Délmagyarország, 1928. május (4. évfolyam, 99-122. szám)
1928-05-10 / 106. szám
4 DÉLMAGYAR0RSZ.4G 1928 május 10. munujmmmmMwnwmimi'iwiHwi h 14 napig rendkívül olcsó árban eladatnak w női* é» leányfelöltők, selyemkabáíok, ruhák, blúzok, gyapjúszövetek stb. H TZeményiné Feldmann Sári női telöltö árulása Ssseged, Sxéc&enyi tér 2. Éjszakai szerenádból halóság elleni erőszak A szerelmes lovag agyba-főbe veri ideálját és leüli a rendőri — Főtárgyalás a szegedi törvényszéken (A Déltnagyarország munkatársától) A szegedi törvényszék Vtld-tanácsa szerdán délelőtt két rendőrwésl ügyet tárgyalt. A vádlottak padján először Szoboszlai-Szabó Sándor szegedi husiparos ült, akit azzal vádolt az ügyészség. Jiogy 8 mult év junius havában este nyolc óra után a Dugonics-téren hajtatott végig kocsijával. A nyáresti szürkületben lámpa még nem volt a kocsin. A téren posztoló rendőrőrszem a kocsit leakarta állt tani ¿s »álljt« intett a kocsisnak. Szoboszlai azonban, a vád szerint, rá sem hederített a rendőrre, hanem a lovai közé vágott és eközben • rendőr felé te suhintott ostorával. Szoboszlai-Szabó Sándor ellen hatósági közeg elleni erőszak címén indult meg az eljárás. Szoboszlai tagadta bűnösségét. Határozottan kijelentette. hogy a vádbelj időben nem ő ült a kocsin, j igy nem is üthette meg a rendőrt. A kihallgatott tanuk azonban igazolták, hogy Szoboszlai ütött? meg ostorával a rendőrt. A törvényszék 300 nengő pénzbüntetésre Ítélte. Az Ítélet jogerős. A másik hasonló ügyben Sugár-Szabó Ernő vásárhelyi banktisztviselő szállt pörbe a rendőrrel. A mult év augusztusában Sugár éjjeli szerenádot akart adni ideáljának, aki azonban a szerenád hangjaira nem akart világosságot gyújtani, hanem kijött az uccára és távozásra szólította fel Sugár-Szabó Ernőt. A szerelmes lovag ezen annyira felháborodott, hogy erősen beitalozott állapotában bottal agyba-főbe verte ideálját. A különös éjjeli zene hangjaira rendőr is odatévedt, mire Sugár a rendőrnek is nekitámadt, aki kardot rántott és rávágott Sugárra. A rendőr és a szerelmes lovag között formálfs verekedés fejlődött ki. A porondon végül is a rendőr maradt. A szerdai főtárgyaláson Sugár-Szabó teljes részegséggel védekezett. A tanuk szintén igazolták részegségét, mire a túlnyomó enyhítő körülmények figyelembevételével a törvényszék 150 pengő pénzbüntetésre Ítélte Sugár-Szabót. Az ítélet jogerős. Egy hét alatt kell a városnak elkészíttetni a honvédkórház és a Mars-téri laktanya kibővítési terveit A régi csapatkórház épületét visszakapja a város (A Délmagyarország munkatársától) Az egyetemi építkezések következtében nchány év múlva végre felszabadulnak azok a középületek, amelyekben az egyetem intézményei kaptuk átmeneü időre hajiékot, hajléktalanná téve több, fontos közintézményt. Felszabadul elsősorban a gyermekkórház épülete, azután a rókusi iskola, a régi csapatkórház épülete, majd, ha a természttudománvi intézet árkádos palotája it> elkészül, a;: állami gimnázium épüle'e is. A lefoglalt épületek legnagyobb részéi felszabadulásuk után eredeti rendeltetésüknek adják vissza, a gyermekkórházból gv, rmefakörház lesz, a rókusi iskolából iskola, az állami gimnázium szintén visszaköltözik régi hajlékába és ezzel megszabadítja a reáliskolát a kényszerű \endéglátás ezer kellerrv fenségétől. A közös csapatkórház sorsa még nem dőlt el. most folynak róla a tárgyalások a város rs a honvédelmi miniszter között. A honvédelmi miniszter néhány hónappal ezelőtt leirt a város polgármesteréhez, akivel közölte. hogy a hajdani csapatkőrház épületért' a honvéd és közrendészeti kórháznak fcltétlrnüf szüksége lesz, hí abbó• kiköltözik az egyetem bőrgyógyászati intézete. Hivatkozót a miniszter arra a megállapodásra, amely p kormány és a város közölt az egyetem elb; ¡.verése alkalmával létrejött. A megállapodás í>r 'int a város köteles a esapatkórházat megürülése esetén a honvédelmi kincstár rendelkezésére bocsájtani, bár a kórház tulajdonjoga Táncvizsga-bil!! A Munkásotthon tánciskolájának 1927. és 1928. évi tánckurzusoinak fáncvissga-bálja 12 én, szombaton a Kass-szállóban. Belépő dil: Személyjegy 1 60 P. Családjegy (3 személyre) 4 P. 533 Tánc-verseny dijakkal. a városé. Most, hogy rövidesen az egyetem visszaadja az épületet, érvénybe lép ez a megállapodás. Ha Szeged város hatósága a felszabaduló épületnek más rendeltetést szánt volna, a honvédelmi miniszter szívesen hozzájárul ahoz, hogy a város cserébe bővíttesse ki egy pavillonnal a honvédkórházat, amelynek feltétlenül szüksége van uj helyiségekre, mert jelenleg a hozzá beosztott intézmények betegeit nem veheti fel teljes számban és arra sincsen helye, hogy az orvostudomány uj felfedezéseit alkalmazza. Éppen ezért sürgős javaslatot kért a miniszter a várostól. A tanács a honvédelmi miniszter leiratára felirattal válaszolt. Ebben közölte a miniszterrel, hogy a városnak sem a költségvetés keretében nincs pénze arra, hogy uj pavillont építtessen a honvédkórház számára, de kevés lehetősége van arra is, hogy erre a célra amortizációs kölcsönt vegyen fel a költségvetés terhére. Éppen ezért a tanács kétféle megoldást javasol. Az egyik az. hogy a város felépítteti a kért pavillont, ha a honvédelmi kincstár lakbérléritmény címen évről-évre anynyit fizet a városnak, amelyből az építkezési költségeket amortizálhatja. A másik mód pedig az lenne, ha a pavillont a kincstár építtetné fel, ebben az esetben a város bizonyos ideig nem reflektálna bértéritményre. A tanács fölterjesztésére a miniszter most válaszolt és értesítette a város hatóságát, hogy az első megoldási módot tartja elfogadhatónak. Utasítóit a a várost, hogy az építendő pavillon terveit és építési költségvetését a legrövidebb időn belül készíttesse el és ennek megtörténtét május tizenötödikéig (egy heti terminus!) táviratilag jelentse. »A tulajdonjogi viszony megállapítása további tárgyalások tárgyát fogja képeznie — mondja megdöbbentő stiluskészséggel a miniszteri leirat, majd bejelenti, hogy a miniszter a továbbiak részletes letárgyalása érdekében központi bizottságot küld ki. Egy másik leiratában a honvédelmi miniszter a Mars-téri laktanya kibővítését kívánja a várostól és elrendeli, hogy a város a laktanya zenenavillonjára egy uj emeletet építtessen, a tervek elkészítését pedig május tizenötödikéig táviratilag jelentse. A részletek letárgyalására szintén bizottságot küld ki és az amortizációs feltéleleket később állapítja majd meg. ÍTpokoJ Uatonái (Roham) j i Fanamci-fllm rén/efc'fil a Korzó Moziban I »»•ÍBMWHH. AWIMAU^T. ÍHMIMM»8 Risztics elhalasztotta startját és mm repliS Diüenz Lilivel Dessau, május 9. Jelentettük, hogy Risztics János a héten startolni szándékozik. Ma ezeket az ujabb értesüléseket kaptuk: Risztics János nem Rudolstadtból indul. A türingiai város ügyes reklámakcióra akarta felhasználni az oceánrepiilést és részt vállalt a finan« szirozásban is. Dillenz asszony, aki a Bremen testvérgépére, az Európára sorozatos opciót kapott, a gépet még ma sem vette meg magának a gyártól, pedig ez egyik alapja a további lépéseknek. Risztics János tartózkodó nyilatkozataival szemben Dillenz Lili több interjút adott a berlini és külföldi lapoknak. Ezekben mint befejezett tényt emiitette meg a rudolstadti indulást. Risztics csak ulólag értesült ezekről a megbeszélésekről és uj elhatározásra jutott, úgyhogy minden valószínűség szerint nem repül Dillenz-el, hanem uj pénzemberekkel folytat ezirányban tárgyalásokat. Risztics készen áll a startra, de startjának sem idejét, sem helyét és közelebbi feltételeit nem hozza mindaddig nyilvánosságra, amíg alá nem írja. IVgRTESI clpfl»zalon|6t az u) Ctongrádl-polotAba, Horváth MlhMy uccu helyezte Al. Tavaszi UjdOI\SáflOk uri kalapokban Gyukics,Pichler,lta stb. legjobb gyártmányai, 8230 óriáf i választékban rencSkB¥üli olcsó árakon Fóliák Testvéreknél Csekonics és Feketesas u. sarok. Színházjegyek a Délmagyarország jegyirodájában elővon díj nélkül válthatók. LUSZTIG IMRE kötött és szüvfittáru üzletét áthelyezte Széchenyi tér 2 alá, a 547 MHY-BÜNK" HELYISÉGÉBE | Binpillllllll llll •AJjBT.-.^y-j'.