Délmagyarország, 1932. március (8. évfolyam, 49-72. szám)

1932-03-19 / 64. szám

Ujabb szociáldemokrata „tanyai per" a rendőrség előtt Isméi S napi elzárásra ítélték U|er Dezső párttitkárt (A Délmagyarország munkatársától.) A Délmagyarország pénteki számában beszámolt azokról a sorozatos kihágási perekről, ame­lyeket a rendőrség a szegedi szociáldemokrata párt emberei ellen indított Tegnap Felsőla­nyén három ügvben tartott tárgyalást dr. P"pp Menyhért rendőrtanácsos, aki két ügyben 8—8 napi elzárásos Ítéletet hozott A harmadik tárgyalást péntek délelőtt folytatták. A vádlott ezúttal ismét Lájer Dezső, a szo­ciáldemokrata párt titkára volt, akit a felső­tanyai rendőrség Jelentett fel stiltott gyűlés« tartásáért A rendőrbirő ezúttal ls elmarasztalta a párt­titkárt és Ismét 8 napi elzárásra ítélte. Lájer Dezső az ítélet ellen fellebbezést jelentett be. NOIMODELLKALAPOK Elegáns tormák. Dfnfezlnek. választékban megérkeztek KNITTEL Hirek — Gróf B-iblea András a polgármesternél. Gróf Bethlen András, a volt miniszterelnök fia, áld az egyik biztosító intézet tisztviselője, pénteken Szegeden járt éa meglátogatta dr. Somogyi Szil­veszter polgármestert. A látogatásnak — értesülé­sünk szerint — üzleti célja is volt. Bethlen András azt kérte, hogy a város az ő intézeténél is biztosíttassa vagyonát. — A népjóléti mln|szíér»um átvette at Árpad­páholy epületét. Ismeretes, bogy a szegedi szabad­kőművesek Arpád-páholvának épületét a népjóléti miniszter legutóbb gyermekjóléti intézmények cél­Jaira Jelölte ki. Az épületet pénteken vette át Scultéty Sándor főszámvevőtől, a páholvépület miniszteri birtokától a nép-ólét! miniszter meg­bízottja. — As elv^dís megrongálta a fogadalmi templo­mot Az olvadás jelentékeny kárt okozott a foga­dalmi templomban. A hólé átszivárgott a Szent László-oltár fölötti mennvezetrés?en és megrongálta az ártékes falfreskókat. A kárról azonnal jélentést tettek a mérnöki hivatalnak, amely, intézkedik a tetőhiba kijavítása érdekében. — Huszonötévé* Jubileum. Szép ünnepség szín­helye volt pénteken délelőtt a Szegedi Kender­fonógyár A vállalat igazgatósága és tisztviselői meleg szeretettel ünnepelték Klein Jánost abból as alkalomból, hogy 25 éve áll a gyár szolgálatá­ban. Az Igazgatóság nevében Wimmer Fülöp, a tisztviselői kar nevében Faragó Lajos köszön­tötte a főtisztviselőt, aki meghatottan mondott köszönetet az ünneplésért. — K•nevezés, A belügyminiszter Papp Ferenc tüzoltófőparancsnokot és Horváth István tűz­oltóparancsnokot az országos tüsoltótisztképző tan­folyam tanárává nevezte ki. — A fertő'lenltctj gyűmAlcsfaeseme'é^rt zart piacon azöb-Jd áTisitint Pénleken ujabb leirat ér­kezett a fötdrvlvelésügYl minisztertől a facsemete­zárlat ügyében A miniszter a polgármester leg­utóbb! felterjesztésére megengedte, hogy a fer­tőzöttnek minő fett fakítok ese-netéit fefőtlenités után a hatóság által kijelölt zárt piacon szigorú hatósági ellenőrzés mellett árusíthassák. — Szülői énekedet. A belvárosi elemi fiunépls­kola tanitótestlüete tegnap délután szülői érte­kezletet tartott. A nagyszámban megjelent szülő­ket Lsntos Béla felügyelő-igazgató üdvözölte. Schillinger József tanító értékes tanácsokat és útbaigazításokat adott a tanulók etikai nevelésére. T Húsvéti atm' ák nagy választékban KocsLsn.,1. ' _ Kéthly Ama a «rejted! nőrounliások gyűlésén. A szociáldemokrata párt nőmunkás csoportja va­sárnap délután fél 4 órai kezdettel a Munkásott­honban (Hétvezér-ucoa 9.) taggyűlést tirt, ame­lyen Kéthív Anna országgyűlési képviselő a »Nőmunkás történetéről* tart előadást. Közremű­ködnek a Munkásdalkór és a Munkásmükedvetők. — Evangélikus egyházi hírek. Szombaton a re­formátus tanácsteremben este 6 órai kezdettel a protestáns katonai egyházközség második böjti val­lásos estjét tartja, előadó T u r ó c z y Zoltán győri evangélikus lelkész. Virágvasárnapján 10 órakor a főistentiszteletet Turóczy Zoltán végzi 11 órakor, Istentisztelet után, a templomben a nőegylet tartja rendkívüli közgyűlését — Vasárnap este istentisz­telet nem lesz. Nagyhéten minden este 6 órakor bűnbánati Istentisztelet. z t kg. csokoládé P 2 49 Hirschl testvéreknél. - A (fi«iák husmérésf Joga. A közigazgatási bi­zottság gazdasági albizottsága pénteken délben dr. Aigner Károly főispán elnökletével ülést tar­tott és elhatározta, hogy Jogot kér a szegedi gazdák számára korlátolt huskimérésre. z As MM szezont a zsidó Nőegylet vidám esffi zárja be a Kassb-fl. - > - 245 c Belvárosi Mozi DREISER világhírű atlve filmen, melyet s eenrura kétsser betiltott ét kivágás nélkül engedélyezett Amerikai tragédia Főszereplők: SYLVIA SIDNEY éa PHILLIPS HELMES- Azonkívül: Félre bajusz, trökkfilm. Előadások 5, 7, 9, vasámip 3, 5, 7. 9 órakor 8tomh»t, vulraap Korzó Mozi Emil Jannlngs, Faiul Wegener, h iry IJe ttke és Albert BaS*ermnnn hatalmas filmje: Fáraó yégzete dráma 10 felvonásban. Azonkívül DAL a H Uó FENEKÉN, zenésfilm. Előadások 5, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7, 9 ónkor A R A N Y AT Nfii csibészbluzak A". minden islabsn Elrontott gyomor, bezavarok, émelygés, kellemetlen szájíz, homlokfá|ás. tér, szék­szorulás hénvás vagy hasmenés eseteinél mér egv pohár természetes .Frrerr József* ke­serliviz gyorsan, biztosan és kellemesen hat A gyakorlati orvostudomány Igazolta, hogy a Ferenc József viz használata a sok evés és ivás káros következményeinél Igazi Jótéte­ménynek bizonyul. A Ferenc József keserű­viz orőorszeriárakban, drogériákban éa fűszer­őrletekben knoh«lő. at Kertész Miklós előadása a Munkásotthonban (A Délmagyarország m u n k at á r a á tói) Pénteken este a Munkásotthonban Kerté** Mikiót országgyűlési képviselő tartott előadást a kinai helyzetről. A képviselő a teet?r"lés kérdéséről to beszélni akart, azonbm előadásának ezt a réséét a re-idftrség nem engedélyezte. Kortész Miklós azzal kezdte előadását, bo.iv mos. tanában már nem üzenik meg a háborít mint régen, hanem egyszerűen rajta ütnek at ellen égen. Ismertette ezután a jepán—kínai háború előzmé­nyeit. A japánok keresték a háborús beavatkozás lehetőségeit és erre legalkalmasrbbnak art tartot­ták, ha összeütközést provokálnak. A megeevezés azért meglesz, nem azért ugyan, mintha Japán respektálná a Népszövetséget hanem mert így kivánja az Imperialista érdek. Az érdekes előadást a hallgatóság lelkesen meg. tapsolta. 77 magas áron vásárol <iy6ri órát, Klauzál-tér 2. % Portugál sarum* doboza 54 ffIL Kocsisnál. — Érdekes Kártérítési per egy hátveiei kftrflL Érdekes kártérítési pert tárgyalt pénteken Rónay Járásbiró. A keresetet dr. Adler Dezső ügyvéd utján Kovács Józsefné adta be Erdélyi nagy. kikindai kegyesrendi tanár ellen. A kereset elő­adja, bogy Kovács Józsefné 1930 tavaszán meg­vásárolta Erdélyi Jankóvics-ucc* 3. szám alatti házát azzal a kikötéssel, bogy a házat november elsején üresen kapja meg. November elsején ason­ban a házban még benne volt a régi lakó. Köz­ben Kovács Józsefné november elsejétől kezdve a házat bérbe adta, a bérlő azonban a lakást nem foglalhatta el. Frre alapította Kovács Józaefné a keresetét és arra kérte a bíróságot hogy kárté­tés címén 150 0 pengőt Ítéljen meg részére A pénteki tárgyaláson a tanár képviselője azzal védekezett többek között hogy Erdélyit, ald szer­zetes és aki szegénységi fogadalmat tett a saját 'zemélyében nem lehet vagyonjogi perbe fogni. A bíróság közbenszóló Ítélettel megállapí­totta .Erdélyi tanár kártérítési kötelezettségét mert — az indokolás szerint — a szegénységi foga­dalom csak befelé, s rend felé szól, de a vagyon­jogi felelősség fennáll. Az összegszerűség kérdé­sben későbben Ítélkezik a biróság. x K'-JMI mindenütt Gergely kakukfűonkorkSA. — Ismét puszii'Ják a kányák a Templom-tért galambokat A Templom-téri galambokat Ismét pusztítják a toronyban fészkelő kányúk. Pénte­ken huszonöt szétmarcangolt galamb holttestét ta­lálták a téren. Az utóbbi napokban összesen hatvau galambot öltek meg a ragadozók. Az állatvédő egyesület ismét mozgalmat indit a kánvák ki­irtása érdekében. x 200 gr. Szardínia 58 fillér Hirschl testvéreknél x Iparművész ezüstáruk Tóth órásnál. Mü m FÖÁRCSOPOftTJAINK: £ 50 50 .KKecskwét.u.á WJWhU.i L^KóráLu." Í^.XvSlS

Next

/
Oldalképek
Tartalom