Délmagyarország, 1929. december (5. évfolyam, 274-297. szám)

1929-12-25 / 294. szám

1929 december 25. D£LMAGYARORSZAG 41 Riport a szegedi (A Délmagyarország munkatársától) Ha a szegedi polgár bőséges vacsora után meleg szobájában ellerül, nem is sejti, hogy küon a hideg éjszakában most uj élet kezdődik: a szegedi Interné élele. A józan, egészséges, békés város éjszakára átmasz­kírozza magát, apacssálat köt, kést dug az övé­be, mélyen szemébe húzza a sapkát és megkezdi pokoli táncát, mely tart hajnalig, amikor ismét átváltozik paprikapiaccá, kultúrpalotává, jótékony asztaltársasággá, hivatallá, templommá, szegény­házzá... Mindenki álmos, poros, ártatlan város­nak hiszi Szegedet, ahol vannak tisztviselők, kis­polgárok, földművesek, de nincs nagyvárosi pos­vány, nincsenek titkos utakon szédelgő gonoszte­vők, sötét szándékú éjjeli lovagok, kalandorok, ve­szélyes perverzek, kokszosok, sipisták; a világvá­rosi élet forgatagában élő bűnözők. A szegedi polgár csak bűnügyi regényekből is­meri ezeket a borzongató figurákat, akik hírne­vet szereztek Newyork, Csikágó, London, Páris, Berlin, Budapest alvilágának. El sem tudja kép­zelni, hogy Wallace képes lenne szegedi figurák­kal, szegedi miliőben egy olyan bűnügyi regényt megírni, amelynek a valószínűsége csak egy szá­zalék is lenne. Frank Heller, Conan Dovlo és a többiek bizonyára éhen halnának Szegeden. Ki hiszi el, hogy a düsseldorííi esethez hasonló bűn­cselekmény szegedi tolvajból is kisarjadhatna és lejátszódhatna itt is minden fázisában? Pedig a szegedi alvilág mély és rejtelmes... Az éjszakában ugyanugy surrannak a közönséges gonosztevők, züllött nők, felhajtok, morfinisták, orgazdák, tébolyultak, sipisták és más ezer, bizarr alakja az éjszakának, mint a nagyvárosok pos­ványlakói. Megmozdul a város és előbújik mé­lyéből az éjszaka lovagja, benépesedik minden lebuj. A körúton, a sugáruton csúszik végig, pré­dára lesve, a nappal jámbor családapa, aki éj­jelre átváltozik a legrettegettebb beteghajlamu fér­fivé... Szédelegve járó alakok törnek föl és tűnnek ei a sarkokon... A szegedi alvilág mély és rejtelmes: érdemes belepillantani. Munkanélküliek, váróterem lakók, koldusok, népkonyhások. Ezek is hozzátartoznak az alvilághoz: egy kü­lön kaszt, ök a páriák. Nem bűnözők, csak nyo­morultak. Mit csinálnak, hogy élnek? Rejtély... És hogy hogyan birják ezt a borzalmas hajszát az élettel: még nagyobb rejtély. Olyanok is vannak közöttük, akik hónapok óta nem aludtak ágyban és hónapok óía nem látlak íőít ételt. Nincs pénz, nincs kenyér, nincs ruha, nincs meleg kuckó, csak végtelen nyomorúság... Télen szenvednek a legtöbbet. A kegyetlen hi­deg ugy rohanja meg őket, mint az éhes ordas a nyájat és ők szűkölve, vonitva menekülnek. Nap­pal még meg lehet húzódni valahol, de éjjel! Be­zárják az utolsó putikot is... És kezdődik az esze­lős menekülés a hideg elől... Megindul a hajlék­talan vándorok csapatja, topogva szaladnak egyik helyről a másikra... Szimatolva keresik a meleg helyeket, űzi őket a legnagyobb rém, a hideg... Ez- a hajsza... Vad és kíméletlen... őrjítő. Reg­geltől estig, estétől reggelig: menekülni, cipelni a rongyos cipőt, a felöltőt, a kéthetes szakállt, a lázas szemeket: az embert... Háromkor nyitják a várótermeket. Aki még futni tud, az fut. Látni kell ezt a haj­nali rohanást a Boldogasszony sugáruton, hallani a saroknélküli, ronggyal kitömött cipők kísérteties tompa robogását. Az állomásépület ajtajában egymásután tűnnek fel a hajléktalanok. Elől egy magas, kecskeszakállas úrféle jőn, kis­kabátban. A kabát csupa piszok, talán hetek óta nem került le a testéről, de a szivarzsebben zsebkendő fityeg... Ott felejtette... Valamikor.... És a többiek. Hétrétgörnyedve, szinte jajgatva jön­nek. Hallani foguk vacogását. Körülállják, körül­ölelik a kályhát, hangtalanul, némán küzdenek a jobb helyért. Aztán kezdődik a Roncert. A kecskeszakállas kezdi a köhögést, a többi átveszi tőle. Száraz, mély köhögés és olyan erőszakos, hogy bele­pirulnak a sápadt arcok. Nagyon szűkre van itt ki­Selyem harisnyák, pouloverek Glückslhal és Társa 3994 Cíekonlcs ucea 3. szám. Infernó életéről szabva az élet, az arcokról könnyen leolvasható: hány hét még a világ... Aztán elnyújtóznak a padokon és — reggel kez­dődik minden élőiről. Belőlük telük ki a népkonyha publikuma, csak­hogy itt sem jut mindegyiknek meleg leves. Hja, ez není megy olyan könnÉyen... Élelmesnek kell lenni itt is, máskülönben nem jár ki a kanál kala­rábé-főzelék. Az mehet koldulni, kibögni az életet jelentő falat kenyeret, vagy kierőszakolni... A jó­módú polgár szereti látni, ha a koldusnak hiány­zik keze, lába. Élvezni akar a két fillérjéért. Mit tehet róla, hogy a testi nyomoron kívül van még másfajta nyomor is... Az egyik pária felkötötte a karját, évekig koldulta igy a részvétet Karja megbénult, elsorvadt. A másik az arcán lévő se­bet minden héten feltépte., mert a vért honorál­ják.. És ha már akadt egy falat kenyér, következik a pálinka. Mert ebből az egész, sejtelmes, bódí­tó szép életből csak egy öröm maradt meg ne­kik: az ivás gyönyöre. A depé: mennyország, a rum: ambrózia és ha van mit inni: ők boldog emberek. A depók környékén élnek a »szürcsölök«. Olt állanak a pult mellett, hosszú sorban és várják a vendéget, akinek kiürített poharából kiszürcsölik a leüllepedett egy-két csöpp rumot. Sok nem ma­rad a pohár fenekén, de a kisigényű szürcsölő ennyivel is megelégszik. 30—40 szürcsölés már nyom a latba... A legelőkelőbbnek, az úgynevezett felső négy­száz nem lakik a váróteremben. Tömeglakásban búvik meg, ahol 20 fillérért már lehet kapni egy negyed ágyat. A lakás fülledt, piszkos, a szal­mazsákon rajta van a száz, meg száz vendég sza­ga. Idegenül, komoran bámulnak egymás szemé­be, rámorognak egymásra. A saját nyomorát lát­ja egyik a másikban és ezért morogja meg... Munkanélküli kereskedősegédek, iparoslegények, pincérek, nyomorgó diákok, elzüllött urifiuk, szö­kött fegyencek, költök, koldusok, tönkrement ke­reskedők fekszenek egymás mellett. Az " álom megbékítette őket, összebújnak és csodálatos, me­sés, boldog életről álmodnak, Spiclik, felhajtók, mutatvá­nyosok, tepsisek, vásározók. A züllött város még mélyebbre húzza szemébe a sapkát». Kis kávéházakban, feltett kalappal, sapkával rossz szemű, rossz arcú emberek ülnek. Ezek nem nyomorognak, sőt nagyon is jól élnek. A vásárokon jól lehet keresni, szédíteni a parasztot, aki minden szamárságnak, trükknek bedül. A lep­sisek értik a módját. Ha a paraszt hajlandóságot mutat a játékra, előkerül a három pléhlemez, melyek közül egy a »bélyeges« és megindul a játék. A tepsis keveri a lemezeket, közben ha­darja a mondókát: — Tessék jól idefigyelni, minél jobban ide­figyel, annál inkább nem lát semmit... Most itt a bélyeges... Tessék jól figyelni... Nem kell bele­szólni, több szem többet lát... Most hol a bélye­ges? És mihelyt a játékos lenyúl azért a lemezért, amelyiken a bélyeget sejti, már el is vesztette az 5, 10 pengőjét. Százakat lehet igy keresni, csak vigyázni kell a »héore, mert hamar lebukik az ember. Aki kényelmes és nem szeret! a vásározással járó izgalmakat, az inkább ül és lesi a nőt, hogy mi­kor keres egy pár pengőt. Az pedig járja az uc­cát, didereg, fázik, mert a barátja nagyon szi­gorú ember és nem engedi lazsálni. Kell a pénz a kártyához, meg a mulatáshoz és jaj a nőnek, ha nem ügyeskedett eléggé. De ezerszer jaj, ha el akar tagadni egy fillért is. A strici néha rá­szánja magát és kimozdul a meleg kávéházból, »körmére nézni a nőnek«. Kontrollirozza a kere­setet, mert az asszonynépség ingatag... Jó pénzért felhajt. Mindig van készenlétben egy-két hölgye. Raktáron vau. Prompt szálüt Ga­rantált áru. Utánvéttel. Régi, szolid cég.. A rendőri besúgók maguk is űznek valamilyen jövedelmező foglalkozási ágat, mert a spicÜske­dés csak lojalitásból történik. Tud mindenről, is­mer mindenkit, ugy otthon van az alvilágban, mint senki más. Ha a detektívek egy nagyobb lo­pásban nyomoznak, tudja, hogy kik vettek részt a szaréban, hol értékesítették a lopott holmit, stb. Ellenértékül egy kis elnézést kér a saját ma­nővereinél. TRETORN HÓCIPŐ B104 VILÁGHÍRŰ 8ípisták, rulettesek, betörők, orgazdák, zsebmetszők. A legjobban kiépített szervezetük a sipistáknak van. De talán ők vannak a legtöbben. Kávéházak sarkában, korcsmában ütik fel a tanyát és vígan megy a játék. Meglepetéstől nem kell tartani* mert a drótozó vigyáz és ha gyanús alakot Iát, jelez és egy szempillantás alatt eltűnik minden az asztalokról. Gazdag vidéki gyanutlanul ül le a játékhoz és rövid játék után teljesen megkoppaszt­va távozik és nem is vesz észre semmit, az urak igazán nem csaltak... Chemin de fer, baccarat. na­si-vasi folyik az apró asztalok körül. Kidülledt szemek figyelik a lap járását és a bankos kezét. A hosszú fehér ujjak boszorkányos ügyességgel keverik a lapokat, ember legyen^ aki szemmel követni tudja. Alsóváros, Felsőváros. Rókus kiskorcsmáiban dolgozik a mozgó rulelles. Szalvétába kötött masinájával itt is, ott is megje­lenik, leteszi a rouget voir-t a spriccerek közé és megperditi a korongot. A korong ügyes és ott áll meg, ahol a gazda akarja. 10—15 pengő kereset után ismét előkerül a szalvéta és elvándorol a mester uj spriccerek közé. Monteearlö Alsóvá­roson.-. Frakk nélkül, dámák és zsetonok nélkül, do százszorta ügyesebb croupióval, mint a Ca­sinóé. A zsebmetszőkre rosszabb idő jár. A borotvával való metszés kimeut a divatból, a borotva lom­tárba került. Finom, hosszú ujjakkal nyul bele a zsebbe és kiollózza, középső és mutatóujja kö­zé szorítva a pénzt. De az emberek óvatosak és szegények. Ki hord magával annyi pénzt, hogy érdemes lenne érte megkockáztatni egy pár »má­zsát«! A leghíresebb zsebmetszö, aki valamikor, nemzetkőzi viszonylatban is elsőrangú szaktekin­tély volt, ma sipistává sülyedt le. Lezüllött... Ha szóbakerül valahol, legyintenek..« Elveszett em­ber... , Az alvilág kimeríthetetlen. Betörők bukkannak' fel a sötét uccán, kokottok surrannak, tolvajok igyekeznek. Mindegyik munkája után néz... Az alvilág szorgoskodik, dolgozik.... A polgárok alszanak a fehér függönyös ablakok mögött, kívül meg folyik a tánc. Eszelős része­gek igyekeznek hazafelé, szadisták imbolyognak és alkudoznak a berumozott nőkkel, egy ismert morfinista támolyog az ucca közepén, ő is ha­zafelé tart, reggelre kelve komoly polgár lesz belőle, akinek kikérik esetleg a véleményét, akit meghallgatnak, akire adnak valamit..« A szegedi éjszaka igazán színes és nagyvárosi. Nincs olyan bűnöző tipus, amelyiket nem lehet­ne itt felfedezni. Egész kis szennyes emberek,/ akik zsarolásból élnek, aktokat áruló férfiak mel­lett London legsötétebb negyedébe beillő kassza­furás is megtalálható. A körút, a Kossuth Lajos, a Petőfi Sándor: sugárut a főgyűjtő csatorna, ezeken keresztül bo­nyolódik le az éjszakai forgalom. A Tisza Lajos körút hajnal felé érdekes látványt nyújt. Kis csa­patokba verődve állanak és beszélgetnek az éjsza­ka robotosai. A nők panaszkodnak, rosszak a gaz­dasági viszonyok, drága a lakbér, kevés a kere­set. 2—3 pengős kereset a legtöbb egy napon, Mit lehet ennyivel kezdeni? Még inni sem lehet be­lőle, pedig anélkül elviselhetetlen ez a szennyes élet. Egy pohár rummal jobban el lehet viselni a hideget, két pohár rum már rózsaszínű fátyolt köt a szemükre és ilyenkor oly jól "lehet sírni..« Elfelejtik, hogy az emberek gonoszak, gorombák, követelőzők. De lassan ebbe is bele lehet fásulni... A sok kétes lebuj önti magából a különböző figurákat. Wallace bőven válogathatna közöttük: ez egy tébolyult, ez egy spiritiszta médium, amott zálogházi hiéna, itt egy ismert házasságszedelgő..« Nem hívják őket félszemű Jimmynek, Black De­wlll-nek, bizíoskezü Pietrónak, csak Kovács Já­nosok, Kiss Istvánok ők, itt laknak Alsóvároson, vagy Felsővároson... Hajnalban a város megrázkódik, lekapja fejéről a sipkát, nyakáról a sálat és újra az, ami volt: bé­késen terpeszkedő, józan alföldi metropolis. Elsőrendű kárpitos munkás ujat és javítást jutányos árban készít 4«9 SZABÓ kárpitos, Oroszlán u. 6.

Next