Délmagyarország, 1929. október (5. évfolyam, 222-248. szám)

1929-10-22 / 240. szám

»ÉLMAGYAüOIÍSZAG bbmkkvx • M-i-sr": ;-;» -ítm 00 Diákkritika a c sárgásokról Érdekes felszólalások a MEFHOSz szegedi gyűlésén (A Délmagyarország munkatársától.) Az <\gyetem központi épületének könyvtártermé­ben tartotta meg vasárnap délelőtt a [EFHOSz diáknagygyülését. Barta Baranko. vich László, a Katolikus Diákszövetség el­nöke, a most alakulóban lévő ifjúsági parla­nentről beszélt. Kijelentette, hogy nagy mu­lasztások terhelik az ifjúsági vezéreket, akik az ifjúságnak a numerus clausus elleni moz­galmát nem tudták kellőképen kamatoztatni. Aesay László, a MEFHOSz elnöke, az or­szágos diáknyomorenyhitő akció körüli zava­rokról beszélt. Be kellett szüntetni az akciót, mert az adminisztráció negyedrészét vette el a kiosztásra kerülő 97 ezer pengős segélynek. Ismertette a CIE-botrányt is, amelyben most vizsgálatot rendeltek el, a kultuszminiszter el­számolásra szólította fel a Diákkülügyi Bizott­ságot. Mis ke László arról beszélt, hogy a név­magyarosítással kapcsolatban kérni fogják a belügyminisztert, hogy könnyítse meg az; egye­temi ifjúságnak azt, hogy aki 100 százalék­ban jó magyar és keresztény, az könnyen juthasson magyar névhez. Ez a kérelem kizá­rólag az egyetemi ifjúságra vonatkozna, mert a névmagyarosítás megkönnyítése veszedelmes lehetne. Azt, hogy kik jó magyarok és ke­resztények, azt a MEFHOSz bírálná el. Ez­után a diákzavargásokról mondott érdekes dolgokat. — Nem lehet megengedni, hogy évről-évre zavarok legyenek az egyetemeken, hogy be kelljen zárni az egyetemek kapuit. Az egye­sületi vezérek minden ilyen zavargás alkal­mával kijelentik, hogy nem ők azok, akik azt kezdeményezik, vagy akik az ifjúságot biztat­ják. De tudjuk, hogy titokban azonban mégis csak 6k az értelmi szerzői a zavargásoknak. Az ifjúságot ilyen dolgokkal nem lehet a köz­vélemény előtt komolytalanná tenni. — Követeljük, hogy a tőrvénybe foglalt szá­zalék lefixiroztassék, nehogy minden évben 1—2 százalékkal több kerüljön be az egye­temekre a tőlünk idegen elemekből, de azok­nak, akik bejutnak, biztonságot és nyugodt­ságot kell biztositanunk a tanulásukhoz. ''unum mmnu^ HUJ rendkivyg előnyösen vásárolhat 400 ' c •Jbr han nuiiumi inxumii nnrot iirmiraniniiminmiünro: Szeptemberben 791 Riilíoldíi iorűult meg Szegyeden A rendőrség jelentése Szeged közbiztonságáról (A Délmagyarország munkatársától.) A közigaz­gatási bizottság hétfői ülésén dr. Buócz Béla fő­tanácsos terjesztette elő a rendőrség jelentését, a jelentés szerint a szeptemberben tartott gépkocsi­vizsgálatok eredményeképen hét személy- és öt tehergépkocsira, valamint kilenc motorkerékpárra adott ki forgalmi engedélyt a rendőrség. Gépjár­művezetői vizsgára 75-en jelentkeztek, még pedig személygépkocsira 32-en, tehergépkocsira 23-nn, motorkerékpárra 20-an, személy- és motorkerékpár vezetésre egy személy jelentkezett. A jelentkezők közül ötöt utasítottak ismétlői vizsgára. Szeptemberben liusz közlekedési baleset fordult M, amelyek közül kettő végződött súlyosabb sérü­léssel, tizenhárom könnyű sérüléssel, a többi sérü­lésnélküli baleset volt. Táncmulatságokra, hangversenyekre és egyéb nyilvános szórakozásra 89 engedélyt adtak ki, >'árórameghosszabbitást huszonhat esetben engedé­lyeztek. Útlevél iránt 105 kérelmet terjesztettek elő. A Kapitányság bejeientő hivatalánál 5144 belföldi i é.s 791 külföldi jelentette be magát, viszont eltávo- i zását 5052 belföldi és 492 külföldi jelentette. J A közbiztonsági állapot szeptemberben is kielé- I gitő volt. Nagyobb bűncselekmény volt a Jugoszlá­viából átszökött Kalderás István vezetése alatt álló hat tagu cigánybanda részéről a városban és a kör­nyékén több helyen elkövetett nagyobbszabása betöréses-lopás, amely több napon keresztül tar. totta izgalomban ugy a város, mint a környék lakosságát. A gyorsan és erélyesen lefolytatott nyomozás azonban rövid időn belül eredményre vezetett, amennyiben a cigánybanda több tagját sikerült elfogni és az ügyészségnek átadni, csupán egy szökött meg. Ugyancsak az elmúlt hónapban sikerült ártalmatlanná tenni Csikós Ferenc nagy­stílű betörőt, aki a városban kilenc helyen köve­tett el betörést, azonban az eredményes nyomozás­nak sikerült a lopott dolgok nagyrészét felkutatnia. Egyébként a bűncselekmények száma az elmúlt hó­napban sem haladta meg a szokásos mértéket Előfordult 314 bűncselekmény, amelyek közül 192 esetben volt eredményes a nyomozás. A bűncse­lekmények közül az ember élete és testi épsége ellen 40 irányult, azonban halálos kimeneitelü egy sem volt. A vagyon elleni bűncselekmények száma 248, amelyek közül 150 lopás volt. öngyil­kosság öt, eltűnés tizenhét, baleset 163 fordult elő, amelyek közül halálos baleset egy volt Az Minden reomotíkns fájdalmat megszüntetnek az ­rsW 1 tabletták; fetea a hatást ha fájó tagját Spiwsalr% otdaffaC dörzsöli H| be. Cnüc gyógyszertárakban iBn kaphatók. előfordult bűncselekményekkel kapcsolatban 33 856 pengő kárt jelentettek be, amelyek nagyrésze % nyomozás során megtérült Kommunista irányú mozgalom nem fordult eW5 — mondja tovább a rendőrség jelentése —, úgy­szintén sztrájk sem volt Bejelentettek 63 gyű­lést A gyűlések közül 49 volt politikai jellegű, a tőrvényhatósági bizottsági tagválasztások előkészí­tése ügyében. és A színházi iroda hírei Ma. kedden kerül színre hatodszor a gyönyör® zenéj'ü és bájos meséjü revüoperett, a Diákszere­lem. Eddig öt telt ház gyönyörködött Patkós Irmát dalaiban és Sárvay Rózsi, Kiss Manyi, Kádár Ma*, git remek táncaiban, kacagott Páger, Herczeg, Vágó, Veszely mókáin és általában az egész elő­adást szűnni nem akaró lelkesedéssel kisérte. A! Diákszerelem ehéten még csütörtökön, szombaté«! és vasárnap kerül szinre. Az első operaelőadás ebben a szezonban szerdán este lesz, amikor Halévy halhatatlan értékű, örök szépségű alkotása, a Zsidónő kerül szinre. A Zsidónő zenei részét Fridi Frigyes, a színház ki­váló operakarnagya tanította be és ez maga már garancia arra, hogy ez az operaelőadás is nS. tón fog sorakozni a nagyképességü karmester által eddig betanított és vezényelt operaelőadásokhox. A címszerepet Szász Edith fogja énekelni, Eudoxi* hercegnőt pedig Lamberg Rózsi. Szórád Ferenc felfelé ivelő pályájának nagyállomásához érkezik el Eleázár szerepével, melyet ezúttal fog először énekelni. Érdekessége lesz az előadásnak, hogy most mutatkozik be először a színház második fiatal tenorja, Csiszár Lajos Leopold szerepében. Bihari énekli Rugiero polgármestert, Arany pedig Brogni bíborost. A Zsidónőt Sziklai Jenő rendezi, melyet a színház szerdán premierbérletben ét pénteken A. bérletben hoz szinre. Csütörtökön délutón rendkívül mérsékelt hely­árakkal a Bizánc kerül szinre. Szombaton délután ifjúsági előadásul a Herceg­kisasszony kerül szinre. j&arisnya Leguii Közép szálú pzüst fenv'l eranv fegyD p 3*80 p 4*531p 4'30 p 5-201p §•• Minden párén szavatosságot váiiaiunk. Óvakodjunk az értéktelen utánzatoktól! Kizárólagos gyéri lereltal Szegeden • I>OIXAI£ TESTVEREKnéi Csebonlcs ucca és Széchenyi tér. GFB. gyártmányú férfi harisnyák és mííJdeií'Sle kötölt^ru különlegességek rendkívüli ol<*6 Arakon. bb reklámáraink: Finom szálú I Erős szálú ezQsl feayü arany jegyű | ezüst iegyö arany fegyü p 4*30 p 5'20 p 5 — p

Next

/
Oldalképek
Tartalom