Délmagyarország, 1931. április (7. évfolyam, 74-97. szám)
1931-04-05 / 77. szám
1921 április 5. DÉLMAGYARORSZÁG lőzhető, de az általános politika szemszögéből nézve feltétlenül jelentős körülmény, hogy a vámunió Ausztriában majdnem leküzdhetetlen akadálya lesz minden restaurációs törekvésnek. A' Németországgal egybeolvadt Ausztria nem talaj többé a császárpárti propaganda számára. Viszont gazdaságilag az unió, ha sikerül megcsinálni, sirba dönti a csehek ábrándjait, hogy a volt monarchia területén az ő vezetésük alatt alakuljon ki valamilyen gazdasági egység, melyben Bécsnek néhai szerepét Prága töltené be. Csehország, amelyet óriási fél kör hon, Sziléziálól Pozsonyig a nagynémet vámterület vesz körül, ki lesz szolgáltatva a német gazdaságpolitikának. Ezért idegeskedik Benes és ezért rettegnek Prágában még Párisnál is jobban a német—osztrák unió megvalósulásától. Mindezeknél sokkalta jobban érdekli a magyar közönséget az, hogy Magyarországra mit fog jelenteni a német vámunió? É tekintetben a helyzet teljesen bizonytalan. Sajnos, nagyon komoly okok alapján azt kell feltételeznem, hogy Benesnek az az állítása, hogy mi tudtunk a készülődő megállapodásról, puszta gyanúsításnál nem volt egyéb. Esetleg Benes ur ezzel is csak be akart feketíteni bennünket Páris és London előtt. Az ilyesmit már megszoktuk és könnyen tultehetnénk magunkat rajta. Fontosabb a tárgyi része a dolognak, hogy az uj vám egység milyen gazdasági politikát fog követni velünk szemben? Tulvérmes reménységeket fűznünk ehhez nem szabad és legalább is jóhiszemű őnámitásnak kell tekintenünk azoknak az ágráriusoknak véleményét, akik máris Magyarországnak a vámunióba való belépéséről és huszonnégy márkás búzaárakról ábrándoznak. Tisztában kell lennünk ugyanis azzal, hogy amig mi Ausztriával szemben egyenlő erősségű tárgyaló fél voltunk, a nagynémet vámterülettel szemben veszítettünk jelentőségünkből. Mi ugyanis országunk kicsiny voltánál fogva nem tudunk annyi német exportterméket felvenni, hogy ezért Németországnak érdemes legyen agrár-kivitelünket különös kedvezcsekben részesíteni. A teljes vámunió megoldaná ugyan mezőgazdaságunk válságát, de viszont hosszú évekre szóló, nagy megrázkódtatásnak tenné ki iparunk legnagyobb részét. Ezt a kockázatot pedig alig vállalhatjuk, mert az utolsó tiz év tapasztalatai igazolták, hogy mezőgazdaságunk több munkáskezet foglalkoztatni már nem tud és népszaporodásunk "mberfeleslegét csak az ipar tudja felvenni. Ez az érem egyik oldala. A másik oldalt még nem látjuk, de azt kell feltételeznünk, hogy a pillanatnyi zűrzavar tisztázódásával növelni fogja a többi szomszédos államok készségét, hogy velünk egyezkedjenek. Csehország hiába számit a francia támogatásra: három oldalról Németországtól körülvéve, velünk vámháborut tartósan nem folytathat. Bomániának és Jugoszláviának nem érdeke, hogy mi csatlakozzunk a német vámunióhoz és előlük elhalásszuk a legjobb középeurópai agrárpiacot. Igy a mi javunkra bizonyos mértékű helyzeti előny is jelentkezik, amelynek ügyes kihasználásától függ, hogy mit tudunk a német—osztrák vámunióból a magyarok javára kiverekedni. 1931 nagyhetében a Somogyi-telepen E. SCHJiTZ MSSH9 líízőszalsRfa Somm! ü. 15., késiül o legmodernebb iűztfkcí, Í185kiHöfcp! és minden e szakmába rágó készitményenei. n (A Délmagyarország munkatársától.) A húsvéti örömét senkinek se akarjuk elrontani. Szépet szeretnénk mutatni — ha lehetne. Nem is azért jártuk be a Somogyi-telep zeg-zugos uccáit, hogy hangszórói legyünk a fájdalmas szegénység kórusának, csak éppen tudni akartuk, hogyan fejlődik, hogyan lendül a telep, amelyet a város grand seigneuri gesztussal adott át beépítés céljaira. A telep, mióta utoljára láttuk, nagyot lendült. Kezdi elérni a falu ábrázatát Eddig az se volt. Egyes uccákuak, képzeljék csak, van már téglázott gyalogutjuk. Azon azonban — legalább is a mai helyzet javára — évtizedek se fognak sokat változtatni, hogy a legtöbb ház vályogból összetákolt düledező putri, amelyen a takarékos és tudatlan épitő számban és méretben a legminimálisabbra szabta az ablakokat Ezeket a házakat amikor épültek, nem látta se mérnök, se tiszti orvos s erről a telepről az építtető se gondolhatta komolyan, hogy valamikor a város dependanoea lesz. A Somogyi-telep lakóinak nagyrésze a városban keresi meg kenyerét. Ezek naponta róják a hosszú utakat amelyek hol sárosak, hol porosak. A mindennapi gyaloglásuk biztosabb, mint a mindennapi kenyerük s ez a helyzetük nem növeli bennük az elégedettség érzését Mégsem lehetne kifogást emelni az ellen, hogy nap-nap után fárasztó úttal jutnak hivatásukhoz. ha egyébként megtalálnák számításukat. De beszélnek a tények. Dávid Pál a 8-ik ucca 133. szám alatt nem nagyobb házban lakik mint a kutyáia, a mellette levő ólban. Eny szoba öl embernek. A' falakon fütyürészik ki és be a szél, az uccai fal minden erősebb szél rohamra meginog. Szép fiatal menyecske bújik elő a kutya izgatott csahol ására. Csak két meleg szó és az asszonyból patakokban fakadnak a könnyek. — Ugy-e ugy élünk, mint az állatok ? 900 pengőért vettük ezt az odút, mi vagyunk már az ötödik lakó és alig várjuk, hogy túladjunk rajta, ha ugyan lesz még valaki olyan könynyelmü, hogy megveszi. — De hiszen ezért a pénzért bent a városban szépen lakhattak volna? — A magunkéban akartunk lenni, ha akkora is, mint egy dióhéj. Betevő falatunk csak az van, amit a népkonyháról hozok, munkanélküliek vagyunk, szükségmunkát csak kétszer kapott a férjem, a gyerekek éheznek, az odu pedig beomlással fenyeget.. . Fodor Ferenc, 34-ik ucca 1037. Rokkant. Csapat gyerek. Kis rongyos házikóban él, amelybe csak azért bujtunk be, hogy lássuk, milyen életet rejteget az embertelen íorz kis épület Itt is sirás. Közben két aranyos kis kíváncsi buksi, 2—3 évesek, odasimul a "nénihez*. Le van fagyva arcocskájuk, kezűk, orruk. — Egész félen vrm volt fűtve. Rongyokkal, ruhákkal voltak szegények letakarva az ágyban egész nap — mondja szomorúan az anya —, mégis megfagy!?!:. . — Cipő, ruha után jártam, nem kaptam. Azt mondták, a Somogyi-telep nem tartozik Szegedhez! Ha ezt tudtuk volna! 1100 pengőbe kerOIt a ház, de már düledezik. Mi vagyunk az ötödik tulajdonos. Ha az idén sem csinálunk vele valamit maga alá temet mindnyájunkat Poós Lajosné, 31-ik" ucca 1011. Borzalmas tákolmányban lakik, rosszabb a városi pincelakásnál, sötét, fülledt. Három gyerekkel él a kétméteres szobában. Férje munkanélkül van, népkonyhából esznek. A 8 hónapos Lajoskának a klinikáról hordja naponta a tejet. Az egy szobáért fizet havonta 10 p~ngöt. — El kell járni a három gyerek mellől — 5, 3 éves és 8 hónapos — naponta a szegényházba a főzelékért másfelé a városi kenyérért, a gyermekklinikára tejért, a Somogyi-telep végéről... — Miért költöztek ide ki? — kérdezem. — Hogy ne lökdössék a gyerekeimet más lakók, ne legyenek útjában senkinek — feleli és nézi kicsinyeit, akikben földerengett valami az anya hatalmas, önfeláldozó szeretetéből és melegen hozzásimultak. Köböl István, 34-ik ucca 1008 Ugyancsak öt gyerekkel él kint Népkonyhából tartják fent magukat Munkanélküliek. 10 pengőt fizetnek egy szobáért. Fűtve csak akkor volt, ha kaptak a várostól fát — Hogy hogyan bírtuk ki ezt a telet — mondja —, az a csodával határos. Sok rossz időt éltünk át, de ilyen télben, ilyen nincsetlenségben, ilyen rettenetes helyzetben sose voltunk. — Két iskolás gyermekem van, de csak egy kabátjuk — cipőt kaptak az iskolától —, igy hát mindennap másik ment a kabáttnl az iskolába. Egy vézna, 17 éves leányka bólogat hozzá. Egy füszerűzlet előtt haladtunk el. Üres volt Benéztünk. — Milyen az üzletmenet? — kérdeztük. Likovszki fűszeres csak intett. — Naponta 50 fillér a forgalom. 6 fillérért kérnek lisztet 5 fillérért egy kiló tűzifát. 10 kiló cukor elég egy hónapra. Szereztem valami olcsó tűzifát a hasznom 20 fillér volt mázsánkint. — De minek" is ide fűszer? Két órakor délben hazajárnak a népkonyhából a szegények egész svarmliniában. \ Van egy üzlet ennek a tulajdonosa már kevésbé panaszkodik. Tyukász Jozjef, a vendéglős. — Itt vagyok kérem az országúton, betévednek az átjárók és a vad, duhaj kannibálok — ezekből élek. A szükségmunkások' nem járnak ide. Kimondhatatlan a szegénység a tc* lepen. Csak tetszene látni... A kép ezen a tájon mindig, mindig ugyanaz, bárhova nézünk. A margarétás tavasz dalol már a fecskék csicscrgésében, itt, a Somogyti-telepen azonbnti ódonan nyújtóznak a meztelen, kopár fák. De mindennél komorabban nyújtózik el a gond a kicsi házakban. , Azok jöttek ide, akik egy kis tanya virágos otthonára vártak, turbékoló galambok bugására, akik szivük gyökeréig a »saját< föld után sovárogtak. Most van már föld, kis kultúra is kiszivárgott a telepi homokra, két óvoda, elemi iskola is van, de az öröm mégis messzire elkerülte a telep lakóit. A' Somogyi-telepen nem teljesedtek be i vágyak. A düledező viskók nem adtak több nyugalmat, mint a város zajgó élete és az összekuporgatott vagyonkák ehiszó illúziói után sirva néznek a szegény emberek. De a kizaráncloklókat most sern állit ja meg a csalódottak óvása. Uj csapatok uj rohamra indulnak a föld meghódítására. A Somogyí-le!ep terjeszkedik. A' papok tanyájáig Wjed tovább. A tavasz! verőfény rengeteg uj házikó vályogfalára süti a száritó meleget. Uj reménnyel állják körül a fiatal házigazdák, akik két kezükkel tapasztották össze az otthont. Most azonban piár mérnökök ellenőrzése) mellett épül az uj teleprész. De a vályog marad tovább is a »házépités< matériája. Somogyi-telep, hiába, a szegény emberetf földje, akik álmodnak és csalódnak, fölemelkednek és visszazuhannak, de akiknek a k ;t dolgos kar és a felragyogó napfény mindég uj epői, ád. LenífrM VffnM.
