Délmagyarország, 1928. október (4. évfolyam, 222-247. szám)

1928-10-20 / 238. szám

1928 október 20. a 5 Ma, szombaton este tél 9 órakor a Tiszában Fedák Sári S^flátgjyl Imre dr. szenzációs hang-versenye: ÍS7 £t „Az 500 éves magyar diai Kevés számú jegy még kapható a Magjar Távirati Irodában, Iskola ucca 20. és az esti pénztárnál, Mskes Ottó feleségének öngyilkossága után teljesen összetört és Mapesien m Életet akart kezdeni (A Délmagyarország munkatársától.) Pén­teki számunkban beszámoltunk arról, hogy Mikes-Menkes Oltót a Kenderfonógyár sik­kasziójál csütörtök délután beszállították a szegedi ügyészség fogházába. A szélhámost az ügyészségen dr. Szarvas János ügyész veffe át és átadta a vizsgálóbiróságnak. A vizsgálóbíró pénteken délelőtt maga elé ren­delte Mikes-Menkes Ottót és intézkedett, hogy szombaton reggel kilenc órára kihall* gatásra vezessék elő. A budapesti rendőrség jelentése szerint Mikes-Menkes Oltó ez év elején érkezett Budapestre. Néhány hónapi ott tartózkodása után pénze elfogyott, amire állás után nézett. Egyik téglagyárban kapott könyvelői állást. A budapesti rendőrség megállapítása szerint Mikes Budapesten bűncselekményeket nem köpetett ei. Szolid életet élt, nyilvános helyen nem fordult meg. Mikes letartóztatása után elmondotta, hogy a honvágy hozía haza. Budapesten uj élelet akart kezdeni. Azt remélte, hogy régi bűnét mér elfelejtették. Feleségének fiumei öngyil­kossága teljesen tönkretette idegeit és kül­földön már nem volt maradása. Első terve az volt, hogy hazajövetele után azonnal Je­lentkezik a rendőrségen. Az ellenőrző hiva­talban azonban olyan barátsággal fogadták, hogy leteti ezen elhatározásáról. Ezután végső terve az volt, hogy becsületes munkával any­nyi pénzt hoz össze, amennyivel elutazhat szerb megszállott terülelre. A két vásárhelyi • detektív, akik a Rákóczi-utón felismerték, ke­resztül húzták számítását. Mikes kiielentelte a budapesti detektívek előli, hogy elitéltetése ulán azon lesz, hogy a Kendergyárnak oko* zott kárát megfizesse. Akit a szerbek irredentizmusért, a magyarok nemzetgyalázás miatt ítéltek el (A Délmagyarország munkatársától) A szegcdi törvényszéken a uapokban F. József, a megszállt területen lévő Magyarkanizsáról való banktisztviselő ügyét tárgyalták. A vád az volt ellene, hogy augusztus 19-én Szegeden a magya­rok ellen beszélt. Augusztusban jött Szegedre rokoni látogatásra. í9-én borozni ment a sógorával, K. Jánossal. Haj­nal felé az Emke-kávéházhoz értek, ahol letele­pedtek a lerraszra. Itt a virsüsnek azt paran­csolta F., hogy hozzon kocsit. Síikor az erre nem volt hajlandó, szerbül káromkodott, majd azt mondta: — Fogok én még, mint szerb katona, a Sré­ehenyi-térrc jönni! Majd tesz akkor bajuk ma. guknak! A főtárgyaláson F. azzal védekezett, hogy olyan ítias volt, hogy semmire ssm emlékszik. Csak a rendőrségen tudta meg, hogy miket beszélt. A tanuk igazolják, hogy nagyon részeg volt. Dr. Hfit'ir Béla védő okmányokat csatolt bs ezután, amellyel igazolni akarta, hogy a bank­tisztviselő a megszállt területen jó hazafi. Az egyik okirat a szabadkai jugoszláv ügyészség vádirata cs igy hangzik: »Vádolom F. Józsefet és A. Ist­vánt, nurt 1926. évi december 7-én Magyarkani­zsán a Szabados-féle vendéglőben énekelték: Bács­kában, Bá^iitliin várják a Horihy-bakáfcat, mely rseleked: tűkiíe] a hkosság szerb része ellün izgat­tik a magyarokat.': Az ügyész fentaríolta a vádat, szigorú büntetést kért V védő beszéde alatt F. hangosan zokogni kezd.ti. Végül is jogerősen elítélték egyhavi fogházra és az ország t?rül?*ér«»l való kitoloncolásra. Minden vúrashtan — ujf §ásasság Szegeden fogiák el a notórius Házasság szédelgőt, aki iií akarta elvenni ötödik feleségét (A Délmagyarország munkatársától.) Be­számoltunk arról, högy a szegedi rendőrség néhány nappal ezelőtt egyik vendéglőben le­tartóztatta Takács István régóta körözöl! épitő­munkásf, akiről kitűnt, hogy néhány éo alatt négyszer kötött törvényes házasságot. Sze­geden ujabb házasságot akart kötni. Egy sze­gény cselédlánynak udvarolt, akinek azután házasságot ígért. A cselédlány azonban utána­nézett Takács előéletének és akkor tudta meg, hogy vőlegényének már törvényes fele­sége van. A cselédlány értesüléseit közölte egy rendőrismerősévcl, akinek segítségével Takácsot letartóztatták. » KM KORZÓ MOZI | Október 30., 21-ín Szombaton, vasárnap I _ Vadnyueali (orfénet 6 Wvooás'jan. T©K«55£ P©ÜTI© Főszereplő: Bucit Johr.cs. ! Azonkívül. .jf válópereR angyala* I Vígjáték 7 felvon ísban, Főszerep'.®: Madge Belltoiv. Előadások kezdete 5.7, 9, vasár- és ünnepnap 3 ;>. 7, órakor. Takács kihallgatása alkalmával töredelme­sen elmondotta házasságainak történetét. Leg­először 1916-ban nősült meg. Ketona volt és igy vetődött el Ujszászra. Itt ismerkedett meg Merész Juliannával, akivel dispenzációval es­küdött meg. Alig két heti házasélet után Ta­kács kiment a frontra. Az orosz harctéren fogságba eselt és onnan csak 1918-ban sza­badult meg. Közben elfelejtette feleségét és 1919 március 19-én Abonyban ismét házas­ságot kötött. Hz a házasság hosszabb életű­nek ígérkezett, de a románok közben bevo­nultak Abonyba és Takács Istvánt Szolnokra hurcolták. Amikor megszabadult a kellemet­len fogságból, a változatosság kedvéért most Tiszaföldváron kötött házasságot. Ez a házasság már másfél évig tartott. Itt azonban az volt a baj, hogy feleségének hat hold földje volt, amire a család őt mint .szegénylegényt" kinézte. Erre Takács elve­tődött Czeglédre, ahol bubánatában ismét megnősült. Negyedik házasságának az vetett vénet, hogy a tiszaföldvári felescae értesült házassági üzelmeiről és levélben felielentés­sel fenyegette meg hűtlen urát. Ismét me­nekülnie keltett. Szegedre utazott és itt is­mét házasságot igért. A rendőrség azonban még idejében elfogta és igy nem került sor ötödik házasságára. A nótorius házasságszédelgő, mosolyogva emlékezett meg .szerelmeiről". Letartóztatása után az ügyészség fogházába kisérték át. • A Szegedi Alföídkutató Bizottság ülése Alsótanyán 0 koltpjszminiszter a tudomány feladatairól fog beszélni az ülésen (A Délmagyarország munkatársától.) Mint emlékezetes, az alföldkutatás tudományos problémáinak mivelcsére ez év elején megala­kult a Szegedi Alföldkutató Bizottság, mely; az Alföld déli része valamennyi szakembe­rét egyesíti magában. Elnöke dr. Somoggi Szil­veszter polgármester, ügyvezető elnöke dr. Ko­gutowicz Károly egyetemi tanár. A bizottság tjz szakosztállyal működik, melyek a követ­kezők: nyelvészeti és irodalmi szakosztály, ve­zetője: dr. Horgcr Antal egyetemi tanár; szo­ciográfiái, vezetője: dr. Bibó István min. tan., egvetemi könyvtárigazgató; földrajzi szakosz­tály, vezetője: dr. Kogutowicz Károly egye­temi tanár; ásvány, földtan, paleontológiái szakosztály, vezetője: dr. Szentpétery Zsig­mond egyetemi tanár; biológiai szakosztály, vezetője: dr. Gelei József egyetemi tanár; tör. ténelmi, vezetője: dr. Iványi Béla egyetemi ta­nár: fizika-kémiai; erdészeti szakosztály, ve­zetője: Kiss Ferenc min. tanácsos; mezőgaz­dasági, vezetője: Havass Géza, az Alföldi Me­zőgazdasági Intézet igazgatója és közegészség­ügyi, vezetője: dr. Bárányi Gyula egyetemi tanár. A bizottság első eredményét azzal érte el,' hogy sikerült védnökül gróf Klcbchbxg Kunó kultuszminisztert megnyerni. A bizottság, amely választott tagokból áll, anyagi eszközök nélkül, okos mérséklettel meg­állapított programot dolgozott ki, mégis rövid néhány hónap alatt érdemes munkát végzett. Az a 12 értekezés, amely ez alatt az idő alatt, a nyomdából kikerült, élénken bizo­nyítja, hogy szakembereink szorgalmasan dol­goznak. Kétségtelen, hogy megfelelő anyagi eszközök birtokában olyan tiszteletreméltó eredményeket tudnak felmutatni, amelyek egy­szeriben megszüntetnék azt a fonák helyze­tet, hogy a nemzet legnagyobb kincsét, az aranykalászos alföldi rónát még a magyar is alig ismeri. A vasárnapi gyűlés jelentősége abban lesz, hogy az ország közoktatásügyi minisztere, mint az Álföldkutató Bizottság védnöke, Alsótanyán fogja kifejteni az alföldkutatásra vonatkozó programját. Ugyanakkor meg fogja hallgatni szakembereink terveit és óhajait. Az Alföldkutató Bizottság gyűlése a Szeged­Alsótanyai Gazdasági Egyesület ebéddel kap­csolatos diszserlegavató ünnepsége után, 2 óra­kor kezdődik. Vasárnap délután szalonzene és 5 órai tea a „ROYAL"-ban. 380 Gyapjú harisnyák óriási választásban legolcsóbban r>1 Holtmann Dezsőnél, Csekonics ucca 4. szám. 829 N5Í és férfi LICHTMANN ér BALI.Y cipőküISnlegesiégek gyermek- és munkascipök a leelobh kivitelben Beí város I Cíp&uzf äSfi&äÄ Legjobb porosz és magvar kályha szén, bécsi dió légsreszgyári kok». tflit/ét háztartásoknak, a klskundorots­mal elismeri elsőrendű llsitjeimet kereskedőknek és pékeknek aján­'om Diener PA' termenrblrományos utján sregedi telepemről. — Ugyanott állandóan gabonákat is »»«árolok. E»re» Ince, Párlsi-kSro 44 Telefon 489. Diener telefonia 1700. 520 Fiú- és leínykaruhák j elsőrendű kivitelben 2801 PolläK lesíTércKnÉl L

Next

/
Oldalképek
Tartalom