Délmagyarország, 1930. január (6. évfolyam, 1-25. szám)

1930-01-05 / 4. szám

1!Ш Január 5. ПРТЛТЛПЧ'ЛГСПРЧГ ш Szombaton megnyitották az ipartestületi céh-kiállitást l'A D'élmagyarország munkatársától.) Szom­baton délelőtt, mint az avatási ünnepek prog­ramjának első pontja, az ipartestületi uj szék­ház emeleti termeiben megnyitották a céh­kiállitást. A kiállításon a szegedi céhek sok érdekes dokumentumát állították ki, céhlá­dákat, céhpoharakat, céhzászlókat, céhpohara­kat, céhartikulusokat és különböző más emlé­keket Dr, Banner János egyetemi tanár azok ne­vében nyitotta meg a kiállítást, akik még tanúi voltak a céhek életének. Rövid vissza­pillantást vetett Szeged régi ipari életére. En­nek kapcsán felemiitelte, hogy Szeged ipará­ról az első hivatalos feljegyzés 1522-ből való. Ez a feljegyzés 291 szegedi iparos nevét örö­kítette meg, amiből nyilvánvaló, hogy már 1522 előtt is élénk ipari élet volt Szegeden. Az idők folyamán azután 29 céh alakult Sze­geden, amelyeknek hatalmát mindig a céh­láda szimbolizálta. A kiállításnak már szombaton is számos lá­togatója volt. A vasárnapi ünnepségekre egyébként szom­baton, a délutáni gyorssal megérkezett a ke­reskedelemügyi miniszter képviseletében Ke­rék járt ó György miniszteri osztálytanácsos, a budápesti kereskedelmi és iparkamara képvi­seletében Biltner János alelnök, Szávay Gyula főtitkár, Füredi Lajos, az Asztalosmesterek | Országos Szövetségének titkára, Becsey Antal j íővárosi törvényhatósági bizottsági tag stb. Ma avatják fel az ipartestület uj székházát Impozáns keretek között, a már megállapí­tott program szerint avatják ifel ma délelőtt az ipartestület uj székházát. A már közólt veterán iparosokon kivül még a következők jelentették be részvételüket az ünnepségre: s 72 éves Hirháger Ferenc fésűs, a 69 éves K. Petri Géza asztalos, a 75 éves Rubin József kárpitos, a 70 éves Birk Károly aszta­los, a 72 éves Róth Antal fodrász, a 70 éves id. Nyári György vendéglős, a 64 éves Korál 'Antal reszelpvágö és á 76 éves Beller Sándor késes. < ' ' Vasárnap lesz az avatást ünnepség Az ünnepség az eredeti terv szerintiéi 9 óra­kor kezdődik. Az iparosok családtagjaikkal együtt a Horváth Mihály-uccai székházban gyülekeznek és onnan vonulnak a fogadalmi templomba, ahol 10 órakor Glattfelder Gyula megyéspüspök iinnopélves szentmisét nonti­V I tí ». , № fp>f % i ' .jtr-r ­> •í­¿'Щ Щ vj ft.: :ï5 v <m • • • è : • -ig Ifi ' ' ' •• ' ' ' - Л * ' ' . V v ' • >* : "i'-iC^S Az uj ipartestületi ezékháa fikál. A mise után a megyésfopásztor fel­szenteli az uj székházat, a szertartást disz. közgyűlés követi. Este vacsora lesz s utána táncmulatság. Az ünnepélyen a gyengélkedő Klebelsberg Kunó gróf kultuszminisztert Aig. ner Károly főispán képviseli, a külföldön tar­tózkodó Bud János kereskedelműgyi minisz­ter képviseletében pedig dr. Kerékgyártó György miniszteri osztálytanácsos jelenik meg. A szegedi kerületi rendőrfőkapitányságot dr. Szalag József főkapitány képviseli. Az ünnep­ségen nagyszámban vesznek részt a külön­böző intézmények, egyesületek, társtestületek és kcrök. Képviseltetik magukat az ország kereskedelmi és iparkamarái is. A feleség a férj tiltakozása ellenére is felutazhat Budapestre Érdekes törvényszéki ítélet egy válópörbert (A Délmagyarország munkatársától.') Érdekes íté­letet hozott legutóbb a szegedi törvényszék egy válópörben. A válópör szereplői ismert szegedi házaspár, akik 1923-ban kötöttek házasságot. Ek­kor érkezett meg a férfi orosz hadifogságból, megismerkedett a társaságbeli leánnyal és rövid udvarlás után feleségül vette. A házasság azonban nem volt boldog, örökös súrlódások voltak a felek között. A mult év tavaszán történt, hogy a fiatal­asszony azzal állott férje elé, hogy párheti üdü­lésre felutazik Budapestre. A fiatalasszony szerint orvosai tanácsolták, hogy keresse fel az egyik szanatóriumot és töltsön ott el néhány na*pot. A férj azonban nem méltányolta felesége kívánsá­gát és megtiltotta, hogy Budapestre utazzék. Az asszony azonban nem törődött a tilalommal, ősz­szeesomagolt) és elutazott. Pár hét molva visszaérkezett Szegedre, a közős lakást azonbaD zárva találta. Az éjszakát szülei­nél töltötte, másnap pedig édesanyja kíséretében megjelent férjénél. De férje ekkor sem fogadta vissza, hanem közölte vele, hogy megindította a válópört. Be is adta a válókeresetet, amelyben a főok mellett még egy egész sereg vádat sorakoz­tatott fel felesége ellen. Keresetében előadta, hogy felesége határozott tilalma ellenére üdülni utazott Budapestre, az ő édesanyjával tiszteletlenül, go­rombán bánt és többizben öngyilkosságot kísérelt meg. A tőrvényszék széleskörű bizonyítást rendelt el. A tárgyaláson a fiatalasszony azzal védekezett, Korzó Mozi Ielefon 11 -ö5 Január 5-én, vasárnap Az vf év első nagy aitrakciófai Paul Wegener, Brigitte Helm, Petrovich Szvetlszlév főszereplésévei H*nns Heinz Evers Alraune cmii recénvének filrpvíltoíflta. Belvúrosi Mozi Telefon 5 - 02 lanuár 5-én, vasárnap Dlböl lit le» „в" a d!ctO HAROLD UOYD-ТЕГСРО HAROLD с. 8 felvonásos vigiáfék attrakciójával ts RAYMOND GRIFFITH fl szerelem rabszolgája с 6 telvnáeos komédiájával. IG ÖN Auzm DARMQL DOLGOZIK CsohoUMlés kashaiti. Enyhe, gfon. biztos. Egy pröbscso.mftgolia 1* miéiért meggyőei Önt erről ! hogy az orvosok tanácsára akart Pestre utazni, mert föltétlenül szüksége volt üdülésre. Férjének ezt megmondotta, aki aztán indokolatlanul tagadta meg a beleegyezést De mivel jól tudta, hogy erre egészsége érdekében szüksége van, mégis el­utazott- Kérte a törvényszéket, hogy utasítsa e! férjét a keresettel. A tőrvényszék érdekes indokolású ítéletben a férjet keresetével elutasította és kötelezte a pőr­kőltségek megfizetésére. A törvényszék kimondotta, hogy a jelenlegi különélésnek nem az asszony az oka. Az orvosok tanácsolták, hogy utazzék Buda­pestre szanatóriumba, gyógykezeltetés végett. A férj ez ellen tiltakozott, már pedig a férj férji jogait csak addig a határig gyakorolhatja, míg azzal nem árt feleségének. Ebben az esetben pedig az asszony egészsége kétségkívül veszélyben forgott, mivel a férj nem engedte meg a gyógykezeltetést Kimon­dotta a törvényszék, hogy az anyóssal szembeni tiszteletlen magatartás és az öngyilkossággal való fenyegetőzés, nem válóok. A férj az Ítéletet megfetebbezte. rendeSt eS a város (A Délmagyarország munkatársától.) A munkanélküliek foglalkoztatására — mint is­meretes — a polgármester karácsony előtt szükségmunkákat rendelt el, hogy a mun­kanélküliek százai legalább az ünnepekre né­hány pengőhöz jussanak. A város most újból szükségmunkákat irt ki, szombaton a követ­kező felhívást bocsájtották ki: ylnségmunkások és fuvarosok összeírás cél­jából jelentkezzenek legkésőbb január 10-ig a hatósági munkaközvetítőnél. A jelentkezette­ket január 11-én csoportba osztják, január 13-án pedig munkába állanak.« 1 Renaissance Bar . I Morgan Olivier ; a kiváló artista és a ssensdciós í Kisérö műsor. Hangulatos uj zenekar. fcjÉjgÉgÉggÉgljgÉjÉjgÉ^ SzécQenyl Mozi Január 6-án, hétfőn A páncélterem bandliái. Kalondorfi'm 8 felvonásban. Főszereplő: AUD EGEDE NISSEN. Azonkivüi: Burleszkek. Előadások kezdete 3, 5. 7 és 9 ¿rakor. Belvárost Most WKS.il Január ti.. 7-én, hétíön, nedden Néma sikoly Cliarles Marionnal és A»torral >- !ôa<M»' к kerdete 5. 7 <>. vasár- é« ünneonao 3, 5 t, P Irakot «ЯММНШЯЯНШ Korsó Moxl Január ö.. 7 én. belliin, kedaen Mexikó réme Bob Steele-vei«. & vasökiü Jim vcdnyuüatl tffréaet Elfls *ási:k kezűele 5, 7, 9, va« ir- és flnnepn-p 3, 5, 7, 9 ínkor DrJiÉbL«Je boraxos kölniviz ugy illatánál, mint boraxtartalmáail fogva. kitünS hatású Csak zárt üvegekben kapható a 506 Szent Róltus gyógyszertárban* Kis Üveg Ara 1.20, nagy Üveg Ara Z.*Q #

Next

/
Oldalképek
Tartalom