Délmagyarország, 1930. március (6. évfolyam, 50-73. szám)

1930-03-15 / 62. szám

1930 március 15. — iwhu» I —Éj—— * « Harcok Szeged legnagyobb egyesijeiében 4 Szegedi Önsegélyző Hajós Egyleí tagjainak panaszos beadványa a polgármes­terhez (A Délmagyarország munkatársától.) Keve­sen tudják, hogy Szeged egyik legrégibb s két­ségtelenül legnagyobb egylete a Szegedi önse­gélyző Hajós Egylet. Az egyletnek 5548 tagja van. Több, mint négy évtizeddel ezelőtt öreg szegedi hajósok alakították az egyletet, mely lassankint temetkezési egyletlé alakult át s ma már csak elnevezésében őrzi az álapitók foglalkozását. Hosszú évtizedeken keresztül békés munka folyt az egyle'tben, most azonban a tagok je­lentékeny része ugy látja, hogy a jelenlegi vezetőség nem kellő módon viszi az égylet ügyeit s súlyos kifogásokat emelnek az ügy­intézés módja ellen. Az elégedetlenség a mi­nap megtartott közgyűlésen készült megnyilat­kozni, de, mint az ellenzék állítja, a szólás­szabadság elvének sérelmével üttettek el fel­szólalási joguktól. Az ellenzék rendkívüli köz­gyűlés összehívását kérte, a rendkívüli köz­gyűlést azonban az egylet elnöke nem hívja össze. Az ellenzékhez tartozók megbízásából most Kovács István és tizenegy társa panasz­szal fordult a polgármesterhez. E panaszban elmondják, hogy szabálytalan volt a közgyűlés vezetés^ az elnök rnár csak korának előrehaladottságánál fogva sem alkalmas egy ilyen nagy egyesület irá­nyítására, egy közgyűlés szabályszerű vezetésére s a vezetőségnek tudnia kellett volna, hogy a jelenlegi egyesületi terem — melynek maximális befogadóképessége 150 fő — 5548 tagból álló egylet közgyűlésének tartására alkalmatlan. Elpanaszolják, hogy a szólásra jelentkezőknek a szót nem adták meg, a napirendre kitűzőit ügyekben szavazás nélkül s kérdésfeltevés nélkül hirdette ki az elnök a határozatot, az elnök a felszólalást követelőket kivezetéssel fenyegette meg A különböző és szenvedélyes viták folyamán az alelnök nem egyszer vette át az elnök szerepét s igy egyszerre két elnök is volt. Sem az elnöki jelentést — melyet a jegyző olvasott fel s melyet valószínűleg ő is állított össze —, sem a pénztárnoki jelentést nem olvas­ták fel érthetően. A segélyezésre szánt pénzből az alkalmazottaknak is juttattak. Az elnök és választmány választásának pontjánál szavazás nélkül az elnök megköszönte a megvá­lasztását s még mielőtt az ezen váratlan és szo­katlan események felett .gondolkozhattunk volna, áttért a következő tárgyra. Hiába várták a kor­elnök kijelölését és az ülés felfüggesztésével egy­idejűleg a szavazás elrendelését Mindez nem tőr­tént meg. Általában egyetlen napirenden szereplő tárgy felett sem lehetett szavazni. Az elnök egy­szerűen kimondta a ha'.ározatot Az ellenzék hangsúlyozza, hogy célja Idzfrőlago­san az egyesület fejlődése és ezzel kapcsolatosan a tagok érdekeinek védelme s ennek szo'gálatában kérik ki a polgármester beavatkozását Az egylet nagyszámú tagjai a legnagyobb érdek­lődéssel várják a polgármester döntését MizzstílíeivényeKet ielepiíeneR a Fe§éríó területére ? (A Délmaggarország munkatársától.) A földmű­velésügyi miniszter szakértője érkezett pénteken Szegedre és dr. Páuó Ferenc tb. tanácsnok tár­saságában kiautózott a Fehértóhoz, hogy ott hely­szini tanulmányokat végezzen a — rizstermesztés bevezetésének ügyében. Magával hozott egy kis vászonzacskóban mintát abból a rizsből, ami már magyar főidőn termett, még pedig a leghaszna­vehetetlenebbnek gondolt talajon, szikes terüle­teken. Ezt a mintát ádadta a polgármesternek, aki hitetlenkedve csóválta a fejét A rizstermelés bevezetése körül évtizedek óta kísérleteznek már Magyarországon, de ezeknek a kísérleteknek komoly eredményük csak a leg­utóbbi esztendőkben mutatkozott. Kiderülj hogy a legmostohább talaj az egyedül alkalmas a rizs­termelésre. A rizs olyan területeket kíván, ame­lyek évről-évre viz alá kerülnek. A legjobb ered­ményeket azokon a helyeken érték el, ahol szikes területek vannak és ahol ezeket a területeket különböző agrokémiai eljárásokkal sziktelenitct­ték. Ezért gondolt a földmüvelésügyi miniszté­rium a szegedi Fehértónak nevezett közel két­ezer holdas szikes területre, amely a Budapest felé vezető fővonal mellett nyúlik el igen hosszan és amely emberemlékezet óta dacol minden fel­használási kísérlettel. A város már mindent meg­próbált vele, illetve minden tervet alkalmazni kí­vánt, sajnos ezek a tervek sohasem valósultak meg Néhány évvel ezelőtt arról álmodoztak a városházán, hogy nagy, modern halastavat, hal­tenyészetet, vagy halgazdaságot rendeznek be rajta. A szakértők helyszíni tanulmányokat is végeztek azokban a városokban, ahol már vannak ilyes­fajta berendezések. Kiszámították, hogy a város számára igen jól jövedelmező üzletet jelentene egy ilyen halgazdaság, de azután miért, miért nem, a gondolat megmaradt tervnek, de a megvalósítás stádiumába nem jutott soha. Belepte a kétezer­holdas meddő tófenék fehér szike. Ha igaz, most uj terv burjánzik ki ebből s végtelennek tetsző fehér szikmezőből. Ha a föld­művelésügyi miniszter kiküldött szakértője alkal­masnak találja, talán rövidesen megkezdik a szik­telrnitési eljárást és azután rizsült :tvényekei tele­pítenek rá. Ez a terv ma már nem hangzik olyan fantasz­tikusnak, mint ezelőtt. Sőt reális alapon el is kép­zelhető. Pedig valamikor, nom is olyan régen, talán tíz-tizenöt évvel ezelőtt még tréfát csináltak belőle. A tréfa célpontja néhai Újlaki Antal volt aki különb dolgokról is álmodozott nagy városszert le­iében. Szorgalmasan riporterkedet! és nagyon sze­rette néha egy-egy érdekesebb Jetn araszolással megbosszantani kollégáit. A. lemarasztalt kollégák egyszer bosszrut forraltak. Elhatározták, hogy fel­ül telik az öreget. A városháza valamelyik zugában összedugták a fejüket és kifőzték a csata tervet Később ugy intézték, hogy Újlaki észrevegye a sugdolózást és kíváncsian érdeklődjön a »szen­záció« iránt. Az újságírók először vonakodtak el­árulni a titkot, szemrehányásokkal halmozták el «CÏ « Belvárosi Most Március 15, 16-án, szombat, vasárnap EssierBáxy Agnes és Peirotjcl Ssvefls&iav alakításával: Q cárnő és a gárdahadnsgy. Császári szerelmek 10 falv. — Azonkívül: Burleszkek. Előadások kezdete 5, 7, 9, vasár- és ünnepnap 8, 5, 7, 9 órakor •MOH vasárnap Korsó Most Március 15, 16-is, szombat, • ORCZY EMMA bárónő regrényo fllujcn 10 felvonásban: A vörös pimpernel. Azonkívül: BURLESZKEK. Előadások kezdete 5, 7, 9, vasár- és ünnepnap 8, 5, 7, 9 órakor Beivórost Most Márc. 17,18,19-én, hétfő, kedd, szordán William Boyd „szereplésével: Óriások. Azonkivöi: lietre-hslálra SSMSSÍSÍ Előadások kezdota 5, 7, 9, vasár- és tlnnopnap 8, 5, 7, 9 órakor •MIMI HIIWJM'»«)»IH—flArr—•VTT—Tl"^ I . II I IIII fí orsó Most Március 17, 18, 19-én, hétfő, kedd, szerdán Támadás a nyugati exiress ellen Californiai történet 7 felvonásban. Azonklvttl: Mikszáth Kálmán elbeszélése: Egy Unnak a íele, L> kScs Pal főszereplésévol. Előadások kezdete. 5, 7, 9, vasár- és ünnepnap 3, 5, 7, 9 órakor ni / Nem «lirai és nem zsíros. efleiAeri a \ J legteljesebb símulékonysággat hatol be i la bőr pórusaiba A CRÈME SIMON megélénkíti és simább* teszi a felhámot. felüdíti a természetes arc-színét Használati utasítás ! mosakodás után, i • még nedves areít enyhen bevonj» • L eréme-mel és könnyed dörzsöléssel i i porusokba juttatja, majd pedig, felszárítja egy törülközővel. S1M0V. pná«r h aappam . PARIS a »Tesvirf« gyakori lemarasztalásaiért, de a»­után, hogy kimutassák kollégiálitásukat, mégis át­adták a legfrissebb, a legérdekesebb anyagot — Arról van szó — mondták komolyan —, hogy egy alsótanyai magyar, valami Kispál Vince neve­zetű, nemrég érkezett haza ez orosz fogságból. Ez a kisgazda kínai területen töltött el néhánf esztendőt. Értelmes ember lévén, nyitott szem­mel nézte a világot és nagyon sokat tanult Külö­nösen a rizstermelést tanulmányozta. Most azután beadványt intézett a polgármesterhez és bejelen­tette, hogy normális bérősszeg ellenében hajlandó bérbevenni a Fehértó egész terűletét mind a kétezer holdat mert azon rizsültctvényeket akar létesíteni. Bér cimén megajánlott annyit ezért a haszontalan szikes talajért mint amennyit a baktói feketefőldek bérlői fizetnek. Beadványában nagyon bizonykodik, hogy majd ő megmutatja, mit tud. Egy-két éven belül lepipálja Szeged még Kinát is.. — Ezt én má rég mögmondtam — mondta ra­gyogó szemmel Újlaki Antal és szorgalmasan !»• jegyezte a rizsűltetvényre vonatkozó adatokat — Ho' az a beadvány — kérdezte azután. — Nem tudjuk, délelőtt még a polgármesternőt volt, azóía biztosan kiadta már valamelyik ügy-' osztálynak... Újlaki gyanút fogott, valamelyik njságirS ejme. solvoghatta magát a nagy íőlülés élvezésében, Újlaki Antal töprengett néhány percig, azután otthagyta a társaságot és eltűnt. Csak másnap de­rült ki. hogy utánajárt a dolognak. Megkérdezte a polgármestert, aki azonban természetesen nem tudott a dologról egy szót sem. ^ A Tesvtr két napig nem szólt haragjában kollé­gáihoz. de harmadnapra megbékült — ín mondom, Tesvír, hogy nem Is otyan bolondsán, amit kifőztetek... A Fehértó talán most igazolja majd UJlaM Antal véleményét Szemüvegeket olcsón javít Kovács L. Nándor IC erékpár Igazolványba " fényképet 1 p 20 mézén j SIMONVI lényképész. Korzó Mozival uembea (Jerney-hixV A Szegedi Zsidó Nőegyestllet Beregi Oszkár matinéja 1939. március hó 23-án, délelőtt 11 árakor 972 a Tiszában. Közreműködnek még! Kollár Ptíl St Bi. Páiíos István dalokkal, operadrldKKal. Jegyeit : Schwarc* Jenő künyvberm­kedésében, Széchenyi tér. Tavaszi és nyári tomp, gyapjú-, Iweed és szalma* B O RTNI udonsáiok megértetlek. és Társa Csekonics ucca 3. so?

Next

/
Oldalképek
Tartalom