Délmagyarország, 1931. november (7. évfolyam, 249-272. szám)

1931-11-22 / 266. szám

Jt sszociáláemokraia varo&aiyá& a net&len-kormány vád alá Helyezését, moratóriumot, a statá­rium visszavonását, a titkos válasxtófog bevezetését, a munka­nélküliség sUrqös enyhítését inditványosssáR a novemberi UösgyUlésre benyuf­íolt indítványaikban (A Délmagyarország munkatársától.) Mint emlékezetes, a legutóbbi közgyűlésen nagy vi­har volt a szociáldemokrata városatyák poli­tikai vonatkozású inditványai körül. Az indít­ványokat nem egészen negyvennyolc órával a közgyűlés előtt nyújtották be az indítványozók, a közgyűlés kormánypárti többsége ugy ha­tározott, hogy nem kivánja tárgyalni őket. A tőrvény rendelkezései szerint az indítványo­kat minden további nélkül a legközelebbi köz­gyűlés napirendjére kell kitűzni, ha csak az indítványozók időközben vissza nem vonják". A szociáldemokrata városatyák, nehogy valami ujabb meglepetés érje őket, a legközelebbi, a november 28-ra összehívott közgyűlésre a biz­tonság kedvéért ismét benyújtották indiluá­nyaikat. Az indítványok lényege nem változott, csak az indokolás bővült a legutóbbi közgyűlés óta eltelt idők politikai eseményeiből merített ada­tokkal. A Bethlen-kormány vád alá helyezését sür­gető indítványukban töbl.ek között azt irják, hogy a 83-as bizottság tárgyalásairól kiadott jegyzőkönyvekből, a népszövetségi bizottság je­lentéséből megállapítható, hogy a Bethlen­kormány politi'cája idézte föl a mai válságot. A Bethlen-kormány vád alá helyezését azért indítványozzák, nehogy az ország népe még­egvszer áldozata lehessen ilyen gazdálkodás­nak. Indítványozzák, hogy feliratilag kérje a köz­gyűlés a kormánytól az uj közigazgatási tör­vény megalkotását az általános, titkos válasz­tójog figyelembevételével. Indítványozzák, hogy irjon fel a közgyűlés a kormányhoz és kérje a mttögizdák számára blzto'Vott moratórium kiterjesztését a kisipa­rosokra és a kiskereskedőkre is. Indítványozzák, hogy fejezze ki a közgyűlés bizalmatlanságát a Károlyi-kormány iránt, amely a statárium életbeléptetésével és a gyü­léstilalommal még a Bethlen-kormány által meghagyott szabadságjogokat ls megsemmisí­tette, követelje a statárium visszavonását, a közszabadságok helyreállilAsát, az általános, titkos választójog azonnali tőrvénybeiktatásit és uj választások megtartását írjon fel a közgyűlés a kormányhoz, hogy a munkanélküliség enyhítése érdekében von-. jon adóztatás alá minden munkanélküli jöve­delmet, azonkivül a vagyonból és a munkából' származó jövedelmeket évi 3600 pengőn felül. Mindaddig, amig ezek befolynak, a város la­kossága által befizetett szükségadót munka­alkalmak teremtésére és a munkanélküliek segélyezésére használja fel a város. Ezekhez a mult hónapban benyújtott indít­ványokhoz a szociáldemokratn városatyák egy interpellációt is csatoltak. Azt kérdik a pol­gármestertől, hogy tud-e arról, hogy egy-s elemi iskolákban a beiratás alkalmával be­szedett mozipénzeken kivül legutóbb ismét husz-husz fillért fizettettek a tanulókkal. Kánvalakomák véres maradványai a fogadalmi templom toronyszobáiban (A Délmagyarország munkatársától.) Az árkádos Templom-tér forgalma nem valami nagy. A csonka­toronyba telepitett galambok zavartalanul sütké­rezhetnek a párkányokon, röpdöshetnek a tornyok között Csak olyankor támad riadalom közöttük, amikor a fogadalmi templom legfelső csúcsánál feltűnik a véreskörmü ellenség sötét alakja. A galambok ilyenkor nyílsebes repüléssel menekül­nek búvóhelyeikre és a kánya — mert ez az ellen­ség — nyugodt biztonsággal helyezkedik el vala­melyik köpárkányon és onnan lesi a terepet A kányákra Roziár János, a csonkatorony ga­lambászatának vezetője hivta fel a figyelmünket. Bemutatott egy galambroncsot, az egyik kánya­lakoma véres maradványát. A szegénv galamb­ból nem maradt más, mint két összekuszált tollú szárny és néhány véres csontdarab. Roziár szom­baton délben felkalauzolt bennünket a templom­tornyok padlásoduiha, ahol szörnyű ebédlőt ren­dezett be magának a két galambvadász. Két kánya garázdálkodik és rendez tömegmészár­lást a galambok kőzőtt. ősztől tavaszig a templom­tornyokban van a főhadiszállásuk, tavasszal elhagy­ják a várost és valami messze erdőbe repülnek, ahol a fészkűk lehet Sokszáz galambáldozata van már ennek a véres passziónak és valamennyi áldozat nemesebb fajta, mert a gyorsabbrőptü vadőcok biztosan elmenekül­nek a kalőzkodő kányák elől. A szegedi galambgazdák már régen elhatározták, hogy hadat üzenaek a két Szegedre szokott kánya ellen, de valószínű, hogy csak a legkeményebb téli fagyok juttatják horogra a rablókat, amikor ér­vényesül majd a csapdába tett csalétek varázsa, vagy a kiéhezett ragadozó felfalja a mérgezett hust. A templomtornyok szellős szobáiban úgyszól­ván mást sem lehet látni, —int a véres kánya. lakomák nyomait. Szétszaggatott galambtetemek, véres tollak és csontok hevernek mindenfelé. Az egyik toronyszobában, ahol a hősök harangjának vasszerkezete van, legalább harminc galamb ma­radványait találtuk. Volt olyan közöttük, amelyből nem is lakmározott a telhetetlen rabló. Csak megölte áldozatát és odadobta a csontok és tollak garma-1 dójába. A legbiztosabb fegyver ellene a puska lenne, de állítólag nem adnak engedélyt a használatára. A Templom-tér gyér közönsége igen gyakran; lehet tanúja a kányák véres galambvadászatánafc, A sőtéttollu madár ugy csap rá gyanútlan áldoza­tára a levegőben, hogy annak ideje sem marad a menekülésre. Amig a toronyban jártunk, találkoztunk az egyik! rablóval. I^inn ült. az egyik fehér párkányon és' ott zabálta egyik friss áldozatát. Közeledésünkre felszállt, egy darabig ott cirkált a torony körül,' aztán villámgyors repüléssel elszökött Újszeged felé.i Útjából riadtan menekültek a galambok. A galambgazda a kányales után megmutatta «| csonkatorony emeleti szobáiban berendezett ga­lambtenyészetet. Százhúsz hófehér galambot vett ide a megyéspüspök és Klebelsberg volt kultusz­miniszter. A százhúsz közül már csak hatvan van meg, a többi nagyrésze a kányák lakomája volt,; de sok el is hullott Elmondotta Roziár, hogy aj vadócok fertőzték meg a galambok ivóvizét Ezért mérgezték az idegen galambokat. Most ls elpusz­títják azokat, tekintet "beikül tollának színére, ame. lyekről látszik, hogy betegek. De az egészsége-1 seket, amelyeknek a tanyája a fogadalmi templom' szőglettorayaiban van, nem bántják. Ezek a ga­lambok a plébánia galambjai. Nincs más ellen­ségük, csak a kánya. De az mindennap kiveszi közülük a maga áldozatát. A bac ilu8 Irta Móra Fereac. Barátom-uram, kedves korrektorom, • Guten­berg nevére kérem, hagyja ugv ezt a szót ahogy én klirtaml Tudom, hogy nincs értelme, de az nem baj — hiszen, szó kőztünk maradjon, néha ir az ember olyant, aminek nincs értelme. Ilyen kor a javítnoki tudomány szokott bennt n'cet meg. értelmesiteni, csinálván a nietzschcánu s-ból Nietzsche János-t ahogy éppen az elébb láttam egy pesti újságban. Különben tudom én ezt abból az időből is, mikor magam is mint korrektor szolgáltam Magyarország-ol. (Már mint a Holló Lajos lapját, harmincöt esztendővel ezelőtt.) És bizony én is megcselekedtem, hogy a Bartha Miklós vezércikkében a 1 u f ő székelyt mindenütt kljavitgattam 1 ó f ü székelyre, mert bo­tanikus mivoltomban annak több értelmét érez­tem. Il&gy aztán Bartha Miklós miképpen intézte el a dolgot a megfüvesített székely primipilusok­kal, azt nem tudom, de engem alighanem meg­átkozott s nem is foganat nélkül. Mert ha mást nem is, sajtóhibát a könyveimben arn.it hagyok a maradékaimra, mini más ember hadikölcsönt és családi körben ezeket is lehet ugy értékesíteni, mint a hadikőlcsőn-kőtvényeket. Ha valaki szemére veti az unokáimnak, hogy az ősük még csak egy ron­gyos Nobel-dijat se hagyott rájuk, mindent rá le­het fogni a korrektorokra. (Azt már nem muszáj tudni a maradékoknak, hogy az ősük kézírása senkinek örömet nem szerzett, csak ha egy-egy ide­fienforgalmas igazhitű muzulmánnak a kezébe került Az mind török Írásnak nézte és megpróbálta el­olvasni s mind azzal tette le, hogy az tulajdon képpen ó-tőrök kufi irás, amit csak a konsbnti nápolyi nagy-imám tud elolvasni. Én meg ilyen kor mindig azt konstatáltam, hogy a grifologi;i török testvéreinknél is igen fejlelt tudomány le­het) .... Elég az hozzá, hogy a cím nem sajtóhiba s én viselem érte a felelősséget Én pedig ugy jutottam hozzá, hogy ma délelőtt megálltam egy kicsit a templom kapujában, az öreg emberek, öreg asszonyok, sánták, bénák, rossz-szemüek, min­denféle isten-szegénykéi közt. Krajcárosztogatás után már nem sok ügyet vetettek rám, tették ma­guk közt a diétát, mintha ott se volnék. — Hát bátya, a háborúba jobb vőt, — magya­rázta egy félnyaku öregasszony a mellette gub­basztó reszketős fejű apókának. — Látja kend, akkor mindönkinek vőt halottja, oszt aki gyászolt, az mind mögadódzott — Az se vót jó, — mondott vétót az apóka fokozott fejrázással. — Mindég rajta vót az em­bőrön az ijedelöm, hogy bekivánja katonának a császár. / Ezen egy kis nevetés támadt s most egy szem­őldőktelen, dagadtképü asszony vette át a szót. Gyerekek ha krumpliból babafeiét csinálnak az szokott ilyen lenni. — Valami nagy döghalál ha lőnne. akkor tán fölvirradna ránk egy kicsit. — Az, az, — hagyta helyben egy másik vénség, akinek akkor is imádságra csücsőrödőtt már a szá­ja, ha semmit se szólt — Csak egy kis dögha­lált adna mán az a fölségös jó Úristen, legalább halottmosogatónak elvihetné magát az embör. Nyilódott-csukógott a templomajtó, Isten sze­génykéi hirtelen kórusba fogtak a Krisztus irgal­masságáról. Pénzcsörést hallottam s hogy szem­mel se zavarjam az irgalmasság cselekedetét, hátat fordítottam és belemeredtem a napsütésbe. A levegőben ezrével rezgett valami parányi kis nipslinca, aminek, ha jól vélem, chlorops a becsületes neve ebben a rendtartó világban, amely, ben mindennek nevének kell lenni- De ha nem annak hivják, az se baj, hiszen ő se tudja a tulaj­don nevét, hát akkor én mért volnék vele köte­les? Annyit azonban biz; »yosan tudok, hogy más esztendőkben korábban van a szezonjuk, ilyen későn még sose találkoztam velük. Hol voltak ed­dig, honnan jöttek, mi keresni valójuk nekik még halottakhava végén is a nap alitt? Azért se tudom biztosan konstatálni a mikulao mák rovar személyazonosságát, mert nagyon ba­jos megfigyelni a napfénynek ezt az idétlen gyer­mekét. A szárnya ötször akkora lehet, mint a teste s a szárnya se nagyobb egy gombostű-fej­nél. Egyet legyintek a kezemmel s egész népet pusztítottam el. összecsapom a tenyerem s oda van egy egész világ. De minek bántanám őket mi­kor ők se bántanak senkit? Táncolnak, keringd nek, örülnek a pár órás életüknek. (Ryilván azért mert csak pár órás.) Hát én nem állok a muslincavégzet szolgálatá­ba, hanem egy gunárnyaku holdas ugyancsak tes­sékelte el őket a feje fölül a nagyszemü jeruzsá­lemi olvasóval. Némi feltűnést kelt ez a hada­kozás az éhenhalók konventjében, amely megszol­gálván a könyörület filléreit, újra a helyzet meg­beszélésével foglalkozik. — Mért bánti kend? — fogja pártját a muslin­cáknak egy asszonyszemély. — Azt hallottam az uccasőprőtül, hogy ez a korela-férőg. — Az csak nyáron van. Ez bac ilns. Ezt egy élemedett férfi mondja, akinek pápa. szeme van, még pedig madzaggal megerősítve há­tul, ennélfogva szemmelláthatóan némi tekintély­nek örvend. A gunárnyaku azonban ez egyszer nem sokat ád a világi dolgokban verzátus pápaszemre. — Bac ilus? Ez? — ránt egyet a vállán. — Kicsi vóna ü bac ilon ká nak is. Ha ilyen hit­vány férőg az a bac ilus férög, akkor tisztölte tőm én ütet a nevenapján. ... Lám csakugyan elpusztul már ebben az ->*> szágban minden tekintélytisztelet Itt már a ba­cillust is csak akkor respektálnák, ha legalább akkora volna, mint egy pulikutya.

Next

/
Oldalképek
Tartalom