Délmagyarország, 1931. január (7. évfolyam, 1-25. szám)

1931-01-15 / 11. szám

1931 január 15. DFIOFACYAROBSZÁG 3 —i hogy egy arisztokrata milyen ajándékai adott a barátnőjének. Arany pezsgőhútőkröl és egye­bekről szólnak a hirek. Felháborító, hogy a tör­ténelmi osztálynak egyik tagja a mai időkben ilyen ajándékokat vegyen és azokat publikálja ugyan­akkor, amikor ezren és ezren voltak karácsony éjszakáján, akiknek még hajlékuk sem volt. Jog­gal követelhetjük, hogy akár külföldi, akár bankköl­csön utján valamiképen indítsa meg már a kor­mány az építkezéseket. Jótékonysági akcióval, jó­tékony csomagok osztogatásával nem lehet a mun­kanélküliséget és a nyomort levezetni. Peyer után Ernszt Sándor népjóléti miniszter beszélt. Azt mondotta, hogy a munkanélküliség nagy problémáját a szociáldemokraták részéről ajánlott módszerekkel nem lehet megoldani. Saj­nos, emelkedik a munkanélküliek száma, de igy van ez a külföldön is. Németországban egy hét alatt 330 ezer ember lett munkanélkülivé. Várnai Dániel: Olt segélgben részesülnekl Ernszt Sándor: Éppen most jelentette ki a né­met pénzügyminiszter, hogy Németország nem bi ja tovább az állami segélyek fizetését A magyar költségvetés egyensúlyát sem lehet a munkanélküli segéllyel veszélyeztetni A kormány az ősz folya­mán terveket készített a közmunkák nagyobbará­nyu megindítására, a viszonyok miatt azonban ezek a tervek csak részben váltak valóra. A ban­kok n?m adnak kölcsönöket és több jel arra mutat, hogy a bankoknál tényleg nincs annyi pénz, amint azt sokan hiszik. Egyetlen állam sem tudja meg­szüntetni a munkanélküliséget De akármilyen sú­lyos Is a helyzet, nem lehet helgeselni, hogy egyes vállalatok olyan olcsó béreket fizetnek. Ázt azonban el kell ismerni, hogy bizonyos lefelé menő tendencia érvényesül az árakban is. Európa egyes országaiban nagyobb mértékben, nálunk ki­sebb keretek kőzött. A nehéz viszonyok között mindenkinek egyformán áll érdekében, hogy a ren­det fentartsuk, mert annak a felboritása nem tenné gazdagabbá az embereket Ezután azt mon­dotta, hogy amint lehetséges, mindent megtesz, hogy Budapesten senki sem jusson odáig, hogy éheznie kelljen. Egyes esetekben már sokat segítet­tek, ezenfelül a munkaalkalmakat is sürgette és sürgeti mindazoknál a tényezőknél, ahonnan mun­kaalkalmakat lehet várni. A nemzettől pedig ön­érzetes viselkedést és a rendhez való ragaszkodást kérjük. Az elnök ezután napirendi indítványt tett Ja­vasolta, hogy bizowjtalan időre halasszák el az üléseket. Farkas István indítványozta, hogy holnap tart­sanak ülést és azon a népjóléti miniszter ki­jelentéseit vitassák meg. Hangoztatta, hogy ha a kormány nem tudja megoldani a munkanélküli­ség esetére szóló biztosítást, ezzel csak tehetet­lenségét árulja el, mert a költségvetésben annyit lehetne törölni, hogy az igy előálló összegek elegen­dők volnának a munkanélküliség leküzdésére Krag István báró az elnök napirendi in.litvá­nvát pártolta. Szerinte alkalmat kell adni a bi­zottságoknak, hogy letárgyalják a karteljavasla­tot. Tiltakozott az ellen, hogy ugy állítsák be a dolgot, mintha a magyar parlament nem dolgoz­nék eleget ] Az elnök napirendi indítványának elfogadása után á ttértek az Interpellációkra. Csík József interpellációjában az összeférhetet­lenségi tőrvéng revízióját és a mai szellemnek megfelelő módosítását sürgette, mert az ország­gyűlési képviselők összeférhetetlenségéről szóló tör­vény mai alakjában nem alkalmas arra, hogy a képviselői függetlenséget biztosítsa. Gál Jenő a népjóléti miniszterhez intézett in­terpellációt és szóvátette egy hadiárvaház fel­építésének ügyét. Szeretne felvilágosítást kapni, ; hogy miért nem készült el ez a háború alatt ala- j pitványi uton létesített árvaház. I Ernszt Sándor népjóléti miniszter válaszában ! kijelentette, hogy az alapitóoklevélben nem árva­házról, hanem iskoláról van szó. Az ügy iratai jelenleg a biróság előtt vannak, a birói döntésnek nem kiván elébe vágni Kitért ezután a népjóléti minisztériumban folyó vizsgá­latra. Megengedi, hogy itt-ott szabálytalanságok történ­tek, de ezeket nem lehet és nem szabad általáno­sítani. A népjóléti minisztérium tisztviselőinek nagyrésze nagy kötelességtudással, műveltséggel és önfeláldozással jellemesen teljesíti kötelességét Az ülés 1 óra előtt ért véget. ISS Szemüvegek CIPUVRUHAZ SZEGED LELTARI OCCASSIOK (e^ pírok) MIG A KÉSZLET TART N6i magas és fél cipők . • P. 5,— tői­Estélyi brokát cipők .......... P. 9.-— tői. Női hócipők . P. 8.— ftfil­Női lack és antilop pántos cipők ..... P. 12.50 töl, Férfi lack betétes cipők ........ P. 12.50 rérfi bőr béllelt cipők P, 13.50 Férfi magas fűzős cipők ........ P. 14.50 Férfi fél, fekete fűzős cipők . P. 14.50 Pincércipő tollkönnyO kivitelben ..... P. 16.50 A birdetett áruk a kirakatban megtekinthetők. Vidékre postán utánvéttel küldünk. Szerdán délelőtt megkezdték a kommunista-szervezkedés bűnügyének főtárgyalását A törvényszék a főtárgyalás egész Idejére zárt tárgyalást rendelt el Hatórai kurtavasra ítélték a rendzavaró vádlottakat legmegbízhatóbbak 101 Sandberg üenriKnei (A Délmagyarország munkatársától.) A sze­gedi törvényszék V/M-tanácsa szerdán kezdte meg a mult év májusában leleplezett kom­munista-szervezkedés ügyének tárgyalását. Az ügynek huszonnégy vádlottja van, a tárgya­lás előreláthatólag egy hétig fog eltartani és ítéletre csak 21-én kerül sor. A tárgyalásra megnyitották az esküdtszéki termet. A rendőrség permanenciába lépett a tárgyalás megkezdésére. A törvényszék fől>e­járata elé őrszemet állítottak, rendőrök és de­tektívek jelentek meg az esküdtszéki termet övező folyosókon is. Benn a teremben dr. Vastagh Zoltán rendőrkapitány és több detek­tív foglalt helyet. A rendőrökkel és detekti­vekkel megrakott folyosón 9 óra előtt egymás­után érkeztek a szabadlábon lévő vádlottak. Nemsokkal 9 óra előtt a fegyőrök kíséretében megjelentek a letartóztatott vádlottak is, aki­ket egyenesen bekísértek a tárgyalóterembe. Addigra már mintegy 50—60 főnyi hallgató­ság verődött össze. A szervezkedés ügyében a mult év májusában inditott nyomo­zást a szegedi államrendőrség. Az első jelen­tések arról szóltak, hogy a kommunisták Tápé felett, a füzesekben összejöveteleket tartanak. Detektívek figyelték a megjelölt helyet, mig 18-án észrevetlék a gyűlésező csoportot A detektívek láttára a jelenlévők szétszaladtak, ugy, hogy mindössze három embert, Székely Mihályt, Szalárdi Pétert és Diós Sándort, makói lakosokat sikerült elfogni. Az elfogot­tak azután elmondották a rendőrségen, hogy a szervezkedést Budapestről irányították és hogy Szegeden futottak össze a környék kom­munista agitációinak szálai. A nyomozás so­rán összesen 25 szegedi, vásárhelyi, makói és budapesti lakos ellen indítottak eljárást. Eze­ket Rosner Jenő budapesti kárpitossegéd, a szervezkedés főirányitójának kivételével elfog­ték és előzetes letartóztatásba heluezték. A vizsgálóbíró, majd a vádtanács később többe­ket szabadlábra helyezett. A rendőrség adatai szerint Rosner Jenő indította meg a szervezkedést. Rosner első­sorban Gera Sándor hentessegéddel lepel t érintkezésbe, őt bizta meg a sejtrendszer meg­szervezésével. Később többekkel is érintkezést talált. A szervezkedést ugy készültek végre­hajtani, hogy minden egyes beszervezett em­ber köteles még két embert megszervezni, ez az ujabb két ember fejenkint szintén két em­bert hoz, amig széleskörben megalapozzák az akciót. Megkezdődik a főtárgyalás A biróság 9 óra után vonult be a terembe. Az ügyészi pulpituson dr. Balázs Sándor ügyész, a védői emelvényen dr. Burger Béla, dr." Szőnyi József, dr. Kemény László, dr. Jezerniczky Akos, dr. Hoffmann Ferenc és dr. Lusztig István foglaltak helyet. Alig foglalt helyet a biróság, amikor Gladics József hentessegéd elkiáltotta magát: — Éljen a kommunisták magyarországi pártjai Éljen a magyarországi forradalom! •.. Utána Gera Sándor hentessegéd, a pör má­sodrendű vádlottja kiáltotta: — Éljen a forradalmi Magyarország! Vild elnök azonnal enunciálta, hogy a rend­zavarásért 6—6 órai kurtavas büntetést szab ki Gladicsra és Gerára. Ezután az elnök a főtárgyalást megnyitotta. A' vádlottak ellen az ügyészség az állam és társadalom törvényes rendjének erőszakos fel­forgatására irányuló bűntett és vétség miait adott ki vádiratot A vádlottak a következik: Gera Sándor szegedi hentessegéd. Gombai Mi hály szegedi kőmüvessegéd. Gladics József sze gecü nentessegéd. Batik Rácz János szegedi asz talossegéd, Kákonyi József szegedi napszámos Ladvánszky József szegedi kőmüvessegéd, Stéhlj

Next

/
Oldalképek
Tartalom