Délmagyarország, 1933. január (9. évfolyam, 1-25. szám)

1933-01-18 / 14. szám

I. IS tát, amikor egy vitás kérdést általánosított, ahelyett, hogy lokalizálta volna. Tokióból jelenti a Reuter Iroda: A japán mi­nisztertanács jóváhagyta azokat az utasításo­kat, amelyeket legközelebb Genfbe táviratoz­nak meg a népszövetségi japán főmegbizott­nak. Az utasítások szerint a japánok tiltakoz­nak az ellen, hogy a Népszövetségbe nem tar­tozó államok, mint az Amerikai Egyesült-Ál­lamok és a szovjet, résztvegyenek a mandzsú­riai albizottság tanácskozásaiban. Egyszer­smind követelik, hogy az albizottság ne avat­kozzék bele a kínaiak és japánok közt folyta­tandó közvetlen tárgyalásokba. A 40 órás munUa&él Genf, január 17. A genfi jelentés szerint a 40 órás munkahét ügyében folyó tárgyalások so­rán ma a francia, német, holland, belga, spa­nyol és kinai kiküldöttek határozati javaslatot terjesztettek elő, mely szerint a munkahét meg­rövidítését, illetve a 40 órás munkahét beveze­tését a munkanélküliség csökkentésére alkal­mas eszköznek tartják, amennyiben ennek bevezetése a munkásság életszínvonalának ép­ségben tartása mellett történik. Az angol mun­kaadók képviselője a 40 órás munkahetet gaz­dasági és technikai okokból kivihetetlennek mondta és ellenezte. Miután az értekezleten sem az Egyesült-Álla­mok, sem a szovjet nincs képviselve, általános vélemény szerint e két nagy ország képviselői­nek hozzájárulása nélkül minden határozat csak elméleti értékű lehet. A bizottság ma délután befejezte a vitát és az elfogadott határozat szerint a konferencia arra a meggyőződésre jutott, hogy a munkaidő leszállítása egyik eszköze lebet a munkanélkü­liség megoldásának. A konferencia ezért áttér a részletkérdések megvitatására és kérdéssel for­dul a kormányokhoz: adjanak véleményt a munkaidő leszállítása kérdésében. Botrányos verekedés a porosz országgyűlésen Berlin, január 17. A porosz országgyűlés ma újra összeült a szünet utáni első ü'ésére. Az ülésen résztvett a nemzeti szocialisták so­raiban Ágost Vilmos herceg is. Az országgyűlésen délután ismé tverekedés volt. Frankén kommunista megtámadta a nem­zeti szocialistákat, ho^y lemásoltak egy kom­munista indítványt, majd »gyáva csőcselék­nek* nevezte őket. Erre 30 nemretl szocialista megrohanta és Blei képviselő inzultálta Fran. kent. Ugyancsak 30 kommunista futott Frankén védelmére. A verekedőket sikerült szétválasz­tani mielőtt általános lett volna a verekedés. Az elnök ezután Frarüient kizárta az illésről. Mikor a rend helyreállt, az elnök Blelt is ki­zárta. Ezután folytatták a napirend tárrrvalá. sát. Uccal összecsapás Prágában sztrájkoló soffőrök és rendőrök közöli S budapesti tudósítónk telefon jelentése.) Prá­ól jelentik: A taxisoffőrök sztrá jkja ma dél­után véres eseményekre vezetett. Minthogy száz soffőr autójával a Vencel-térre hajtott és az ucca kereszteződéseknél keresztbe állva megbé­nította a forgalmat. A rendőrség gummibotíal és kardlappal kényszeritette a soffőröket elvo­nulásra. Erős uccai harc alakult ki, amelynek sok sebesültje van. Sok sofíőrt letartóztattak. Egyes helyekre hatalmas teherautók vonul­tak fel, amelyeket a tűzoltóság vontatott el, hogy a megbénított forgalom ismét megindul­hasson. A pénzügyminiszter visszaérkezel! Genfből Budapest, január 17. Imrédy Béla pénzügy­miniszter kedden este visszaérkezett genfi út­járól. A pénzügyminiszter a következő kijelen­tést tette: — A nemzetközi tárgyalások kőtelező sza­bályai szerint mindaddig, amíg a pénzügyi bi­zottság jelentése, amelyet a Népszövetség taná­csához intéz, nyilvánosságra nem kerül, a tár­gyalások részleteiről és azok érdemi részéről legnagyobb sajnálatomra, semmiféle nyilatko­zatot nem tehetek. Mihelyt azonban ez az aka­dály elhárul, nem fogom elmulasztani, hogy a közvéleményt megfelelő módon tájékoztassam. Nem lesz sok türelemre szükség, mert a Nép­szövetség tanácsa, amely a pénzügyi bizottság jelentésével is foglalkozik, már január 23-án megkezdi üléseit. Annyit azonban mondhatok, hogv ió benyomásokkal tértem haza és utam eredményével meg vagyok elégedve. A miniszter a minisztertanácsnak csütörtökön teszi meg jelentését eenfi útjáról. Fischl Frigyes Jogerős büntetése háromévi börtön A kúria ítélete a kalapácsos gyilkosság ügyében Budapest, január 17. A kúria Oswald-taná­csa ma tárgyalta Fischl Frigyesnek, a kecske­méti kalapácsos gyilkosnak a bűnügyét. Fischl, mint ismeretes, a budapest—kecskeméti vona­ton meggyilkolta Steinherz Rudolf kecskeméti bornagykereskedőt. A vádlott a törvényszéken azzal védekezett, hogy Steinherz felkérésére kö­vette el a gyilkosságot, mert a kereskedő biz­tosítva volt és így akarta családját a nagy biz­tosítási díjhoz juttatni. A törvényszék bizonyítottnak vette, hogy Fischl Frigyes felkérésre követte el a gyilkos­ságot, mégis szándékos emberölés bűntettében mondotta lei bűnösnek, mert a gyilkos nem ön­zetlenül, hanem aljas indokból, kilátásba he­lyezett pénzjutalomért követte el az emberölést és ezért négyévi fegyházra ítélte. Fischl bünte­tését a tábla hatesztendei fegyházra emelte feL A kúria most felkérésre elkövetett emberölé" bűntettében mondotta ki bűnösnek a kalapá­csos gyilkost és ezért a maximális büntetéssel, háromévi börtönnel sújtotta. A kúria ítéletének indokolásában kiemeli, hogy az ítélet meghozatalánál az ítélőtábla ál­tal megállapított tényállást kell elfogadni a kú­riának. A táblai tényállás kategórikusan kife­jezésre juttatja, hogy Steinherz Rudolf ismé­telten rábeszélte a vádlottat, hogy őt megölje, erre többször felhívta és a gondolatot állan­dóan ébrentartotta benne, sőt jutalmat is ígért Fischlnek, ha őt megöli. Steinherz komoly, ál­landó jellegű felhívására történt az emberölés, tehát Fischlt felkérésre elkövetett emberölés bűntettében kellett bűnösnek kimondani. Az alsófoku bíróságok megállapításával szemben kimondja a kúria ítélete, hogy a törvény nem tesz különbséget, hogy a felkérésre elkövetett emberölés aljas vagy nemes indokból követte­tett el. Az itélet végül kimondja, hogy Fischl Fri­gyesnél súlyosbító körülménynek számított büntetett előélete és az a vadság és kegyetlen­ség, amellyél tettét végrehajtotta. Tiz napra betiltották Meskó Zoltán lapfáf Budapest, január 17. A belügyminiszter 137597—1933 B. M. sz. rendeletével a Meskó Zoltán országgyűlési képviselő szerkesztésében és kiadásában megjelenő „Nemzet szava" cimü politikai napilap megjelenését azért, mert ja­nuár 15-ikén megjelent számában egyik szom­szédos ország uralkodója ellen sértő kitételt használt, január 18-tól számított 10 napra, vagyis január 27-ig betiltotta. Hitler és Hugenberg Berlin, január 17. Hitler ma este Berlinbe érkezett, ahol Hugenberggel fog találkozni. A megbeszélés tárgya hír szerint az, hogy nem volna-e lehetséges megfelelő együttműködés, amellyel megakadályozhatnák á birodalmi gyűlés feloszlatását. Az éjszakai órákban jelentik: Hitler és Hu­genberg megbeszélése megtörtént. A megbeszé­lésről semmi sem szivárgott ki, mert titoktar« tást fogadtak. Ilunkané^kiili tüntetés Budapesten (Budapesti tudósítónk telefonjelentése.) Ked­den este gyűlést tartottak a famunkások szak­szervezetének Vigszinház-uccai helyiségében. A gyűlés után egy csoport az uccán tüntetni kez­dett, majd amikor a rendőrök megjelentek, a tüntetést a Tisza Kálmán-téren folytatták. A rendőrség itt is közbelépett, a tüntetők ekkor az OTI székháza előtt újból összegyűltek és az épület több ablakát beverték. Mire a rendőrség ideérkezett, a tüntetők szétszéledtek. Deszkát, épületfát, tűzifát, szenet iznl/ont legel6ny»»ebben 19 HUHS£U1 aidnl. h/Uhoi szfUlitva is STERNBCRG ZOLTÁN éptlletla és tflíelÖMivagkereskedí Rákóczi tér, (Mérey és Török uooa sarok. Telefon 82—57. Valódi Rosenthal Meisseni porcellán. Egy hamutálca már 2-80 Rosenberg ékszerész, Károlyi neea 1. Schillinger Mór cégtől átvott nemes poroellánt ol­csón árusítok. »» Varráqép vásárlók figyelmébe! Nagy készletem folytán módomban áll az eredeti Grifzner, R. & G. t* Csepel szekrényes és süllyeszt/is varrógépeket fcAszpénrárban, kedvezménys fizetési fel­tételek mellett kiszolgálni. « Szántó Sándor üzeqed, Kiss ucca Z. Délmatiyarorszáq |egy!rodá|a Január 26 TELMÁNYI Február 7 P. MILDNER Február 13 Anno Mária GUGLIELMETTI Jegy I 60 P-től már kapható.

Next

/
Oldalképek
Tartalom