Délmagyarország, 1931. augusztus (7. évfolyam, 173-196. szám)

1931-08-02 / 174. szám

1931 augusztus 2. DÉLMAGYARORSZAG o „B mai mocsárláz lézengő ritterei ne lopják meg a tragédiámat..­kéri Szahó Oezsfi, aki még mindig nyitva tartja 9 kivándorlás ajtaját Budapest, julius hó. Szabó Dezsőre már régen kimondták a halálos Ítéletet és a sors még any­»yit sem juttat neki, hogy legalább a minden­napi nélkülözések ellen biztositva legyen. Most is szokott helyén, Budán, a >Philadclphia< kávéház­ban ül törzsasztalánál. Korántsincs valami rózsás színben ez a robusztus iró, a nézése, mintha ho­mályos l^nne. , — Beteg voltam —• mondja, — s magam is ér­iem, hogy rosszul nézek ki. Fejfájás gyötör s a gondolataim ki-kihagyogatnak. — Hogy most megint irok a >Magyar Életben = — folytatja — semmifélekép sem megélhetés szá­momra. Az a hir pedig, hogy a népjóléti minisz­térium Emszt Sándor minisztersége óta bármi lépést is tett volna érdekemben, nem felel meg a valóságnak. Valaha a kiváló Vass József, ez­előtt három évvel egy év folyamán tényleg hoz­zájárult anyagi gondjaim enyhitéséhez 5600 pen­gővel, A minisztériumhoz soha semmi kérvényt be nem adtam. Nagyobb összegű tétel a nevem mellett nem szerepelhet és a sok fennálló álhirrel szemben szeretném Ernszt miniszternek a figyel­mét felhívni ennek a megállapítására. Általában, hogy a sok legendát: a nekem hozott áldozatok­ról végleg megcáfoljam, itt felsorolom, hogy az utóbbi nyolc nehéz év alatt a Vass József fen­nebb emiitett szívességén kivül milyen kísérle­tek történtek arra, hogy megint lehetővé tegyék számomra a munkát. A kultuszminisztérium el­juttatott hozzám egyezer pengőt, de 15 évi ta­nárságomért kijáró nyugdijat nem kaptam meg. Pethö Sándor révén az utolsó két év alatt körül­belül 800, Kádár Lehel révén 300 pengőt juttat­tak hozzám, az Újságírók Szanatórium Egyesü­tének szívességén és Kodály Zoltánnak nagyszerű baráti tettén kivül minden egyéb híresztelés nem felel meg a tényleges helyzetnek. — Amikor nemrégen a Gheorghe Mille-féle tra­gikus eset kirobbant, — folyta'ja — egy sokat szereplő ifjúsági egyesület tagjai eljöttek hozzám a következő ajánlattal: Adjak nekik engedélyt, hogy egyik társuknak a művészeti metszetét az én javamra árusítsák, ha jól emlékszem á 10 pengőért, de lehet, hogy 20 pengőt mondtak. Eb­ben az esetben biztosítanak, hogy olyan össze­get szednek össze, hogy nekem éveken át több száz pengő havi jövedelmet juttathatnak. Én erre szelíden azt feleltem; ez tulsok nekem, soha se adogassanak el semmit, — hanem ehelyett na­gyon kérem, Írjanak egy szerényhangu kérvényt a törvényszék elnökéhez és kérjék benne, hogy, az egyik kiadóvállalat ellen folytatott pörömben mondja ki a sürgősséget és ezt a kérvényt, hogy •nagyobb nyomatéka legyen, írassák alá két-há­romezer emberrel. A küldöttség vezére erre igy felelt: »Gondolja Mester, hogy most tudnánk ta­lálni Mesternek három embert, aki ezt a kér­vényt a Mesternek aláirja?...« Tehát az előbbi percben még ezer és ezer magyar embert talál­tak arra, hogy értem 10 és 20 pengőket áldozza­nak, de arra, hogy egy kérvényt aláírjanak, hár­mat sem .. Érti ennek egész irtózatos morál­ját? — De különben is ezer okom van most ilyen óvatosságra. A magyarságnak a háború előtt az volt a nagy baja, hogy nem volt megszervezve. Most meg az a még nagyobb baja, hogy össze­vissza, keresztül-kasul van szervezve. A külön­féle titkos társaságokban, sok jóhiszemű, magyar buzgóságu ember mellett a Ieglrtózatosabb ban­diták ülnek, akik a pénzszerzés semmilyen ész­Közétől sem riadnak vissza. Ezek a szép dolgok nem is olyan uj keletűek, hiszen már ezelőtt hét évvel, "abban az időben, amikor kétévi bör­tönre Ítéltek, a különböző vidéki lapok közlései révén arra a meglepetésre jöttem rá, hogy gyűj­tések történtek az egész országban az én ne­vem felhasználásával. Kérem, irja meg, hogy fel­szólítok az országban mindenkit, legyen az ma­gánegyén, vagy hivatalos intézmény, hogy ha bár­ki, bármilyen természetű cirpen reám való hi­vatkozással kér pénzáldozatot, rögtön közvetlenül velem tudassák, mrrt ha már az életen minden perce tragikus vonaglás s ha már Magyarorszá­gon nincs kéz és sziv, amely megadj > nekem azt, amii elvégzett munkám után megérdemlek, leg­alább a mai mocsárláz lézengő ritterei ne lop. hassák meg tragédiámat... — Mi van emigrációs tervével? — Ez a terv egy még mindig fájdalmasan nyi­tott ajtó. Ha megtörténik az, amit elképzelni sem tudok, bofiy. a Kúria szintén másnak itéii « ««. i egész életem munkásságát, természetszerűen el kel] het kifogása, sőt mindenki >a legnagyobb mai­mennem... Ha itt minden kötél szakad, akkor gyarnak« kell, hogy tartson. írásbeli tervem egye­kimegyek külföldre. Szó van egy olyan állás be- lőre nincs! löl'c ,-rőI, amely ellen igazán senkinek sem le- Csákány Balázsi. A NAGY HŐSÉGBEN VISELJEN " UJP1VATI), KELLEMES, KŐNNYC NYÁRI INGET KÉSZEN ÉS MÉRTÉK SZERINT KAPHATÓ LAMPEL ÉS HEGYI CÉGNÉL Elsárgul a fehértói rissvetés 4 szikes ialaf még sem alkalmas rizsiétmelésre (A Délmagyarország munkatársától.) Szegeden annakidején nagy reményekkel néztek az elé a kjsérlet elé, amely a Fehértó szikes területén kezdődött a rizstermelés lehetőségének felkutatása érdekében. Már a mult évben megkezdték a rizs termelési kísérleteket, amelyeknek azonban kü­lőnbőző technikai okok miatt semmiféle ered­ménye nem volt. Az idén, amikor megkezdték a fehértói halgazdaság kiépítését, ezzel kapcsolat­ban ismét felmerült a rizstermelés kísérletének a gondolata. A kísérleteket az Alföldkutató Bi­zottság közreműködésével meg is kezdték és a Fehértó egyik 80 holdas részén a nyár közepén­elvetették a rizst. A rizsvetés szépen ki is kelt, legutóbb pedig már arról számoltunk be, hoc kalászokat is hajtott. Most arról értesülünk, hogy a rizstermeléskisérlet még sem fog sikerülni, mert a rizs növésében és fejlődésében megállt, a kalászok sárgulnak Ugy látszik, a szikes talaj még sem alkalmas rizs­termelésre. A szegedi kísérletek sikertelenségével ellentétben a fertői részen bevetett 3 és félhold­nyi terület a legszebb termést ígéri. A szegedi gyümölcsértékesítés válsága Irta: dr. Szivessg Lehel. A képviselőház most tárgyalja a felhatal­mazási törvényt, de csak későbbi korok kutató közgazdasági politikusa fogja megállapítani azokat az okokat, amelyek az egész világot és igy köztük Magyarországot is, tragikus hely­zetbe sodorták. Jól tudjuk, hogy ilyen körülmények kőzött az egyes részletkérdéseknek nincs nagy ielen­tősége, de mert az országos gazdasági válság közepette van egy külön szegedi gyümölcsér­tékesitési válság is, meg kell keresnünk annak módját, hogy a nagy bajt enyhitsük és a mező­gazdasági lakosságon valahogy segítsünk. Egy év gazdasági munkája vész különben kárba. Hiába volt szorgalmas a gazda a föld­jén, hiába munkálkodott, a gyümölcsfákat hiába nemesitette, metszette, hiába permete­zett, — javított dolgozott A munkájának eredményét, — ebben az évben nem tudja biztosítani, mert mire tisztázódik a helyzet, vége lesz a gyümőlcsidénynek. A gyümölcsnek nincs ára. Hitel nélkül és hitel hiányában a kereskedelem nem vásá­rolhat és igy a gyümölcstermelő 'gazda vevő hiányában nem tud megfelelő áron eladni. Mindenhonnan jönnek a jajkiáltások: A ta­nyai piacokon semmi ára nincs a _gyümölcs­nek. A termelő alig kap érte valamit hiszen a magánforgalomban is olyan az olcsóság, ami kicsit kinyithatja azoknak a szemét, akik mindig az olcsóságért kiáltoznak, pedig Ame­rikában jól tudják, hogy akkor megy jól az emberek dolga, amikor a terményeknek és az ipari cikkeknek megvan az ára és nem akkor, amikor ingyen hajítják a vevő után azt a por­tékát amely a termelőnek nagyon sok pén­zébe kerül. • • • . A szegedi körzetben ebben az 'évben nagy a gyümölcstermés. Sajnos azonban nincs vevő. A vevő nem a betétjéből szokott vásá­rolni, hanem abból a hitelből, amelyet a ban­kok adnak és ki képzelheti azt el, hogy a modern gazdasági élet el tudja viselni a hi­telnélküli állapotot. A piacokon, még pedig nemcsak' a szegedi piacokon, szünetel a gyümölcskereskedelem és tegnap hiába hordta be termését a piacra a kisgazda. A nemzeti erőfeszítés tragikus napjaiban sem veszíthetjük el a fejünket, ha nem akar­juk kisgazdáink bérlőink munkaerejét mun­kakedvét örökre elveszíteni. A közigazgatás őr­ködésére és gondoskodására főleg nehéz idők­ben van szükség. Ez a nyár nem a pihenés, nem az üdülés, nem az erőgyűjtés nyara. Minden tényező és főleg a közigazgatás gaz­dasági tényezői járják a piacokat és igyekezze­nek — bár ez nagyon súlyos feladat — meg­oldási módokat keresni és találni A megoldás módjához egy gondolatot ma­gam is adok. Azt hiszem, helyes volna, ha a város hatósága sürgősen összeköttetést keresne és találna azokhoz a szegedi exportőrökhöz, akjk más években a gyümölcs kereskedelem­mel foglalkoztak. Vitassa meg ezekkel a sür­gős segítség lehetőségeit és módjait. A sze­ge eb kereskedelem utján irányítsa a címet, cseh, osztrák gyümölcskereskedők figyelmét, a szegedi piacra, ahol az idén ízletes, rendkí­vül olcsó gyümölcsmennyiségek kerülnek el­adásra. Minthogy a Mars-tér még nincs kész, a régi helyen, a Rudolf-téren kezdjük meg azon­nal a gyümölcspiac létesítését, adjunk me6z­szemenő kedvezményeket a helypénz és ba kell, a kisvasúti fuvar terén is. Sürgős és gyors intézkedéseket kérünk és sürgetünk. Meg vagyunk arról győződve, hogv az emberfelettien nehéz viszonyok ellenére is a hatóság, a kereskedelmi és mezőgazdasági kamarák sürgősen összehívandó együttes ta­nácskozása segítséget, uj gondolatokat hoz az égető kérdés sürgős meg^ fsához. Ez alkalommal azonban 'hagyjuk az álla­mot, ne követeljük a központi'segítséget. 101 éve, 1830-ban megírta a nagy Széchenyi »Hitel «-ében, hogy nem lehet mindent a kor­mánytól várni és tudnunk kell, hogy ma csak az önsegély segit u^b COLUMBIA!^ P C-en STEINER haagaiariH «#V KILiHiN UCCA I.JI, «

Next