan jobb és egészségesebb laká­sokhoz juthatnak. A polgármester végül is kijelentette, hogy az ügy érdekében dr. Jung Sándor rendelkezésére megfelelő városi mun­kaerőt bocsnji, hogy a nedves és egészségtelen pincelakásokról a legpontosabb katasztert ké­szítse el, aminek alapján meg lehet majd állapítani azt is, hogy a pincelakások közül hányat kell azonnal kilakoltatni. búcsúlevelet RUldött feleségénele és vadászfegyverével szivenlőtte magát Zec&a Aladár segédíaníeliigyelö. (A Délmagyarország munkatársától.) Zecha Aladár, a szegedi tanfelügyelőséghez beosz­tott segédtanfelügyelő hétfő délelőtt 10 óra­kor Mars-lér 5. szám alatti lakásán vadász­fegyverével szivenlőtte magát. A lövés azon­nali halált okozott. Zecha Aladár a szanálás folytán beszüntetett szentesi tanfelügyelőség­től került mintegy másfél évvel ezelőtt Sze­gedre. Megelőzően Erdélyben szolgált, ahon­nan a megszállás idején menekült Magyar­országra. A tragikus sorsú segéd tanfelügyelő alig né­hány hónappal ezelőtt hirtelen betegeskedni kezdett. Erős szervezete azonban fel sem vette a betegséget, mert tovább is szorgalmasan járt hivatalába. Hivataltársai ösztönzésére még ja­nuár hónapban megvizsgáltatta magát, ami­kor is orvosai megállapították, hogy elhanya­golt gyomorbaja van. Később gyomorfekélyt is kapott. Kórházba került, majd legutóbb lakásán ápolták. Kezelő orvosai szerint be­tegsége nem volt gyógyíthatatlan, Zecha Ala­dár azonban mindig ít munka embere volt és igy mindinkáb türelmetlenkedni kez­dett hosszantartó betegsége miatt. Szótlanná, majd buskomorrá vált, ugy, hogy hozzátar­tozói komolyan féltek attól, hogy a nagybeteg roncsolt idegzete nem bírja ki a hosszú be­tegséget. Amitől hozzátartozói féltek, hétfőn délelőtt be is következett. Felesége, aki szintén liszt­viselője a tanfel ügyelőségnek, reggel nyolc órakor bement hivatalába. Férje látszólag nyu­godtan vett tőle bucsut és Zecha Aladárné nem is sejtette, hogy férje milyen sötét gon­dolatokkal foglalkozik. A kis Mars-téri lakás­ban Zecha mellett csak egy cselédleány volt, akitől papirt, majd tintát kért és megírta búcsúlevelét. A szerencsétlen öngyilkos meg­haló szavakkal búcsúzott el feleségétől. Bu­csusoraiban elmondotta, hogy nem birja to­vább elviselni betegségét és nem akar tovább terhére lenni feleségének. Elnézést és meg­bocsájtást kért tettéért, majd rendelkezett va­gyonkájával és ulasitást adott a temetésére. A búcsúlevelet azután Zecha Aladár a cse­lédle ánnyal elküldte feleségének, aki a tanfel­ügyelőségen mit sem sejtve bontotta fel a búcsúlevelet. A lanfelügyelőségen óriási megdöbbenést kellelt Zecha Aladár öngyilkossági bejelen­tése. Azonnal értesítették a rendőrséget, majd a mentőket. A hivatalos személyek azonban már elkésve érkeztek meg. Zecha Aladár, miután búcsúlevelét meg­írta és elküldte feleségének, leakasztotta va­dászfegyverét és székre támasztva a fegyvert, szivenlőtte magát. Amikor a dörrenésre a ház­beliek a lakásba siettek, már nem lehetett rajta segíteni. Melléből széles patakban öm­lött a vér és néhány perc múlva kiszenvedett. Az életunt segédtanfelügyelő tragikus ön­gyilkossága városszerte nagy részvétet kel­tett, mert sokan ismerték és szerették a ki­váló tanférfiut.

Next