Délmagyarország, 1928. október (4. évfolyam, 222-247. szám)

1928-10-24 / 241. szám

ÍO íöbbmfní kél mélsr magas abla­kén ugrottak ki, fi két női hallgatót a tanársegéd kisérle ki, PALM A GYÁR ORSZÁG 1928 október 27. az uccán pedig dr. Schon Károly rendőrka­pitány, biztosította számukra az oltalmat. Az ablakon menekülnek a S^allgatók Jól Informált helyről ezekről az eseményekről következőket közlik velünk: Reggel 10 és egynegyed 11 kőzött székfoglaló előadáson vettek részt dr. Hafnis«; Elemér orvos­kari dékán és más professzorok, amikor jelen­tették, hogy a rendőrség akar beszélni a dékán­nal. Dr. Hainiss professzor a telefonhoz sietett és ott megtudta, hogy az anatómiai intézet előtt egy társaság áll, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy az előadást megakadályozza és a zsidó vallású hallgatókat feltétlenül" eltávolítsa. Dr. Hainiss Elemér a telefonértesítés után nyom­ban autóba ült és a rókusi iskolában elhelyezett anatómiai intézetbe sietett, amelynek kapuja előtt 30—(0 főnyi társasággal találta szembe magát. Az anatómiai intézet kapujának közelében azon­ban a rendőrség is elhelyezkedett, úgyhogy 1 a két társaság valósággal farkasszemet nó< zeti egymással. Haíniss professzor körülnézett a fiatalemberek tár­saságában, de egyetlen egy ismerős arcot sem talált. Megkérdezte, hogy kicsodák és mit akar­nak és amikor azt válaszolták, hogy jogászok, dr. Hainiss erélyesen rájuk szólt, hogy menjenek el, ebez az intézethez semmi közük és nincsen joguk csoportosan Itt tartózkodni. A fiatalemberek az erélyes hangú felszólításnak eleget tettek és eltávoztak. Ezt megelőzően a anatómiai intézetben rende­sen folyt az előadás, zsidók, keresztények egymás mellett ülve hallgatták az előadó tanárt, amikor az előadólerembe behatoltak fogászok és bölcsészek és követelték, hogy vonuljanak ki velük együtt j az orvostanhallgatók, amire az előadás megakadt. A zsidó féríihallg tí-t nagyrésze a föld­szint] ablakokon át ugrott ki és ugy me­nekült, a uőha]Igalókat pedig a tanár­segéd vett? védelmébe és kísérte ki az épületből. Az egész jelenet alatt senkit nem bántottak. A többi előadást azonban a délelőtt folyamán és délután is rendben és nyugalomban megtartották. Haíniss dékán utasítására az orvoskari egye­sületekbe kizárólag beiratkozott medikusokat en­gednek bc, akiknek természetesen index felmutatásával kell igazolni magukat. Keritésmászás a természettudományi intézetnél A Tisza Lajos-kőruti természettudományi íntéze- j tcknél teljes kudarccal végződött a rendbontók • törekvése. A rendőrség már előre tudta, hogy a 3 tüntetők utja ide vezet. A tüntetők féltizenegykor 1 értek az épület elé. Ekkorra már kerékpáros rend­örosztag szállta meg az épület bejáratait. A fő­kapunál három egyetemi altiszt állt és az utasí­tásokhoz hiven, egyetemi hallgatókat nem enged­tek be az épületbe. A tüntetők ellenállásra készül­tek, de akkorra már a rendőrök minden csopor­tosulást betiltottak cs távozásra szólították fel a kisebb csoportokat. Az ifjak látszólag engedel­meskedtek is a felszólításnak, de megkerülve az epületet, többen átmásztak a magas vaskerítésen, majd az egyetemi tornacsarnok melletti földszintes házból akartak átjutni az épület udvarára. A rendőrök azonban idejében észrevették a tünte­tők szándékát és három bajtársat húztak ki a bokrok közüt, akik ekkorra már áttornásztak a vaskerítésen. A teljes kudarc láttára a tüntetők egyenkint szállingóztak vissza a korzó felé, amire a rendőrség is bevonta a készültsé­geket ós csak a kijáratoknál maradt két-két rendőr­őrszem. A központi egyetem épülete előtt még 12 óra után is nagy tömeg hullámzott. Csoportosulást azonban a rendőrség nem engedett meg. Gyalo­gos és kerékpáros osztagok jelentek meg az épü­let előtt, rendőri beavatkozásra azonban nem ke­rült sor. Az ifjúság az egyetem előcsarnokában tartózkodott, majd egy óra után lassan kiürült az egyetem. A rendőrség erre délután két órakor a rendőri készültsé­gek: t bevonta a központi egyetem elől, mert ekkor már híre járt annak, hogy dr. Dézsi Lajos rektor délután hat órára az egyetem aulájába gyűlést hivott össze. Buócz főtanácsos a tüntetésekről Dr. Buócz Béla rendőrfőtanácsos délelőtt 11 Órakor megjelent az egyetemen és felkereste dr. Dézsi rektort, akivel hosszabb megbeszélést foly­tatott. A tanácskozás után dr. Buócz visszament a rendőrségre, ahol délután egy órára tiszti gyű­lést hivott össze, miután az egyetemi tünteté­««kkel kapcsolatos rendőri intézkedésekről részle­tesen informálta a Délmagyarország munkatársát: — A tüntetés a Szukováty-térről háromnegyed tízkor indult ki. Innen kaptam az első jelen­tést. A tüntetők innen a központi egyetemre vo­nultak, ahol izgatott hangulatukkal az előadásokra készülő jogászokat is magukkal ragadták. A tün­tetők további utja az anatómiai és a természet­tudományi intézetek felé vezetett. Rendzavarás azonban seho' sem történt és randőri beavatko­zásra sem volt szükség. — A tüntetés nem ért bennünket váratlanul, — mondotta dr Buócz főtanácros. — Már napokkal erelőtt sejtettük, hogy a fiatalabb diákok tün­tetésre készülnek. A kedd délelőtti tüntetés azon­ban nem volt előre elkészítve. A tüntetést spon­tán határozták el a vezetőnélküli ifjak, amit bi­zonyít az is, hogy a különböző bajtársi egyesü­letek vezetői kijelentették előttem, hogy a tün­tetőkkel nem szolidárisak és azoktól távol állnak. — Az ifjakkal ezek után nem volt nehéz dolga a rendőrségnek. Ahol a tüntetők megjelentek, min­denhol rendőrositagnk várakoztak és igy minden próbálkozásuk már csirájában meghiusult. — A délelőtti órákban beható tanácskozásokat folytattam dr. Dézsi rektorral és megállapodtunk abban, hogy az egyitem és az ucca rendjét és bé. kéjét mlndea körülmények között fenlar­tom. A tüntetést nem engedem ki ai uccára. Délután gyűlési tartottak a központ! egyetemen A délelőtti izgalmas események a délutáni 1 Órákban nem ismétlődtek meg. Rendőrosztagok cirkáltak a városban és az egyetemi épületek előtt két óránkint váltogatták az őrszemeket. Délután négy órakor a rendőrség arról szer­zett tudomást, hogy az egyetem aulájában ter­vezett »hivatalos« nagygyűlés elmarad és csvtr pőn az ifjúság tart gyűlést, amelyen a további teendőket beszélik meg. Délután öt óra tájban a bajtársak egyenkint szállingóztak bc az egyetemre és a jogi kar egyik tantermében gyűltek össze. A gyűlés megkezdése előtt izgatott hangulat uralkodott a diákok kőzött, de megjelentek köztük a baj­társi egyesületek vezérei is, akik türelemre, cs higgadtságra intették a fiatalságot. Gyűlés közben megjelent a teremben ör. Kiss Albert tanár is, aki felszólította az ifjú­ságot, hogy a tüntetéseket hagyják abba, mert ezzel csak saját ügyöknek árta­nak» — Tegyenek nekem ígéretet arra, hogy a ina délelőtti tüntetés az utolsó volt, mert különben az egyetemet bezárjuk és min­denki elveszti félévét! Dr. Kiss Albert szavai után a bajtársi egye­sületük vezérei beszeltek, ami után a maJe­Nyugdíjas katonatisztek, köztisztviselők és más megbízható urak adják le cimüket ,,Ufdonság" jeligével ezen lap kiadóhivatalában. Kiváló alkalom kínál­kozik minden nap kifizetésre kerülő komoly pénzt kereshetni! 496 leniek tudomásul vették a vezérek ukázát. A gyűlés határozata szerint a hallgatók szerdán rendesen megjelennek az előadáso­kon és minden rendzavarástól tartózkodnak. Szerdán délben tizenkét órakor a bajtársi egyesületek vezérei fővezéri ülést tartanak, amelynek határozata minden baj­társra kötelező lesz. A bajtársi egyesületek vezérei elhatározták, hogy mindaddig, amig a központból más utasitást nem kapnak, minden tüntetést megakadályoznak és biztositiák a ta­nítás zavartalan menetét is. A tüntetők felvonulásra készültek a Délmagyarország ellen A diákgyülés után érdeklődtünk dr. Buócz Béla rendőrfőtanácsosnál, aki a kővetkezőket mondotta: — Azt, hogy az egyetem aulájában tartott diákgyülésen mi történt, pontosan még nem tudom, mert jelentést nem kaptam a gyűlés lefolyásáról. Kerülő uton azonban arról érte­sültem, hogy a tüntető diákok egy csoportja felvonulásra készül a Délmagyarország ellen• Természetesen azonnal megtettem a szükséges intézkedéseket, hogy az esetleges rcndzavará1-1 sokat megakadályozza a rendőrség. Erős rend­őri készültséget vezényeltem ki a helyszínre. —- Tulajdonképen két gyűlést akartak tar­tani a diákok az egyetem falai kőzött. Gyűlést akartak tartani a tüntetők és gyűlésre hivták össze a bajtársi szervezeteket. Dézsi Lajos rektor a tüntető diákoknak nem adott enge­délyt a gyűlés megtartására, igy csak a baj­társi szervezetek tarthattak gyűlést Ugy ér­tesültem és ezt az értesülésemet megerősíti a gyűlésről távozó egyetemi hallgatók komoly, nyugodt magatartása, hogy a bajtársi szerve­zetek vezetőinek sikerült leszerelni a tünte­tést. A bajtársi szervezetek kimondot­ták, hogy nem azonosítják ma­gukat sem a tüntetőkkel, sem a tüntetéssel, azt a leghatározottabban elitélik és tagjaikat a legszigorúbban eltiltják a tüntetésekbén váló részvételtől. Az éjszakai órákban a legnagyobb csend honolt. Este kilenc óra után a járőrök is bevonultak és csupán az őrszemek maradtak künn a városban. A rend­őrség központi ügyeletén kedden éjszaka két rendőrtiszt teljesített szolgálatot, ahová órán­kint futottak be az éjszakai járőrök jelentései. iécsi „tör" : „0 legújabb fránköveteftf Roíhermere fia" Bécs, október 23. A Neues Wiener Journal je­lentése szerint a legújabb magyar trónkövetelő Esmond Harmswoith, lord Rothermere fia. A lap a jelentéssel kapcsolatban megjegyzi, hogy ezt a híradást inkább furcsasága, mintsem hitelt ér­demlősége kedvéért közli. A ielentés többek között ezeket mondja: »A magyar revíziós párt, amely Rákosi Jenő és Nogy Emil volt igazságügyminiszter vezetése alatt áll, a legközelebbi napokban proklamálni fogja Esmond Harmstvorth jelölését a magyar trónra. Rákosi idáig egyik legbuzgóbb harcosa volt a legitimistáknak. A nyáron azonban hosszabb időt töltött Angliában, ahol lord Rothermere vendége volt és ez a tartózkodása téritette ebbe az uj irányba. Nemrégiben Olaszországban is találkozott lerd Rothermcrcvel. Olaszországból visszatérve, döntő megbeszélést folytatott Nagy Emillel. Rothermere lord hozzájárult a tervhez.« Eddui szól a bécsi hír.

Next

/
Oldalképek
Tartalom