Délmagyarország, 1930. március (6. évfolyam, 50-73. szám)

1930-03-13 / 60. szám

i ClUí> lá. mm „Ki mint vet, úgy aratí" Mauthner magnál jobbat sehol sem kaphat! megtermelő és magKeresKedelmi rt Központ: Budapest, VII., Rottenbiller-utc:; 33. Újonnan átalahftott 6s meg­nagyobbított belvárosi eladíii helyisége a Ferencrendl templommal szemben: IV., Kossuth Lajos-utca 4. II szegedi törvényszék egy kirmányzésértési pSrbeB tárgyalás közben alkalmazta az amnesztiát (A Délmai/tjarország munkatársitól.) Szabulya (iyőrgy békéscsabai napszámos kormányzósértési pörével foglalkozott szerdán a szegcdi tőrvényszék lldbermannAauácsa. A mult év nyarán abban a házban, ahol Szabulya György is lakik, meghalt ne egyik lakó. A házbeliek, a rokonok, a siratók összejöttek a lakásban és inni kezdtek. Közben szó esett a falon függő Hiszekegyről és az egyik vendég megkérdezte Szabulyát, hogy az ő lakásá­ban van-e. ilyen képi A napszámos dühösen azt felelte, hogy van, mert »mindenkire rásózrdk, hogy { az árából háborút csináljanak«. Azután durva szavakkal szidalmazta a kormányzót, mire a Je­lenlévők feljelentették Szabulya Györgyöt A szerdai tárgyaláson a személyi adatok fel­vétele után dr. Mihályffy István ügyész jelen­tette a törvényszéknél?, hogy erre a bűncselek­ményre a kormányzó március 1-jei rendeletivel amnesztiát ado/t Az amnesztia hatálya kiterjed Szabulya Györgyit is, ezért elejteti ellene a vádat és kéri az eljárás megszüntetését A törvényszék ezután azonnal /szüntette az eljárást. Orczy Emma bár no n imwÄ« Mre* reoérye fí?IÖ5 DTlektKi « Korzó Moziban J A potya vendégről kiderült, hogy sikkasztó (A Délmagyarorszóg munkatársától.) Berta Já­nos 32 éves békéscsabai illetőségű szabósegíd ked­den éjjel nagy mulatozást rendezett egy Szeged­pályaudvar melletti vendéglőben. Az elfogyasztott ételek és italok számlája már egészen csinos ősz­szegre rúgott, mikor azonban fizetésre került a sor, Berta el akart illanni. A vendéglős a polyázó vendéget lefogta és átadta a rendőrnek, aki Bertát előállította a központi ügyeletre. Személyi adatai­nak felvételekor kitűnt, hogy Berta Jánost a bé­kési rendőrség keresi, mert a szabósegéd, aki egy ottani mesternél dolgozott, sikkasztott. Berta Jánost ugyanis a gazdája 134 pengős szám­lával elküldte egy békési ügyvédhez inkasszálni. Berta a megbízatást teljesítette, a pénzt felvette, azonban az összeggel el/elejtett elszámolni, vo­natra ült, Budapestre utazott és a pénzt elmulatta. A csekély maradvánnyal azután Szegedre utazott, a néhány pengő hamarosan elúszott, kedden már vacsorára sem tellett A sikkasztó szabósegédet, aki bűnösségét beiV­merte, a rendőrség előzetes letartóztatásba he­lyezte. Meggyilkolta apósát egy fiatal zomhori földbirtokos Zomborból jelentik: Konyovtes Jóca dr. zombori flgyvéd Irodája előtt tegnap reggel nyolc órakor egy parasztkocsi állt meg, amelyből egy izgatott férfi ugrott ki, aki benyitott az ügyvédi irodába <U elkiáltotta magát: Megöltem ai apásamat! Az ügyvéd a 2G éves férfiben ügyfelét, Lala­•evics Rajkó jómódú zombori földbirtokost ismerte fel. Lalosevics Rajkó az ügyvédnek meglehetősen zavarosan adta elő a történteket és csak annyit lehetett megérteni, hogy Lalosevics 0gszev*sMll apósával, Tucáfcovlcs Dusán gazdag zombori föld­birtokossal és közvetlen kötetről vadászfegyveré­vei agyonlőtte- Dr. Konyovies Jóca nyomban a rendőrségre kisérte Lalosevics Rajkot, akit az ügys­letes rendőrtiszt kihallgatott Lalosevics Rajkó kihallgatása alkalmával elmon­dotta, hogy őtévvel ezelőtt nősült és Tucákovics Dusán zombori földbirtokos leáayát vetle el. I ilo­sevics egy házban lakott a ramcsevói száll, on apósával, akinek a földjét bérbevette. Évekig jól éltek, de az utóbbi időben apósával á inndó vt­•sátyvodásben voltak, mert ipósa egy vitás tar­tozás teljes kiegyenlítése fejében ezer dinárt kö­vetelt Lalosevicstől, amit Lalosevics joglalannak tartott. Reggel is erről volt szó és a veszeke­désbe felesége is beleavatkozott, mire 6 a fele­ségét ellökte és azt mondta neki, hogy ne avat­kozzék bele ebbe a dologba. Lalosevics előadása szerint apósa szidalmazni kezdte őt is, anyját is és többek között azt mondta: — No most végzek veled. Hallotta, amikor apósa a szomszéd szobában a fióüból kést vett ki, mire Tucákovics felesége azt mondta neki: — Ne menj be hozzé a konyhiba, mert fegy­ver van nála. — Én valóban a konyhábam tisztí­tottam a vadászfegyveremet — mondta Lalose­vics — Egyszer csak felnyílt az ajtó és belépett rajta apósom. Kezében kés voit és én odaszóltam neki, hogy ne közeledjék. Nem hallgatott rám, mire ráfogtam a fegyvert és amikor ő felemelte a kési, éu kdzveüen kö-cköl elsülő lem vailás. fígy veremet, amely ¿ö'éíes golyókkal vo't mcg:ö!lve. A sőrétek teljesen szétroncsolták apósom fejét. Lalosevics végül kijelentette, ho? ' tet tét önvédm lemből követte el és apósát neni_yolt szándéka megölni A bizottság a konyhában nagy vértócsában ta­lálta meg Tncákovics Dusán ho'itestét. A bizott­ság a helyszínen kihallgatta Tucákovics Dusán feleségét, továbbá Lalosevics Rajkonét és még né­hány szemtanút. A szemtanuk vallomása lényege­sen különbözik Lalosevics vallomásától és csak abban egyezik meg, hogy a két férfi összeveszett, mert Tucákovics megpirongatta Latosért sel, hogy vendéglőben adósságot csinál és neki sem fizet! meg a löldbért. Lalosevics emiatt hevesen veszekedni kezdett apósával. A veszekedésbe beavatkozott Lalosevics felesége, aki szintén apja pártjára állt Férje ezért ellökte és meg akarta verni, mire az öreg TudU kovics kiutasította Lalosevlcset, aki bement a kony­hába, magához vei te a fegyvert s amikor Tucá­kovics oda belépett, cgv lőrés flördö t el es TBC§. kavics szó nélkül holtan rogyott össze. Lalosevics Rajkot a rendőrség ólkisértc a bíró­sági fogházba. Egy dühöng asszony le akarta szisrni a demös! p!é!iánost Esztergom, március 12. Szerdán reggel 7 óra után gyászmise mondásra készült Mértan Jáno« dőmösi plébános, amikor a templomba menet, a szentélyben Király Jánosné dőmösi asszony dtsznA­ölő késsel rá-flhant. A plébános a templomban lévőkkel együtt lefogta a dühöngő asszonyt, aki csak az arcán sebesítette meg a lelkészt. Király­nét, akia az őrültség jelei mutatkoznak, az esz­tergomi kórházba szállították. QnpüRos budapesti tspvéd! (Budapesti tudósítónk telefon jelen­tése.) Dr Herrwjg Elek fővárosi ügyvéd a Bu­dán levő Kékgolyó-uccai szanatórium egyik ab­lakából az uccára vetette magát és szörnyethalt. Nfll Kalapok rnAr 8 pengőtől kophnMk Steiner Sománénál OrM Ap-onvl A'brr) fl»lto)») nee« it. «rám. Te etan »5-33. Meghívó. A Szegedi Téglagyár Társulat 61. évi reedes közgyűlését a Szegedi Kereskedelmi és Iparbank gyliléstermében 1930. március hó 28 án délelőtt 11 órakor tartja, melyre a t részvényeseket ezennel meghívjuk. A közgyűlés napirendje: 1. A Jeayzőkönyv hitelesítésére kél rés«­vényes kiküldése, 2 Az igazgatóság jelentése az 1929. flzlet­évről. 3. A felögyelóbizollság felentése. 4 Határozathozatal az 1929. évi zárszámadá­sok, a mérleg, a nyereség felosztása és a felmpnlvény tárgyában. 5 Nyolc loazgatöságl tag választása. 6. Netán! Indítványok az alapszabályok 16. §-a alap'án Szeged, 1930 március hó 12. Az Igazgatóság. JEGYZET. Az alapszabályok 17. S-a értel­mében minden részvényes, aki a közqvülésen részt akar venni, részvényét legalább 3 nanpal a közgyűlés elótl, azaz f évi március hó 25-lg, a Szeoedi Kereskedelmi és Iparbank pénz­táránál térilvény ellenében lelenni tartozik. Az igazgatóság és n f »lUqyelSblzolMg jelentése és a méMeg 1930. március hó 14 tói kezdve a Szegedi Kereskedelmi és lpnrbankban a hivatalos órák alalt megtekinthetők. Kerestffnfc eoy darab 4 vagy 5 ffP 2 föxit a vtíMtíramu UxemHépea Game eiektrómotort. Telefon 2—38.

Next

/
Oldalképek
Tartalom